Reflexió az európai és magyar evangéliumi vallásszabadság kialakulásának történetére

Kronologikusan áttekintjük a magyar történelemben az evangéliumi protestáns vallásszabadság sorsát. Ez egy nagyon szomorú, de annál izgalmasabb utazás lesz. Először Erdélyt és Magyar Királyságot különbontjuk, 1686 után pedig együtt kezeljük őket. Alul egy függeléket találunk a kisegyházak 19.-20. szd.-i vallásszabadságáról.

Erdély:

1542 Tordai Országgyűlés – Erdélyben a nemesség elfogadta bevett vallásnak római katolikus mellett a lutheránus, a református és az unitárius felekezetet. Szabad a vallásgyakorlás. Lengyelországban is hasonló állapotok voltak ekkortájban. Az unitarianizmus szabad gyakorlása később is többnyire csak Erdélyre és a hozzá csatolt részekre terjedt ki, a Magyar Királyság csak a lutheranizmus és kálvinizmus ügyét engedte néha napirendre kerülni, ezért az inkább csak Erdélyben terjedt el (ami egyébként nem baj, tekintve, hogy az anti-trinitarianizmus nem üdvözítő vallás, nemcsak istentana miatt, de krisztológiája miatt sem); az erdélyi rendben elméletileg a vegyes házasságokból származó gyerekek felekezete szüleik felekezetét követte.

Magyar Királyság:

1525 Rákosi diéta – a protestáns/evangéliumi hit követőinek szabad kivégzésétől, megégetés útján. Igazi kegyetlen középkori törvény – nem emelkedik jogerőre, mert a főrendek megakadályozzák; de sok nemes követi önszántából, pl. Werbőczi István (ugyanaz, aki az istenkáromló magyar koronás pápás jogelméletet, a “szent korona tant” is igyekezett továbbfejleszteni)

Az első protestánsellenes intézkedés a csonka Magyar Királyság területén:
1548 – országgyűlés I. Ferdinánd alatt (1526-64) – meg kell szüntetni az igaz hit terjedését, de ebből még nem lett semmi, mert sok volt a protestáns nemes, és a király támogatókat gyűjtött

1555-ös Augsburgu vallásbéke hatása: a nemesi tartományi elven alapuló vallásszabadság,a cuius regioe eius religio elve nem érvényesül szigorúan Magyarországon

1564-1576 – I. Miksa magyar király uralkodása – híres volt a Habsburgok között lutheránus barátságáról; de a körülmények (katolikus rokonok és kapcsolatok) hatására ennek következménye csak az lehetett, hogy az Augsburgi békét 1555-től betartotta, ami amúgy is kötelessége lett volna Habsburgoknak, mert császárok is voltak, és a Német-Római Császárság egész Európát képviselte Bizánc bukása után – ahol engedélyezték az evangéliumi lutheránus vallás; Miksa csak a kálvinizmust és unitarianizmust ellenezte

1604 – ogy. – a vallási sérelmek nem vihetőek az ogy. elé; a protestánsoknak kivégzést és égetést is kilátásba helyez

Erdély:

Báthory István (1571-1586) és Zsigmond (1586-1602) vezette óvatos katolikus terjeszkedés, a jezsuita rend betelepülésével, ez a szekta hires volt aggressziv és agyafurt rekatolizációs törekvéseiről, és befolyásszerzésükről (olyannyira, hogy később maguk a katolikus uralkodók tiltják majd be a szervezetet Európa-szerte)

1604-1690 – Erdélyben az igaz evangéliumi vallás (református, lutheránus) virágzik, fénykor; a protestáns kisegyházak nem működhetnek a közvetve nehéz történelmi és földrajzi körülmények hatására – 1638-tól a szombatos felekezetet (hetednapi adventizmus és zsidó vallás keveréke) üldözik, az independens mozgalmat szétverik (Szilvásújfalvi Anderkó Imre mozgalma), és puritán mozgalmat (Meggyesi tiszteletes nevével fémjelzett mozgalom) akadályozzák
De azért nem annyira durván és kiméletlenül, mint a pápás hatalom (összevetésképp jegyezzük meg, hogy a keleti ortodoxok sem üldöztek olyan durván, mint a pápás vallás).

