victory_in_christ-193x300

Az alábbi Írás Michael H. Warren tankönyv és munkafüzetéből fordítás, ami eszkatológiával foglalkozik. Ez az első posztmillenizmust bevezető olvasmány az oldalunkon, ami átfogó bemutatással szolgál. Két rész fordítása, egyik a posztmillenizmus lényegéről szól, másik az antikrisztusról, és még inkább a bűn emberéről. Azért az utóbbiról, mert leginkább az arról alkotott vélemények képezik egy optimista eszkatológia legnagyobb gátját. Ezt elolvasva a jövőben felkerülő posztmillenista vonakozású írások is érthetőek lesznek majd.

Célom, hogy eloszlassam a posztmillenizmusról alkotott tévképzeteket, és, hogy egy vállalható posztmillenizmust mutassak be (ami nem az eddigi 2000 év egyháztörténetének állítólagos javuló tendenciáin alapszik, hanem biblikus kijelentéseken), ami optimista amillenizmusnak is nevezhető. Ez a bemutatás azért is szükséges, mert ez a milleniumtan jóformán ismeretlen az országban (annak ellenére, hogy a 19. század előtt inkább ez volt a domináns eszkatológiai tan).

Így hát lehet egyet nem érteni ezzel a tannal, de amit nem lehet, az az, hogy nem ismerjük. Egyébként ez egy újra népszerűségre szert tevő elmélet (nem csak a keresztény rekonstrukció, hanem az új apostoli reformáció is vallja, példának okáért).

A fordításban God’s/Christ’s kingdom szófordulatot mindig Isten/Krisztus királyságának fordítom, és nem Isten országának, ezzel is érzékeltetve a domíniumteológiai többletjelentést.

 

Posztmillenizmus

Meglehet, sok jó keresztény a másik három millenium tannak a híve, azonban én mégis a posztmillenium elméletét fogom főként védeni, mivel két dologgal kapcsolatban úgy gondolom, hogy a Biblia rendkívül egyértelmű:
a)Azzal kapcsolatban, hogy az egyház győzni fog a történelemben (pl. Mt 16:18; 28:18-20; Ef 1:20-21; Ef 2:6; Lk 10:17-18; 1Jn 3:8; 4:4; 5:4-5; Fil 4:13; 2Kor 2:14; Ef 3:20; Rm 5:17,20; 8:31-32, 37).
b)Azzal kapcsolatban, hogy a nagy nyomorúság preterista módon értelmezendő (múltra vonatkozóan, azaz már megtörtént – a ford.) értelmezése. Jézus azt mondta, hogy a nyomorúság Kr. u. 70-ig lezajlik (Mt 24:34).
A preterista vélemény nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megvédjük a posztmillenizmust. Némely posztmillenista a Jelenések könyve egyháztörténeti (historicista –a ford.) értelmezését követte. De ha a legtöbb igehelyet, amelyek pesszimista hangvételűek, és amelyek egy széleskörű Isten ellenes lázadásról beszélnek, a múltba helyezzük, az nyilvánvalóan megkönnyíti a posztmillenista dolgát, amikor az evangélium világméretű győzelméről beszél.

Ami a posztmillenizmust a többi milleniumtantól megkülönbözteti, az az evangélium győzelmének optimizmusa, ami már az egyház korszakában bekövetkezik. Béke, virágzás és lelki megújulás lesz világszerte a jövőben? Be fogja az egyház tölteni a missziói parancsot? Szolgálni fogják a nemzetek az Úr Jézust? (nem minden egyes ember, de minden egyes nemzet, mint tágabb csoport) Győzedelmeskedni fog az evangélium? Igen! Ezt vallja a posztmillenista. A Szentléleknek megvan erre a hatalma. Az evangéliumnak meg van erre a hatalma. Isten is így akarja. Megígérte, és ígéretei nem vesztik érvényüket.

