Az alább következő írás bizonyos hétköznapi dolgok megengedhetőségével foglalkozik, mondhatnánk úgy is, hogy azok etikai kiértékelése. Ezek a hétköznapi dolgok: alkoholfogyasztás, dohányzás, ékszerek és egyéb kiegészítők viselése, a keresztény életmód: benne pl. a pubok/”kocsmák” látogatása, „világi” zene a magánéletben és az istentiszteleten, valamint a tánc kérdése.

Azért helyezünk erre a témára hangsúlyt, mert egyes, általában baptista (természetesen más felekezetekre is jellemző lehet ez a hozzáállás, továbbá elsősorban az USA-ban lévő felekezeti viszonyokon belül értelmezhető állítás ez, a hazai gyülekezeti térképen kevésbé) gyülekezetek egy az egyben tiltják ezeket az aktivitásokat, és keresztényietlennek, világinak bélyegzik őket; olyan dolgoknak, amelyeknek a gyakorlása – szerintük – egyáltalán nem egyeztethető össze a keresztény hittel. Ezek a gyülekezetek azonban legalisták. Ez egy etikai vonatkozású eretnekség, avagy tévtanítás, aminek két fajtája van: egy súlyosabb, és egy enyhébb. A súlyosabb a galatai tévtan, ami a megigazuláshoz szükségessé teszi a törvény betartását (Gal 3:1-3). Az enyhébb verzió az, amikor valaki olyan dolgot tilt, amit a Biblia, a Szentírás nem tilt. Ilyenkor az illető nem csak, hogy hozzátesz a Bibliához (ami tilos: Deut 12:32; Jel 22:18), hanem lelkiismereti kényszert is alkalmaz olyan dologgal kapcsolatban, amit a Biblia nem tilt (Apcs 15:19).

A következő tevékenységeket tartják ezen legalista keresztyének megengedhetetlennek: alkoholfogyasztás, dohányzás, ékszerek és egyéb kiegészítők viselése, a keresztény életmód. Bele tartozik pl. a pubok/”kocsmák” látogatása, „világi” zene a magánéletben és az istentiszteleten, valamint a tánc kérdése. Szintén az is legalistának tekinthető, aki a randevúzást tiltani akarja, és helyette önkényesen csak a 19.szd-i udvarlást engedélyezi. Ilyen például teonomista oldalon a legalista Douglas Wilson (– ez ellen lsd.: itt).

Megkísérlünk magyarázatot adni arra vonatkozóan, hogy a keresztyének ezen csoportja – akik amerikai viszonylatban legtöbbször a baptisák körében találhatók – gyakran miért legalisták.

1.) Nagy részük a diszpenzacionalista teológiája miatt tesz így (a reformátusokkal szemben, akik a szövetség teológia talaján állva, alapvetően egységesnek tekintik a két bibliai, Ó és Újszövetséget). A diszpenzacionalista baptisták ugyanis kizárólag az újszövetséget tekintik etikailag mérvadónak. A probléma abban áll, hogy „világiasnak” bélyegezhető, „normális” részek inkább – furcsa mód – az Ószövetségben találhatóak meg, míg az újszövetségi etikai részek némelyikére rá lehet erőltetni, hogy ellenzik a világi magatartást. Persze valójában itt arról van szó, hogy ezek a keresztyének az újszövetségi világellenes részeket is rosszul értelmezik, mert azok nem a világ ellen en bloc szólnak, hanem csak a bűnös világi tevékenységeket tartalmazó világi dolgokról beszélnek. Tulajdonképpen ez az eszmefuttatás nem csak a diszpenzacionalista baptistákra, hanem sok kálvinista baptista gyülekezetre is igaz, noha a diszpenzacionalistáknál fokozottabban érvényesül.

