Először a választ adjuk meg a címben feltett kérdésre, majd a lehetséges ellenérveket fogjuk sorra cáfolni. Tehát a válasz egy prózai: nem. Ez nem hímsovinizmus, hanem Isten Igéjének rendelkezéseihez való hűség. Csak és kizárólag a lelkészi és ahhoz kapcsolódó hivatásokat tárgyaljuk itt, de megjegyezzük, hogy a politikai vezetői szerep szintén nem női hivatás, bár ez most nem tárgya az értekezésnek. Az asszonyok és a lelkészi szerep kapcsolatáról Szentírás a következőket mondja:

1.)

„Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett” – 1Tim 2:11-14.

Ez az igehely megtiltja a nőknek az egyházban, hogy tanítsanak férfiakat, azaz, hogy nyilvános, egyházi (presbiter, lelkész) tanítóként funkcionáljanak, ahol férfiak fölé kerülhetnének. Rögtön egyből hozzátesszük, hogy ez az igerész nem csak egy territoriális rendelkezés volt, azaz nem csak a Timóteus gyülekezetében volt kötelező alkalmazni. Azt is nyomatékosítani kell, hogy az apostol nem csak az alkalmatlan nőket zárja ki az igehirdetői tisztségből, hanem mindegyiküket – válogatás nélkül. Ugyanis az apostol teológiai indoklást alkalmaz, pontosabban szólva a teremtési rendre hivatkozik, és a bűnbeesés sorrendjére, továbbá az állítása is az általánosra („egy asszonynak se engedem meg”) vonatkozik, és nem az egyesre („bizonyos asszonyoknak nem engedem meg”). Mindebből egyértelmű a következtetés, hogy nem arról van szó, hogy csak egy adott gyülekezetre, illetve régióra érvényes ez a parancs, vagy, hogy egyes asszonyok volnának csak alkalmasak erre a tisztségre, mások meg alkalmatlanok: hanem azt fejezi ki a teológiai indoklás és az állítás általánossága, hogy a rendelkezés az egész asszonyi nemre érvényes. De mindez még nem minden. A következő érv talán elsősorban a kontinuacionalisták (akik vallják a különleges lelki ajándékok mai működését) számára használható, másfelől azonban erőteljesen megtámogatja a Timóteushoz írottakat. E rész környezete határozottan a lelki ajándékok:

2.)

„Miként a szentek minden gyülekezetében, a ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben. Avagy ti tőletek származott-é az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el?” – 1kor 14:33b-36

Itt az apostol újfent egyértelműsíti, hogy az asszony férfiak jelenlétében az egyházban nem „szerepelhet”, nem produkálhatja magát (sem tanítóként, sem máshogy) egyfajta alázatos, csöndes magatartást kell tanúsítania, mint amilyet egy sztereotíp halkszavú hölgy folytat. Ez megint csak nem helyi, korinthusi sajátosság vagy specialitás volt, hiszen az apostol általánosságban háborodik fel, hogy eleve nagyon negatív dolog egy asszonynak, ha „beáll a reflektorfénybe” az egyházban. Azzal, hogy a szakasz végén Pál gúnyosan megjegyzi, hogy nem a hölgyektől jött a kijelentés, azzal azt is kifejezésre juttatja, hogy e pontnál a különféle asszonyi hőbörgéseknek helye nincs. Ugyanis, ha Isten valamiféle korlátozást vezet be a teremtett rendjében, az szíve joga, nekünk engedelmeskedni kell Neki. Mellesleg, rendszerint amit Isten tilt, azt nem csak tekintélyelvi alapon teszi, hanem praktikus, hasznossági szempontok alapján is (ezért van az, hogy a nők túlnyomó többsége fizikai-pszichikai szempontok alapján sem alkalmas az igehirdetői szolgálatra-életmódra – főleg olyan országokban és régiókban nem ahol a rendőrség nem jut el egykönnyen bármelyik helyszínre). Aki kontinuacionalista, az ezt a részt úgy is értelmezheti, hogy az apostol megtiltja a nőknek, hogy prófétálást olvassanak a férfiak fejére parancs jelleggel, vagy úgy, hogy a férfiak prófétálását az asszonyok nem bírálhatják. Mindenesetre a kontinuacionisták számára egyvalamit szilárdan lefektet ez az igerész: még a karizmás gyülekezetben sem szabad megengedni, hogy az egyházi alkalmak során nők prófétáljanak. Sajnos erre a szabályra, a legtöbb híres karizmatikus közösség fittyet hány: a gyakorlatban az összes alkalmukon még akár túlsúlyban is lehet a női prófétálás.

