schwertley

Brian Schwertley kálvinista presbiteriánus teonomista (nem rekonstrukcionista), abba az irányzatba tartozik, ami összeegyezteti a teonómiát a törvény hármas felosztásával, és a Westminsteri hitvallással. A klasszikus rekonstrukciótól való elkülönülésének oka éppen az, hogy az a Westminster Standardoktól némely dologban eltér (pl. a szigorú puritán szombatfelfogást nem feltétlenül követi; a civil és az erkölcsi törvény egységét vallja; egyes ágai high church liturgiát követnek; egyes ágai nyitottak a karizmatizmus felé).

Schwertley a Covenanted Reformed Presbyterian Church gyülekezet lelkésze (ami Westminster Presbyterian Church in the United States egyház tagja, ennek alapító tagja Schwertley is), aminek célja, hogy a teonomizmust úgy képviselje, ahogyan az a korai skót presbiteriánus szellemiség része volt (1556-1650 körül). A saját megfogalmazásuk szerint hűek az eredeti westminsteri hitiratokhoz (Westminster Standards), beleértve a kizárólagos zsoltáréneklést és teonómiát is.

Az alábbi idézetek “God’s Law for Modern Man” (Isten törvénye a modern embernek) c. munkájából valóak. Ez az írás aránylag rövid, azonban meglehetősen tömör és tartalmas. Nagyon jól, emberközelien magyaráz, ezért készítettem el a fordítását.
Schwertley amikor erkölcsi eseti törvényeket emleget, akkor arra gondol, amit én az eddigi bemutatásaim során vagy eseti törvényeknek, vagy civilerkölcsi (esetleg civil, polgári) törvényekként emlegettem. Annyit még tudni kell, hogy van egy pár általa felsorolt törvény, amit sokkal inkább lehet követni, mint ő javasolja, mégis a megközelítése tiszta és érthető elv mentén halad. A vastag kiemelések tőlem származnak.

A ceremoniális törvények nem kötő részéről:

3. o.: „A ceremoniális törvény olyan törvényeket is tartalmazott, amik Izraelnek a környező pogány népektől való elkülönülési kötelezettségét fejezték ki, vallásos, etikai és szövetségi szempontból. Voltak ceremoniális törvények, amik megtiltották a szövetség népének: hogy „különböző magvakat” vessenek el együtt, amikor vetnek (Deut 22:9); hogy két különböző fajta állattal szántsanak egyszerre, mint amilyen az ökör és a szamár (Deut 22:10); hogy két különböző fajtájú anyagból, pl. gyapjúból és vászonból szőtt ruhát viseljenek (Deut 22:11). Megtiltotta továbbá Isten az izraelitáknak, hogy tisztátalan állatokból egyenek (Lev 11:1-47; 20:22-26; Deut 14:1-21). Ezek a törvények azt illusztrálták, hogy a pogány nemzetek tisztátalanok voltak Krisztus érkezése előtt (vö. Apcs 10:9-43; Gal 2:12). Az Ószövetség idején, azoknak a pogányoknak, aki követni akarták Izrael Istenét zsidókká kellett lenniük (pl. Rúth esete). Ezek a törvények falat képeztek zsidók és pogányok között (vö. Ef 2:11-22). De most, hogy Krisztus már kimunkálta a tökéletes váltságot, mindenki, aki hisz Krisztusban szentnek számít, és Isten szövetséges népének részese, mint teljes jogú örökbe fogadott fiú. Noha ezek a ceremoniális törvények már nem érvényesek az újszövetségi hívőkre, az általuk tanított elvek érvényesek. A keresztényeknek szenteknek kell lenniük és el kell különülniük a pogány bűnös gondolkodásmódtól és életmódtól, a hitetlenségtől, és nem szabad felemás igában lenniük hitetlenekkel (2Kor 6:14-7:1).”