2.) Van még egy tényező, ami a legalizmus forrásának tekinthető, ez pedig egy gyakorlati tényező. Ez az alkalmazkodási képtelenség. A 20. századi vidéki légkör még erkölcsileg rendkívül konzervatívnak volt mondható, egészen addig, amíg a 60-as évek be nem köszöntöttek (alapvetően itt is az USA-beli helyzetre gondoljunk. A vasfüggönyön innen ezek a folyamatok némiképp lassabban játszódtak le). Ekkor rendkívül sok új jelenség ütötte fel a fejét, amelyek közül számos valóban negatívnak és keresztényellenesnek tekinthető – elég, ha a szabad szexualitás és a hippimozgalom, stb. elterjedésére gondolunk. Természetesen ezt a “sátáni” progresszivitást sok keresztény gyülekezet érzékelte, és erőteljes defenzív (vagy egyenes magukba zárkózó) magatartásba mentek át: elkezdtek mindennek ellenállni, ami a 60-as évektől jött be. Mondhatjuk, hogy a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyermeket is, mert még olyan dolgokat is tiltólistára helyeztek, amelyek teljesen ártalmatlanok is lehetnek, mint pl. a dzsessz- (bár ez korábbi valamivel), a rock-, és a rapzene. Ezek is az új sátáni világrend ismertetőjegyeivé váltak, amely az Antikrisztus eljövetelét előzi meg (ezt vallhatja egy amillenista is adott esetben). Más kérdés, hogy a baptisták hagyományosan a történelemben már a 20. század elején is elleneztek bizonyos dolgokat, mint a dohányzás és az alkohol (az amerikai szesztilalom is legalista baptisták és a velük rokonszenvezők következménye volt), de erre még rákontráztak a forradalmi 60-as évek tendenciái.

Ennyit a magyarázatról, most jöjjön a tárgy.

Az alább következő leírás sorra vizsgálat alá fogja venni a legtöbb állítólagos “keresztényietlen” tevékenységet, és ki fogja mutatni róluk, hogy mértékkel megengedhető keresztény tevékenységek és legitim szórakozások, illetve kikapcsolódások – bibliai mércével élve.

Pár éve oldalunkra is felkerült egy hosszabb cikk a témában (itt), ezt lényegében megerősítenénk egy nagy egyház véleményével. Ugyanis a most következő iránymutatás-eligazítás az amerikai Orthodox Presbyterian Church (OPC) hivatalos weboldalán a kérdések és válaszok szekcióból származik, abból való „szemezgetés”.

Az OPC egyház egy konzervatív/ortodox református egyház, az egyik legnagyobb, és nagyon tiszteletreméltó a szemünkben, és követendő példának tartjuk, mégha csak 95% százalékban is értünk vele egyet – pl. mert makacsul kitart a biblikusan csak rosszul megalapozható csecsemőkeresztség mellett.

Azon túl, hogy közöljük az OPC legalizmusellenes álláspontját, pár helyen a sajátunkkal is kiegészítenénk azt; azokon a részeken, ahol hiátust fedeztem fel a felsorolásban, valamint bátorkodnék hangsúlyozni a következő szabályt:

A közömbös dolgok legitimitásán túl, amelyek a lelkiismereti szabadság hatókörébe esnek (az OPC szerint is), a jelen sorok írója teonomistaként nyomatékosítaná, hogy amit az ószövetségi törvény és annak későbbi módosításai nem tiltanak, az megengedett és legfeljebb csak konvenciók alapján tiltható. Viszont azt is jelezném, hogy ami egyértelműen a törvény tiltása alá esik, mégis napjainkban meg szokták engedni a törvényellenes antinomianisták, arról kijelenteném, hogy nem engedi meg Isten törvénye (ilyen pl. a tetoválás; ezt egyértelműen nem engedi meg a törvény, így ez nem sorolható az alkoholfogyasztás, és a tánc stb. kategóriájába – utóbbi kettőt, mértékkel engedélyezi Isten Szentírása).

Tehát az OPC listájáról:


A rock és rap zene a hétköznapi életben

Kérdés: Az olyan rock és rapzene, ami szövegében a bibliai hitre tesz utalásokat/dicséri Istent elfogadható a keresztény életében? Vagy az összes rock és rapzene kerülendő? Isten igéje azt mondja, hogy tartózkodj a gonoszság látszatától is; ebbe beletartozik az ilyen zene is, még akkor is, ha a szöveg Istent dicsőíti?

