Olykor elhangzik az érve ellenfeleinknek, hogy az ember domíniumi, uralmi mandátumát érvénytelenítette Isten a bukással. Ezt a tévhitet cáfolja Turretini professzor az alább.

De először foglaljuk össze, hogy mit jelent az ember uralmi mandátuma? Ez az Ószövetségben bízatott rá (Gen 1:28), amikor kijelentetett, hogy uralkodjon a földi teremtményeken, állatokon. Mi köze van hát ennek a többi emberhez? Nagyon is sok. Nem annyira a többi emberen való uralomgyakorlásról van szó, hanem inkább a többi ember FELÉ történő uralmunk gyakorlásáról a világ felett. Számít és beszédes, ahogy a Isten uralma megnyilvánul a családunkon, és a családvezetésünkben. Számít az is, amikor a keresztény intézményekben (és most igazán bibliai értelemben vett kereszténységről beszélünk) alávetjük magunkat és gyerekeinket Isten akaratának. Ilyen lehet egy keresztény iskola, vagy munkahely. És mindemellett nem csak az számít, hogy mi hogyan élünk Isten Igéjétől befolyásolt életet, hanem értelemszerűen az is, hogy ez miként mutatkozik meg a többiek istentelen életgyakorlatával SZEMBEN, és a között. A Krisztus által előírt életünk mindig egyfajta szembenállásként, sőt extrémebb esetben támadásként is megnyilvánulhat az Isten egyházán kívüliek számára. Amikor ilyen eset forog fenn, akkor nem szabad automatikusan jól elrejteni magunkat, és eltűnni, mert “Nem rejthető el a hegyen épült város” (Mt 5:14b), hanem mindig jusson eszünkbe a domíniumi mandátumunk.
Amely ma is érvényes, amint azt Turretini megállapítja:


“Az ember arra teremtetett, hogy elismerje és imádja teremtőjét, valamint, hogy uralmat [domíniumot] gyakoroljon a többi teremtmény fölött. Azonban egyik megtételére sem volt képes eredeti megigazultság nélkül. Hiszen hogyan gyakorolhatna bárki is bölcs vagy igazságos uralmat a teremtmények fölött, vagy miként szolgálhatná Istent, ha maga nem bölcs és nem is szent?”

“Noha a bukás által ez az uralom jócskán megtört és lecsökkent, mégsem lehet mondani, hogy teljesen eltűnt. Ugyanis megerősíttetett Noéval az özönvíz után (1Móz 9:2, 3), és ez nem annyira a hatalom első felruházása volt, hanem egy korábban adott tekintély megismétlése. De bármilyen is volt ez a bukás előtti uralom, mérhetetlenül különbözik Isten uralmától, mely független, természetes, abszolút és korlátlan. Azonban az ember uralma ingatag és a saját korlátainak van alávetve.”


forrás: Institutes of Elenctic Theology (1. kötet, 5./10.)