Az alábbi írás röviddel az amerikai elnökválasztás előtt íródott, és fő témája, hogy a keresztényeknek szabad-e szavazni morálisan kifogásolható politikusokra. A szerző Gary DeMar, az eredeti (módosítatlan) keresztény rekonstrukcionizmus legfőbb mai képviselője. Rövid életrajza a cikk végén.


“Ismerjük a két elnökségre pályázó jelöltet. Sejthetjük mire számíthatunk tőlük. … (Itt DeMar leírja, hogy milyen negatív dolgok fűződhetnek mindkét jelölthöz. – a ford.) … Csak ők a két választható lehetőség.

Ha ismered a Bibliát, tudhatod, hogy a két jelölt Saul király és Dávid király, továbbá Dávid utódja, Salamon. Ha tudnád, hogy a jövő e két irányba fejlődhet, kit választanál? Azt válaszolnád, hogy nem választhatod a kisebbiket két rossz közül, hogy egyikükre se szavaznál? Csakhogy egyikük (Dávid) Isten választott királya. Mekkora dilemma.

A politika a bibliai időkben is olyan zavaros volt, mint ma.
Bibliai hősök, mint Gedeon, Jefte, Sámuel, Bárák és Sámson morálisan mind negatívan minősíthetőek, és mégis a hit hősei között vannak.

“És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg.” – Zsid 11:32-34

Ők mind morálisan kifogásolhatóak, és mégis igaz tetteket hajtottak végre. De sok igaztalan dolog is beszüremkedett közben. Sámson igen testi ember volt, Isten mégis felhasználta. Isten arra választotta ki, hogy megmentse Izraelt a filiszteusoktól, és mégis azt követelte apjától és anyjától, hogy segítsenek neki, hogy házasságot köthessen egy filiszteus asszonnyal:

“Egyszer elment Sámson Timnába, és meglátott Timnában egy filiszteus nőt. Hazament, és ezt mondta apjának és anyjának: Láttam Timnában egy filiszteus nőt, kérjétek meg azt nekem feleségül! De apja és anyja ezt felelte neki: Hát nincs feleségnek való a rokon leányok közt vagy egész népemben, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni? De Sámson így felelt apjának: Őt kérd meg nekem, mert csak ő tetszik nekem! Apja és anyja nem tudta, hogy az Úrtól van ez, és csak ürügyet keres a filiszteusok ellen. Abban az időben ugyanis a filiszteusok uralkodtak Izráelen.” – Bír 14:1-4

Mindig szem előtt kell tartani, hogy “… azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket,” (1Kor 1:27-28). Talán Trump az az ostoba és gyenge jelölt, akinek szégyenbe kell hoznia az állítólagos bölcseket.

Semmiből sem következik, hogy az embereket bűneik miatt el kellene tiltani a politikai hivatalra való jelentkezésről. Távol legyen. A keresztényeknek törekedniük kell arra, hogy a példás életet élő személyeket válasszanak meg. Csakhogy a tény az, hogy nem mindig van lehetőségünk ilyen jelöltekre szavazni.

Az Újszövetség szintén zavaros. Jézus azt mondja a farizeusoknak: “Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” (Mt 22:21)? A császár nem volt pogány? Nem Istené minden? Honnan tudjuk, hogy mi pontosan a császáré? Jézus állítása miatt nyilvánvaló, hogy nem minden a császáré.

De mellesleg, nem a császár alatt élünk. A polgári kormányzati rendszerünk decentralizált, szétvált hatalmi ágakkal és változtatható is. Az uralkodók kezét megkötik az állami és nemzeti szintű alkotmányok. Rómára ez mind nem volt igaz, és mégis Isten emberének a császárnak is meg kell adnia, ami neki jár.

A római uralom alatt élő zsidók nem vehettek részt a politikában. Pál apostolnak kettős állampolgársága volt, amely bizonyos római jogokat biztosított neki (Apcs 21:27-40). Nem minden római polgár szavazhatott. A császárokat nem a nép választotta. Rómának megvolt a maga saját istenpanteonja, és idővel a császárok magukat is besorolták ebbe. “Domitianus (81-96) idejére már teljesen általánossá vált, hogy úgy szólíták a császárt, hogy Dominus et Deus, Úr és Isten.” [Herbert Schlossberg, Idols for Destruction: Christian Faith and its Confrontation with American Society (Nashville, TN: Thomas Nelson, 1983), 185.]