Válasz: Köszönet a kérdésedért a rock- és rapzene etikai természetét illetően. Amint magad is felhívtad rá a figyelmet, fontos, hogy megkülönböztessük egy dal szövegét és zenei világát. A szöveg nyilvánvalóan attól függően lehet bűnös, hogy milyen üzenetet közvetít. Sőt, még a szöveg hangneme is lehet bűnös (kapásból egyes metál zenekarok haraggal teli visítása és üvöltése jut eszembe). Azonban erőltetett azt mondani, hogy egy bizonyos stílus/műfaj bűnös volna önmagában. Azt mondani, hogy egy bizonyos fajta zene bűnösnek hangzik, komoly problémákat rejt magában (még egyszer, most nem a szövegről, hanem a zenei anyagról beszélünk). Az első dolog, amit meg kell jegyeznünk az az, hogy a Szentírás sosem határozza meg, hogy hogyan hangzik a gonosz a zenében. Ezért amikor különböző hangokat vagy hangszereket gonosznak bélyegzünk, akkor többet mondunk, mint amennyit a Szentírás mond. Továbbá az is fontos, hogy ezt a különféle típusú zenék ellen szóló érvet sokan csak kifogásul használják azok, akik egyszerűen csak távol akarnak maradni bizonyos zenei műfajoktól. Egy ilyen hozzáállás nem segíti elő az intelligens párbeszédet. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy bizonyos zene minőségileg nem lehet jobb, mint a másik, és azt sem jelentem ki, hogy a zene nem használható fel gonosz célokra. Ugyanis sok zenész igenis rossz célokra használja fel a zenét. De mégis valószínűleg a leghelyesebb úgy hozzáállni a zenéhez, mint egy eszközhöz. Amint hogy a kalapács önmagában se nem jó, se nem rossz, de használható jó vagy rossz célokra, ugyanígy van ez a zenével is. Amikor bizonyos hangokat, ritmusokat vagy hangszereket jónak vagy rossznak bélyegzünk, akkor ezt a saját ízlésünk és kulturális meghatározottságunk alapján tesszük, és nem az Írás tekintélye alapján.

Egyúttal azonban tudnunk kell, hogy a különböző zenei műfajokat a keresztényeknek okosan kell felhasználniuk. Míg a keresztény rock vagy rap megfelelő egy koncerten, vagy magánkörnyezetben, addig nem megfelelő egy istentiszteleten, ami az istentisztelet közösségi természetét hangsúlyozza ki. Ezzel szemben a rock és a rap az egyéni kifejezésre összpontosít.

Nemrégiben feltűntek dalok, amik az egyik legnagyobb hitvallás, a Heidelbergi Káté témáját rappelik. Egyszerűen írd be a google-be, hogy „rapping the Heidelberg Catechism”, és rá fogsz jönni, hogy milyen formában lehet felhasználni egy rap zenét Isten dicsőítésére.

Még egy dolgot el kell mondanunk. Amint a zenei eszköz fontosabbá válik a keresztény zenész számára, mint az igazság, amit közvetít, akkor az adott zene megszűnik építőnek lenni. Így hát azoknak, akik foglalkoznak keresztény rockkal és rappel, nekik állandóan imádkozniuk kell, hogy a használt zenei médium ne váljon fontosabbá, mint a közvetítendő igazság.

Most lényegében hosszúra nyújtottan azt a választ adtuk, hogy az olyan rock- és a rapzene, ami szövegében Istent dicséri és dicsőíti, megengedhető a keresztény életben, de óvatosan és megkülönböztetett figyelemmel kell használni.”

E vélemény egy rendkívül kulturált és intelligens vélemény. Meghatározott biblikus szempontok alapján tesz mérlegre egy adott zenei műfajt. Pl. aszerint, hogy az egyéni előadásnak kedvez, vagy a csoportosnak – ettől függően dönti el annak istentiszteleti helyét (egyesek szerint az egyéni műfajhoz tartozik még a jazz is). A másik, ami elhangzik, hogy a közvetített érzelmek bűnössége alapján mérlegel. Pl. a haragról olvassuk, hogy jobb elkerülni (Zsolt 4:4; Ef 4:26), illetve, hogy csak az Isten ellenségei ellen engedhető meg a harag (Mk 10:14), tehát a dühödten üvöltő éneklések lehetnek kifogásolhatók, de nem általában egy műfaj.