A végső dolgok posztmillenista nézete a Genezissel kezdődik. Az első Ádámnak Isten meghagyta, hogy az Ő fennhatósága alatt hajtsa uralma alá a földet, azonban Ádám elvesztette a domíniumhoz való jogát bűne miatt. Csak az Utolsó Ádám, Jézus állította vissza a domíniumhoz való jogát azoknak, akik alávetik magukat Istennek. Így tehát a posztmillenizmus szerint Krisztus megalapította a királyságát az első eljövetelekor. Diadalmaskodott a Sátán felett, felment a mennyekbe a Mindenható jobbjára, minden földi és mennyei hatalmasság fölé emeltetett, és elküldte Lelkét, hogy felhatalmazza egyházát, hogy az tanítványokká tegye a népeket. A zsidók közötti és a római kormányzatban lévő hitetlenek komoly akadályt jelentettek a korai egyháznak, azonban Jézus lerombolta Jeruzsálemet és a templomot Kr. u. 70-ben, véget vetve ezzel az ószövetségi áldozati rendszernek. Végül a római birodalom szintén legyőzetett. Krisztus továbbra is uralkodik a nemzetek fölött, és fokozatosan terjeszti ki királyságát a föld végső határáig. Ellenségei vagy elpusztulnak, vagy az evangélium által megtérnek.

A cél nem egyszerűen annyi, hogy bizonyságot tegyünk minden nemzetnek, vagy, hogy hirdessük az evangéliumot, hanem hogy tegyünk tanítványokká minden nemzetet. Az sem cél, hogy egyszerűen csak egyházfegyelemben részesítsük az adott nemzet egyes tagjait. A görög nemzet szó (ethnos – Mt 28:19) egy egész kultúrára utal. Az igét hallgató egyénnel kezdődik, de átfogja az egész életet: gazdasági rendszereket, családi struktúrákat és politikai szerkezeteket. A kultúra külsődleges vallás. Isten az élet teljességén uralkodik. Isten királysága nem csak a lelki dolgokhoz kapcsolódik, de nem is csak az anyagi dolgokhoz; hanem a lelki uralmát jelöli az anyagi fölött. Krisztus testi feltámadása és mennybemenetele volt az első lépcsője mindenek helyreállításának (Rm 8:19-22). A történelem kezdetén a gondozott kert (Gen 2:15) az idők végre ragyogó várossá válik (Jel 21). Az evangélium történelmi haladást hoz a kultúrának. Isten szolgáinak egy keresztény civilizációt kell felépíteniük azzal párhuzamosan, ahogy a lelküket készítik fel a mennyre.

Amikor a nemzetek túlnyomó többsége már megtért Krisztushoz, egy nagyobb megtérési hullám fog a zsidók között bekövetkezni, ami olyan áldásokat von majd maga után, amit a világ még nem látott (Rm 11:12, 15) (ez a zsidók közötti megtérés valószínűleg már vagy megtörtént, vagy a lelki Izraelről szól – a ford.). Egy hosszú és előre nem megmondható ideig tartó időszak után, ami Krisztusnak való engedelmességben és áldásokban telik el, a Sátánnak mégegyszer meg fogja engedni Isten, hogy félrevezesse a népeket egy utolsó, rövid időre (Jel 20:3, 7-10). A Sátán népe egy utolsó, öngyilkos támadást fog indítani Isten népe ellen. De mielőtt bármilyen kár tudnának okozni, Krisztus elpusztítja őket. Utána Krisztus maga is visszatér testben. A hamisak feltámadnak és a tűzzel és kénkővel égő tóba vettetnek örökre. Az igazak is feltámadnak és a megjelenő új égbe és földbe befogadást nyernek.

Ki az Antikrisztus?

