John MacArthur

Pontosan milyen az, amikor kapcsolatban vagyunk Istennel?

A Szentlélek működik az egyházban, de nem olyan módon, ahogyan azt a legtöbb karizmatikus gondolja. A Szentlélek szerepe, hogy megerősít minket prédikálásnál, tanításban, írásnál, bizonyságtételnél, gondolkodásban, szolgálatnál és (egyáltalán) az életben. Isten Igazságára vezet minket, és Isten akarata felé irányítja életünket. De mindezt Isten Igéjén keresztül teszi, és sohasem attól függetlenül. Hiba a Szentlélek vezető és erőt adó szolgálatára úgy utalni, mint inspirációra, vagy kijelentésre. Az olyan szófordulatok használata, minthogy „Isten szólt hozzám”, vagy „Nem az én ötletem volt, az Úr adta nekem”, vagy „Ezek nem az én szavaim, hanem egy üzenet, amit az Úrtól vettem”, az ilyen szófordulatok összezavarják a Szentlélek iránymutatásának ügyét a hívők életében. Azzal, hogy elősegítjük ezt a zűrzavart, annak a hibának játszunk a kezére, ami tagadja az Írás egyediségét és abszolút tekintélyét.” – John F. MacArthur

Ez a jelenség sajnos nem csak a karizmatikus mozgalmon belül figyelhető meg, hanem már a jellegzetesen magyar kereszténységben is elharapódzott. Emberek a szóhasználatukkal implicite úgy mutatják be magukat, mintha próféták lennének, ők ilyen és ilyen megbízást/életcélt satöbbit kaptak Istentől. Vagy, hogy Isten azt sugallta nekik, hogy ezt meg ezt haladéktalanul végre kell hajtaniuk. Olyan is akad például, aki váltig állítja, hogy neki fölülről súgták meg, hogy melyik kerületbe költözzön (sic!). De a valóság az, hogy egyszerűen csak egy belső, lelkiismereti hangra figyeltek, vagy hasraütésszerűen következtettek.

Isten vezetése nem úgy jelöl ki utat számunkra, hogy mindent közvetlenül elmond, mint pl. Mózesnek. Tedd ezt, menj ide, stb.. Nagyon könnyű, próbanélküli életünk lenne ekkor. Ezzel szemben az igazság „csak” az, hogy Isten kegyelméből az Íráshoz von minket (“és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem” – Jn 6:37; “Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” – Mt 11:28 stb.). Ezután mi – jó esetben –szorgalmasan tanulmányozzuk azt, és egyre jobban átformálja a gondolkodásunkat úgy, hogy az ott teljes inspirációvel leírt dolgokat alkalmazzuk döntéseinkkor. Ennek oda kell kilyukadnia, hogy végül az életünk minden alegységében, mindent az Írás szelleme szerint cselekszünk.

Lehet beszélni valamiféle “sugalmazásról” is, ennek három fő típusa különböztethető meg. A sugalmazás során mindig valami eszünkbe jut, sosem külső hangot hallunk, bár vannak olyan hazug hamis lelkészek, akik Mózes módjára hallanak különféle hangokat, vagy legalábbis azt képzelik.

