Időnként elhangzik az érv bizonyos református lelkészektől (de már független lelkésztől is hallottuk), hogy nyugodtan meg lehet maradni az állami református (ill. evangélikus) egyházban, mivelhogy de facto az ottani gyülekezetek megfelelő presbitériumi vezetés mellett tudnak független, independens módon működni. Éppúgy, mintha csak ténylegesen független gyülekezetek volnának. Ez sajnos nincs így. Igaz ugyan, hogy hitvalló presbitérium esetében (ez már eleve nagyon ritka, pl. elég ha megnézzük, hogy a Biblia teljes tévedhetetlenségét hány gyülekezet fogadja el – nem sok) nagyon sok dologban önálló lehet egy gyülekezet, azonban teljes függetlenségről szó sincs. De még a tradicionális presbiteriánus helyi önállósági jogkörről sem beszélhetünk, a magyar református népegyház hierarchikusabb annál. A gyülekezeti kompromisszumok listáját részletesen lehetne taglalni (pl. a hitetlenek csecsemőinek megkeresztelését nem illik megtagadni; a női lelkészség egyházi szabályát el kell ismerni; ha egy hitetlen lelkész hívő presbitériumhoz kerül, vagy fordítva, akkor hitvallásos alapon, alanyi jogon, ez ellen nem lehet lázadni stb.), de most csak Galambos tiszteletes rövid eszmefuttatását adjuk közre:


“A református autonómia nem magyarázható independens felfogás szerint. Mivel ez bizonyos tekintetben korlátok közé van szorítva. Egyházi Törvénykönyvünk (Egyházszervezetünk) a presbitérium fölé helyezi az egyházmegyei gyűlést, afölé meg a kerületit s ezeket meg a zsinat alá rendeli. Ebből pedig az következik, a) hogy a presbitériumok még a belső ügyeikben is kötve vannak az egyetemes egyház zsinata által meghozott rendszabályokhoz s nincs joguk azokon változtatásokat eszközölni; b) hogy az egyházmegyének joga, sőt kötelessége felügyeletet gyakorolni a helyi egyház fölött: vizitáció által, meg – a régebben általános szokásban lévő és újabban ismét mindig több klasszis elrendelte – kérdések által; c) hogy a presbitériumnak kötelessége különböző esetekben az egyházmegye véleményét kikérni s annak approbációját megvárni; d) hogy a gyülekezet tagjainak joguk van a fellebbezésre. Ezek a rendszabályok korlátozzák a helyi gyülekezet autonómiáját.

Más részről meg szükséges, hogy az egyházi rendszabály, törvénykönyv, ne adjon alapot önkényes uralkodásra, zsarnokoskodásra és tiltsa meg azt, hogy a felsőbb gyűlések olyan esetekben is beleavatkozzanak az alsóbbak dolgaiba, amely esetek egyedül és kizárólag azok jogkörébe tartoznak. Ezek a határozatok, az alsóbb gyűlések, illetve a helyi egyház autonómiájának a megvédésére irányulnak.”


forrás: Galambos Zoltán jegyzete Willem Wijnand Heyns: Manual of the Reformed Doctrine c. művéhez.