Az Antikrisztust gyakran a Jelenésekbeli Fenevadnak feleltetik meg. Csakhogy az Antikrisztus sehol nem szerepel a Jelenésekben! Az Antikrisztus csak János első és második levelében található. Azokból kiderül, hogy nem egy konkrét személyről van szó, valamint, hogy már akkor jelen volt, amikor János írta a levelet. „Sok antikrisztus támadt” (1Jn 2:18). Az antikrisztus a hitehagyás szelleme (1Jn 2:18; 4:3), ami tagadja, hogy Jézus a Krisztus (Messiás) és, hogy Ő valóságos testben jött el (2:22; 4:2). Továbbá az is igaz, hogy nem kell tőle félni, hiszen Isten Lelke bármelyik démoni szellemnél hatalmasabb (4:4). Nem az Antikrisztus fogja legyőzni a világot, hanem a keresztények! (tehát úgy is mondhatnánk, hogy nincs Antikrisztus, mint egyetlen személy, csak antikrisztus, mint előforduló jelenség – a görög szövegben amúgy sincsenek kis és nagy betűk megkülönböztetve – a ford.)

A törvénytelenség/a bűn embere (2 Thessz 2)

A 2 Thessz 2 hagyományosan egy nagyon nehéz igerész. Ez részben amiatt van, hogy Pál felvilágosította a thesszalonikabelieket a szóban forgó eseményről, amit viszont nem jegyzett le a levélben (2:5). Azonban mégis fellelhetünk az adott részben néhány állítást, amik Pál saját korára szűkítik le. Az esemény múltbeli, nem jövőbeli, az alábbi pontok miatt – amint azt Dr. Kenneth Gentry kimutatja:

1.Egyértelmű párhuzam áll fenn a Mt 24 és a Jel 13 között a beteljesülésük idejét illetően: ami a kései 60-as évektől 70-ig terjedő időintervallum lehet (Mt 24:34; Jel 1:1,3; 22:6,10).
2.Utalás van a még álló templomra (2:4)
3.A törvénytelenség embere az akkori jelenben tartatik vissza (2:6).
4.A thesszalonikaiaknak voltak ismereteik a visszatartóról (2:6).
5.A törvénytelenség embere az akkori jelenben tevékenykedik titkos módon (2:7).
6.Az a tény, hogy az akkori thesszalonikaiakra nézve jelentősége volt a nevezett dolgoknak.

A 6. pontban a jelentőséggel bíró dolog a keresztényüldözés volt, amit a zsidók, majd pedig a rómaiak folytattak. A thesszalonikai levelek Korinthusban íródtak Kr. u. 52 körül, nem sokkal azután, hogy Pál meglátogatta a thesszalonikai gyülekezetet (1Thessz 2:17). Az ottani zsidók erősen ellenezték Pál szolgálatát (Apcs 17:1-15), és még Korinthusban is ez történt (Apcs 18:5-11). Így hát Pál mindezt megelégelve, elfordult a zsidóktól, hogy a pogányoknak prédikáljon. Az 1Thessz 2:16-ban Pál azt mondja a zsidóknak: „így teszik teljessé mindenkor bűneiket” [istenellenes vallásos hitehagyás); „de végül utol is érte őket Isten haragja” [a rómaellenes politikai hitehagyás következménye].

Az aposztázia/hitehagyás/szakadás: Lehet vallásos is, és politikai is (minden alább következő pont – a ford.). Ha vallásos: a vallásos aposztázia nézetének támogatására fel lehet hozni, hogy az egyházon belüli judaizálók sokakat elfordítottak a hittől (Gal.; Apcs 15). Pál figyelmeztette Timóteust, hogy az aposztázia egyre nagyobb reális veszély lesz az utolsó napokban, rögtön Pál halála után (1Tim 4:1-3; 2Tim 3:1-13). János később írja, hogy „itt van az utolsó óra”, ezzel is az aposztázia kiterjedésére célozva (1Jn 2:18-19). Ha politikai: Gentry a politikai nézetet részesíti előnyben. Az aposztázia szót az ókorban gyakrabban használták úgy, hogy politikai lázadásra utalt. Amikor a zsidók lázadtak Róma ellen, Róma elpusztította Jeruzsálemet, és lemészárolta a zsidókat. A Judaizmus romba dőlésével a kereszténység lett Róma haragjának gyújtópontja. Ez egybevág azzal, hogy a Judaizmus a visszatartó (lsd. alább).

