A bejegyzés neve onnan ered, hogy egy kis közvetlen anyagot, elsődleges irodalmat szolgáltat azok számára, akik szeretnék védeni a teonomizmust, de vállalhatatlannak tartják, túlságosan modernnek (20. szd.-i alternatív megjelenésűnek). Ez egyáltalán nem fedi le az igazságot, a teonomista érveléstípus és gondolkodásmód igen elterjedt volt, a 16.-17. században a teológiában: sőt éppen, hogy bizonyos kálvini múltú modern teológusok kezdték el letagadni a teonomista örökséget, azzal párhuzamosan, ahogy a korszellem egyre “szalonképesebbé” vált az elmúlt két században. Ez a bejegyzés rámutat, hogy a történelmi teonomisták és a rekonstrukcionista kálvinisták között a teonómia tekintetében lényegi különbség nincs, csupán árnyalatbeli különbség.

Az alábbi szerzőknek vagy egyenesen teonómia tulajdonítható, vagy az azzal való messzemenő szimpátia.


Kálvin János (1509-1564):

„Midőn a hatóságokra a vallás védelmét rábízzuk, nem akarjuk mindjárt a kardjaikat is élesíteni, hogy bárminemű tévtant rögtön vérrel toroljanak meg. Három fokozata van ugyanis a tévedésnek: némelyeknek megbocsátunk, másoknak elég némi fenyíték, csak a határozott istentelenséget sújtjuk halállal. […] ha az egyszerűbbek lelkét valami kis babona vagy tudatlanság szállja meg, türelemmel iparkodjanak a javításra, s ne gondoljanak mindjárt mértéktelen bosszúvételre. A második fokozatra eső tévelygésekre középszerű büntetést szabjunk szigorunkban, csak arra ügyeljünk, hogy elnézésünk ne adjon tápot nagyobb bukásra és nyakas megrögzésre, mely a hit egységét megingathatná. De ha a vallás alapigazságait támadja valaki, ha szörnyű istenkáromlások történnek, ha a lelkeket vészthozó tévtanok végveszélybe sodorják, ha nyíltan szakít valaki az egyistenséggel és világos tanításaival, akkor a végsőre is el kell szánnunk magunkat, nehogy a halálos méreg elharapózzék.” – Kálvin János: A Szentháromság igaz hitének védelme a spanyol Servet Mihály borzasztó tévedéseivel szemben. Ezt vessük össze alább Knoxszal.

lásd még itt: http://rekonstrukcio.com/kalvin-teonomista-volt/

Természetesen tudjuk, hogy Kálvin antinomista hangvétellel ír az Institúcióban, valamint hogy ez a hangvétel átsüt az egész munkán, vagy legalábbis a vonatkozó fejezeteken. De nem gondoljuk, hogy Kálvinnak csak ezt az egyetlen munkáját kellene figyelembe venni, valahányszor Kálvin előkerül. Továbbá azt is gondoljuk, hogy Kálvin fogalmazása a témában csak a Ferenc király előtt való szereplésnek tudható be, akinél az állami rendet felforgató anabaptistáktól el kellett határolódnia (ugyanis az anarchista anabaptisták szintén visszanyúltak az Ószövetséghez, de helytelen formában: egy dualista megközelítésben, amely elszakítja magát a világból, és a törvény elemeit egy az egyben alkalmazza (többnejűség, királyság stb. merev átvétele); holott a helyes alkalmazás az lett volna: ha a világ finom átformálását tartják szem előtt szeparáció nélkül, és a mai törvényeknek csak az alapjául tartják meg a bibliai törvényeket, de azok részleteit is tekintetbe véve; továbbá nem csak egyes esetekben, válogatva, hanem az összes lehetséges esetben, azaz egy szisztematikus eljárást követve).


John Knox (1513/24-1572):

“Ha Isten törvényét szorgalmasan kutatjuk, könnyen elmúlik e kétség. Mivel ki fog derülni, hogy a gyilkos, káromló stb. nem kevésbé érdemes a halálra, mint amennyire a szelíd és istenfélő méltó a védelemre. Valamint, ha e bűnözőket védjük, az nem kevésbé bűnös Isten előtt, mint az, aki másokat elnyom.”