Izraelben nem voltak általános választások. Saul választása állt még a legközelebb egy választáshoz (1Sám 8). Mózes választotta a helyi vezetőket a népből (Ex 18:17-27). Ezeket a kinevezett, és nem-megválasztott alkormányzókat bizonyos törvények kötötték. Bármilyen vita, amelyet ezek a személyek nem tudtak megoldani, Mózes elé került, majd onnan Isten elé. De a mi rendszerünk nem ilyen. Valójában ez egy olyan rendszer, amely ma már sem nem elérhető, sem nem tartható. Ehhez olyan mózesi uralkodóra volna szükség, aki közvetlenül beszél Istennel – ő nevezné ki a helyi kormányzókat. Ez esetben nem lennének választások, hiszen Izraelben sem volt semmilyen politikai verseny.

Alternatív, egymással versengő etikai rendszerek sem léteztek, amilyenek ma vannak. Jetró tanácsa Mózesnek az volt, hogy tanítsa a népet: “Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük.” (Ex 18:20) Ez valóban nagyon hasznos tanács. Nemzetünk fő problémája, hogy a nép többsége nem tartja magát egy szilárd, állandó erkölcsi mércéhez.
Ez az egyház nagy részére is igaz.

Izraelben a népet egyszerűen csak alávetették a törvénynek. Nem volt párbeszéd, vagy szavazás. Mi teljesen más politikai rendszerben élünk, ahol egymással versengő erkölcsi rendszerek vannak. Épp ahogy mi is egy bizonyos fajta jelöltet akarunk, úgy más, egymással versengő érdekcsoportok szintén egy bizonyos típusú jelölt mellett tennék le a voksukat. Addig, amíg a keresztények el nem kezdenek a bibliai értékek mentén gondolkodni és cselekedni, addig meg vagyunk rekedve a nép erkölcsi pluralizmusában. Hogy ezt megváltoztassuk és a Jetró által leírt vezetőket választhassuk (21. v.), a népnek meg kell változnia. Sajnos ettől a céltől nagyon távol vagyunk még. Csak ezért van ez a két jelöltünk, Hillary Clinton és Donald Trump. Igen, tudom, hogy vannak más pártokhoz tartozó jelöltek, de nekik nincs esélyük, még akkor sem, ha az összes keresztény rájuk szavazna, aki tartja magát a bibliai értékrendhez.

Nézzük meg mit mondott Hillary Clinton: “A Biblia volt a legnagyobb hatással a gondolkodásomra.” Ez nem lehetséges, ha olyan ügyek, mint az abortusz, azonos nemű szexualitás és szocialista gazdasági politika jönnek szóba. Sok keresztény fejében van egy általános diszharmónia a bibliai etika és a politika viszonyát illetően. Donald Trump azt mondja magáról, hogy presbiteriánus. Csakhogy ez még nem mond semmit sem az erkölcsi mércéről. Gyanítom több millió amerikai savazó van, akik úgy hisznek, mint Hillary, vagy Trump.

A korai egyház egy hasonló helyzetből a legjobbat hozta ki. Pál apostolnak a római vezetésre kellett apellálnia, amikor megtudta, hogy a honfitársai összeesküdtek, hogy megöljék:

“Amikor megvirradt, a zsidók összesereglettek, és átokkal kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált. Több mint negyvenen voltak, akik ezt az összeesküvést szőtték. Ezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: Súlyos átokkal köteleztük magunkat, hogy semmit sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált.” “…közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják.” (Apcs 23:12-14,21)

Hogy elkerülje, hogy honfitársai megöljék (pl. Apcs 9:23; 13:45, 50; 14:5; 17:5, 13; 18:12; 20:3, 19; 21:27; 2Kor 11:26; 1Thessz 2:15), Pál a császárra apellált (Apcs 25:3, 11, 21, 25). Nem volt akkoriban semmilyen elismert polgári bíróság, ahova a keresztények fordulhattak volna. Pál inkább egy pogány hatalomnál keresett védelmet, semmint, hogy rábízta volna magát a zsidókra, akiknek ugyan kellett volna követniük Isten törvényét, de ez esetben inkább kidobták azt (lsd. Mk 7:1-13), mert azt hitték, hogy ők cselekszik Isten akaratát; ugyanezt gondolta magáról korábban Pál is, amikor még üldözte a keresztényeket és végignézte István megkövezését (Apcs 7:58). Mihez kezdjünk Pálnak a császárra való apellálásával, amikor éppen azt írta máshol, hogy a szekuláris bíróságokat isten nélküli emberek irányítják (1Kor 6:1)?