A bűn/törvénytelenség embere – az ember: A vallási értelmezés: A főpap vagy a korábbi főpap, mint Anániás (vö. Apcs 23:3; Josephus, A zsidók története, 20:9). A politikai értelmezés: Sokan a korai egyházban, Augustinus pl., Néróval azonosította a bűn emberét. Mózes Stuart a következőt mondja: „Annak elképzelése, hogy a Néró volt a Pál által említett bűn embere, valamint, hogy ő volt a János leveleiben említett Antikrisztus is, sokáig uralkodó nézet volt a korai egyházban. Azonban Néró akkor halt meg, amikor a templomot lerombolták. Néró esetleg megmutathatta magát Istenként a templomban, olyan értelemben, hogy ő hozta mozgásba a római sereget, ami lerombolta a templomot és a római felségjel imádatát hozta be. Vagy, a bűn embere utalhat a római császárra is, akárki is volt éppen akkor a császár. A Jelenések könyve is kettős értelemben beszél a Fenevadról. A Jel 13 azt mondja, hogy a Fenevad száma a 666, ami a Néró Cézár nevét teszi ki; azonban a Fenevad a római kormányzat is, aminek Néró volt a hatodik feje (Júliusz Cézártól számítva), és aki történetesen éppen János idején uralkodott (17:9-10). (Jonathan Welton posztmillenista teológus az bűn emberében Johanan ben Levi-t (Gischalai Johanan) látja, aki Jeruzsálemet vezette a zsidó felkelés idején – a ford.)

A bűn embere – a bűn/törvénytelenség: Ha vallási: a főpap hamis áldozatokat ajánlott fel Krisztus igaz áldozata után, és felbujtott a keresztények üldözésére. Ha politikai: A Jel 13 azt is mondja, hogy a Fenevad a bélyegét teszi az őt imádók kezére és homlokára. Ez a Isten törvényének elpecsételésének torz utánzata (Deut 6:6-8; Jel 7:2-4, 9:1). (azaz a római birodalom vallási szabályainak alá kell vetnie magát valakinek, aki annak gazdasági vérkeringésében részt akar venni – a ford.)

Beül Isten templomába, és Istenként mutogatja magát: Ha vallási: Azzal, hogy Isten Fiát, a Messiást ellenezte, a főpap elutasította az Atyaistent, és saját magát tette Istenné (Gen 3). Ha politikai: Az összes római császár istenítette magát. Néró úgy ábrázolta magát a harci kocsiján, mint a napisten Apolló, miközben felgyújtott keresztényeket, hogy bevilágítsa az ünnepségét. A római pénzérmék Nérót Apollóként ábrázolják. Az efézusiak úgy imádták, mint „Mindenható Isten”, és „Megváltó”. A görögök Zeusznak tartották. Kr. u. 70-ben Titus véghezvitte azokat a folyamatokat (Jeruzsálem és a templom lerombolása), amiket Néró indított el. Josephus a következőképpen tudósít: „És a rómaiak bevitték felségjelvényeiket a templomba…; és áldozatokat mutattak be azoknak… (A zsidó háború 6:6:1). Kr. u. 70 szeptemberére a templom, amiről Pál beszélt a 2 Thessz 2:4-ben, már a múlté volt. Erre utalt a pusztítóról szóló vers, amiről Dániel is prófétált (Dán 9:27), sőt, még Krisztus is (Mt 24:15). Más pogány királyokról is hasonlóképpen beszél az ige, akik szintén seregeket küldtek a templom lerombolására:

Dán 11:29-31, 36
„Egy idő múlva újra a déli ország ellen támad, de másodszor nem olyan eredménnyel, mint először. Mert a kittiek hajói felvonulnak ellene, úgyhogy megijed, visszavonul, és a szent szövetségen tölti ki dühét. És ismét azoknak kedvez, akik elhagyták a szent szövetséget. Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt.”

„Ez a király azt tesz, amit csak akar. Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél, és szörnyűségeket mond még az istenek Istene ellen is. De csak addig boldogul, amíg véget nem ér a harag, mert ami el van határozva, annak meg kell történnie.”

Ézs 14:4,13-14
„E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn!”

„Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.”
Ezék 28:2-18

„Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve, 3 Lám, hát bölcsebb volnál te Dánielnél! Semmi elrejtett dolog nem homályos néked! 4 Bölcseségeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot, s gyűjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba. 5 Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt. 6 Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve: 7 Azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcseséged szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet. 8 A sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek szívében. 9 Vajjon mondván mondod-é megölőd előtt: Isten vagyok én? holott ember vagy és nem Isten a téged átütőnek kezében! 10 Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. 11 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: 12 Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben. 13 Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél. 14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. 15 Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned. 16 Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül. 17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére. 18 Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek.”

Hamis jelek: Mind a bűn embere (2Thessz 2:9-12), mind a Jel 13 római Fenevada félrevezeti a nem megtérteket, hogy magukat részesítsék imádatban hamis jelek és csodák által.

Aki visszatartja/a visszatartó: Ha vallási: Valószínűleg Jakab, a jeruzsálemi hívek vezetője. Jakab Kr. u. 62-ben lett mártírrá Ananus főpapnak köszönhetően, akit lemondattak tisztségéről; azonban a nyugalomba vonult Anániás a színfalak mögött még mindig befolyásos tényező volt. Ha politikai: Néhányan a korai egyházban a visszatartónak Claudiust tartották, Néró nevelőapját, aki korábban császár volt. Tacitus beszámolója szerint Néró nevelői együttműködtek, hogy féken tartsák a jövőbeli császárt serdülőkorában (Annales 13).

Egy másik nézet szerint a visszatartó a hitehagyott zsidók, míg a hitehagyás/szakadás a zsidók politikai felkelése a római birodalom ellen (e nézet szerint a visszatartó, amennyiben egy főre értjük, lehetett Ananus főpap is, aki ügyes diplomata lévén késleltette a forrófejű zsidó zelóták felkelését – ez Jonathan Welton javaslata – a ford.). A Judaizmus védelmet élvező vallás volt, mivel ez volt a létező vallás a térségben, amikor Róma bekebelezte azt. A kereszténységre úgy tekintettek, mint egy zsidó szektára, ezért ugyanaz a tolerancia volt rá érvényes, mint a Judaizmusra. Ez a védelem, és a római birodalom békéje (pax romana), lehetővé tette a keresztényeknek, hogy szerte az impériumban hirdessék az evangéliumot, anélkül, hogy a kormányzat közbeavatkozott volna. Ez így volt egészen Néró uralkodásáig (Apcs 18:12kk.; 22:25-29; 25:11-12; 28:19).

Amikor a zsidó zelóták fellázadtak Róma ellen, és következésképp Róma lerombolta a templomot Kr. u. 70-ben, a zsidó vallás központját, akkor a Judaizmus jócskán visszaesett, míg a kereszténység változatlanul folytatódott. A kereszténység egy önállóan létező vallássá lett. Olyan új vallás volt, ami kikezdte a római birodalom tekintélyét: „Jászón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást mondanak királynak: Jézust.” (Apcs 17:7). A római birodalom törvénytelenségére, kiváltképp Néróban, akkor fény derült, még pedig az egyház üldözése miatt.

A római birodalom és a pax romana rogyadozni kezdett. Az evangélium a Lélek által végül meghódította a római birodalmat. Miként a 8. vers is mondja: „És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével”. És tényleg, a negyedik századi császár, Konstantin, a kereszténységet a hivatalos vallássá tette (nem ő, hanem csak a későbbi Teodóziusz tette azzá –a ford.).

Az ideiglenes ítélet

A legnagyobb botránykő a 2Thessz 2 preterista értelmezésénél Krisztus eljövetelének leírása: „És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az ùr az ô szájának lehelletével, és megsemmisít az ô megjelenésének feltûnésével„ (2Thessz2:8). Ám ugyanez a nyelvezet található meg az Ézs 11:4-ben, ami Krisztus első eljövetelét írja le, amikor is elpusztítja a bűnösöket: „Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.”. Szájának vesszeje Isten Igéje, ajkainak lehelete a Szentlelke; hiszen tudjuk, hogy a Lélek kardja Isten igéje (Ef 6:17; vö. Jel 19:15). Krisztus ezt a vesszőt használja arra, hogy megítéljen többeket a történelem folyamán, Atyja jobbjáról – ahol most is ül – a 2. zsoltár szerint (Apcs 2:34-36).