1568 Tordai országgyűlés. – 4 elfogadott vallást jelölt ki (ref., luth., unit. és pápista) : senki ne üldöztessék (egyéni vallásszabadság), a prédikátor szabadon hirdethet, a gyülekezetek szabadon hivhatnak lelkészt;

Német-Római Birodalom:

1555 Augsburgi vallásbéke – a schmalkaldeni szövetség protestáns/evangéliumi nemessége harcolta ki; ez elfogadta a lutheránus hitet, de egyénileg nem, hanem a földesúr választotta ki a vallását (bibliai lutheranizmus, vagy eretnek római katolicizmus), és azt kellett követnie minden alattvalónak és jobbágynak a régióban; a klerikus nemesek, földesurak viszont nem térithették át az alattvalóikat lutheranizmusra, csak lemondhattak a poziciójukról – ez a jogot a német római császár csalással, tisztességtelenül “császári jogon” helyezte bele a béke záradékába utólag; máskülönben az egyházi birtokok urai is áttérithették volna a szerzeteseiket, és könnyebben feloldódhatott volna szerzetesség, mint Angliában (a szerzetességnek egyébiránt semmilyen bibliai és isteni rendelt alapja és létjogosultsága nincs)

1648 Veszfáliai béke – Gusztáv Adolf svéd királynak és a római katolikus Richelieu biborosnak köszönhetően elért béke, a már elfogadott lutheranizmus mellett, a kálvinizmus is törvényes vallása lett a Német római birodalomnak; egyéni vallásszabadságot is adott a jobbágyoknak; ezzel a lutheránus és református felekezetek üldözése megszűnt Európa centrumában

A Magyar Királyság és Erdély konfliktusa:

Bocskai szabadságharca 1604-1606 – a korlátlan háborús jellegű pápista templomfoglalások miatt, és a vallásszabadság tiltása miatt, többek között

1608 Bécsi béke – Bocskai István kötötte, szabad vallásgyakorlat, kivéve a katolikus nemesek területén; nem tartották be, ezért később újra meg kellett küzdeni érte

1626 – Pozsonyi ogy., Bethlen Gábor fejedelem alatt, aki résztvevő a 30 éves háború magyar részében (Cseh-pfalzi szakasz – 1618–1623); a vallásfelekezetek egyenjogúak (alapvetően pápás vallás és a lutheránus és kálvinista felekezet)

1645 Linzi béke – ez a béke I. Rákóczi György jóvoltából, vallásszabadságot biztositott a lutheri és kálvini reformációnak, egyénileg is a jobbágyoknak, templomhasználatot is beleértve; lényegében a Veszfáliai békét előzte meg, annak felelt meg – ez a béke 1686 után az ország osztrák meghóditása után nem tudott érvényesülni; nem terjedt ki a nyugati országrészre, mely a Habsburgok alá tartozott (csak az északi részre, Erdély pedig már amúgy is tolerancia volt)

Magyar (Habsburg) Királyság:

A Magyar Királyságban a Császárságban kiharcolt békék nem sokat értek, leginkább csak annyit, hogy már nem volt érvényes ránk az 1525-ös inkvizíciós megégetési parancs, amit még az ország három részre szakadása előtt rendeltek el. Most már csak egyszerűen elvitatták a lelkiismereti szabadságot, és a személyes vallásgyakorlás elé akadályt görgettek. Továbbá a protestáns anyakönyvezést a jogi ügyekhez sem volt lehetőség rendesen végezni, és adózni kellett a plébánosok részére

I. Lipót 1657-1705 – sorozatos templomfoglalások és jogsértések kora


1670-81 – a Wesselényi-féle katolikus gyermeteg összeesküvési kisérlet ürügyén még a magyar alkotmányt is felfüggesztik, a protestáns hivek kiszolgáltatottsága teljes
a hamis római vallás “papsága” és a Habsburg udvar teljesen ki akarják irtani az igaz evangéliumi vallás képviseletét
prot. nemeseket és lelkészeket idéznek hadi törvényszék elé (a Felvidékről és Dunántúlról jelennek csak meg – a Tiszántúl már jóformán Erdélyi fennhatóság volt, mig a Török Hódoltság Duna-Tisza köze elhagyását megtiltotta a török vezetőség)
az összes magyar lelkészt behivják, körülbelül a Habsburg uralom alatt élő lelkészek fele, negyede mehetett el, ők lettek 400-an. Ok nélkül (vallási alapon) áttérésre, száműzetésre, lemondásra kényszeritették őket, vagy ha egyik sem akkor kivégzés, vagy rabszolgaság (gályán) lett a sorsuk, illetve a szállitás közben haltak meg

