J. H. Thornwell (1812 – 1862)

Thornwellel már egy korábbi bejegyzésben februárban találkozhattunk: nagynevű presbiteriánus teológus, már a skolasztika utáni érából, együtt lehet említeni Charles Hodge-dzsal, vagy R. L. Dabney-vel. A téma maga is ismerős lehet már egy kálvinista apologetikai oldalról. Jelen poszttal most azt hangsúlyozzuk, hogy az, hogy a római katolicizmus hamis hit lévén a katolikus egyháztagok üdvösségét teszi kockára, ez a meglátás nem pusztán egy 16.-17. szd.-i óreformátori tan, de nem is modern apologéták találták fel. A kálvinista ortodoxia folyamatosan megvallotta, még a felvilágosodás, racionalizmus és a vallási szinkretizálódás korszakaiban is (amiknek ellenállt).


 

“A megváltás alkalmazása – ez számunkra élet és halál kérdése, egy itt adott rossz válasz, mely meggyökeresedik, visszafordíthatatlanul végzetes. Krisztus senkinek sem használ, aki nincs vele hit által egyesülve. A keresztség [bemerítés] nem vált meg minket; a konfirmáció nem adja ránk a Szentlelket; az eukarisztia [úrvacsora] üres látványosság, az utolsó kenet egy csapda, ha nincs meg Isten választottjának a hite. Krisztus Isten hatalma és Isten bölcsessége az üdvössége a hívőknek – de csak a hívőknek, és nem a megkeresztelteknek – és akármelyik hitvallás tegye félre a hit szerepét, az a gyakorlatban már egy másik evangéliumot vezet be. Jézus Krisztusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ, hanem egyedül a szeretet által munkálkodó hit.
Itt van a mérhetetlenül nagy különbség a Bibliában közreadott élet útja és aközött, amit a pápaság kínál. A Biblia azt mondja “higgy és üdvözülsz”. Róma azt mondja, keresztelkedj meg és tedd igazzá magad. Ez a különbség a Lélek és a testiesség között, az istenfélelem igaz ereje és annak puszta látszata között.

Immár mindent elmondtam római [katolikus] hitvallásról, amit akartam.
Miután összevetettem egy ihletett apostol álláspontjával, úgy hiszem kellő mértékben bebizonyosodott, hogy az evangélium tanításától alapvető dolgokban tér el.

Tagadja az érdem nélküli megigazulás tanát, a Megváltót az emberi igazság szolgájává teszi, halálát az emberi érdem alapjává teszi, megsemmisíti az Írás szerint való szentséget, Isten törvényének tökéletességét lefokozza, az egyházat Isten trónjára ülteti, és egy teljes képmutatáson és emberi önkényen alapuló rendszert épít fel a tiszta és lelki vallás romjain.
Az isteni kegyelmet megfosztja a hatékonyságától, a mindenhatót pedig egy szánalmas kis német fejedelem szintjére süllyeszti, akinek minden befolyása kimerül abban, hogy próbál meggyőzni, azonban nem áll hatalmában, hogy kényszerítsen. A hitet kimozdítja a neki járó helyéről, annak természetét eltorzítja, bizonyságát megrontja, és babonás erővel felruházott sákramentumokat [rendeléseket] kényszerít a helyére.

Soha nem mondtam, és most sem állítom, hogy akik formálisan Rómához tartoznak azok feltétlenül Rómát követik – nem mondom, hogy minden egyes férfi, nő, gyermek, aki látszólag megvallja a pápai hitvallást, hogy ők mind menthetetlenül elkárhoznának.
Egyedül Isten kiváltsága, hogy a szívet kutathatja, és Ő a kegyelem nyomait láthatja sokak szívében, akik ajkán még nem érett meg annak gyümölcse.
Mindazonáltal szilárdan megvallom – az Írással következetesen összhangban lévő tényt -, hogy senki nem lehet Isten gyermeke, aki ténylegesen hiszi és szívből elfogadja a pápai értelmezés szerinti megváltást [üdvözítést].

Ha valakinek a szívét átjárja ez a [pápai] rendszer, akkor annak szívében a halál magva van elvetve:
Saját magunk engedelmességében és nem Krisztus igazságában bízni; az emberi akarat hatalmára tekinteni, és nem az Isteni kegyelem hatalmára, mint a megtérés okára; a sákramentumoktól és nem a hittől remélni a megváltás javait; implicit módon emberi tekintélyre hagyatkozni és a Szentlelket elutasítani, kivéve, amikor az ő emberi törvényszékük szól, mert akkor arra rámondják, hogy az a Szentlélektől van. Ezt jelenti pápistának lenni.”


Forrás: Thornwell írása a római katolikus keresztségről.