A probléma alapja

Rengeteg hívőt ejtett már kétségbe annak gondolata, hogy elkövették a Lélek elleni bűnt (Mt-ban és Lk-ban), és így már “mindegy” nekik, akárhogyan is cselekszenek, vagy akármit hisznek is.Ez az aggodalom két okból születhet meg. Az egyik, hogy a Lélek elleni bűnről szóló vers szó szerint arról ír: aki ezt elkövette, annak nem bocsáttatik meg. A másik ok, hogy aki aggódni kezd, az egy istenfélő ember, akinek számít, hogy Krisztus mire fogja őt tartani amikor eljön ítélni. Tehát nem hanyag és formálisan vallásos emberek elégedetlensége ez, hanem leginkább hívők kétségbeesése (hasonlóan kétségbeeshet egy hívő, amikor a Jelenések végét olvassa, hogyha kitörlik a nevét az élet könyvből, ha hozzátesz a Jelenésekben leírtakhoz – nem teszünk hozzá ha parafrazeáljuk annak tartalmát?).

Még egy hasonló súlyú bűnről esik említés a Bibliában: ez a halálos bűn fogalma (az 1Jn-ban), ez szószerint az eredeti szövegben halálra vezető/vivő bűnt jelent. Ezt az Írás egyértelműen nem felelteti meg a Lélek elleni bűnnek, azonban a kettő természete nagyon hasonló, hiszen egy nagyon súlyos ítéletet kap a halálos bűn elkövetője: az apostol nem akarja, hogy az elkövetőjéért imádkozzanak. Ebben a cikkben mindkét bűn jelentését és természetét meg fogjuk magyarázni.

A versek a következőképpen hangzanak:

„Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.32Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.” Mt 12:31-32

„Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is.” 1Jn 5:16-17

A közkeletű, de elnagyolt értelmezései a Lélek elleni bűnnek

Mivel egyik alapelvünk, hogyha a Szentírásban valami nem egyértelmű, akkor elolvassuk a közvetlen kontextust. Ezt általában mindegyik hívő megteszi a Lélek elleni bűn esetében is. Itt a szövegkörnyezet arról szól, hogy a Jézus látványos csodákat tesz, mire a farizeusok megvádolják, hogy az ördögök segítségével készteti engedelmességre az ördögöket. Erre Krisztus kioktatja őket és elmagyarázza, hogy ez miért nem lehetséges (Mt 12:22-33), majd nekik címezve kijelenti, hogy még a Fiú káromlása is megbocsáttatik, de a Lélek káromlása semmikor meg nem bocsáttatik. Erre az olvasók gyakran azt a konklúziót vonják le, hogy mivel itt Krisztus a farizeusokat címezte meg, és mivel Ő akkor a földi küldetését teljesítette, ezért csak Krisztus földi életében lehetett elkövetni ez a bűnt, mégpedig akkor amikor Krisztus testben csodát tett a szemünk láttára.

Tehát ma már lehetetlen a Lélek ellen szólni, ez a bűn ma már ránk nem vonatkozik, zárójelbe lehet tenni. Ez egy nagyon szellemes megoldás, csakhogy ez a magyarázat számos értelmezési réteget nem vesz figyelembe; akik itt megállnak azok pusztán szöveget értelmeztek, de teológiai összefüggésekben nem gondolkoztak még e tekintetben. Mások viszont nem állnak meg itt, és olyan elvetemült álláspontra helyezkednek, hogy ezt a bűnt igenis el lehet követni ma is, mégpedig akkor, amikor valaki egy karizmatikus (sarlatán) prédikátor extatikus jelenségeit nem fogadja el, és azokat megtámadja, vagy kétségbe vonja. Ilyen formán bizonyos karizmatikusok bunkósbotként használják ezt a bűnt a saját tanításaik védelmében.

A valódi megoldás az elsőhöz áll közel, de nem azonos azzal. A Lélek elleni bűn nem a farizeusok szégyentelen vádolása Krisztus földi életében, a csodák vonatkozásában: hanem mindez igaz, de ez a Lélek elleni bűnnek csak Egyetlen megnyilvánulása, egyetlen konkrét példa, amin keresztül a szentíró és Krisztus bemutatta, hogy ott és akkor konkrétan mi minősült Lélek elleni, megbocsáthatatlan bűnnek. Nekünk ennek alapján rá kell jönnünk, hogy mikor követi ezt el valaki általánosságban. Tudjuk, hogy a farizeusok ott és akkor nagy eséllyel elkövették, de pontosan miért kapott ez az egyszerű bűnnek tűnő jelenet ilyen megbocsáthatatlan besorolást?