3.)

„Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;” – 1 Tim 3:2

Ehhez tudni kell, hogy a Bibliában szereplő egyházi rangok közül kettő összemosódik valamelyest, így a presbiter és a püspök lényegében azt fejezte ki, amit ma lelkipásztornak (aki felügyeli a gyülekezetet) nevezünk. Az apostolnak magától értetődik, hogy férfi legyen az illető, fel se merül, hogy nemtől független a tisztség. Ha valaki kötné az ebet a karóhoz, hogy ez a rész csak azt tiltja, hogy felsőegyházi vezető legyen nő, nekik azt mondjuk, hogy nem igazán hallani olyan egyházról, ahol csak szuperintendensek nem lehetnek nők, de lelkészek igen. Ahol egy egyházban a jelenség megjelenik, ott a korlátlan elnőiesítéshez vezet (beleértve azt is, hogy a teológiai hallgatók között is a nagy részük nő lesz). De az igehely mégegyszer: nem a felsővezetésről szól.

4.)

„A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam; Ha van feddhetetlen, egy feleségű férfiú, akinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak. – Tit 1:5-6

Ez a vers e tekintetben ugyanaz, mint a föntebbi, csak a károli fordításban még egyértelműbb a párhuzam.

5.)

„És: Az ő püspökségét más vegye el. Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, a János keresztségétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.” – Apcs 1:20b-22

E helyütt az apostolok arról tanakodnak, hogy ki töltse be az áruló Júdás helyét, a megüresedett tisztséget. Itt is el lehet mondani, mint fentebb, hogy fel se merül, hogy nő töltse be. Az igaz, hogy itt szigorúan véve apostolságról van szó, de – miként a szövegből is kiderül – az apostolság is bír azzal a felvigyázói jogkörrel, amivel a gyülekezeteket illetően a püspökség és a lelkészség is rendelkezik, de amit nem viselhet nő.

6.) További érv, hogy a régi szövetség idején pap nem lehetett nő, csak férfi. Ez azért izgalmas számunkra, mert a papság birtokolta annakidején azt a tanítói hivatást is, amit ma a lelkészek végeznek intézményesen és formálisan.

7)A következő indoklás csak a római katolikusoknak és a keleti ortodoxoknak számít, de nekik nagyon. Ugyan ők nem képviselik a hithű, biblikus kereszténységet, ezek tulajdonképpen szektárius irányzatok, de mégis, az egyházi hagyományban betöltött súlyuk miatt itt is megemlíthető a következő: Szűz Mária náluk a legnagyobb méltóságú női személy a szentek között, de még neki se volt igehirdetői-lelkipásztor(nő)i hivatala.

Eddig azt láthatjuk, hogy nő nem tölthet be olyan tisztséget, szerepet az egyházban, amely 1.: nyilvános, és kiterjed egy gyülekezet igazgatására, irányítására; 2.: amely esetlegesen egy (hittestvér) férfi kiokítását, tanítását, vagy kioktatását foglalja magába – ehhez tegyük hozzá, hogy egy kisfiút nem sorolok a férfi kategóriába. Ezen kitételek egy presbiteriánus egyházkormányzatú rendszerben megtiltják, ill. megtiltanák, hogy nők presbiteri vagy lelkészi (hiszen e rendszerben a lelkész egy kiemelt presbiter) funkciót/hivatalt lássanak el, vagy töltsenek be. Egy independes kormányzású rendszerben pedig azt tiltják meg, hogy a gyülekezeti elöljárók, vének nők legyenek.

Az kérdéses, hogy asszony betöltheti-e a diakónusi tisztséget, vagy csak olyan egyházi tisztséget viselhet, amely akár világi is lehetne (pl. templomtakarító, terembérlet-kezelő, vagy gazdasági tisztviselő).