“Isten elrendelte a kivégzést törvényében, hogy kíméletlenül ki kell végezni a káromlókat, miként ez magától értetődik a Lev 24-ben írottak alapján.”

“Ha ezek, igazán mondom, ha ezek a káromlások nem méltóak tízezer halálra, kiváltképp, hogy olyan makacsul hangoztatják őket minden tisztességes intelem ellenére, akkor ítélje meg ezeket az, aki féli Istent; igen, magatok, akármennyire is dühösek vagytok, ítéljetek ezen dologban, de olyképp, hogy az Úr Jézus trónja előtt fogtok számot adni.”

“Azt kérdezitek, hogy ezek volnának a bárányok amelyeket Krisztus elküldött a farkasok közé, és, hogy e bárányok üldözhetik-e a farkasokat? És a válasz: Vajon Mózes bárány volt vagy farkas, vajon a félelmetes mészárlás, amelyet a bálványimádókon hajtott végre, személyválogatás nélkül, ez nem akkora üldözés volt-e, mint Szervét megégetése, vagy a kenti Joan megégetése? A szememben e két történelmi példa kisebb eseménynek tűnik. Számukra nem volt lehetőség a bűnbánatra; nem intették őket, hanem kérdés és késedelem nélkül megparancsolták egyik testvérnek, hogy a másikat vágja le; igen, még az atyák sem kímélhették fiaikat [Lev 23.]. Igazán úgy vélem, hogyha ti ítélhetnétek, akkor ti Mózest és Lévi törzsét neveznétek farkasnak, amelyeket az ártatlan bárányok lemészárlására küldtek. Ám mivel mi tudjuk, hogy Isten mit engedélyez, annál kevésbé tartunk emberek véleményétől. Ti viszont ha olyanoknak tartjátok magatokat, mint akik Jézus bárányai lesznek az utolsó ítéletkor, akkor Ő maga fog ekképp válaszolni nektek: ő olyan valaki, aki nem azért jött, hogy eltörölje vagy megsemmisítse mennyei Atyjának törvényét.”

“Még egyértelműbben megfogalmazva, Izrael és Júda nem voltak egy véleményen arról, hogy miként kellene tisztelni Istent, miután a tíz törzs levált Dávid házáról. Sőt, még maga Júda is gyakran megromlott a fertőző bálványimádástól, annyira, hogy az atyák a gyerekeiket feláldozták Molochnak; amelyet sejtésem szerint nagy buzgalommal tettek, mert jó lelkiismeretük volt a dolog felől. Azonban azok a viták, eltérő vélemények, és meghamisított lelkiismeretek ellenére: Illés megölte Baál papjait; és szerintetek, ő test szerinti volt? Vagy inkább Isten Lelke újjászülte? Jósiás [2kir 23] megölte az összes magaslati papot; és ő, tudakolnám, ő vajon Káin testvére, vagy inkább társörököse az Ábel féléknek ígért királyságnak? De legalábbis azt, hogy ő volt Isten szerint a leghűségesebb király Dávid után, azt még ti se meritek tagadni; csak azt mondhatjátok, mint korábban már kijelentettétek, hogy Isten vért vérrel bosszul meg, és így azt művelte, hogy elhulljon csatában Jósiás. Ám Isten lelke Jeremiásban szelídebb hangú, és felmenti őt, és kijelenti, hogy elragadtatott a nép bűnei elől. Vegyétek eszetekbe e dolgokat, és ítéljetek el minket az Írás szerint, ha képesek vagytok rá.”

“Azt mondjuk, hogy valakit nem a lelkiismerete miatt üldöznek, hanem amiatt, hogy káromolja Isten felségét, és beszennyezi vallását, és makacsul védelmez egy hibás és téves doktrínát. Az ilyen emberről azt mondom, hogy ha törvényesen elítéli egy törvényes magisztrátus és halálra ítéli, az ilyen ember nem üldözés áldozata (mint Szervét esetében dühödten panaszkodtok), hanem Isten parancsolata szerint nyerte el méltó büntetését, amely parancsolat a Deut. 13. fejezetében van kihirdetve.” – THE EXECUTION OF SERVETUS FOR BLASPHEMY, HERESY, & OBSTINATE ANABAPTISM, DEFENDED  [Szervét Mihály kivégzése (istenkáromlás, eretnekség és megátalkodott anabaptizmus okán) jogalapjának védelmezése] – By John Knox