A kálvinista atyák majdnem teljes konszenzusa

Számos kálvinista kommentátor és dogmatikus vizsgálta a Lélek elleni bűn és a halálos bűn lokuszait, rengeteg puritán, főleg azok, akik nagy átfogó műveket hagytak maguk után. A kérdés a bűnről szóló tant érinti (hamartológia), és azért különös jelentőségű, mert üdvösségünk attól függ, hogy Krisztus megbocsátotta (elmosta) bűneinket kereszthalála által, mégpedig az összes bűn kivétel nélküli elmosása szükséges ehhez. Amikor a különféle kálvinista szerzőket vizsgáljuk, akkor arra lehetünk figyelmesek, hogy mindannyiuk azonosan, vagy nagyon hasonlóan magyarázzál a Lélek elleni és halálos bűnt. Ez esetleg meglepő lehet azoknak, akik a különféle kérdésekben eltérő értelmezésekhez vannak inkább szokva.

Mégis a magyarázat egyértelmű: nagyon kevés igehely szól ezekről a halálosan komoly bűnökről. Viszont a bűnök bocsánatáról és e folyamat mechanizmusáról általánosságban meg rengeteg vers szól, a Szentírás hihetetlenül egyértelmű. Alapvető hermeneutikai elvünk, hogy a Szentírás önmagát magyarázza (sensus plenior, analogia fidei), mégpedig a világosabb és érthetőbb, számos igehelyből kiindulva rájöhetünk a maradék kevés, nehezen érthető igehely jelentésére is. A bűnök megbocsátásának menete az Írás nagyon egyértelmű és egyszerű tana. Ha ebből indulunk ki, akkor túl sok lehetőségünk nem marad, hogy ezt a maradék néhány verset miként lehet érteni. Ide vezethető vissza, hogy William Guthrie (magyarul olvasható), Matthew Poole, Francoise Turretini (17. szd.) nagyjából azonosan közelítik meg a kérdést. De nem csak ők, hanem a későbbi John Gill, Charles Simeon (18. szd.) és Charles H. Spurgeon (19. szd.) is. Az olvasó nyugodtan kutasson még utána, de attól tartunk ebben még a nem teljesen kálvinista (részlegesen arminiánus) szerzők is hasonlóan gondolkoznak.

A bűnök bocsánatával kapcsolatos szentírási kiindulópontjaink

Néhány alapvető igazság annyira szembetűnően dominál Isten Igéjében, hogy megkérdőjelezhetetlen és szükséges felsorolni. Az egyik, hogy minden, bármilyen, tetszőleges bűn zsoldja már halál: Rm 6:23. Ha valaki csak egyetlen bűnt követ is el, az összes áthágásában vétkes (Jak 2:10), és természeti úton része örök életben nem lehet. Első szüleink, Ádám és Éva bűnbeesése ezért eredményezett lelki halált, és azt, hogy Krisztus közbenjárása nélkül nem szabadulhatunk meg a bűneink vádjától: a természeti romlott embernek meg kell változnia, bűnt kell vallania (meg kell térnie), és csak akkor lehet örök életben része. Nem játszik szerepet a dologban, hogy konkrétan melyik bűn teszi méltóvá az embert a halálra. Már az áteredő, velünk született bűn is ezt okozza. Tehát a bűnök egyformán lelki halált és kárhozatot okoznak, sőt már a romlott természetünk is ezt okozza. Tehát a természeti ember (nevezhetjük homo destitutusnak is) számára minden bűn egyformán halálos: nem mondhatjuk, hogy csak egyetlen bűn nem bocsáttatik meg neki.

Ha nincs Krisztusban valaki, akkor kárhozat a jussa szükségszerűen (Jn 3:36). Viszont azt is tudjuk ellenben, hogy aki Krisztusban van, annak nincs kárhoztatása (Jn 3:18, Rm 8:1). A Krisztusban bízók bűneit Isten elfelejti, nem emlékszik meg azokról (“az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem” – Zsid 8:12). Ha bűnbánatot tartunk, Isten Krisztusért megbocsátja bűneinket (1 Jn 1:9). Fontos hangsúlyoznunk, hogy itt kivétel nélküli megbocsátásról van szó. Akit Isten igazzá tett, annak Isten előtt jogilag már nincs maradványbűne sem. A hívőnek nem töröltetnek el valóságosan a bűnei (csak jogilag), nem termel az elvártnál többet (Lk 17:10b), Isten előtti érdeme voltaképpen nincs. Azonban az Utolsó Ítéletkor felmentést kap, mivel Isten nem hozza elő a bűneit Krisztus szentsége miatt (“elfelejti a bűneinket”). Pál apostolon is könyörült Isten, pedig káromló és egyházüldöző volt (1Tim 1:13).

