A mostani cikk kettős jelentőségű. Szól egyfelől a lelkészi képzés jellegéről, hogy annak miről kellene szólnia. Másfelől pedig arról, hogy milyennek kell lennie egy “átlag” hívő hitének. Nem a hitének alapjára gondolunk most, hanem annak mélységére.

1)Az első problémához: manapság a teológiai képzés bizonyos helyeken megváltozott. Többé már nem a “szent teológia” objektív rendszerét oktatják, hanem sokkal nagyobb hangsúlyt kap az emberi tényező, az egyéni látásmód, illetve a szekuláris határtudományok.

A modern teológia sok esetben meddő bibliátlan filozofálás (mint Pannenberg, Barth stb. munkássága) lett, vagy esetleg a lelkigondozás végénél megfogva a világi pszichológiának egyfajta válfaja. Úgyszintén nagy teret kap mindemellett a filológiai (bibliai exegézis néven fut, de nem mindig van köze a protestáns ortodoxia szellemiségében végbemenő szövegmagyarázathoz) képzés, és ókortudomány. Ezeknek inkább világi tanszékekhez kellene tartoznia, de ha mégsem, akkor is csak kiegészítő szerepkört kellene kapniuk. Ám amiről szó van, az az, hogy a rendszerező teológiai tárgyaktól veszik el a helyet és a hangsúlyt. Mindennek ártalmas következménye, hogy a mai teológiai intézményekből kikerülő diák már nem tud teológiai rendszerben gondolkozni. Azt hiszi, hogy már nincsenek protestáns teológiai hagyományok, irányzatok. Azt hiszi, hogy a Bibliában csak különféle teológiák vannak, melyek egymásnak ellentmondóan mozaikszerű, szilánkos darabokként hevernek szerte szét, és a teológia művelője ezekből azt fabrikál kreatívan, amit akar. A valóság ezzel szemben az, hogy a Szentírás tévedhetetlensége miatt, még a nehezen érthető, kisebb részeket is összhangba kellene hozni a dominánsabb, gyakoribb bibliai üzenetekkel: a Biblia mondanivalóinál az összes szálat el kell varrni, nem lehet a kényelmetlenebb igeverseket negligálni, míg a posztmodernnel látszólag kompatibilisebb elemeket pedig a végletekig felfújni. Úgyszintén, alteres, neopogány, áltudományos háttérmagyarázatoknak szintén nem lehet semmi szerepe sem a szöveg értelmezésénél (pl. hogy az egyiptomi szabaduláskor az ajtófélfára felfestett vér és az ajtó a női szűzhártyára utal; a Genezisben szereplő óriások a görög hősi kultúra elemei; vagy hogy Jób könyvében szereplő állatok egyiptomi hátteret jelentenek stb.)

Azt már csak félve merem megemlíteni, hogy ma sok teológiai képzés az andragógia szakhoz is hasonlítható, nevezetesen amiatt, hogy nagy hangsúlyt kap, hogy a lelkésznövendék milyen hatékonysággal tud egyházi közösségi eseményeket szervezni, azonban részt venni. Ezt még önmagában nem kellene feltétlenül helyteleníteni: csakhogy mindez a tanbeli képzés, illetve a tantételek közötti összefüggés, és a gyülekezetek nagyobb távlatokban mért céljának, szerepének rovására megy. Ugyanis az egyháznak nem az a feladata, hogy valamilyen szervezett eseményekkel sűrűn szórakoztassa a tagjait. Hanem az, hogy őket a hitre oktassa, a helyes életre buzdítsa, illetve távlatokban mérve pedig terjeszkedjen (növekedjen) és hasson a környező világra.