George Gillespie (1613-1648):

“Az igazság az, hogy ők maguk is ugyanannyira mondták, mint Kálvin és Béza vagy bárki más az ellenfeleik közül e kérdésben, hogy az eretnekeket pénzbírsággal , bebörtönzésekkel, számüzetésekkel kell büntetni, vagy ha durva bálványimádók és istenkáromlók, mások áttérítői, akkor pedig ki kell őket végezni. Ugyan mi mást tanítana Kálvin, amikor háromfajta tévedést különböztet meg, egyiket el kell tűrni a szelídség lelkével, amennyiben az olyan kérdés, ami miatt nem szabad szétszakítani a testvéreket; másokat viszont nem szabad megtűrni, hanem bizonyos szigorúsággal el kell nyomni; míg a harmadikfajta esetek olyan förtelmesek és fertőzőek, hogy a halálbüntetéssel kell eljárni?”

“És nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak néhányaknak a véleménye, hogy a magisztrátus kemény kézzel, polgári büntetésekkel köteles elnyomni az eretnekeket és szektásokat; vegyük észre, hogy ezügyben ugyanezt vallják és tanítják a református egyházak is hitvallásaikban. A Helvét hitvallásban (30. fej.) az áll, hogy a magisztrátus köteles kiirtani minden babonát, istentelenséget és bálványimádást.” És utána: “nyomja el a makacs eretnekeket.” A francia hitvallásban (39. cikkely): “ezért adta a magisztrátusok kezébe a kardot, hogy a áthágásokat elnyomja, nem csak a második tábla ellen elkövetetteket, hanem az első tábla ellen lévőket is.” A belga hitvallásban a következő áll: “ezért fegyverezte fel a magisztrátust a kard erejével, hogy gonoszt cselekvőket megbüntesse, de azért is, hogy védjen. Sőt kötelessége, hogy vigyázón és óvón őrizze a polgári kormányzatot, de az is, hogy védej a szent igehirdetési szolgálatot, hogy eltörölje a elnyomja az összes eretnekséget, és hamis istentiszteletet.”

Béza (1519-1605) a (De Hareticis) c. művében az elején kifejti, hogy a helvét lelkészek egyöntetűen kijelentették, ugyanezt a fentebbit, egy ilyen érvélésről szóló könyvben. És a műve végé felé idézi a Szász hitvallást, luthert, Melanchtont, Brentiust, Bucerust, Wolfgang Capitót és Bullingert.

A Dorti zsinat (138. ülés) a remonstránsok elleni ítéletében nem csak felmenti őket az egyházi és akadémiai funkciók alól, hanem kérleli is az állami vezetőket, hogy világi hatalmuknál fogva nyomják el és tartsák féken a remonstránsokat.”

“Először is a törvény (Deut 13:6-9) megkövezést és ölést ír elő azoknak, akik titokban áttérítenek többeket, mondván, hogy gyertek menjünk más istenek után. Ha azt mondják, hogy ez a törvény csak a zsidókra vonatkozott és nem örök és nem erkölcsi, akkor azt válaszolom, hogy Jacobus Acontius – jóllehet, hogy más véleményen van e kérdést illetően, mint én – is önként és őszintén elismeri, hogy ebben a törvényben ő nem lát semmit se, ami ne tartozna az Újszövetséghez, éppúgy, mint az Ószövetséghez; mivel azt mondja, hogy a törvény értelme és alapja, haszna és célja erkölcsi és örök (v. 11.): Egész izrael hallja és féljen, és nem kövessen el több hasonló bűnt, mint ez közöttetek.”

“Ha a hitehagyottakat meg kellett kövezni és ki kellett végezni a törvény szerint, akkor bizonyára az átcsábító eretnekeket szintén ugyanilyen büntetésben kell részesíteni. A törvény erkölcsi méltányossága ezt legalább megköveteli, és, hogyha összevetjük az eretnekséget a hitehagyással, akkor észrevehetjük, hogy ugyan kisebb a rossz az eretnekségben, de mégsem kell enyhébb büntetést adni érte, kiváltképp, hogy a fertőzés és csábítás veszélye legalább ugyanakkora, ha nem több az eretnekségben, mint a hitehagyásban.”

