Martyn McGeown – Limerick-i lelkész

Az olvasó ezt a rövid cikket olvasva ismét megbizonyosodhat róla, hogy Isten nem mindenkit, hanem csak egyeseket szeret. Isten a gondviselésében fenntart egyetemesen mindent és mindenkit, de személyes üdvözítő szeretete – amelyet a hétköznapi nyelvben csak egyszerűen szeretetnek nevezünk – nem vonatkozik csak az igazi hívőkre, a választottjaira. Csak ők Isten szeretetének tárgyai. Már korábban is foglalkoztunk a témával, de e téma kapcsán sosem árt, ha eggyel több cikket lehet olvasni, hiszen a liberális “keresztények” minden egyes orgánuma arról harsog, hogy Isten válogatás nélkül mindenkit szeret. Még a hívő, de nem kálvinista keresztények is sokszor így vélekednek. Azonban ez a Biblia alapján egyáltalán nincs így.

Sőt, az sem igaz, hogy Isten gondviselését hétköznapi értelemben vett szeretetnek lehetne nevezni. Nem így van: az általános gondviselés passzív, közvetett és személytelen; még a leggonoszabb emberek esetében is érvényesül, továbbá nem jelent feltétlenül felmentést a kárhozat alól. Azaz, sokan azok közül, akik haszonélvező voltak Isten általános gondviselésének (pusztán azért, mert egyszerűen megszülettek és éltek), sokan közülük nem fognak a mennybe kerülni. Ezzel szemben Isten szeretete – és a hívek iránti különleges gondviselése – pedig személyes, közvetlen és aktív. Sőt mi több: hatékony. Akiket Isten szeret azok az utolsó napon megtértekként fognak Krisztus előtt állni az ítélőszék előtt és a mennyei Jeruzsálem vár majd rájuk. Akiket viszont nem, azoknak el kell távozniuk előle.

Az alábbi cikket már valaki más lefordította, így egyszerűen azt közreadva egy kis reklámot csinálunk a PRCA egyháznak. (Akit egy ilyen átvétel zavar, megjegyeznénk, hogy korábban már egyszer mi is fordítottunk Rev. Engelsmától egy írást a Jn 3:16-ról, amelyet ők is átvettek – ennek persze örülünk.) A “Protestant Reformed” gyülekezetekről tudni kell, hogy az Egység Hármas Formuláját követő ortodox kálvinista gyülekezetek, akik Isten kegyelméről és szeretetéről a helyes tant, a korlátozott kegyelmet követik – és az általános kegyelmet nem ismerik el, azt nem használják. Ugyanakkor ennek nyomán meg kell azt is jegyeznünk, hogy ők egy szeparatista, kultúrától elkülönülő egyház (a definíciót lásd a szakkifejezések között). Velük szemben mi egy domíniumteológiai oldal vagyunk, a kultúra átformálásáért és meghódításáért, a kálvinizmus társadalmi befolyásáért munkálkodunk. Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy a korlátozott kegyelem kérdésében meg van az egyetértés, és egyes rekonstrukcionista írók is ugyanilyen álláspontot fogalmaztak meg, mint pl. Gary North a “Dominion and Common Grace” című könyvében. (Talán az egyedüli különbség, hogy a PRCA/CPRC az általános gondviselés fogalmát sem szereti alkalmazni, de talán ez már annyira marginális kérdés, hogy az olvasók nagy részét nem is foglalkoztatja.) Alább a fordítás:


“Rev. Derek Dunn a Ballymena Timesban (2006. február 15.) megismételte azt a mítoszt, hogy Isten mindenkit szeret. Isten szereti a világot, de a Szentírásban ez ritkán jelenti az egész emberiséget (János 7:4, 12:19; Apcsel 17:6; I Kor 11:32). Az Ószövetségben Isten csak Izrael nemzetét szerette (V Móz 7:7), de még akkor sem minden izraelitát, mert „nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók” (Róm 9:6). Az Újszövetségben Isten minden nemzetből származó bűnösöket szeret, innen való a „világ” kifejezés. Amit gyakran tagadnak, hogy Isten gyűlöl néhány bűnöst, mind őket, mind a bűneiket. Például Isten gyűlölte Ézsaut (Róm 9:13), és azt olvassuk Róla, hogy: „gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt” (Zsolt 5:6).