Még azt tenném hozzá, hogy általános szabálynak tekinthető, hogy az istentiszteleti zenénél több elvárásnak kell megfelelni, mert ott a közösségi tényező is fontos: nevezetesen, hogy mennyire lehet bevonni a hallgatóságot. A szabadidős szórakozásnál viszont lazábbak a keretek; ott elég, ha valami nem bűnös, feltéve hogy a szolgálatra/küldetésre is szánunk mellette időt, és az egész életünket nem avanzsáljuk egyetlen nagy szórakozássá, netán játékká.


Az alkoholfogyasztás

Kérdés: Mi az Ortodox Presbiteriánus Egyház álláspontja az alkalmilag történő alkoholfogyasztásról? Például, hogy megiszol a pizzához egy sört?

Válasz: Az OPC álláspontja a Westminsteri Hitvallás 20. fejezetének 2. pontjában található:

2. Egyedül Isten a lelkiismeret ura,10 ezért felszabadította azt az emberi tanításoktól és parancsolatoktól, amelyek – bármilyen téren is – Isten Igéjével ellenkeznek, vagy amelyek – a hit és az istentisztelet dolgában – ennek hozzáadásai.11 Tehát ha elhisszük az emberi tanításokat, ha engedelmeskedünk ilyen parancsoknak, akkor eláruljuk a lelkiismeret igazi szabadságát,12 hisz a magától értetődő hit, az abszolút vak engedelmesség tönkreteszi a lelkiismeret szabadságát és értelmét.13

10Jak 4:12; Róm 14:4; 11ApCsel 4:19; ApCsel 5:29; 1Kor 7:23; Mt 23:8-10; 2Kor 1:24; Mt 15:9; 12Kol 2:20-23; Gal 1:10; Gal 2:2,4,5; Gal 5:1; 13Róm 10:17; Róm 14:23; Ézs 8:20; ApCsel 17:11; Jn 4:22; Hós 5:11; Jel 13:12,16,17; Jer 8:9

Az egyház nem tilthatja azt, amit Isten Igéje nem tilt. Ha ennek ellenére tiltunk valamit, akkor emberek által gyártott szabályokkal kötjük meg a lelkiismeretet. Ez a legalizmus lényege.

A mérsékelt alkoholfogyasztás megengedhető a Bibliában, de a részegség bűn (Gal 5:19-21). De Urunk Jézus Krisztust is megvádolták, hogy részeges (Mt 11:9), ami azt sugallja, hogy élt alkohollal, de mivel bűntelensége miatt a vád hamis volt: nem volt részeges.

Mivel Isten a lelkiismeret Ura, az egyház nem jelenthet ki valamit bűnnek, amit Isten nem jelentett ki annak. A keresztények ihatnak, ha akarnak mértékkel (de nem muszáj nekik), viszont nem ihatnak mértéktelenül (Fil 4:5).


Az ékszerek, póthajak (és öltözetek)

Kérdés: útmutatást szeretnék kérni az ékszerek és a mesterséges hajat illetően. Bűnös dolog hordani ilyesmiket? Kérlek, adj igehelyeket is indoklásul. Köszönöm.

Válasz: Két igehely van, amit gyakran arra használnak, hogy azt bizonyítsák, hogy a Biblia tiltja az ékszereket és a parókát. Az egyik az 1Tim 2:8-10, ahol Pál a következőt mondja:

Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. Ugyanígy az asszonyok is tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem azzal, ami azokhoz az asszonyokhoz illik, akik istenfélőnek vallják magukat: jó cselekedetekkel.

A második az 1Pt 3:3-4 ahol Péter az alábbiakat mondja, amikor asszonyoknak ír:

Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése,hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.