“Meg fogják kérdezni, hogy miként lehetséges, hogy ezek a mózesi törvények ránk még vonatkoznak, mint mindennapi törvények? Aki ezen őrlődik, azt Piscator függelékéhez irányítanám, amelyet az Ex 21-23-ról írt, akik kiválóan tárgyalja a kérdést, vajon a keresztény hatalom kötve van-e Mózes jogi törvényeihez, éppúgy, amint a zsidó állam volt kötve. Azzal az általános megkülönböztetéssel válaszol, hogy a hatalomnak kell követnie a jogi törvényből azon dolgokat, amelyek változtathatatlanok, és minden nemzetre vonatkoznak: de nem azokat a törvényeket, amelyek változtathatóak, vagy kifejezetten a zsidó államra voltak szabva. Azonban aztán kifejti ezt a megkülönböztetést, azokat érti változtatható, csak zsidükra jellemző dolgokon, hogy pl. a hetedik évben fel kellett szabadítani a zsidó szolgálót vagy szolganőt; egy férfinek el kellett vennie a testvére feleségét és örököst kellett támasztani elhunyt testvérének; el kellett engedni a tartozásokat a jubileumi évben; csk azonos törzsből kellett házasodni; és egyéb hasonló törvények; akárcsak a ceremóniális kihágások, mint a holttest érintése stb.. Míg a változtathatatlan dolgok, amelyek minden nemzetre érvényesek, a következők: az erkölcsi kihágásokra vonatkozóak, az erkölcsi törvény elleni bűnök, mint a gyilkosság, házasságtörés, tolvajlás, Istentől máshova csábítás, istenkáromlás, szülők ütlegelése.”

“Krisztus szavai (Mt 5:17), miszerint ” ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy a törvényt és prófétákat eltöröljem, nem jöttem a törvényt eltörölni, hanem betölteni”, kiterjednek jogi törvényekre is, mivel azok is Mózes törvényének részét képezik.”

“Ám Isten akarata a polgári igazságszolgáltatást és büntetéseket illetően sehol máshol nincs olyan teljesen és világosan kijelentve, mint Mózes erkölcsi törvényeiben. Ezért ezeknek kell lenniük a legbiztosabb pontnak, és a keresztény hatalom is ehhez igazítsa a lelkiismeretét.”

“Annak, aki azt vallja, hogy a keresztény magisztrátusnak nem kell ilyen büntetéseket adnia ilyen bűnökért, annak kötelessége bizonyítani, hogy Isten ama korábbi törvényei eltöröltettek, és bibliai helyeket kell felhozniuk igazolásul”.

“Hogy összegezzük ezt a részt: ugyan más jogi és törvényszéki törvényeket is meg lehet engedni keresztény köztársaságokban és királyságokban, amelyek megtorolják az eseteket, amikor valaki szembe megy az erkölcsi törvénnyel; feltéve, hogy nem mennek szembe és nem mondanak ellent Isten saját jogi törvényeinek; Azonban bátran merem vállalni a közösséget Juniusszal, aki De Politiae Mosis c. írásban azt írja, hogy viszont azok, akik az erkölcsi törvény szerint halálbüntetést érdemelnek, ma is halálbüntetéssel sujtandóak; és azok, akik akkor nem érdemeltek halálbüntetést, ma se kapják azt.”

“Ezért a következőt válaszolom: 1. Mindennek az az oka, hogy kényszerítő szigor erkölcsi és örök, mint látszika Deut 13:11-ből is. 2. továbbá, miért is nem bizonyították, hogy [a mózesi erkölcsi törvény] tipológiai? Vagy netán az ábrándjukat bizonyosságnak kellene vennünk? Nincsenek sem igehelyeik, sem megfelelő magyarázóik.”

“Milyen megveszekedett volt Juliánusz terve, hogy megsemmisítse a keresztényeket, azzal, hogy lelkiismereti szabadságot biztosít az összes eretneknek és szektásnak ami közöttük megtalálható volt?”