Krisztus azért jött, hogy csak azokat üdvözítse, akiket Isten szeret, nem pedig Júdást, Heródest, Pilátust vagy azokat, „a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta” (Jel 17:8). Sőt, Krisztus azért jött, hogy üdvözítse azokat, akiket az Atya Neki adott (János 6:37-39, 17:2). Krisztus „szerette az övéit e világon” (János 13:1), nem pedig mindenkit e világon. Krisztusban Isten szereti a kiválasztott bűnösöket (Ef 1:4-6), de Krisztuson kívül Isten gyűlöli a bűnösöket, mert „nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél” (Zsolt 5:5), hanem „igazságot szeret” (Zsolt 11:7). Krisztus szeretetben halt meg az Ő szeretett bárányaiért, de Ő nem halt meg, sem nem imádkozott a kecskékért (János 10:26-27, 17:9).

Isten szeretete hatásos. Ő ténylegesen üdvözíti szeretetének tárgyait. Isten szeretete rátalál azokra, akiket szeret, és előidézi ennek a szeretetnek a címzetteiben, hogy viszontszeressék (I János 4:19). Mivel Isten nincs kötelezve arra, hogy bárkit is szeressen, hanem szabadon választja ki azt, akit szeretni akar, az ember nem panaszkodhat (Róm 9:13-20). Azt tanítani, hogy Isten mindenkit szeret (még azokat is, akik a pokolban végzik) nem más, mint megrabolni Isten gyermekét a vigasztalástól, és az ilyenekre igaz: „megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, életet ígérve neki” (Ez 13:22, KJV).

Néhányan azon csodálkozhatnak, hogy, ha Isten nem szeret mindenkit, akkor miért használ a Biblia univerzális nyelvezetet, mint például: az Úr nem akarja, „hogy némelyek elveszszenek”(II Péter 3:9) vagy „minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik” (Róm 10:13). Az ilyenfajta ellenvetések semmibe veszik a szövegkörnyezetet, és tudatlanságot mutatnak a nyelvről. Gyakran használunk univerzális nyelvezetet. Amikor a tanár megkérdezi: „Mindenkinek van tolla?”, akkor csak az osztályára gondol. Amikor egy apa azt mondja: „Mindenki szálljon be az autóba!”, akkor az csak a saját családjára vonatkozik. Vedd fontolóra ezeket: Máté 10:22 („gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt”), János 3:26 („hozzá megy mindenki”), Apcsel 19:19 („mindeneknek láttára megégetik [könyveiket] vala”) és Róma 16:19 („a ti engedelmességetek mindenekhez eljutott”). Ezekben az igékben a „mindenki” szó nem jelentheti az egész emberiséget. Hasonlóan a „valaki” szó azt jelenti, hogy „mindenki, aki…”. Nem jelent mindenkit. A „valaki hiszen” (János 3:16) azt jelenti, hogy mindenki, aki hisz, vagy „minden hívő”.

A II Péter 3:9 pedig egy válasz a csúfolkodóknak és vigasztalás Krisztus visszajövetelének vélt késlekedésével kapcsolatban. Az Úr még nem tért vissza, mert hosszútűrő „érettünk”. Isten nem hosszútűrő mindenki felé. Isten nem akarja, hogy a népe („mi”) elvesszen, és mivel „Isten hosszútűrése idvesség” (II Péter 3:15, KJV), mindazok, akik felé Isten hosszútűrő, üdvözülni fognak.

Hasonlóan, a „minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik” (Róm 10:13) nem jelenti azt, hogy mindenki segítségül tudja vagy fogja hívni az Úr nevét. Isten igéje azt tanítja, hogy a bűnösök utálják Istent (Róm 8:7) és nem fogják a nevét hívni. Ésaiás így siránkozik: „nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet [azaz Istenét]” (Ésa 64:6) és Pál azt írja: „nincs, a ki keresse az Istent” (Róm 3:11). Az, hogy egyesek hívják Istent, Isten Lelkének munkája, aki kegyesen ad hitet és megtérést néhány embernek (Apcsel 11:18, Ef 2:8, Fil 1:29), de másokat megvakít és megkeményít (Józs 11:20, Mt 11:25, János 12:40, Róm 9:18).”


Forrás: CPRC gyülekezet weboldala (A PRCA református egyház egyik ír gyülekezete) – itt más kálvinista szellemű fordításokat is talál az olvasó.