A)

„Hasonlóképpen a diakónusok tisztességesek legyenek, nem kétnyelvűek, nem sok borivásba merültek, nem rút nyereségre vágyók; Kiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. És ezek is először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek. Feleségeik hasonlóképpen tisztességesek, nem patvarkodók, józanok, mindenben hívek legyenek. A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják.” – 1Tim 3: 8-12

Nagyon valószínű, hogy diakónus tisztség is férfiak számára van fenntartva. Azért mondom, hogy nagyon valószínű, és nem, hogy ténylegesen így van, mert a szöveg 11. versében „feleségek” szerepel, és nem „feleségeik”, ahogy Károli fordítja. Azonban ettől még valószínűtlen marad, hogy az apostol egy női diakónusokról szóló sort toldott volna be a férfi diakónusokról szóló részbe. Tehát igen valószínű, hogy jó Károli fordítása.

B)

„Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban. Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk. Válasszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában. És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala; Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.” – Apcs 6:1-6

Itt az asztalok körül való szolgálat minden bizonnyal a diakónusi tisztséget jelöli. Érdekes, hogy az apostolok jönnek szóba, mint esélyesek, majd miután ők nem akarnak így szolgálni, csak férfiak jöhetnek szóba. Ez, úgy gondoljuk, egyértelműsíti a fentebbi kérdésesebb részt (a világosabb igehely magyarázza a homályosabbat – írásértelmezési szabály, analogia fidei).

Sebestyén Jenő professzor érdekes megoldást kínál a nők „diakónusi” alkalmazhatóságára (diakonisszák). Mivel a hivatalos egyházi tisztség minden nő előtt zárva van, ezért a diakonissza tisztsége csak úgy tartható meg, mint informális, kisegítői tisztség; de nem mint egy intézményesített „protestáns apácarend”. Azt mondja, hogy a férfi diakónusok tiszte Istentől rendelt teljes értékű tisztség, azonban, ha nő végez ilyesmi munkát az kisegítői tisztség. Mintha azt akarná mondani ezzel, hogy egy alacsonyrangú (értsd nem irányító) egyházi pozíció, amely a férfi irányítása alatt van, alkalmazható a nők esetében is.

Most vegyük sorra és cáfoljuk az összes komolyabb ellenvetést:

I)

„Hasonlóképpen a vén asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók; Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjöket és magzataikat szeressék,” – Tit:2:3-4

Itt az áll, hogy az asszonyok is taníthatnak mégiscsak. Igen ám, de mi tudjuk, hogy ez a hely a fentebbiek figyelembevételével értendő, azaz az összes rendelkezésre álló, témába vágó igehelyet mérlegre kell tenni, és össze kell hangolni. Ez a sensus plenior, vagy analogia fidei elve, amely szerint az Írás önmagát megmagyarázza. Tehát ennek fényében, ez az igehely csak azt mondja, hogy nő taníthat nőket. Esetleg kibővíthetjük: nem férfiakat taníthat – és ekkor a fiúgyermekeket is az asszonyok okítására bízzuk.

II)

„Minden asszony pedig, aki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyiretett volna.” -1Kor 11:5

A nőknek tehát meg van engedve a prófétálás jellegű igehirdetés is (ha a prófétaságot ilyen értelemben vesszük). De nem ám a szószékről, hivatalosan, tisztséggel, hanem magánemberként, „négyszemközt”, vagy kevés ember előtt, amihez hozzávehetjük, hogy ha férfinak mondja a dolgokat, akkor közben nem viselkedhet fölényesen.

Ezzel nem jogfosztani akarjuk a női nemet, hanem pusztán arról van szó, hogy a bibliai minta női jellem, az egy megértő, tisztelettudó feleség-karakter. Az apostol is ennek térhódítását akarta elősegíteni. Azt vegyük ehhez hozzá, hogy a férfi is számos kötelezettséggel bír a felesége felé, pl. úgy kell szeretnie, mint saját magát. Vagy, hogy a női nem gyöngébb edény, ami tisztességet érdemel (1Pét 3:7).