Mindezek fényében mi a Szentlélek elleni bűn?

retain water on prednisone how much hoe werkt vrouwen viagra paper terminal singapore https://njsora.us/annotated/2011-australian-history-exam-essay/29/ see url apa poster presentation source link efectos de la viagra en personas sanas se puede tener hijos tomando viagra business plan uses how will science help us in the future essay actress in viagra commercial name for ground https://peacerivergardens.org/proof/speak-by-laurie-halse-anderson-5-paragraph-essay/25/ essay on my aim in life to be a police officer custom dissertation chapter writing sites au go here https://campingunlimited.org/dissertation/best-persuasive-essay-ghostwriter-sites-for-university/26/ alguien ha comprado cialis online https://cadasb.org/pharmacy/acheter-cialis-andorre/13/ https://www.pugetsoundnavymuseum.org/paraphrasing/purdue-application-essay-prompts/24/ go viagra reexamination status title proposal for thesis in computer science reference quote essay apa format source site customized essays online info on drugs hydrochlorothiazide combination drugs enter easy get viagra prescription essay on diwali mahotsav in hindi https://hobcawbarony.org/coursework/9-11-reflection-essay/27/ Először is negatívan közelítünk, mi minden nem lehet a Lélek elleni bűn a fentebbiek fényében. Ez a bűn nem állhat abban, hogy a Lélek nagyobb lenne, mint a Fiú, mert mindkettő isteni Létező. Istenen belül nincs felemásság, Ő teljes egészében magának követeli meg a szentséget, Atya, Fiú, Szentlélek, egyaránt nem visel el semmilyen tisztátalanságot.

Nem lehet káromlás, amit valaki egyszerűen csak kimondott, hiszen Pál még annál is súlyosabbat tett, káromlást kényszerített ki (Apcs 26:11). Általánosságban sem lehet nagyon durva és súlyos bűn, hiszen azt szintén elkövette Pál (1Tim1:13). Ha egy hívő ember látványosan elzuhan, az sem lehet ilyen, hiszen Isten emberei is estek ilyen bűnbe – Péter tagadása, Salamon élete végének leromlása. Az öngyilkosság sem ilyen bűn, hiszen az is párosulhat igaz hittel, és az apostol is megértő volt az öngyilkos hajlamú börtönőrrel szemben (Apcs 16:27-28, 34). A fentebbiekből következően a Lélek elleni bűn nem lehet felelőtlen tagadása vagy megkérdőjelezése egy igaz tanításnak sem, ha az illető nem vallja egyúttal azt az igaz tant (legyen az akár egy kifejezetten Lélek elleni, pneumatológiai tanítás is). Szintúgy nem lehet az igehirdetésnek való ellenállás, mivel minden újjászületetlen ember automatikusan ellenáll annak.

Most pedig pozitívan közelítünk, és felsoroljuk, hogy mi a Lélek elleni bűn, és milyen az elkövetője.

E bűn egyik kardinális vonása, hogy nem bocsáttatik meg. Tehát ez a bűn eleve kizárja a kegyelmet. Ennélfogva az elkövetője nem lehet megtért ember. Hanem csak olyan lehet, aki még a halálos ágyán sem tér meg. Charles Simeon azt a hasonlatot hozza, hogy ha egy ember nem veszi be a gyógyulást jelentő orvosságot, akkor garantáltan el fog halálozni, hiába van fizikailag a közelében a gyógyszer. Viszont minden egyes megtéretlenül meghalt embert nem feltétlenül kell úgy tekintenünk, hogy mindegyikük elkövette a Lélek elleni bűnt, bár ez is egy lehetséges magyarázat. (Mindenesetre a megtéretlen halál egy szükségszerű és alapvető jellemzője e bűnnek, mivel minden egyéb eset Krisztus kegyelme alá tartozik).

Azonban még jobb magyarázat, hogy a megtéretlenül meghalt embereknek csak egy része követte el ezt a bűnt. Melyik csoportja? Milyen tulajdonságai vannak ilyen embernek? Hogyha a farizeusokkal való beszélgetést tovább vizsgáljuk, akkor más jellemzőket is felfedezhetünk.