2) A második problémánk az, hogy a gyülekezeti lelkészek tetemes hányada nem oktatja kellőképpen a gyülekezeti tagokat. Nem tanítják meg nekik, hogy az adott felekezetük miért jobb, mint a többi. Miért tartoznak a saját felekezetükbe, miért nem a másikéba? Miért jobb inkább rábeszélni valakit, hogy Éppen a saját felekezetünkhöz csatlakozzon, semmint megelégedni azzal, hogy egyszerűen “Krisztus alá” tartozzon, majd a szél sodorja, amerre akarja? Melyek azok a pontok, ahol a más vallások (hinduizmus, iszlám, katolicizmus stb.) konkrétan zátonyra futnak, és nem állják meg a helyüket? Ezekre a válasz azzal adható meg, hogy a saját közösségünk szilárdabb, és helyesebb tanokat vall, melyek jobban Összhangban vannak Isten Igéjével. Ezt valaki azonban csak úgy tudhatja, pláne részletekbe menően, hogyha rendszeresen káté oktatásra jár. De arra csak akkor tud járni, ha kevesebb énekkari próbára, kevesebb templomdekoráló programra, és kevesebb evangelizációs alkalomra kell eljárnia. Melyek elveszik az időt a hit kifejtésére, elmélyítésére szánható alkalmaktól.

A fentebbiek alátámasztására először az 1646-os angol puritán liturgiáskönyvből idézünk, majd Geleji Katona István református püspöktől.


Directory for the Public Worship of God:

“rules of examination” (a vizsgálat szabályai) szakasz

“A vizsgálat szabályai a következők:

2. Meg kell vizsgálni [a lelkészjelöltnek] az eredeti nyelvekre vonatkozó képességét, próbára kell tenni azzal, hogy a héber és görög nyelvű testamentumokból olvastatják, és némely részleteket abból latinra kell fordítania; ha ebben gyengének mutatkozik, akkor az után kell tudakozódni, hogy mi egyébben járatos, vajon van-e képessége a logikára és a filozófiára.

3.Meg kell vizsgálni, hogy milyen szerzőktől olvasott teológiát, és melyeket ismeri legjobban: próbára kell tenni ismeretét a vallás alapjairól, ezzel együtt képességét, hogy mennyire képes megvédeni az ortodox tant, mindenféle egészségtelen és téves véleménnyel szemben, kiváltképpen a jelenkori tévedésekkel szemben; képzettségét, hogy mennyire tudja értelmezni a bizonyos igeszakaszok jelentését és értelmét, melyeket elébe raknak; bizonyos lelkiismereti ügyeket, a Szentírás kronológiáját és az egyháztörténelmet.

5. Arra is képesnek kell lennie, hogy meghatározott időn belül értekezést tudjon írni latinul, egy számára kijelölt teológiai cikkelyről, vagy vitáról; és az eredményt meg kell mutatnia a presbitériumnak, összegzéssel ellátva és az egészről képesnek kell lennie egy disputa lefolytatására velük.

7. Ajándékainak mértékét az adott hely arányában kell tekintetbe venni, ahova esedékes a kiküldése.”


És Geleji Katona István a gyülekezeti tagok tanításának fontosságáról:

“Másodszor pedig azok akik ellenben szent életet élnek ugyan, hogy már, de azonban a keresztyéni vallásban igen csekély fundamentumuk van, úgy annyira, hogy a vallások között igen kevés különbséget tudnak tenni, sem a maguk vallását oltalmazni, sem pedig az ellenkezőket cáfolni nem tudják, és ez okon nem hevek, sem hidegek, semmi állhatatosság nincsen bennük, hanem csak mint a teknő beli vizek, vagy a házak tetején lévő vitorlák, olyanok, a hová az állapat fordul, ők is oda fordulnak, egy kis ellenvetéskére meg nem tudnának felelni, hanem egy csácsogó pápista, blandratista [unitárius], vagy zsidó őket mindjárt minden keresztyénségükből kihányná és megnémítaná. Van ugyan valami buzgóság bennük, de ő felőlük mondhatnák, hogy: Vagyon az Istennek buzgósága, avagy az Istennek dicsőségéért való buzgólkodás bennük, de nem ismeret szerint való, Rm 10:2 és így egy kis veszedelemtől való félelemnek, vagy pedig a világi előmenetel felől való reménységeskedésnek szele őket a keresztyénségnek ösvényéről ottan balra tántorítaná, vagy pedig egy kis kísértésnek heve az ő hitüket kiszárítaná, mivel nincsen mélyen az ő gyökerük, az ilyenek felől szólott Üdvözítőnknek példabeszéde szerint Lk 8:13.