A kontextusból kiemelve, ezek az igehelyek látszólag tiltják az ékszerek viselését, vagy valaki hajának divatos rendberakását. Ennek alapján egyesek azt mondják, hogy a külső “ékesítése” önmagában bűnös hiúság, és ezért Isten tiltja. Azonban a Szentírás a következőképpen magasztalja Isten népe iránti megváltását:

Nagy örömöm telik az Úrban,

víg örömre indít Istenem,

mert az üdvösség ruhájába öltöztetett,

az igazság palástját terítette rám,

mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét,

mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit. (Ézs 61:10)

Az Énekek Énekében a férj örvendezik a felesége szépségének és közben ezt mondja:

Két orcád bájos a láncocskák közt,

nyakad a gyöngysorokban. (Énekek 1:10)

Valamint a zsidó főpap is gyönyörű ruhákba öltözött, a mellkasán található alkalmatosság is drágakövekkel volt kirakva (Ex 28). E néhány szakasz alapján látjuk, hogy nem önmagában a külső szépség, vagy az ékszerviselet az, amit az Úr tilt. Ha megvizsgáljuk az adott szentírási szakaszokat és tanulmányozzuk azt a kultúrát, amelyben Péter és Pál írt, akkor rájöhetünk, hogy ami tiltott az az, hogy a külső megjelenésnek a rabjává és megszállottjává váljunk azért, hogy magunkat felmagasztaljuk és lenyűgözzük a körülöttünk lévőket.

Péter és Pál idejében voltak olyanok, akik hajukat rettentően feldíszítették különféle fonatokkal! Ezek az asszonyok ékkövekkel is díszítették a hajukat, hogy csillogjon a fényben. Aztán ugyanezek az asszonyok elmentek a gyülekezetbe, hogy mutogassák mindenkinek a hajukat. Ez a viselkedés hiúságról árulkodik. Sőt mi több, történelmi bizonyíték van rá, hogy a templomi prostituáltak Efézusban (az a város, ahol Timóteus szolgált) szintén így öltözködtek, hogy felkeltsék a férfiak figyelmét. Ezért Pál és Péter felhívja a gyülekezetben lévő asszonyok figyelmét, hogy határozottan tartsák távol magukat mindentől, aminek köze van a gőghöz és a hiúsághoz.

Péter és Pál azt mondják, hogy a nőknek elsősorban a jócselekedeteikről kellene híresnek lenniük, nem pedig a jó cipőjükről, vagy a csinos külsejükről; az istenességükről, és nem a cicomázottságukról.

John Stott így szól:

„Az egyháznak tényleg egy gyönyörű fogadószobához kell hasonlítania, mert arra bátorítja a női tagjait, hogy jócselekedetekkel ékesítsék magukat. A hölgyek jegyezzék meg, hogy ha a természet egyszerűvé tette őket, a kegyelem gyönyörűekké teheti őket, és ha a természet gyönyörűekké tette őket, a jócselekedetek csak még inkább hozzáadnak a szépségükhöz.”

Amint látod, a Biblia óva int minket a külső szépség és ékesítés bálványimádó megközelítésétől, de ugyanakkor jóváhagyja mindkettő helyes használatát.”


A keresztény életmódról (dohányzás és pub-ba járás)

Kérdés: a Canadian Reformed Church tagja vagyok, egy olyan egyházé, amely testvéri kapcsolatot ápol veletek (OPC). Azon tűnődtem, hogy mit gondoltok a keresztény életstílusról. Alább egy humoros listát közlök…

Tíz ok, amiért kálvinista vagyok:

4.A kálvinisták ihatnak alkoholt

5.A kálvinisták dohányozhatnak

6.A diszpenzacionalisták odavannak a próféciai vonatkozású konferenciákért, ahol Star-Trek eszkatológia a téma és a fenevad bélyege. A kálvinisták viszont „életről és kultúráról”, művészetről, társadalmi igazságosságról és egyéb emelkedett ügyekről konferenciáznak. Majd a konferenciájuk végeztével elmennek a helyi pub-ba, és filozofálnak egy pint sör mellett.