III)

És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, magok mellé vevék őt, és nyilvábban kifejtették előtte az Istennek útát. – Apcs: 18:26

Itt van ugyebár Priscilla igemagyarázása. Csakhogy, 1) ez nem nagy egyházi nyilvánosság (gyülekezet) előtt történik; 2) nem hivatalos tisztség keretén belül történik; 3) ott volt mellette a férje. Egyébként azt sem tudjuk pontosan, hogy milyen arányban beszéltek. Az is elképzelhető, hogy Priscilla aránylag keveset beszélt – persze beszélhetett sokat is, nem változtat a dolgokon. Nők hirdethetnek igét (talán helyesebben: beszélhetnek az Igéről, evangéliumról), de nem lelkészként.

IV) Debóra valamint Hulda prófétanő esete. Kezdjük azzal, hogy egyikük se lelkipásztor/tanító. A prófétai tisztség ettől eltér. Ez a képesség ma már nem fordul elő, de aki mégis vallja, hogy előfordul, ők emlékezzenek, hogy a női prófétálás mikéntjét a már megbeszélt 1Kor 11:5 és 1kor 14:33b-36 szabályozzák. Az is igaz, hogy egyikük se prófétált nyilvánosan. Debóra elvonult egy hegyre, és ott prófétált (Bír 4:5). Huldáról se lehet elmondani, hogy kereste a feltűnést (2Kir 22:14-20). Az tetőzi be az egészet, hogy Debóra át akarta adni a szolgálatot egy férfinek (Bír 4:6-7), aki el is kísérte, továbbá nem olvasunk arról, hogy Debórát hívta volna kifejezetten az Úr szolgálni, míg a többi férfi bírát Isten kifejezetten elhívta. Debóra inkább csak helyettesített, de azt sem lelkészi munkakörben.

V) A Rm 16:7, ahol az apostol apostoltársait méltatja. Itt előfordul egy név, amely görög alak tárgy esetben „Junian” (’Ιυνιαν). Egyesek szerint a nominativusa Junia (női név) volt. Azonban a nominativus lehetett éppúgy Junias (’Ιυνιας) is, ami már egy férfinév. Ez a hely így kétes, eldönthetetlen, azonban a többi lokuszból látszik, hogy irányító és férfiakat igazgató tisztségre nem nevezhetett ki semmilyen apostol asszonyt.

VI) A 72 tanítvány között is lehetett nő. Bizton állíthatjuk, hogy nem voltak, mivel az apostol- (Mátyás) és diakónusválasztásnál (István) szóba sem jön a női lehetőség, a női jelölt.

VII) A nőket kiszorító intézkedések helyi jellegűek voltak, nem általános, mindenre kiterjedő érvényűek. Téves megállapítás. Fentebb részleteztük, hogy az apostol olyan indoklásokat hoz fel, amelyek általánosságban állítanak tényeket, míg helyi jellegű gondokról szó nincs. Az indoklások között van, hogy a férfi teremtetett előbb (teremtési rendre való hivatkozás), nem a férfi bukott el magában (bűnbeesési sorrendre való hivatkozás), valamint, hogy a tanítás nem nőkön keresztül terjedt el, hanem pl. Pálon keresztül, aki férfi (keresztény alapítói/úttörői érdemre való hivatkozás). Az a kijelentés is, hogy éktelen dolog az asszonynak szólni a gyülekezetben, szintén annyira általános mint, hogy köteles bizonyos alkalmakkor kendőt viselni a fején vagy, hogy minden asszony tisztelje a férjét.

VIII) Azért lettek a nők eltiltva, mert az asszonyok akkoriban nem tanulhattak, és az evangélium hirdetőinek művelteknek kellett lenniük. Nagyon kínos ezt az érvet használni, mivelhogy bizonyos fokú műveltség mindenki számára elérhető volt. Továbbá az Írás ennél egyértelműbben már nem is jelenthetné ki, hogy az apostolok (akik férfiak lehettek csak) se voltak „művelt” emberek:

„Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala.” – Apcs 4:13

IX) Sok helyi női hamis tanító volt, azért lett rájuk mérges az apostol. Nem tudjuk, hogy egyes, konkrét asszonyokra mérges volt-e az apostol, viszont a nőket egyetemesen tiltja el, mégpedig úgy, hogy szó sem esik hamis tanítókról, aminek lenni márpedig nagyon súlyos bűn volt (az antikrisztus lelkülete, ahogy János apostol mondja). Tehát ha ez lett volna a helyzet, az valószínűleg meg lett volna említve. Azonban ettől függetlenül nem a hamis tanító nőket éri a „korlátozás”, hanem a nőket, egyetemesen. Ide kapcsolódik még a VII. pont indoklása is.