1673 – I. Lipót és udvara 300 protestáns lelkészt koncepciós per alá helyez, a legelvhűbbeket közülük eladják rabszolgának gályára hitük miatt (formálisan “árulóknak” minősitik őket)

1681 – I. Lipót soproni országgyűlése: a wesselényi összeesküvés miatti hadiállapot megszüntetése után, sok panasz érkezett be az országgyűlésre: eddigre 888 (!) templomot foglalt el az antikrisztusi egyház, nem is beszélve olyan atrocitásokról, mint erőszakos miséztetés (!), pénzbehajtás papok részére, protestáns nemesek tisztségtől való megfosztása, földszerzési tilalom, lelkészi lakhelyek és állások beszüntetése (!)
a gyűlési határozat: szabad vallásgyakorlat a következő megkötésekkel:
-nem a katolikus nemesek területén (fontos a megtérő jobbágy számára)
-csak az alábbi helyeken: 11 északnyugati megyében két-két településen (egy lutheránus, egy református), egy nyugati megyében egy településen (református), továbbá végvárakban, szabad városokban és bányavárosokban

Egy-egy vármegyében csak két településen teszi lehetővé az evangéliumi vallásgyakorlást, itt is el kellett osztani, hogy evangélikus vagy református legyen a bizonyos artikuláris hely . Máskülönben ez a béke az 1686-os Vesztfáliai békének felel meg jellegzetességeiben y

A végvári szabad vallásgyakorláshoz: ez létezett a lutheranizmusnak és kálvinizmusnak, egészen 1686-ig, amikor a töröktől való visszafoglalás miatt funkcionálisan sok végvár megszűnt. Ekkor a császári udvar visszavonta az ottani addigi vallási jogokat is, “hálából” az addigi hűséges határvédelemért, száraz logikával.

A soproni ogy. csekélyke pozitivumai: megszüntetett bizonyos addigi elvadult visszaéléseket:
-a korábban száműzött lelkészek visszatérhetnek, de nulláról kell kezdeniük
-katolikus szertartáson való részvételre ne kényszerittessék senki, aki nem katolikus
-a “papnak” nem kell stólapénzt fizetni végrehajtott szertartás után
-a nemesi lakhelyeken lehet istentiszteleti hely, fenntartott lelkészi pozició és szabad vallásgyakorlás (kálvinizmus, vagy lutheranizmus)
-templomfoglalás megtiltatik

A soproni ogy. előtt az evangéliumi magyarok sorsa nagyon gyászos és megaláztatott volt, a keleti ortodox érezhették hasonlóan magukat, amikor a pápisták elfoglalták a birodalmukat a negyedik keresztes hadjáratban (1204). A pápás szertartásba való belekényszerités kimondottan inkvizitori motivum volt.

Egységes Magyar Királyság kora

1690 – Diploma Leopoldinum – az erdélyi vallásszabadságot fenntartotta megszorításokkal, cserébe az erdélyi kormányzó a császár fennhatósága alatt áll

1691: Explanatio LeopoldinaI. Lipót alatt még mindig, az ország visszafoglalása után: protestáns/evangéliumi nyilvános vallásgyakorlás csakis az artikuláris helyeken engedélyezett, a magán vallásgyakorlás csak úgy volt kivihető, hogyha a lelkész házához elutaztak a jobbágyok, nemesek, vagy ha a lelkész jött el hozzájuk egy magánházba; kazuális alkalmakkor, temetés, eskövő, keresztelés, mindig mindenkor a pápás papnak kell fizetni
az addigi végvárak szabad vallásgyakorlását is megszüntették


1701 – a visszafoglalt Hódoltságra nem érvényesek a fentebbi jogok

Rákóczi szabadságharc alatt: 1705 és 1707, országgyűlések: egyéni vallásszabadság a 3 felekezet számára (református, lutheránus, pápista)

1711 Szatmári béke – a Habsburg III. Károly fogadta el, fenntartotta a vallásszabadságot, azonban ezt később többféle módon akadályozta utána

1712, 1714 – Pozsonyi országgyűlés és egy királyi rendelet – ez lényegében visszavonta a Szatmári béke ígéreteit

1714-15 – országgyűlés: a vallási kérdések nem tárgyalhatóak; illetve a vallási sérelmek kezelésére létrehozott egy udvarbarát (Habsburgokat kiszolgáló) vallásügyi bizottságot – ennek lényege az volt, hogy a protestáns jogorvoslati kérelmeket igyekezett elutasítani, mint jogtalan követeléseket – tehát teret engedett az alamuszi jogtalan evangéliumellenes garázdálkodásnak, amit a helyi nemesek és papok valósíthattak meg, a király pedig jóváhagyott mindent utána rendeletileg