7.A kálvinistáknak szoros kapcsolatuk van Skóciával és Skócia, mint mindenki tudja, nagyon király hely, Sean Connery, a hegylakó című film, dudák, a Loch Ness-i szörny, 18 éves whiskyk, a Trainspotting című film stb..

Válasz: … túl sok dohányzót ismertem, akik tüdőrákban vagy tüdőtágulásban haltak meg. Az utóbbi az egyik legszörnyűbb halálnem, amit lelkészként valaha láttam!…

Ha egybe veszem a 4. és 5. pontot, akkor a helyes és helytelen használat néhány parancsolathoz kapcsolódik: „Ne ölj” (Ex 20:13). Az első és második parancsolat is ide kapcsolódik. Az önuralomról a Gal 5:23 ír. Hogyan vezethetne minket a Lélek az Igén keresztül, ha ugyanakkor egy komoly függés rabjai vagyunk? De ez nem jelenti azt, hogy mindenki, aki dohányzik, vagy iszik, az függő is volna. Ezért nem kell feltétlenül elítélni valakit, aki mértékkel iszik, vagy dohányzik.

Én személy szerint mindkettőtől tartózkodom. De nem ítélek meg senkit, aki máshogy dönt, egészen addig, amíg nem lesz annak a rabja. A lényeg, hogy a keresztények szabadságot élveznek abban, hogy saját maguk dönthetnek az olyan dolgokról, amelyeket Isten Igéje nem tilt. De ha pl. a gyermekként otthonomban dohányoztam volna, akkor vétkeztem volna, mert az apám szigorúan megtiltotta a gyermekeinek. Az esetben az ötödik parancsolat („tiszteld atyádat és anyádat”) döntötte el a kérdést.

A 6. pont is majdhogynem teljesen komolytalan. Igaz, hogy a diszpenzacionalisták sokat foglalkoznak a próféciákkal, stb. De a kálvinisták szintén foglalkoznak a próféciák bibliai értelmezésével.  Elvégre is a Bibliában rengeteg prófécia van – némely már beteljesült, némelyik még nem. A kálvinisták foglalkoznak az élettel és kultúrával is, ahogy minden kereszténynek tennie kellene (1Kor 10:31). Ami a „helyi pubot” illeti, ez brit szóhasználatnak tűnik, de nem igényel exegézist :).

Ami 7-es pontot illeti, Skócia a presbiterianizmus történelmi gyökere, és mi presbiteriánusok vagyunk. De nem minden kálvinista presbiteriánus. Vannak holland kálvinisták, de francia, német, és korábbi gyökerű amerikai kálvinisták, és még máshonnan is! A dudák skót hangszerek és nagyszerűek. Kulturális elemek. A kálvinisták nem vetik meg a kultúrát, de nem is rendelik alá magukat. Minden kultúra iránt érdeklődnek. De aminthogy egy misszionárius barátom rámutatott, nem kell a kereszténységet alávetnünk a különféle világi kultúráknak, hanem azért kell munkálkodnunk, hogy mi krisztianizáljuk a kultúrát.”


Az istentiszteleti zene

Kérdés: Adnátok kérlek néhány tanácsot, hogy milyen típusú zenék engedhetőek meg egy OPC istentiszteleten? Mi a kórus szerepe az OPC-ben? A szólistának helye van az istentiszteleten? A reszponzórikus válaszok megfelelőek? Azt hiszem az OPC-beli zenei irányelvekre kérdeztem most rá.

Válasz: Eltérnek a vélemények az OPC gyülekezetei között ez ügyben. Valahol alkalmaznak kórusokat, valahol nem. Némelyiknek különleges zenei szolgálata van, míg máshol ilyen nincs. Talán a legjobb, ha egy bekezdést idézek a Directory for Worship című liturgikus könyvünkből, 3. fejezet, 6. bekezdés, 140-141. oldal, a The Book of Church Order of the Orthodox Presbyterian Church 2000-es kiadásából:

„A nyilvános istentisztelet célja Isten dicsőítése, ezért az imából és dicséretből kell túlnyomó részben állnia a gyülekezeti éneklésnek. Minden gyülekezeti tag vegyen részt ebben a tevékenységben. Nem csak ajakkal kell ezt végezni, hanem lélekkel és értelemmel. Mivel a zsoltárok verses változatai Isten igéjén alapulnak, ezért a nyilvános istentiszteleten gyakran kell őket alkalmazni. Nagy figyelmet kell rá fektetni, hogy a dalok minden eleme tökéletes összhangban legyen a Szentírás tanításával. A dallamvilág és a jelentés is legyen méltóságos és emelkedett. A kórusok ritmikussága különösen ajánlott a nyilvános Istentiszteletre. Senki se vegyen részt a zenei szolgálat valamelyik speciális részében, hacsak nem hitvalló keresztény és a hitvallása istenes életmóddal jár együtt.”

Kórusokat alkalmaztak az ószövetségi liturgiában, ezért nem tiltottak, és a tiszteletteljesen kivitelezett reszponzóriumok sem tiltottak. Hasonlóképpen egyéb különleges zene sem tiltott, mert utalás van rá.

Jóllehet néhány OPC gyülekezet csak zsoltárokat énekel (mégpedig hangszeres zenei kíséret nélkül), a legtöbb OPC gyülekezetben mind himnuszokat, mind zenei kíséretes zsoltárokat énekelnek.

Minden, ami az eredeti, és ami a revideált Trinity Hymnalban benne található, az elfogadható istentiszteleti zene mind a szavai alapján, mind a zenei világa alapján – nem csak a gyülekezeteknek, hanem a kórusok és egyéb speciális zenei alkalmazások esetében is.

De ez nem jelenti, hogy másfajta himnuszokat nem lehet énekelni, noha különleges figyelemmel kell venni a szöveget és a dallamot. Ugyanígy a rövidebb dicsőítő dalokat is meg kell vizsgálni (beleértve azokat is, amik egyszerűen a Szentírás egy-egy részének megzenésítései).

Itt a kérdés az, hogy mi hű és mi nem hű az Íráshoz, ha a szavakat nézzük, továbbá az, hogy mi a megfelelő Isten dicsőítésére, ha a zenei anyagot nézzük. A gyülekezeted presbitériuma határozza meg, hogy milyen szempontok alapján lesz egy zene istentiszteleti alkalmazásra méltó. Ha kételyek merülnének fel egy zene alkalmazhatóságát illetően, akkor ki lehet kérni a presbitérium vizsgálatát. Azonban ez nem jelenti azt, hogy azoknak, akik a gyülekezeti éneklésen kívüli éneklési területekért felelnek, ne kellene kérniük minden egyes esetben külön a presbitérium állásfoglalását minden olyan dalról, ami nincs benne a Trinity Hymnalban.

Abban a gyülekezetben, ahol én részt veszek a dicsőítésben, a presbitérium jóváhagyott egy bizonyos mennyiségű megzenésített bibliai szöveget, és egyéb rövid dicsőítő dalt. Aztán ezeket időnként a vasárnapi istentiszteleten vagy istentiszteleten kívüli alkalmakon (pl. imakör, bibliaóra, vasárnapi iskola) alkalmazzák.

Végezetül azt tenném még hozzá, hogy figyelni kell néhány dologra, melyek véleményem szerint nem megfelelővé tesznek énekeket. Egyesek lehet, hogy nem értenek velem egyet, de azért én mégis megemlíteném őket.

Ügyeljünk arra, hogy a speciális zenei alkalmazásokból ne váljon előadás, performansz. A rendkívül hangos zenei kíséret egy szólista mellett azt fejezi ki, hogy a valójában éppen fordítva van: a szólista kíséri a zenei kíséretet! Én személy szerint nem kedvelem a professzionálisan előkészített zenei kíséretet a szólisták mellé. Van valami mesterséges a legtöbben – főleg ha egzotikus hangszerelésről beszélünk. Sokkal jobb egy egyszerű hangszeres kíséret: pl. egy zongora.