“Az a válaszom, hogy ez az érvelés teljesen elítéli Jósiás reforációját, mint bűnös valamit, mivel ő elérte, hogy Júda kiálljon a szövetség mellett, mint azt a 2Krón 34:32-ben olvassuk;”

“De mi nem így tanultuk Krisztustól; mi undorodunk a pápista és főpapi zsarnokságtól. Tudjuk jól, hogy az Úr szolgája ne legyen törtető, hanem mindenkihez kedves, megfelelő a tanításra, türelmes: szelíden oktassa azokat, akik ellenkeznek, hátha Isten bűnbánatot ad nekik és az igazság felismerését (2Tim 2:24-25); azonban ugyanaz aki ezt mondta, azt is mondta, hogy bárcsak ki lennének herélve azok, akik zaklatnak titeket (Gal 5:12). Szívem kívánsága, hogy a világi karhatalmat csak azok ellen vessék be, akik más úton módon már nem terelhetőek helyre, akiket már nem lehet látható egyházi felbolydulás nélkül megkímélni, és akik azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy elcsábítanak és félrevezetnek sokakat.”

“Ne keverjétek bele magatokat abba, hogy a szeparatisták és anabaptisták toleranciájáért harcoljatok. Ne vegyetek részt az elkülönülésükben, nehogy az elnyomásuknak is részesei legyetek. Nem akarunk több intelemet hallgatni a toleranciáról és a lelkisismereti szabadságról: viszont annál inkább akarunk hallani az igaz és könyörületes alkalmazkodásról.”

“Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. Ne ítéljetek a látszat szerint, hanem igaz ítélettel ítéljetek (Mt 7:1; Jn 7:24)”

“Testvéreim, ha nem hallgattok az egészséges tanácsra, nem lehet mentségetek. Szemem előtt tartom Isten törvényét: ne gyűlöld testvéredet a szívedben: mindenképp dorgáld mef felebarátod és ne tűrd, hogy bűnben legyen (Lev 19:17)” – George Gillespie, westminsteri atya, ő írta az “Egészséges szigorúság a keresztény szabadsággal összeegyeztetve” c. művet (Wholesome Severity Reconciled with Christian Liberty)


Martin Bucer (1491-1551):

59. fejezet
“…a vádoló személyt alá kell vetni a lex talionisnak (“szemet szemért, fogat fogért”), és be is kell azt tartatni, ha az illető rágalmazónak bizonyul, Isten törvénye szerint (Deut 19:17-21)”

60. fej.
“Jóllehet eloldattunk Krisztus Urunk által Mózes törvényétől, már ami azokat a körülményeket illeti, amelyben írattak, azonban ami ezen törvények lényegét és célját illeti – kiváltképpen azok esetében, amelyek az egész nemzetközösség rendjének megőrzéséhez szükségesek -, mindazok, akik úgy vélik, hogy ezeket a parancsolatokat nem kell lelkiismeretesen betartani, azok bizony Istentől vagy a fölsőbbrendű bölcsességet vitatják el, vagy a jóindulatú gondviselést, amely által üdvözíteni kíván minket.

Ennek megfelelően minden Istennek szentelt államban halálbüntetést kell elrendelni azokra, akik meg merték sérteni a vallást, vagy hamis és istentelen tanokkal Isten tiszteletét illetően, vagy akik eltérítettek másokat Isten igaz imádatától (Deut 13:6-10 és 17:2-5); mindazokra, akik Isten nevét és magasztos tetteit káromolják (Lev 24:15-16); akik megsértik a szombatnapot (Ex 31:14-15, 35:2; Num 15:32-36); akik lázadóan megvetik a szülők tekintélyét és saját bűnös életüket élik (Deut 21:18-21); akik nem akarják alárendelni magukat a legfelsőbb bíróság ítéletének (Deut 17:8-12); akik gyilkoltak (Ex 21:12; Lev 24:17; Deut 19:11-13); házasságot törtek (Lev 20:10), megerőszakoltak valakit (Deut 22:20-25); embert raboltak (Deut 24:7); és mindazokra, akik hamisan tanúskodtak egy fontos esetben (Deut 19:16-21).
… Isten e rendelkezéseiben látjuk, hogy Ő úgy ítéli meg, hogy halálbüntetéssel purgálja ki népéből mindazokat, akik nyíltan elpártoltak tőle, vagy megvetették őt, vagy másokat erre csábítottak, és ezáltal elárulták és megrontották az igaz vallást; mindazokat, akik megsértették nevét és makacsul elvettek Isten tekintélyéből, amint az ki megnyilvánul a közvetítő eszközökön keresztül, mint családok apái, vagy az ország atyjai; végezetül azokra, akik megkísérelték elvenni egy felebarátjük életét, vagy annak feleségének vagy gyermekeinek életét. …