1722-23 – a bizottságot lecserélték helytartótanácsra, ami ugyanazt művelte, de még szemtelenebb módon, és a király még nyíltabban pártolta

1728 – kísérleteztek egy dekretális esküvel, miszerint csak katolikus szentes- máriás eskü esetén végezhet valaki megyei hivatali teendőket, illetve politikai tevékenységet; ezt később módosították pénzbírságra, magyarán alanyi jogon pénzbírság járt protestantizmusért “kegyes” módon, másként nem lehetett hivatalnok valaki

1731 – Carolina Resolutiók, azaz károlyi rendelkezések: tizenegy nyugati és északi vármegye két-két helységében lehetséges az nyilvános istentisztelet, és lelkész csak ott dolgozhat (tehát nem mehetett ki szórványba vagy szomszéd helyiségbe gondozni a nyáját, ha nem artikuláris helyen voltak – ilyen még I. Lipót alatt sem volt); a vegyesházasságokat csak katolikus pap köthet; katolikus bálványimádó ünnepet mindenkinek kell tartani; bálványimádó körmenetben minden céhtag köteles részt venni; a lelkészeket a katolikus főesperes ellenőrizhette, hogy jól keresztel-e, illetve, hogy képzett-e rá (formálisan a református és katolikus keresztelés hasonlóan néz ki, mégis ez akadékoskodó és megalázó rendelkezés volt, tekintve, hogy a római katolikus keresztelés/meghintés Isten színe előtti érvényessége a legjobb esetben is vitatható); most már kötelező a dekretális eskü ténylegesen, amit fentebb ismertettünk 1728-nál, ezt a jelentéktelenebb ügyekben nem alkalmazták, hogy az evangéliumi vallás hívei is bonyolíthassanak le a mindennapi élethez szükséges ügymeneteket; a 4 református egyházkerület létrejön

1740-80 – Mária Terézia alatt: a katolizáló protestánsok (tehát akik elhagyták Jézus Krisztus hitét) pénzjutalmat kaptak alapítványi alapokból; vegyesházasságokat csak katolikus pap köthet, mint eddig, de már kötelező a gyerekek katolikus nevelését megfogadni (reverzális kényszer), ha ezt valaki kijátszotta, akkor elvették a gyereket, mint valami kommunizmusban – a gyerek protestáns csak tiszta protestáns házasság esetén maradhat (ezek lényegében iszlámhoz méltó “átvallásítási” rendelkezések, hogy az adott célvallás, jelen esetben a protestáns, az iszlám esetében pedig minden keresztény felekezet generációkon át megcsappanjon, majd kihaljon); a külföldi protestáns tanulmányutakat ellehetetlenítette, vagy tiltotta

1751 – “apostasia-rendelet“, már nemcsak a katolizálás jutalmazzák, hanem az evangéliumi hitre való áttérés, azaz a megtérés kinyilvánítása bűncselekmény lesz – a büntetés azonnali fogság, és utána 1 (ha először történik) vagy 2 (ha visszaeső valaki) év börtön, mely alatt heti két napon a koszt minimumon van; lehet még pénzbüntetés ez után, illetve száműzés és kényszermunka – ezek érvényesek arra is, aki áttérésre buzdít (megintcsak a kommunista átnevelőtáborok jutnak eszünkbe, illetve az iszlám, ahol a kitérőket, és a kitérítőket lefejezték)

Látszik, hogy Mária Terézia minden volt, csak felvilágosult uralkodó nem, talán csak az I. lipóti rémuralom múlja felül, de az se mindenben.