Ez a bűn szándékos, mégpedig a saját lelkiismereti meggyőződéssel megy szembe. A farizeusok érezték, hogy a csodák objektíve Krisztust igazolják, de direkt ellentmondtak neki, mert nem akarták elfogadni Messiásnak (és ebben sokuk feltehetőleg halálukig kitartott).

Ennek a bűnnek köze van az üldözési hajlamhoz, illetve egy pusztító szándékhoz (de csak akkor ha az illető később nem tér meg ebből). A farizeusok Krisztust szó szerint, erőszakkal el akarták takarítani az útból.

Egyfajta hitehagyásnak is köze van ehhez a bűnhöz, pl. Poole és Turrettini szerint. Nem abszolút értelmű hitehagyásnak, mert az nem eshet egybe a végső megtéretlenséggel. Aki megtéretlenül hal meg, az életében sem tért meg üdvözítő hittel sosem, tehát abszolút értelemben nem hagyhat el hitet, az igaz hitet. Viszont egy relatív hitehagyás jellemző arra, aki a Lélek ellen vétkezett. Az ilyen illető nem volt igazán megtért, de mégis a saját lelkiismereti hajlamai ellen cselekszik. Nem Isten szolgája, de Isten Igéje közel került hozzá, annak relatív, külsőleges áldásait érezhette, például azáltal, hogy az illető formálisan gyakorló egyháztag volt egy ideig. Ezt Guthrie úgy fogalmazza meg, hogy az illető a külső megszentelődés egy bizonyos fokáig már eljutott.

Tehát ­­relatív értelemben már saját ideiglenes hitét, amely nem üdvözítő, igenis elhagyhatja valaki. A relatív hitehagyás lehetséges. Erről szólnak a Zsid 6:4, 6, és Zsid 10:26 versek, melyeket máskülönben nem volna lehetséges értelmezni. Ezért mondja Turrettini, hogy a Lélek ellen vétkező emberre jó példa Julianosz császár, az aposztata. Ő keresztény és egyházi nevelést kapott, “közénk tartozott” formálisan, azonban mégis a pogánysághoz fordult vissza, és az üldözések sem álltak tőle távol.

A Zsid 6:4,6 és a Zsid 10:26,27 a Lélek elleni bűnről szól

Még egyszer tehát, a Zsid 6:4,6 is ide tartozik: Aki elesett az lehetetlen, hogy megújuljon a megtérésre, mert ugyan egyszer megízlelte a mennyei ajándékot, azonban önmagának feszíti meg Krisztust, és meggyalázza őt. Ez egy relatív (nem abszolút) hitehagyást ír le. Aki külsőleg megízlelte a Lélek külső áldásait az egyház közelségén keresztül (vö. 1Kor 7:14 – a hívő családok gyerekei áttételesen szentek, külsőlegesen szentek a környezet miatt), azonban utána mégis szembefordult vele, meggyalázza Krisztus ügyét folyamatosan, és Krisztus kegyelmét is elutasítja folyamatosan, azaz ellenségesen áll továbbra is az evangéliumhoz. Az ilyen ember nem térhet meg, hiszen sosem fog őszintén bűnt vallani. Ha valaki egyszer megvallotta az igaz hitet, mégis utána üldözőjévé válik – olyan esetekről, hogy aztán az ilyen ember még egyszer megtérjen, nem lehet hallani – mondja Poole.

A Zsid 10:26,27 is ide vonatkozik. Eszerint ha szándékosan vétkezünk, az igazság ismerete után, akkor Krisztus áldozata nem érvényes ránk. Azaz: ha szándékosan elutasítjuk Krisztus váltsághalálát és az evangéliumot. És ha még azzal direkt szembefordulunk is, úgy, hogy korábban közel voltunk ahhoz, akkor beszélhetünk a Lélek elleni bűnről. A 27. versből mintha az is látszana, hogy az ilyen ember titkon érzi a vesztét, tudat alatt retteg, de mégis inkább elfordul a kegyelemtől, és mégse tér meg, reménytelen félelem uralkodik el rajta – Guthrie szerint.