Ugyanez a fajta ítéleti/eljöveteli nyelvezet található meg még más, múltbeli ítéletekre vonatkozóan, mint amilyen az Asszíria elleni (Ézs 30:27-31), vagy az Izrael elleni (Mik 1:3-5). A 2Thessz 2:8 nyelvezete (ami említi az elemésztést és a pusztítást), egyértelmű párhuzamot képez a dánieli próféciákkal: „Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik” (Dán 2:44c); „De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul.” (Dán 7:26). Krisztus ezen eljövetele a római birodalom ellen irányul. Továbbá, ez a nyelvezet sok egyéb más passzussal is harmonizál, amik világosan előre jeleznek egy Izrael elleni ítéletet annak hűtlensége miatt, mégpedig az első században (Mal 4:4-6; Jóel 2:28-32); Apcs 2:16-21; Mt 16:27-28; 23:34-36).

A 2Thessz 2:1-3 utalhat az utolsó ítéletre, de azt hiszem valószínűbb, hogy a „hozzá való gyülekezésünk” inkább egy jelzője az „eljövetelének”, ami Jézus Mt 24:31-ben elhangzott kijelentésére utal, ami szerint a szentek össze lesznek gyűjtve (a görög szóból származik a zsinagóga szó Jak 2:2), mégpedig egy templomtól különálló gyülekezetbe, hiszen az még ebben a nemzedékben elpusztul (Mt 24:34).

Az utolsó ítélet a második eljövetelkor

Az 1Thessz 4:13-18 egyértelműen a második eljövetelről ír, mert a testi feltámadásról (elragadtatás) ( azaz a szerző szerint a parúziára lehet alkalmazni az elragadtatás kifejezést, annak ellenére, hogy az meglehetősen le van foglalva a diszpenzacionalista premillenizmus miatt, hiszen a hívek felemeltetnek Krisztushoz – a ford.) tanít, míg a 2Thessz 2 a fentebb ismertetett okok miatt meg az első századi ítéletet írja le.

De mely kategóriába tartozik az 1Thessz 5 és a 2Thessz 1? A különféle preteristáknak eltérő véleményük van. Gentry amellett érvel, hogy 2Thessz 1:7-9 Krisztus második eljöveteléről szól, mivel 1) más szót használ az eljövetelre, mint a 2Thessz 2; 2) örök pusztulásról ír; és mert 3) az 1:7 nagyhatalmú angyalok beszél, míg a 2Thessz 2 nem. E szerint a nézet szerint Pál azt mondja, hogy a hitehagyásnak/szakadásnak és a bűn emberének elpusztításának meg kell történnie a feltámadás (elragadtatás) előtt, de azt nem mondja, hogy mennyi idő fog eltelni a kettő között. Nem említi meg egyrészt a milleniumi időközt sem, amit a Jel 19 és 20 helyez a római Fenevad és a babiloni parázna (hitehagyott Jeruzsálem) pusztulása közé, másrészt pedig a feltámadást sem említi. Gentry megjegyzi, hogy „eképpen a második eljövetel egy örökké tartó megoldást fog kínálni a szenvedésre [ami a zsidók miatt volt]; míg az Úr eljövetele Kr. u. 70-ben csak ideiglenes megoldás volt (Jel 6:10).”