A civil/polgári törvény érvényben maradásáról:

5.-7.o., részletek: „Noha igaz, hogy a tíz parancsolatot Isten különleges bánásmódban részesítette (nevezetesen, hogy Isten a saját ujjával [ez bibliai antropomorfizmus, úgy értendő, hogy közvetlenül Isten epifániájának a fizikai nyomának következtében íródtak – mintha Isten vezette volna egy hegesztőpisztoly hegesztését – a ford.] írta őket kőtáblákra, kifejezetten a népnek ajánlva, és a szövetség ládájában helyeztette őket), ez nem azért van, mintha csak a tíz parancsolat volna erkölcsi természetű, hanem azért, mert a tíz parancsolat foglalta össze röviden Isten összes törvényét. Mint fentebb jegyeztem meg, a tízes szám a teljességet és a befejezettséget fejezi ki. Minden bibliai erkölcsi parancsolat a dekalógusban (tíz parancsolatban –a ford.) van összefoglalva. (A tíz parancsolat összefoglalása megtörténik a tíz parancsolaton kívül is Deut 6:5-ben „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.”, és a Lev 19:18-ban „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.”). Az erkölcsi eseti törvények Izrael polgári törvény gyűjteményében a tíz parancsolat kiterjesztései. Nem lehet eltörölni az erkölcsi eseti törvényeket anélkül, hogy magát a tíz parancsolatot is el ne törölnénk. Továbbá „a tíz parancsolat egyedi jellemzői már igazak voltak az Újszövetség megalapítása előtt. Vagy talán a kritikusok azt vallják, hogy az Ószövetség idején is csak a tíz parancsolat volt kötelező érvényű? De ha nem, akkor meg miért jelentenék ugyanezek az egyedi jellemzők azt, hogy egyedül a tíz parancsolat van kötelezően érvényben a mi időnkben, az Újszövetség ideje alatt? Ennek az érvelésnek semmi értelme.” (az idézet Bahnsen: No Other Standard c. művéből származik – 101. o.)

Sok félreértés és idegenkedés az erkölcsi eseti törvények kötelező érvényűsége iránt abból adódik, hogy némelyik polgári törvény valóban eltöröltetett. Ugyanis a polgári törvények nem csak a családra és a társadalomra vonatkozó törvényeket tartalmaztak, hanem olyan törvényeket is, amik helyiek és ideiglenesek voltak, és soha sem annak voltak szánva, hogy Izraelen kívüli nemzeteken alkalmazzák őket. Például az Újszövetség tanítja, hogy Kánaán földje a hívek mennyei polgárjogának a tipológiája (Zsid 11:8-16). Isten királysága (országa) elvétetett a zsidó nemzettől és az egyháznak adatott (Mt 21:43). Ennél fogva az Izraelhez való politikai hűséggel kapcsolatos törvények, és az Izraelt fizikai eszközökkel védelmező törvények nem alkalmazandók napjainkban. Azok a törvények, amelyek konkrétan Izrael országára vonatkoznak (pl. a jubileumi évről szóló törvények, menedékvárosok), szintén nem folytatódnak. A polgári törvény olyan rendelkezéseket is tartalmazott, amiknek az eljövendő Messiás vérvonalát kellett védenie (pl. a levirátusi házasságok és az az előírás, hogy bizonyos földeket a család vérvonalán belül kellett tartani); Jézus Krisztus eljövetelével, ezek a törvények többé nem szükségszerűek. Továbbá ezeket a törvényeket nem is lehetne alkalmazni a modern Izraelre; a családi vérvonalat és a családi birtokok legitim öröklődését bizonyító dokumentumok elpusztultak a Kr. u. 70-ben lezajló római dúláskor. Az ószövetségi zsidó társadalom további azon vonásai közé, amik soha nem voltak Izraelen kívüli nemzeteknek szánva, azon vonások közé tartozik a polgári kormányzat zsidó formája, a főváros elhelyezkedése, a katonaság szervezése és az adószedés formája (sok teonomista még a kivégzések módját is ide sorolja). Izrael polgári törvényei megszűntek, leszámítva azokat a törvényeket, amik az érvényben lévő egyetemes erkölcsi elveket tanítják (azaz a tíz parancsolatot és annak eseti alkalmazásait – a ford.).

Néhány hívő úgy kísérli meg megkerülni az erkölcsi eseti törvényeket, hogy azzal érvel, hogy ezek a törvények egy a miénktől teljesen eltérő kultúrára vonatkoztak. Jóllehet igaz, hogy a mi kultúránk eltér a régi Izraelétől, azok az erkölcsi elvek, amik az eseti törvények mögött rejlenek alkalmazhatóak és alkalmazandóak minden társadalomra. Például az Izraelitáknak megparancsolta Isten, hogy kerítést vagy korlátot emeljenek a háztetők körül (a területen lapos háztetők voltak szokásban – a ford.), „hogy ne legyetek vérontásban bűnösök, ha valaki leesik róla” (Deut 22:8). Néhány amerikainak tényleg van kerítés a háztetején, de sokaknak erkélyeik vannak vagy úszómedencéjük, amiket ugyanúgy el kellene keríteni. Tehát az erkölcsi eseti törvények folytatólagosan érvényesek, de szükséges, hogy a modern környezetre alkalmazzuk őket. …