Mi a halálos bűn? – kezdeti észrevételek

„Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is.” 1Jn 5:16-17

Fentebb már kifejtettük, hogy a hívek számára nincs kárhozattal járó bűn, és nincs megbocsáthatatlan bűn sem. Ugyanakkor a még újjá nem született ember esetében az összes bűne a kárhozatra viszi. Minden bűn halált érdemlő bűn, nem csak egy típusuk, tehát egyszerűen halált érdemlő bűnről nem lehet szó itt. Mi tehát a halálra vivő bűn, ebben a nehezen érthető kontextusban? Két fontos észrevételt kell tennünk a vers vizsgálatakor. Egyik, hogy akiről itt szó van, az valamilyen értelemben testvér, tehát a testvér megszólítást kapja az illető. A másik, hogy az apostol nem tiltja meg az érte való imádkozást kategorikusan. Inkább csak az mondja, hogy ő nem ajánlja az érte való imádkozást. Ennek jelentése lehet, hogy az apostol a maga tudásával, ismereteivel nem fűz reményeket ahhoz, hogy a halálos bűnt elkövetett emberért való imádságnak nagy hatásfoka lenne.

Ezt a verset talán még nehezebb értelmezni, mint a Lélek elleni bűnről szólót, mindazonáltal alapvető kiindulópontunk kell, hogy legyen, hogy mindenféle emberért, de nem minden egyes emberért kell imádkoznunk (1Tim 1:2). Tehát különféle csoportokért kell esedeznünk, és ügyüket Isten elé vinni. Azonban az is igaz, hogy az ima tárgya bármilyen ember lehet, ha a megtérését célozzuk. Mivelhogy bármilyen ember megtérhet, még a legelvetemültebbek is (2Tim 2:25).

A nem halálos bűn onnan ismerhető fel, Dr. Gill szerint, hogy az illető nem marad meg abban. Akit nem ural a bűn, hanem szánja és megveti magát, valahányszor vétkezett, megvallja bűneit és bánkódik felettük – az nem vétkezik halálra vivő bűnnel. Ebben egyúttal az is benne van, hogy még a legszentebb hívő sem mentes ebben a földi életben minden bűntől. A halálos bűnnek a jellemzője a tartósság: aki pedig makacsul megmarad a bűnökben, vagy egy bizonyos bűnsorozatban, arról annak halálával talán levonhatjuk a következtetést, hogy nem volt igazi megtért. Ugyanis Isten a megszentelődést előrefele munkálja, nem pedig visszafele (Ef 1:4). Így tehát ezt a bűnt is megátalkodott ellenkezés jellemzi – valaki makacsul kitart a bűneiben. Ennek Poole szerint is mindenképp jellemzője egy megrögzött kitartás a bűnben, bűnökben. Fontos, hogy mit jelent az életadás (1Jn 5:16b), erről Gill azt mondja, hogy ez a Lélek pozitív hatásait jelenti, megnyugvást és megvigasztalást.

Mindenki egyetért abban, hogy nem könnyű megállapítani a szakaszok alapján, hogy adott esetben mi minősül halálos bűnnek, a kommentátorok általában nem is találgatnak – pedig a szöveg leírása alapján a bűnnek felismerhetőnek kell lennie, azaz a testvérek viszonylag könnyedén meg kell tudják határozni, hogy mikor nem ajánlott a standard imaszabályzatot követni.

Valószínű, hogy a halálos bűn hasonlít a Lélek elleni bűnre, de mégsem azonos azzal

Kérdés, hogy a halálos bűn azonos-e a Szentlélek elleni bűnnel. Charles H. Spurgeon például kvázi azonosítja a kettőt, azonban ezt mi inkább nem tennénk meg, noha fő hasonlóságok és párhuzamok fedezhetőek fel.

1)Azonban első különbség, hogy itt mégiscsak egy testvérről van szó. Bár kérdéses, hogy egy külsőleges “testvérről”, vagy egy igazi testvérről. Mindenesetre az értelmezés lehetséges úgy is, hogy egy valódi igazán megtért testvérről van szó, akinek ki kell tartania. De ez még nem minden.

2)A halálos bűn még az életben is megállapítható, míg a Szentlélek elleni bűn nem. A halálos bűn onnan derül ki, hogy látjuk, hogy kiért nem érdemes imádkozni. Míg a Lélek elleni bűn csak onnan derül ki, ha látjuk, hogy valaki hitehagyott lett, majd meghalt (biztosak csak az Ítéletkor fogunk tudni). Illetve egyetlen kivételes eset volt, feltehetőleg Krisztus látta a jelenlévő farizeusokről előre (de lehet, hogy csak az ő apropók okán mondta, nem közvetlenül rájuk érvényesítve próféciaként), hogy ők elkövetik ezt a bűnt, de mi semmiképp sem látjuk a Lélek elleni bűnt előre.