1781 – II. József – Türelmi Rendelet – vallásgyakorlási jog bármely településen, ahol van minimum 100 vagy 50 (1785-től) résztvevő család – a lutheránusoknak, reformátusoknak és keleti ortodoxoknak (őket is kizárták ugyanis eddig), lelkészi és tanítói állás lehetősége; állami hivatali tevékenység nincs már korlátozva; birtokszerzési jog; nem kell istentelen (katolikus) ünnepeken és körmeneteken részt venni; nincs reverzális a vegyes házasságnál, szüleik neme szerinti a gyerekek vallása; a református csecsemőket nem kötelező megkeresztelni, a gyerek járhat protestáns iskolába is; a papok nem vizitálhattak lelkészt, és el lehetett utasítani a papot, ha protestáns személyhez, haldokló beteghez vagy fogolyhoz stb. ment; házimaház építési joga (először csak torony, utcai ajtó és harang nélkül 1786-88-tól ezeket is lehetett); a protestáns szórvány is látogatható;

Ha a fentebbieken elgondolkodunk, tudjuk, hogy mindezek nem voltak előtte, tehát igazán sanyarú volt elődeink sorsa. A türelmi rendeletben csak egy-két olyan vonás van, ami meghagyta a pápizmust első számú vallásnak (vegyesházasság katolikus pap előtt; minden per, katolikus bíró előtt), de egy pápás többségű monarchiában ezt még le lehetne nyelni, de a korábbi viszonyok biztosan Isten átkát hozták a Habsburg vezetőségre.

1790-91 – II. Lipót – országgyűlés – a király alkotmányos alapra helyezte az eddigieket; továbbá: kivette a katolikus püspökök és főesperesek joghatósága alól a protestánsokat; engedélyezte bármilyen fokú protestáns oktatási intézmény alapítását, és minden szintű hivatal viselését;

II. Lipót volt az egyedüli tiszteletre méltó Habsburg király I. Miksa óta (elődje és testvére, II. József nem volt magyar király, hanem csak német-római császár, aki alá a Magyar Királyság is tartozott de facto), lényegében utána sem volt ilyen, hála Istennek ott van a szobra a magyar Országház kupolacsarnokában.

1792 szeptember I. Ferenc (egy abszolutista zsarnok, hatalma csúcsa 1812-25, ezután viszont azért enyhült) – ismét elkezdték behajtani a reverzálisokat, nem betartás esetén pedig elveszik a gyereket;
protestáns istentiszteleten katolikus nem vehet részt, a jegyzékben szereplő protestánsok pedig kötelesek katolikus bálványimádó misén részt venni;
ha ezt a leosztást nem követték – pénzbüntetés, vagy börtön járt;
áttérés akadályozása: protestáns egyházba áttérés előtt kötelező volt a pápás hitoktatás 6 hét- 3 hónap időtartamban (akár másik településen, hogy utazni is kelljen)
csak egyszer lehet áttérést bejelenteni, többedjére már elutasítják a kérelmet hatósági zaklatás miatt; a hivatalviselés újra korlátozásra került;
1799-ben a gyerekek elvételét leállította I. Ferenc, a beérkező temérdek panasz miatt (ez nem jótett, csupán annyi, hogy egy kvázi kommunista gyakorlatot megszüntetett, így emberszámba lehet már venni);
még a protestáns városokban és falvakban is országos arányszámnak megfelelően kellett a pápista felekezet részére adózni
egy községben minimális katolikus jelenlét esetén már protestánsok által eltartandó papot telepítettek be; a protestánsok közül aránytalanul sok katonát hívtak be, és a protestáns tábori lelkészség tiltva volt

1809 – a külföldi egyetemjárás protestáns diákoknak különleges esetté minősül, 1819-től teljesen tiltásra kerül;

1825-27 – országgyűlés – I. Ferenc nemesi kérésekre újra engedélyezi a külföldi egyetemjárást, a protestáns tábori lelkészséget (de nem minden ezredhez), és a lelkészek extra díjak nélküli csomagküldését (ez a pápásoknak eleve járt értelem szerűen)

1830 – országgyűlés – a király feloszlatja az országgyűlést, mely a vallásügyről is szólt volna

1832-36 – ogy. – tervezet megjelenik a szabad vallásgyakorlatra: szabad legyen az áttérés, ne legyen reverzális rendszer, protestánsok is telepedhessenek le Horvátországban (ugyanis ezt eddig végig nem lehetett, egy ilyen törvény a szörnyű Benes dekrétumokra emlékeztet),
a céhtagoknak ne legyen kötelező a pápás ünnepi részvétel (úgy látszik ezt a hitvány I. Ferenc újra bevezette), minden ezrednél legyen protestáns tábori lelkész is; a javaslatokat a túlnyomóan katolikus felsőház megbuktatta