Keith. A. Mathison úgy érvel, hogy a 2Thessz 1 azért utal ugyanarra az első századi eseményre, mint a 2Thessz 2, mert a 2Thessz 1 nyelvezete párhuzamot képez az első századi ítélettel, amiről a következő ószövetségi helyek szólnak: Dán 7:9-12; Jóel 2-3 és a Mt 16:27-28. Amellett is érvel, hogy az 1Thessz 5[:1-5] is a Kr. u. 70-ben történő ítéletről szól, mert: 1) az Úr napja kifejezés itt és a 2Thessz 2-ben található meg, 2) ugyanazt a kifejezést használja, amit korábban használt, hogy a korábban használt témaváltásra rátérjen (vö. 1Thessz 4:9), 3) említi a nyomorúságokat, ami párhuzamba állítható a Mt 24:8-cal, továbbá, 4) amikor a thesszalonikabeli keresztények attól tartottak, hogy az Úr napja eljött (2Thessz 2:2), akkor az 1Thessz 4 és az 1Thessz 5 közötti átmenetet értették, mert nem lett volna értelme, hogy feltegyék a kérdést, ha egyszerűen meg lehetett volna válaszolni azzal, hogy elragadtattak-e már, vagy nem.

Meg kell jegyezni, hogy a diszpenzacionalisták is más eljövetelt látnak az 1Thessz-ben, mint a 2Thessz 2:8-ban. Az első alatt a titkos eljövetelt értik, amikor az egyház elragadtatása történik a nagy nyomorúság kezdetén; a második alatt a második eljövetelt értik a nagy nyomorúság végén, amikoris csak a meghalt zsidók támadnak fel; az életben lévő keresztény hívek, legyenek zsidók vagy pogányok, a földön maradnak halandó testben, nem találkoznak az Úrral a levegőben.

Bármelyik pillanatban visszatérhet Krisztus?

A diszpenzacionalisták és még néhányan azt vallják, hogy Krisztus második eljövetele bármikor bekövetkezhetett volna az elmúlt kétezer évben. E szerint, Krisztus a történelem bármelyik pontján visszatérhet. (Noha ennek folyamatosan ellentmondanak azzal, hogy a következőt hangoztatják: Krisztus hamarosan vissza fog térni, mert a megelőző prófétai jelek most telnek be a mi időnkben.) De Pál kifejezetten azért írta a 2Thessz-t, hogy cáfolja ezt a tévképzetet: „nem fog eljönni addig” (2 Thessz 2:1-3). Kifejti, hogy vannak bizonyos események, amiknek meg kell történniük még az Úr napja előtt. A Biblia tanításának egészére nézve tudjuk, hogy Krisztus visszatérése előtt, nem csak a régi Rómának és Jeruzsálemnek kell elpusztulnia, hanem a nemzeteknek is meg kell térniük.

Emiatt nem önkényes feltételezés azt mondani, hogy Krisztus még nem fog holnap visszatérni. Ez az, amit Isten állít tévedhetetlen Igéjében. A Mt25-ben lévő példabeszédek célja az, hogy jóllehet nem tudjuk a pontos napot vagy órát, azok, akik hűek maradnak Istenhez mégis mindig álljanak készen (az azonnali visszatérésre számítás volt a bolond özvegyek hibája is – 1-8. v.; vö. Lk 19:11). Így tehát már érthető, hogy az Úr napja nem fogja a keresztényeket úgy meglepni, mint egy tolvaj (1Thessz 5:2-4).

Másodszor nincs nyelvi ok arra, hogy a görög „közel” és „hamar” szavakat úgy fordítsuk le, hogy „bármelyik pillanatban, de valószínűleg több ezer év múlva” (ez utóbbi fordítás, ugyanis két teljesen eltérő jelentést tulajdonítana ugyanannak a szónak, mintha a most jelentene mostot és majdot is – a ford.).

Harmadszor, a korai egyház számított Krisztus bármelyik pillanatban bekövetkező eljövetelére, de a Jeruzsálem elleni ítéletre gondolt, mégpedig azért, mert azok a jelek, amikről Jézus és Pál beszélt, már beteljesülőben voltak. Krisztus eljövetele pedig azért van „közel” (Jak 5:8) néhány újszövetségi versben, mert ténylegesen nem volt távol azokhoz képest, akik röviddel Kr. u. 70 előtt éltek, amikor Kr. eljött ítélni Jeruzsálemet.”

(A tankönyv és munkafüzet ezen az oldalon található, The Coming of Christ’s Kingdom címmel: http://www.christianciv.com )