3)A harmadik különbség, hogy a halálos bűn nem feltétlenül visszavonhatatlan. A szakasz folytatásában a következő áll: “Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.” 1Jn 5:18. Ezt kétféleképpen érthetjük. Amennyiben a halálos bűnt a Szentlélek elleni bűnnel azonosítjuk, akkor az értelmezés szükségszerűen az, hogy aki Istentől született, az nem követi el a Lélek elleni bűnt, illetve a halálos bűnt – ez Turretini értelmezése. Azonban, ha a halálos bűnt NEM azonosítjuk a Szentlélek elleni bűnnel, akkor pl. Gill és Poole nyomán máshogy kell értenünk az 1Jn 5:18-at. Az ő gondolataik alapján ez esetben a halálos bűn olyan bűn(vagy bűnsorozat), melybe egy testvér beleesett és makacsul kitart benne, azonban még Van rá esély, hogy visszatérjen. Ugyan az imádkozást már be kell fejezni érte, de mégis, ha ő maga abbahagyja a folyamatos vétkezési szokását, akkor Isten “életet ad neki”, újra megkapja a Lélek pozitív hatásait.

Mi a halálra vivő/vezető bűn?

Most azonban egyértelmű választ kell adnunk a kérdésre, hogy mi a halálos bűn, vagy méginkább a halálra vivő bűn? Segítségül hívjuk John MacArthur mesterprédikátort, aki véleményünk szerint a legjobb választ adja a kérdésre. Ő azt mondja, hogy a kiátkozott (exkommunikált) egyházi státusz a halálos bűn. Ez minden felmerülő kérdésre a legjobb választ adja, álláspontunk szerint. Az eredeti szöveg mint említettük, úgy hangzik, hogy halálra vivő bűn, illetve ezt felismerni tudja valaki. Az egyházi kiátkozottság főbenjáró tévtan, vagy látványosan fals életvezetés esetében egyenes út a halálra, hiszen Isten örök elutasításának előképét jelzi. Ugyanakkor a kiátkozottság egyértelműen felismerhető empirikusan.

Az imának ha nem is a tiltása, de nem ajánlása is logikus: az egyházi intések (privát, vének előtti) korábbi stációi során egy szűkebb kör, vagy a vének és az egész gyülekezet mindvégig imádkozhatott, és imádkozott is az illető észhez téréséért. Azonban egy nyilvános elszakadás után a gyülekezetnek már más ügyekért kell imádkoznia. Az is egybevág, az 5:18 egy bizonyos értelmezése esetén, hogy a kiátkozott illető folyamatosan kitart a bűnben, folyamatosan vétkezik. Aki újjászületett, az alkalmanként elkövet bűnöket, de ezekből mindig megtér. Ellenben a kiátkozott megátalkodott, és számára a bűnök, amik miatt ki lett átkozva habitussá váltak. Azoktól már nem szabadul, folyamatosak nála – kiátkozása csak ezen állapotának kifejezése. Viszont a halálra vivő bűnben lévő, Isten gondviselése hatására mégiscsak bármikor visszatérhet, noha ez nem sorolható a legkönnyebb feladatok közé – ekkor ha már egyszer újjászületett korábban, akkor nem születik újjá mégegyszer, hanem csak felelevenedik a hite és a Szentlélek újra közel lesz hozzá (1Jn 5:16b).

Összegzés

A Lélek elleni bűn (Mt 12:31-32) az újjászületetlen életnek egy speciális kategóriája, amikor valaki az egyházhoz közel volt és külsőleg szentelődött, azonban utána megátalkodott ellenségévé vált Krisztus egyházának és úgy is hal meg – kárhozat a jussa. A másik (valószínűtlenebb) lehetőség szerint az összes hitetlenül meghalt ember megbocsáthatatlanul vétkezett az Atya, a Fiú és a Szentlélek ellen. A Zsid 6:4,6 és a Zsid 10:26,27 szakaszok is a Lélek elleni bűnt fejtik ki.

A halálra vezető bűn (1Jn 5:16-17-18) esetében is két (fő) értelmezés lehetséges: az egyik szerint azonos a Lélek elleni bűnnel. A másik szerint viszont a halálra vezető bűn az egyházi kiátkozás, kiátkozottság állapota. Utóbbi esetben a halálra vezető bűnből vissza lehet térni bűnbánattal és megváltozással, azaz fel lehet hagyni a bűnös szokásainkkal.