Tisztjük mutatja tehát az igaz és hű tanítóknak azt, hogy az ő hallgatóikat a keresztyéni hitnek fundamentumos [alapos, részletes] értelmére és ismeretére juttassák, és abban őket vastagon megerősítsék, hogy azt ne csak értsék, s tudják, hanem az ellenkezőktől ugyan oltalmazhassák is, nem követvén azokat, akik elégségesnek ítélik, hogy ha ők az ő hallgatóikat a kegyes és szent életre intik, s tanítják; a hitnek ágazatai, és a felől támadott villongások felől pedig igen ritkán, avagy soha sem emlékeznek; sőt, ami nagyobb, még azokat is kárhoztatni nem átallják, akik el-néha-néha az ekkléziában afféléket forgatnak [tehát az ellen is kikelnek, ha valaki néhanapján valami tanbeli, dogmatikai, polemikai különbségtételt vesz elő]. Amely nem egyéb, hanem az embereket a hitnek titkai felől tudatlanokká tenni, és az ő üdvösségüket meg akarni gátolni; avagy, ha az nem, akkor az embereket hit nélkül, csak szintén a kegyesség által akarni üdvözíteni. Melyet ha véghez vihetnek, a törökök [muszlimok], zsidók, és egyéb hit nélkül való emberek is mind üdvözülhetnek, csak jámborok legyenek. De ha igaz a mit Ágoston püspök ír, hogy: a jó cselekedetek hit nélkül kellemes bűnök; ennek is igaznak kell lennie, hogy: a hit nélkül való kegyesség, ékes kegyességtelenség. Da amaz igaz; mert a Szent Pál értelmével egyez, aki azt írja, hogy: Valami hitből nincsen, mind bűn az Rm 14:23. Tehát emez is igaz.

A hit pedig nem csak szívbeli bizalom, hanem elmebeli értelem is; mert a ki mit nem ért, a felől bizodalma hogy lehet? Az értelem viszont viszgálódással, vetélkedésével és disputálásával szereztetik; tehát a hitnek és vallásnak dolgai felől való vizsgálódás az üdvösséghez szükséges. Ez okon nem kárhoztatta üdvözítőnk a farizeusokban, hogy az írásokat vizsgálták, hanem inkább jóváhagyá, mivel ők is látták, hogy abban állana az ő örök életük Jn 5:39. Pál apostol is megdícsérte az írásoknak vizsgálatáért a Bérea városbelieket Apcs 17:11. Annyira nem kárhoztatandók tehát mostan is, hogy sőt inkább dicsérendők a hit felől való viszgálódások, és az írásokban való fundamentumos tanítások.

Nem azt mondom, hogy a tanítók mindenkor csak a hitnek mélységes titkait vizsgálják, és az ellenkező értelmeket cáfolják; mert azt senkisem javallja, tudom, s én sem javallom, hanem hogy az erkölcsökről és a kegyes életről való prédikációk között a hitnek fundamentumát, és a felől való keresztyéni értelmet is az ő hallgatóiknak elméikbe rakogassák; mert különben soha az igaz kegyességre őket meg nem taníthatják, mivel a kegyességnek gyakoroltatásának fundamentuma, a kegyességnek nagy titka, az pedig viszont az Istennek a testben való megjelenése, mint Pál apostol írja 1Tim 3:16, a melyet tudni s érteni kell először annak, aki életét a szerint akarja szabni; mert a ki mit nem ért, hogy gyakorolhatja azt? … Ha csak nem is kívánhatja ember azt, amit nem tud, nyilván sokkan inkább nem gyakorolhatja. Valamint tehát, hogy a theoria semmi praxis nélkül: szintén úgy a praxis is haszontalan a theoria nélkül.”


forrás: a DPW és Geleji Váltság Titka c. műve