Minden jó ember felelősségteljes együttműködése megkívánja, hogy az efféle járványok irtassanak ki az emberi társadalomból, nem kevésbé, mint a vad farkasok, oroszlánok, tigrisek, sárkányok és krokodilok, amelyek alkalmanként megtámadnak embereket, hogy széttépjék és felfalják őket. …
Így hát Isten minden gyermeke a lehető legnagyobb figyelmet szentelje annak, hogy minden erővel azon legyen, hogy megtisztítsa a nemzetközösséget az ilyen járványoktól amilyen gyorsan csak lehetséges, Isten igéje szerint: “irtsd ki (héberül “égesd ki”) a gonoszt magad közül” (Deut 13:5). …

Így hát azokat nem szabad megtűrni az emberek között, akik miatt az emberi élet nincs biztonságban, sem a feleség vagy leány szüzessége, vagy saját népének szabadsága, amely nemkevésbé drága az őszinte szívűeknek, mint az élet maga. Ezért minden Krisztusnak, Úrnak szentelt nemzetközösségben (országban- a ford.) ott kell lennie a halálbüntetésnek mindenkire vonatkozóan, aki megsérti a …” – Martin Bucer, De Regno Christi, 377-380. o. (~ ezt a művet azzal a célzattal írta, hogy tanítsa az első protestáns angol királyt VI. Edwardot, hogy hogyan kell kormányozni egy keresztény államot)


Johannes Piscator (sz. Fischer) (1546-1625):

„A polgári törvények eltörlése nehéz kérdés. Nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy mózesi törvényrendszer érvényes, hiszen a mózesi politikai rendszer eltöröltetett, de nem lehet azt sem mondani, hogy minden eltöröltetett, hiszen sok törvény, amelynek célja és szándéka örök, folytatódik. Ezért a következő megállapítást tehetjük: a keresztény hatalom nem köteles Mózes jogi törvényeit követni, amennyiben azok a zsidó népre jellemző körülményekre vonatkoznak; azonban ami a különféle büntetéseket illeti, amelyek Isten tízparancsolata tekintélyének megvédésére szolgáltak, ezekkel kapcsolatban bizonyosnak tűnik, hogy egy keresztény nemzet magisztrátusa köteles ezeket követni, nemkevésbé, mint Izrael népe tette régen.” – Johannes Piscator, Aphorismi Doctrinae Christianae, 17–18.

„Erre a tudakozódásra egy megkülönböztetéssel felelek: A magisztrátus köteles betartani azokat a jogi törvényeket, amelyek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek változtathatatlanok és egyetemesen érvényesek minden nemzetre, de nem azokat, amelyek olyan dolgokról tanítanak, amelyek változtathatóak és a zsidókra vagy izraelitákra egyedi módon voltak jellemzőek azokban az időkben, amikor azok a kormányzatok léteztek.
Azok a dolgok, amelyek minden nemzetre érvényesek (tehát ránk is), nem változtathatóak saját természetükre és érdemükre való tekintettel, a következők: az erkölcsi törvénnyel kapcsolatos kihágások, azaz azok a bűnök, amelyeket a tízparancsolat ellen követnek el, mint a gyilkosság, házasságtörés, lopás, eltérítés más hitre Istentől, istenkáromlás és szülők megütése.
Azok a törvények, amelyek változtathatóak, amelyek csak a zsidókra egyedien voltak jellemzőek, az afféle törvények, mint például az, hogy a hetedik évben fel kell szabadítani a héber rabszolgákat, a levirátus (hogy valaki vegye el elhunyt testvére feleségét), az adósságok eltörlése egy bizonyos évben, csak azonos törzsből való házasodás, és egyéb hasonlók. Szintúgy ide tartoznak a ceremoniális kihágások, mint a holttest érintése, menstruáló nő érintése, és egyéb effélék.”