X) Az asszonyokat azért tiltotta el Pál, mert a helyi gyülekezetben sokat pletykálkodtak. Erről megint csak nem olvasunk semmit. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy az apostol biztos azért tiltotta el a nőket az egyházi tisztségekből, mert istentisztelet alatt káromkodásokat üvöltöztek, vagy rágógumit rágcsáltak. Szó nincs róla. Viszont az állítások így is-úgy is általánosak maradnak, és nem esetiek. Ide is illik a VII. pont indoklása.

XI) Az asszonyokra bízta rá Isten a feltámadás evangéliumát először, ugyanis ők találkoztak először az angyallal a sírnál, és tőle adták elsőként az feltámadás örömhírét tovább. Tehát az asszonyok alkalmasak a lelkészi szolgálatra. Ez az érv vissza is fordítható, hiszen arról is olvasunk (Lk 24:10-11), hogy az így hírt vivő asszonyoknak senki sem hitt, mivel beszédjüket fecsegésnek, pontosabban üres beszédnek vélték. Tehát a nők nem alkalmasak a lelkészi szolgálatra. Azt se felejtsük el, hogy egy üzenet továbbítása amúgy sem hasonlítható össze azzal, hogy valaki egy életen át felelősséggel és tekintéllyel igazgat, vezet-irányít 10-100-1000 vagy még több embert. Ez olyan, mintha összekevernénk egy biciklisfutárt egy globálisan bárhova szállítani képes csomagküldő céggel.

XII) Krisztus követői csak zsidók voltak, tehát csak zsidókat választott. Ez pedig nem lehet ma nekünk paradigma (példa, hiszen mi nem csak zsidókat térítünk). Tehát az sem lehet minta nekünk, hogy nőknek nem adunk tisztséget. Rossz érvelés. Először is, nem volt minden követője Krisztusnak zsidó, hiszen Fülöp apostol görög volt. Másodszor igaz ugyan, hogy egy időben zsidókból álltak a gyülekezetek, de ez csak a kezdeti időkben volt így. Később a zsidók elpártolásával, és a pogányok egyre nagyobb számban történő megtérésével ez az arány nagyjából felcserélődött. De a korai időkben a később megtérők közül pl. Lukács evangélista, valamint Titusz és Epafroditosz sem voltak zsidók. Végezetül nézzünk meg még két rendkívül erőltetett érvelési kísérletet.

XIII) Ataljá királynő nő volt az Ószövetségben. Igen, és megölette a saját családját (2Kir 11:1-20). A világi és az egyházi tisztségek egyébként is külön kategóriába tartoznak. Itt most nem arról van szó, hogy nő alkalomszerűen nem lehet világi monarcha, mint ahogy történelemben a királyok közötti hézagokat olykor királynők töltik be.

XIV) A Krisztus által kinevezettek fiatalemberek voltak. Mi nem csak fiatalokat nevezünk ki, ezért ne korlátozzuk a nőket se. Azt hiszem, hogy ez utóbbi komolytalan érvelési kísérlet már cáfolatot sem érdemel. Azonban kétségkívül kiválóan megmutatja egyesek kínlódását, amikor is már nem tudnak épkézláb ellenérveket felsorakoztatni, azonban megadni nem akarják magukat Isten világos és egyértelmű rendelkezésének – mert a jelenkori bűnös, de meggyökeresedett gyakorlattól semmi pénzért nem kívánnak elszakadni. (Egyébiránt, nem mellékes az sem, hogy pl. a magyar református egyházban ez a gyakorlat csak a 80’-as évek végétől honosodott meg, tehát még csak nem is ősi.)


2011-09-23 10:48