  1. Vannak hívő emberek, akik ismerik, hellyel-közzel legalábbis, a Bibliát. Velük történhet jó sugalmazás is. – Amikor ilyen “jó sugalmazás” történik, akkor Isten parancsolatai, hittételei és a krisztusi követendő magatartás juthat eszünkbe az adott döntési helyzetben. Ez a jelenség Isten speciális gondviseléséhez kapcsolható, aki kegyelmesen a Bibliához vont minket, majd a későbbiek folyamán azt teszi Szent Lelkén keresztül, hogy a Biblia sorai eszünkbe jussanak. (Jn 14:26b) Akkor is bekövetkezhet ilyen, ha Isten minket büntet (Zsid 12:6-8), mert eltértünk tőle, de Isten fenyítése, büntetése következtében feleszmélünk, hogy Isten nem ezt vagy azt a dolgot kívánná.
  2. Van olyan eset is, amikor egy hívőben, vagy egy pogányban valami gonosz ötlet, bűn kezd el megfoganni. Ezt nevezhetjük “rosszra való sugalmazásnak” – ez esetben az adott életszituációban valami bűnre fogunk csábulni, sokszor úgy, hogy értelmileg tudjuk, hogy nem kéne megtennünk. Akkor is lehet így, ha megtértek vagyunk, és akkor is, ha nem (pl. mert ateisták, vagy pogányok vagyunk). A rosszra sugalmazás forrása három lehet. 1.: Lehet egy gonosz középlény (egy démon) 2.: lehet a bűnös természetünk (ezt nevezi olykor az Írás testnek, σὰρξ-nak) (Jak 1:13-14), 3.: végül lehet a világ, a világi befolyás/ráhatás is – utóbbi azt jelenti, hogy a környezetünk istenellenes részeiben lévő dolgok, rossz magatartás, erkölcstelen emberek, istentelen média stb. befolyásolnak minket, hatnak ránk negatív irányba. E három rosszra vivő dolgot lehet nevezni a keresztény ember három ellenségének.
  3. Egyesek, akik nem megtért emberek, szintén hihetik, hogy valamilyen fölsőbb erőtől jó ötleteik támadnak, úgy érzik, hogy a helyes döntés jut eszükbe. Az ilyen emberek nem ismerik Isten igéjét, mégis “jó sugalmazást” kapnak. Az ilyen ember lehet nominálisan keresztény, vagy muszlim stb.– az ilyen esetekben a lelkiismeretük hangja szólítja meg őket, és fék gyanánt működik, hogy ne akarjanak korlátlanul erkölcstelenek lenni, ill. hogy törekedjenek inkább valami „jóra”. Ide tartozik az is, ha valakit pl. a Korán hajt, hogy ne legyen teljesen gazember. Ilyen esetben pl. szintén egy belső emberi hangnak megfelelő valami az, ami motivál, hiszen az iszlám emberi gyártmány (egyébként a zsidó talmudok és a hindu szentiratok is ide tartoznak hitünk szerint). E jelenség magyarázata Isten általános gondviselése (Mt 5:45: felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra…).

Ha megnézzük, egyik opcióban sem szerepel az, hogy alkalmasint Isten, ill. Krisztus közvetlenül „leszól”, revelál nekünk valamit mennyből. Nem jelenik meg senki sem fehér öltönyben, vagy tógában, lebegve. Ha ez így van (márpedig még senki nem bizonyította, hogy ne lennének valótlanok ezek a látomásos képzelgések), akkor talán nem kéne „Isten ezt mondta nekem; Isten idén nem akarja tőlem ezt stb.” formulákban beszélni, vagy, ha mégis, akkor hozzá kell tenni, hogy a Bibliában Isten ezt mondja. Vagy lehet úgy is, hogy Isten emlékeztetett, illetve eszembe juttatta, hogy mit akar, mondott stb. – ami szintén a Bibliában van benne. Úgy is fogalmazhatunk helyesen, hogy ez meg ez a tervünk, és ha Isten engedi, akkor végre is hajtjuk (Péld 16:9; 1Kor16:7b).

A hívek persze érezhetik úgy, hogy Isten velük van. De valójában nem csak egyes szituációkban, hanem mindig. Ez a teológiában a különleges, illetve legkülönlegesebb gondviselés (Rm 8:28: …azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van..). Ilyenkor azonban nem történik sem látomás, sem hallucinálás. Amikor valami bibliás, vagy lelkiismereti ötletünk támad és azt akarjuk alkalmazni egy életszituációra, az egy istenfélő gondolat, de attól még a megvalósítás során még az adott döntés elsülhet jól is, és rosszul is. Akárhogy legyen is, a felelősséget nekünk kell viselni, és szemtelenség Isten “súgására” hárítani.


Az eredeti cikk 2011.október 12-én jelent meg, amit most átdolgozva ismét megjelentettünk.