1839-40 – V. Ferdinánd alatt ogy. – vallásügyi reformok újra napirenden – ekkortájt már a reverzális szedésének nyíltan ellent lehet mondani, de ilyenkor a pápás papok sokszor nem akartak összeadni és így érvényessé tenni a házasságot – ezért a javaslat az volt, hogy a katolikus papnak nem kell beleegyeznie a házasságkötésbe, elég csak jelen lennie; a vegyesházasságban az apa vallása legyen a követendő az összes gyermeknek (ez hasonlított az erdélyi nemek szerint eloszló rendszerhez), katolikus szülő is alkalmazhat protestáns nevelőket;
a reformokból semmi nem lesz, mert az udvar és a király elhalasztotta a döntést

1844 – ogy. – protestáns lelkész házassági áldása is érvényes, az áttérés szabad, és az evangéliumi neveléssel felnőtt ember vallási hovatartozását is tiszteletben kell tartani (tehát még akkor is, ha jogilag bálványimádó felekezethez kellene tartoznia);

1848 – ogy. – az összes addigi bevett felekezetnek egyenlő jogokat biztositott, és ezekhez hozzáveszi az unitárius felekezetet és a keleti ortodoxot is (utóbbi kettőnek nem volt semmilyen joga eddig, kivéve az unitarianizmusnak, de csak Erdélyben – tehát a pápások a keleti katolikusokat is elnyomták mindvégig a testvéri szeretetükhöz híven), az evangéliumi tábori lelkészséget kiterjesztik minden ezredre,
és az ellentétes felekezetű iskolalátogatást is engedélyezik; a monarchista reakciós habsburg-katolikus tevékenység miatt csak ekkorra jutott el a magyarországi helyzet oda, ahova Franciaországban már az 1790-es években és a napóleoni birodalomban eljutott (50 év igen komoly késés)

1850 – Ferenc József császár alatt – megszűnik a protestáns esperesi és püspöki hivatal

1849-54 – ostromállapoti gyülekezési tilalom, utána kötelező rendőri felügyelet, a reformországgyűlések eredményeit eltörölte

1851 – az iskolatípusokkal szembeni követelmények tendenciózusan emelkednek: a protestáns iskolák visszaminősítést kapnak, vagy teljesen megszűnnek (bár ez nem minden egyes intézményre vonatkozott, tehát az elvárásoknak meg lehetett felelni, de csak nagyon nehezen)

1859-60 – az egyházi törvényhozás az uralkodó alá kerül, de ezt aztán külföldi angliai nyomásra visszavonja

1868 – 1867, a Kiegyezés után (miután a porosz hadsereg már szétverte a Habsburg birodalomét) újra eltörlik a reverzálist, és a vegyes házasságokban a gyerekek felekezetei szüleik neme szerinti ismét (ősi erdélyi gyakorlat), a lelkiismereti alapon követelt reverzálisszedés folytatódik, de már hivatalosan büntetendő, illetve perelhető gyakorlat;
fennmaradt belőle, hogy az állam nem képviseltette magát csak a pápista eseményeken, lelkészképzés nem lehet egyetemi szintű intézményben

1894-95 – állami házasságot bevezetik, mely jelenség az evangéliumi kisegyházi, illetve protestáns bevett egyházi vegyesházasságokban érintett tagoknak segített, ugyanis a nem lutheránus és református vegyesházasságok nem függtek többé a papocskák önkényeskedésétől; illetve a még el nem fogadott kisegyházak nem szorultak a református és lutheránus házasságkötésre;
állami anyakönyvvezetés, elfogadott/bevett lett a judaizmus és a felekezetnélküliség

Összefoglalás az református és evangélikus ellenes megszorításokról: A felsoroltak között található, vallásgyakorlást megvonó szabályozás, mint egy iszlám rendszerben, de akad szép számmal az áttérést és vegyesházassági evangéliumi vallási nevelést akadályozó rendelkezés is, innen a gyerekek eltulajdonítását és átnevelését emelnénk ki, ami kommunista gyakorlatra emlékeztet. Ezen felül számtalan keresztényi méltóságot és becsületet, sőt lelkiismereti szabadságot is sértő és sárba tipró rendelkezést kellett elviselnie hívő elődeinknek, melyek körülbelül a kiegyezésig érezhetőek voltak. Ilyenek voltak a bálványozó körmeneten való részvétel, misén, a katolikus pap (ugyebár ez isteni jogon egy totálisan illegitim tisztség, hiszen az áldozópapság megszűnt Krisztussal) eltartása, neki stólapénz fizetése, pápás felekezet kényszeres anyagi támogatása, a pap hozzájárulásénak előirása a más felekezetű házasságokhoz, és más efféle botrányos dolgok.