Az egyedüli alternatívák ahelyett, hogy az erkölcsi eseti törvények elveit alkalmazzuk a mai nemzetekre, a következők: 1.) amellett kell érvelni, hogy minden törvény, ami csak lehet szükségszerűen relatív és kultúrafüggő; 2.) valamiféle természeti törvény elméletet kell követni, ami esetén a bűnös embernek jogában áll figyelmen kívül hagyni Isten ihletett parancsait, és azok helyett a természetből levezetett észre hallgathat; 3.) meg kell próbálkozni azzal, hogy a saját erkölcsi eseti törvényeinket a tíz parancsolatból és az ÚT-ben megismételt erkölcsi törvényekből vezetjük le. Ez utóbbi azt jelentené, hogy az ihletett, tévedhetetlen ószövetségi erkölcsi eseti törvényeket figyelmen kívül hagyjuk, hogy a gyakran tévedésekbe eső bűnös emberek gyártsanak saját eseti törvényeket az általános erkölcsi parancsokból. A történelem már megmutatta ismételten ezeknek az alternatíváknak a kudarcát.

Azt valljuk, hogy a Biblia szerint Isten erkölcsi törvénye és „az ószövetségi erkölcsi eseti törvények még mindig kötelezően érvényesek a társadalomra az újszövetségi korszakban is, kivéve, ha érvényteleníti vagy átalakítja őket az Újszövetség tanítása, vagy közvetlenül, vagy utalás formájában. Röviden megfogalmazva, a két testamentum között polgári és erkölcsi folytonosság van.” (idézet Gary Northtól, amit Greg. L. Bahnsen, No Other Standard c. munkájának előszavához írt – a ford.)”

Arról, hogy mi rejlik amögött, hogy az emberek lázadnak Isten civilerkölcsi törvényei ellen:

24. o.: „Miért érvelnek úgy a keresztény tudósok, hogy a részletes és könnyen érthető, írott törvényt nem kell figyelembe venni, hogy a különböző nemzetek kifejleszthessenek maguknak egy olyan törvényrendszert, ami a bűntől elhomályosult, habkönnyű verziója ugyanannak? Nem lehet, hogy a keresztények szégyellik Isten törvényét? (és ilyen módon ami a háttérben meglapul, az nem más, mint egyfajta részleges kripto-markionitizmus – a ford.) Sok tudós egyszerűen csak arra használja a természeti törvény elméletét, hogy legyen mit felhozni, amikor az emberi autonómiát kell megvédeni (az autonóm törvény, minden olyan törvény, amit az ember/jogtudós/politikus bibliátlan alapon, önkényesen hoz létre – a ford.). Vannak keresztények, akiket a diszpenzacionalista gondolkodás és a vallásos pluralizmus teljesen a befolyása alá vont olyannyira, hogyha választásra kerül a sor Isten törvénye és az emberek törvénye között, akkor az utóbbit választják.”

Arról, hogy a mózesi civil törvény már önmagában példa más nemzeteknek:

25. o.: „A tény, hogy Izrael különleges kijelentést (az írott törvényt) kapott Istentől már önmagában bizonyítja, hogy a nekik adott törvény és igazságszolgáltatási rendszer messzemenően a környező pogány nemzetek törvényrendszerei fölött állt. Mivel Izrael Isten törvényének egy tévedhetetlen, pontos és írott kijelentését kapta meg, a pogány nemzetek is csodálták volna, mint „bölcs és értelmes népet” (Deut 4:6) (feltéve, hogy engedelmesek maradnak). …

Miként Ézsaiás próféta mondja: „Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom.” (Ézs 51:4). Ha Isten úgy akarta volna, hogy a pogány nemzetek a természetből kapják meg a törvényüket Krisztus eljövetele után (tehát az írott törvény helyett), akkor Isten minden bizonnyal ugyanazt követelte volna meg az ószövetségi pogány nemzetektől is, mint amit Izraeltől (azaz, hogy a saját isteni törvényükre figyeljenek és Izraelére ne, az Ézs 51:4 mintájára – ford.). Azonban ennek az ellenkezője történt. Isten törvénye, beleértve a polgári törvényt is, több ízben is úgy van bemutatva, mint ami világosság a pogány népeknek.”