„Ha a keresztény magisztrátus nem köteles követni ezeket a törvényeket, akkor kétségkívül megszüntethetné a halálbüntetést, úgy, ahogy akarja, még akkor is, amikor egyes törvények azt kifejezetten előírják. Ebből az következne, hogy a magisztrátust semmi sem korlátozza a hatalmában, noha kétségtelen, hogy Isten kikötötte, hogy milyen ítéletekkel kell sújtani milyen bűnöket. Így hát olyan büntetéseket róna ki, ami csak pillanatnyi szeszélyének megfelel.
Például a házasságtörést nem büntetné halállal, hanem csak pénzbüntetéssel (ma semmilyen büntetés nem kapcsolódik a magához a házasságtörő aktushoz, tegyük hozzá – a ford.); vagy talán a lopásra nem jóvátételt alkalmazna, hanem inkább halálbüntetést (mint bizonyos iszlám irányzatokban, pl. vahabitizmus, ahol túl nagy az erre kiadott büntetés – a ford.). Nem, a keresztény magisztrátusnak nem megengedett autonóm módon adnia a büntetéseket. Mivel „Isten szolgája ő”, aki arra van felhatalmazva, hogy használja a kardot a gonoszt cselekvők ellen (Rm 13:4). Továbbá arra való szolga is, hogy Isten minden akartatát és parancsolatát véghez vigye.”

„Kétségtelen valójában, hogy ugyanazokat bűnöket, ugyanúgy meg kell torolni, és Isten azt akarja, hogy ugyanazok a kihágások ugyanazon fajta büntetésekkel legyenek megtorolva jelenleg is, mint az Isten régen rendelte. Természetesen, a bűncselekmények esetében a természetük nem változik az idő múlásával. De Isten természete sem változik, így hát ugyanazokat az áthágásokat, amelyeket napjainkban követnek el, sem jobban, sem kevésbe nem szabad megvetni vagy megtorolni, mint azt korábban [bibliai időben] tették.”

„Ezt az érvet összhangzatosan elfogadták, sőt még általános állásponttá is lett az ortodox teológusok iskoláinak álláspontjai között, ez az érv, amely szerint a magisztrátusnak a törvény mindkét tábláját be kell tartatnia.”

„ezért úgy tartjuk, hogy meg kell büntetnie azokat, akik vétenek a tízparancsolat ellen, ahogy azt Isten leírta a törvényében: a tolvajt tényleg meg kell büntetni jóvátétellel, még akár az ellopott dolog visszafizetésével is. És bizony, a házasságtörőnek halálbüntetésben kell részesülnie. De [a bíró] nem jogosult mindkettőt halállal büntetni.”

„Ez a mondanivaló hasonlóképpen fellelhető Jakab tanításában, aki azt mondja: „Egy a törvényadó, aki képes üdvözíteni és elveszteni” (Jak 4:12). Jakab minden bizonnyal tudatában volt, hogy a régi időkben, voltak törvényadók Izrael népében, míg a saját idejében meg sok különféle pogány törvényadó is volt. Ezért, amikor Istenről beszél, azt mondja, hogy egy a törvényadó.”

“„hallottátok, hogy megmondatott, szemet szemért, fogat fogért; bizony mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak stb.” (Mt 5:38) Ha Krisztus ebben a prédikációban, aminek ez a része, azt akarta tanítani, hogy a tízparancsolat érvényes a keresztényekre, míg egyúttal azt is el akarta magyarázni, hogy miről szólnak azok a bizonyos törvények, és meg akarta védeni természetes értelmüket a farizeusok és írástudók hamis interpretációjától, akkor ebből az következik, hogy azt is be akarta bizonyítani, hogy Mózes mely civil törvényei vonatkoznak a keresztényekre, ti. ugyanazok, amelyek az erkölcsi kihágások büntetéseivel foglalkoznak.”

„…amint láthatjuk, az apostolok mindenhol ösztökélik a keresztényeket Isten erkölcsi törvényének végrehajtására, és ugyanezt jelölik ki etikai szabályzatnak is.”