EXKURZUS

A kisegyházak vallásszabadságához: A felvilágosodás előtti időből egy történéssor különösen érdekes számunkra, ez pedig az Erdélyi Fejedelemség belső történetéhez kapcsolódik. 1607-10 körül Szilvásújfalvi Anderkó Imre angol mintára megpróbált kongregacionalista rendszert bevezetni Erdélyben, ahol a gyülekezetek függetlenek, és nincsenek püspökök (munkásságában William Ames volt, aki feltehetőleg megihlette, járt is Angliában; az 1600-as években Angliájában a kongregacionalizmus már teljesen elterjedt). Bár sok gyülekezet támogatta, az erdélyi 1610-es nagyváradi zsinat kizárta újításait. Végül száműzetésbe kényszerült, a református egyház nem adta meg a szabadságot a református kongregacionalizmusnak. Ebben lehet, hogy Erdély érzékeny politikai helyzetének és stabilitása megőrzésének is szerepe volt.

A magyar baptizmus anabaptista ágának története ahhoz kötődik, amikor a 1546 után, cseh-morva anabaptistákat telepítettek be Magyarországra, mivel a cseh területekről elűzték őket. Ők zárt, elkülönülő közösségeket alkottak, és híresen jó kézműves tevékenységet űztek (habánok). Anabaptizmusukat közösségeik keretén belül gyakorolhatták, térítés nélkül. Nagyon békés népek voltak, pacifizmusuk már bibliaellenesnek is nevezhető (esküt nem tettek, és katonai szolgálatot sem vállaltak). A Magyar Királyság területén az egyes fejedelmek által garantált letelepedési jogukat megszüntették 1620-40 táján, száműzetésbe kényszerültek, mert nem voltak már politikai védelmezőik. Erdélyben fogadták be őket a református fejedelmek 1620-tól, gazdasági kedvezményekért cserébe ismét belső vallásgyakorlási szabadságot kaptak (1622-től). Végül azonban Mária Terézia, ez az istentelen babonás asszony 1763-ban (amikor már Erdélynek nem volt politikai önállósága) rendeletet adott ki, melyben vagy áttérésre, vagy száműzetésre kényszerítette őket. Ezzel véget is ért az anabaptista vallásszabadság, mely a pacifizmusa ellenére evangéliumi vallás volt, és alázatosan nem is végzett téritői tevékenységet.

Ezt követően százéves szünet áll be, és a baptizmus későbbi formáját, az angol gyökerű kálvinista, avagy partikuláris baptizmust hozzák el Magyarországra német közvetítéssel. Gerhard Oncken kálvinista baptista lelkész 1834-ben kezdte meg térítői szolgálatát Németországban (először az Elbába merítettek be). Ott 1842 után válhatott a baptizmus megtűrt felekezetté (addig ugyanis csak református-evangélikus uniált egyházat, és az ólutheránus egyházat támogatta az állam az evangéliumi valláson belül). Az 1840-es években sok magyar németországi baptista bibliaiskolát végzett Hamburg környékén, ők aztán képzetten jöttek haza 1846-ban. Az első reformált (kálvinista) baptista bemerítés 1848-ban történt, Rottmayer János munkássága nyomán. Az aktív baptista misszióra azonban csak Meyer Henrik működése idején került sor 1873-tól, aki Budapestre települt német misszionárius volt. Ekkoriban a német eredetű, magyar népegyházi liberalizmus nagyon elterjedt volt, így az elő hitű reformált baptizmus táptalajra tudott találni. Ennek következménye lett a Wesselényi utcai gyülekezet (1887), és egy budafoki gyülekezet (1881). Még ekkor sem törvényesen elfogadott felekezet a baptista, a hívekkel szemben atrocitások fordulnak elő. 1895-ben az egyház készített egy kálvinista hitvallást (Keresztelt keresztény gyülekezetek hitvallása és szerkezete) az azévi 43. törvénycikkely elvárásának megfelelően, és azt be is nyújtotta a parlamentnek. Ezt aztán végül apróbb módosításokkal el is fogadta az állam 1905-ben. Ez Ócsai hitvallás néven terjedt el, és egyértelműen egy kálvinista hitvallás volt, mely az 1689-es Második Londoni Hitvallás nyomdokain járt. (Hivatalos hitvallás maradt kb. a kádár-rendszerig, amikor egy arminiánus, jellegtelen és semmitmondó, történelmi hagyaték nélküli hitvallásra cserélte le az akkori egyházi vezetőség.) Tehát 1905-től a baptizmus tűrt felekezetről bevett felekezeti státuszt kapott (bevett/elismert, tűrt, el nem ismert/nem bevett volt a három kategória), ez jelöli a tényleges vallásszabadságuk kezdetét. Hires magyar képviselője volt még a partikuláris baptizmusnak Udvarnoki András.