Imádok énekelni, és egyedül is és párosban is énekeltem a gyülekezetben, de ahogy növekedtem kegyelemben az évek során, már azt akarom, hogy az üzenet (a bibliai üzenet) tűnjön ki. Tulajdonképpen azt részesítem előnyben, hogy a hallgatóság áldásban részesüljön, és nem azt, hogy le legyen nyűgözve! Röviden, mindig kérdezzünk rá, hogy a hallgatóság jobban figyel-e téged (a szólistát vagy hangszerest), mint Krisztust.

Még valami a hangszeres istentiszteleti zenével kapcsolatban: offertóriumnak, nyitánynak vagy egyéb hasonló eget verően ütős megvalósításnak nincs helye Isten dicséretében. Viszont ismert himnuszok változatai megfelelnek, amennyiben nem szenzációhajhászok. A gitárt is lehet legalább olyan ízlésesen használni, mint egy zongorát, vagy orgonát.

Miként korábban is mondtam, egyesek kizárnának mindent – a gyülekezeti éneklést kivéve, mert nem akarják, hogy az emberre terelődjön a figyelem. Minden figyelmet Istennek akarnak adni. Míg mások óvatosan választják meg a speciális zenéket, de ugyanez a céljuk – Isten dicsőítése. Remélem a megjegyzéseim segítettek.”


Itt vége az OPC álláspont felsorolásának. Most egy táncról szóló saját okfejtés következik:

A tánc

A táncról csak röviden szólunk, OPC idézet nélkül. A tánc ellenzői bizonyára a következő három igehelyre hivatkoznak: Rm 13:13; Gal 5:21; 1Pt 4:3. Azonban ezek a helyek inkább csak a szélsőségeket: a bujálkodást, tobzódást, dorbézolást, tivornyázást tiltják, magát a táncot nem. A Bibliában is olvashatunk bizonyos részekről, ahol pozitív értelemben szerepel a tánc: 2Sám 6:5; 1Krón 13:8, 15:29. Ezek a helyek nem csak a tánc megengedhetőségéről szólnak, hanem a szabadidős tevékenység és a játék megengedhetőségéről is. Azonban arra figyelni kell, hogy nehogy erkölcstelenségbe, tivornyázásba, satöbbibe menjen át a tánc, tehát a tánc kapcsán is figyelni kell az önmérsékletre (Gal 5:22; 2Pt 1:6), azonban önmagában, kategorikusan nem esik tiltás alá.

Aki a hegyi beszéd bizonyos részét vetné ellen, mondván, hogy a tánc közben nehogy megkívánjuk a másikat (Mt 5:28 – „Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.”), az gondolja át még egyszer, mert a nevezett rész szükségszerűen csak a házas asszony kívánását helyezi tiltás alá, de a független, vagy hajadon nőét nem. A Károli fordítás „gonosz” kívánság formulája betoldás. A vágyakozó kívánság nem önmagában rossz, hanem attól függően, hogy mi a tárgya. Valaki máshoz törvényesen tartozó asszony (feleség) megkívánása bűnös kívánság, ellenben egy hajadon megkívánása, amennyiben a megkívánó is nőtlen, nem bűnös, hanem természetes kívánság – amely legjobb esetben házasságra vezet. A minden nő megkívánását helytelenítő értelmezés neoplatonizmus, ami szerint minden anyagi, rossz, és a nőtlenség általánosan elvárható. Hogy ez miért van így: 1. Ellenkező esetben ellehetetlenül a házasodás folyamata, hiszen abban a vágy adja a motivációt, hacsak nem vesz valaki magának feleséget a hajadon apjánál, előzetes ismeretség nélkül, mint Spártában, de még az esetben is kétséges, hogy a vágy teljesen hiányzik. 2. A szövegben γυνή szó szerepel, ami feleséget is jelenthet, és nem a κοράσιον, ami csak egyszerűen lányt jelent.


Az OPC kérdések és válaszok helye: http://www.opc.org/qa.html?target=archive

(a válaszok a leírás alapján nem feltétlenül tükröznek hivatalos véleményt, de mégis a hivatalos fórumon vannak jóváhagyva és propagálva, úgyhogy jóformán hivatalosnak tekinthetőek)

2015-04-20 18:31