„Azonban az apostolok nem adtak rendeleteket a fejedelmeknek, és ennek oka nyilvánvaló: mert abban az időben nem voltak keresztény fejedelmek, és ezért egy sem volt azok sorai között, akiknek írtak. De ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az apostolok azt akarták volna, hogyha valamelyik fejedelem elfogadja a hitet, akkor az a fejedelem kivételt képezett volna az összes keresztény számára előírt kötelezettségek alól.” – Johannes Piscator, Disputations on the Judicial Laws of Moses


John Gill (1697–1771):

“Egyesek kérdezhetik, hogy vajon a polgári törvények, avagy a zsidó állami berendezkedésre vonatkozó törvények most érvényben vannak-e, vagy nem, meg kell-e őket tartani, vagy nem; ez a kérdés feloldható azzal, ha megkülönböztetésekkel élünk; volt néhány törvény, amely kifejezetten a zsidó államra vonatkozott, a kánaáni országukra, és amíg az az állam állt érvényesek voltak, egészen a Messiás eljöveteléig, amikor is meg kellett szűnniük, amint ez világosan kiderül a Gen 49:10-ből, ide soroljuk az öröklési törvényeket, és az átörökítésüket házasság vagy egyéb úton; a helyreállításokat a jubileumi évben; a megházasodást egy meghalt testvér feleségével, aki nem hagyott maga után magot stb., mindennek az volt az értelme, hogy a törzseket megkülönböztetve tartsa, amíg a Messiás eljön, hogy egyértelműen lehessen tudni, hogy melyik törzsből származik.

Ezen kívül voltak másfajta törvények, amelyek sajátosan annak a népnek a habitusára és alkatára lettek szabva, amely mohó, kegyetlen, a szegényeket elnyomó volt, továbbá perverz, féltékeny és bosszúálló; ezért voltak törvények az eladott rabszolgákról a hatodik év végén; az adósságok elengedése és a föld pihentetése a hetedik évben; a kamatra való kölcsönadás törvényei; a termőföld egy részének meghagyása a szegények számára, és az otthagyott kötegek; – voltak más rendelkezések is a válást illetően, a félrelépéssel vádolt feleség megpróbálására, a menedékvárosok, ahová a vérbosszú elől menekültek: ezek a másik törvényekkel együtt megszűntek, amikor a zsidó államiság is megszűnt, és nem kötelezőek más nemzetekre nézve.

Azonban vannak más polgári törvények, amelyek a természet fényén, az értelmen, az igazságon és méltányosságon alapszanak: ezek teljesen érvényben maradnak; bölcs és igazságos törvényeknek kell tekintenünk őket, amelyeket maga Isten hozott, Királyuk és Törvényhozójuk, ez ki is van jelentve a Deut 4:6-8-ban. Ezért természetesen a legjobban megalkotott és szabályozott kormányzatok azok, amelyek Izrael államához, és annak polgári törvényeihez közel állnak, amely törvények ezen legutóbb leírt kategóriába tartoznak; ahol ilyen törvények alapján cselekszenek, azon helyekről elmondható, hogy a Bölcsesség ott igencsak jelen van, „Általam uralkodnak a királyok, és hercegek hirdetnek ítéletet”; valamint ha ezeket a törvényeket szigorúan betartanák, amelyek a bűnök büntetésére vonatkoznak, kiváltképpen a főbenjáró bűnökre vonatkozóakat, akkor a dolgok sokkal jobb mederben folynának, mint egynémely politikai berendezkedésben most; és a bírók is az ítélethozatalkor sokkal nagyobb biztonsággal és jobb lelkiismerettel tudnák végezni a feladataikat.

Míg a zsidó államot sok száz éven át ezen törvények kormányozták, másra nem is volt szükségük a törvénytárukban, ilyen esetben minden szokványosan előforduló esetet a bíróság színe elé kellett vinni; Nem tehetem meg, hogy azon a véleményen ne legyek, miszerint a polgári törvénytárakat a Bibliából véve kell megalkotni, az Úr törvénye tökéletes, vagy a szószerinti szavain keresztül, vagy analógiás dedukció (levezetés) útján és igaz következmények útján; és mindez elegendő bármelyik nemzet kormányzására: valamint ekkor nem lenne szükség annyi jogi könyvre, sem annyi ügyvédre; és talán kevesebb jogi eljárás is lenne. Azonban, mi keresztények, legyünk bármelyik kormányzat alatt, nekünk kötelességünk az Úrért és a lelkiismeretért engedelmeskedni mindegyik emberi rendelésnek; amíg azok nem mennek szembe a józan ésszel, a vallással és lelkiismerettel (lsd. Rm 13:1-7; Tit 3:1; 1Pt 2:13-14).” – John Gill, Doctrinal Divinity, Isten törvénye fejezet.