A többi egyházat ezúttal nem részletezzük külön. A metodista egyház az 1880-as években kezdett Bécsben működni, de Magyarországon effektíve csak az 1900-as évektől. És egy ismert nemzetközi egyház leányegyháza volt. Aztán ott van még az Üdvhadsereg, mely csak az 1920-as években alakult hazánkban. Ami még a pünkösdista és adventista egyházat illeti (és üdvhadsereget is), ezeket sokáig nem bevettnek számították, tehát egyesületként működtek, de nem hivatalos egyházként, hatósági ellenőrzéssel. Azonban nem mellékes információ, hogy a pünkösdista és adventista egyházak a karizmatikus eretnekséget képviselték. Az adventista egyház a közhiedelemmel ellentétben enyhébben (de facto csak egyfajta prófétálást gyakoroltak, de azt is ritkán), míg a pünkösdista keményebben (a prófétálás mellett, űzték a nyelveken beszélés, és gyógyítás ősegyházi ajándékainak sarlatán imitációit is). Mindazonáltal mindkét egyház régivágású, tradicionális arculatú volt, magyarán szólva a baptistákra, reformátusokra hasonlítottak, és nem a ma olyannyira népszerű Hit Gyülekezetére (mely, későbbi, modern második hullámos karizmatizmust képvisel). 1939-ben háborús okokra hivatkozva a Belügyminisztérium még az el nem ismert státuszukat is elvette, betiltotta őket – ez alól kivétel a kisegyházak közül csak az addigra már bevett baptizmus és metodizmus volt. Ezek (adventista, pünkösdista) a bizonyos tévtanításokat hirdető, de még evangéliuminak számítható felekezetek csak 1945-től működhettek törvényesen egyházként.

Összefoglalóan a kisegyházak vallásszabadságáról elmondhatjuk, hogy az az újabb időkben megvalósult, a lelkiismereti szabadság elismerése által (de ez csak amiatt volt, mert nagyon későn jelentek meg Magyarországon). A 20. szd. első felében már egyházként is elismerték a tisztább evangéliumi kisegyházakat, mint a baptizmust és a metodizmust. Az tévtanitó kisegyházak viszont 1945-ig (mint a baptisták 1905-ig) nem működhettek akadálytalanul, csak magánházakban jöhettek össze, hivatalos jogi egyházuk sem lehetett, csupán megtűrt szervezetek voltak, mely egy megalázó státusz, és sokszor a társadalmi bánásmódjuk is ennek felelt meg. Annak ellenére, hogy bibliás egyházak és állam ellen nem lázadó közösségek voltak. A monarchia és Horthy-korszak idején a hatalom szemmel láthatóan mélyreható teológiai ismeretek és vizsgálatok nélkül kategorizált egyes közösségeket elismert kisegyháznak, másokat csak megtűrt szektának.

[Szigorúan véve teológiailag a római katolikus, görögkeleti és unitárius egyházakat kellett volna a szekta, illetve hamis egyház kategóriába sorolni (olyan egyházak, melyek tanításai nem elégségesek az üdvösségre). A református, evangélikus, baptista, metodista egyházakat pedig a tiszta evangéliumi egyház kategóriába (melyek nem tévednek fő tanítás terén se, és értelemszerűen az üdvösségre szükséges dolgokban se). Az adventista, pünkösdista, anabaptista és egyéb hasonló karizmatikus és/vagy mereven pacifista egyházak pedig a tévtanító evangéliumi egyház kategóriájában részesültek volna (olyan egyházak, melyek tanításai ugyan kielégítők az üdvösséget illetően, viszont jelentős tanításokban tévútra kerültek: pl. Szentlélekről szóló tan, államhoz való viszony.) Az Üdvhadsereg pedig önállóan nem igazi egyház, inkább egy evangéliumi alapokra felépülő egyházi mozgalom. A kategóriák, azt hisszük pontosak, de az olvasó nyugodtan helyezze át az utolsó két kategórián belül izlése szerint a protestáns felekezeteket.]

forrás: különféle református hittankönyvek és általános történelemkönyvek