Hiába veszélyeztette a zsidókat Róma, sosem lázadt senki sem fegyveresen. Jézus azt mondta Péternek, hogy tegye el a kardját (Jn 18:10-11), és intette Pilátust, hogy jóllehet tizenkét légiónyi angyal állhatna a rendelkezésére, mégis, királysága nem ilyen eszközökkel halad előre (Mt 26:53). Ez egy korai utalás arra, hogy a Római birodalom meg lesz hódítva, de nem seregekkel, hanem az evangélium hirdetése által és azáltal, hogy Isten Igéjét az élet minden területére alkalmazzuk.

A keresztényeknek nem lenne szabad eltűnniük a színről, valahányszor nehezen meghozható politikai döntéseknek nézünk elébe. Bölcseknek kell lennünk, mint a kígyóknak, és ártatlanoknak, mint a galamboknak (Mt 10:16), de egyúttal fel is kell ismerni, hogy e világ fiai okosabban viszonyulnak a saját fajtájukhoz, mint a világosság fiai (Lk 16:8).

Bűnös világban élünk. Ezt a tényt nem kerülhetjük meg. Egyetlen politikus sem tökéletes, miként a Biblia is állítja. Mindig is két rossz közül fogjuk a kisebbik rosszat választani. Egyszer megkérdeztem egy keresztényt: “A kongresszus 535 tagja közül melyikre szavaznál?” Azt válaszolta, hogy egyikre sem. Tényleg ez maradt csak nekünk? Hogy a keresztények nem szavazhatnak senkire egészen addig, míg egy József, vagy egy Dániel nem indul a választáson? Nem hiszem.

Ahhoz, hogy megváltoztathassuk a politikai palettát olyanná, amely megfelel a vezetőség bibliai elveinek, ahhoz elsőként azt kell megértenünk, hogy a polgári kormányzat csak egy a sok közül, éspedig egy elég korlátozott kormányzat a rendeltetése szerint. Az alkotmányunk a maga rövidségével, a tizedik kiegészítésben ezt ki is mondja.

Saját magunk Istennek alávetett kormányzata a kiindulópont a politikai szféra átalakítására. Egy olyan valaki, aki nem tudja magát helyesen kormányozni (persze teljesen tökéletesen nyilván nem tudja), az akkor sem fog tudni helyesen vezetni, amikor más tökéletlen emberek állnak alatta.

A kormányzó elveket tanítani kell szóban és cselekedetben. A helyes kormányzás begyakorlására a terep a család kormányzása. Az “Elements of Civil Government” (1903 – A polgári kormányzás alkotóelemei) c. könyv előszavában ez áll: “E tankönyv “otthon” kezdődik. A kiindulási pont a család, a kormányzat első formája, amelyikkel a gyerek először kapcsolatba kerül”. Noah Webster 1828-as szótára, a “Dictionary of the English Language” a következő definíciót hozza a “kormányzatra”: “A szülő, vagy a háztartást vezető személy tekintélyének gyakorlása. A gyerekek gyakran elkanászodnak, mert a szülők elhanyagolják a kormányzást. Legyen a család kormányzása olyan, mint amilyen mennyei Atyánk kormányzása: gyengéd, enyhe és szerető”.

Az egyház is kormányzat. Vannak bizonyos megfelelési kritériumok az egyház vezetőinek (véneknek), ezeket Pál apostol leírja (1Tim 3:2-7). Tartsd észben, hogy ezeket a keresztényeknek az egyházi szférában szóló kritériumokat kell átvinnünk a polgári szférára. De nem mindegyik jelölt fogja tudni felmutatni ezeket a jellemvonásokat. A legtöbb esetben mégis a többség azt akarja, hogy a polgári vezetői a Pál által felsorolt tulajdonságokat testesítsék meg. A keresztényeknek azon kell igyekezniük, hogy ilyen jelölteket támogassanak.

De észben kell tartanunk, hogy nem minden ember múltja patyolattiszta. Pál pl. részes volt gyilkosságban (Apcs 7:58), és emlékezteti a korintusi gyülekezetet a bűnök listázása után, hogy ilyenek voltak közülük is némelyek (1Kor 6:11; 12:2; Ef 2:1-3; Tit 3:3-7).
Sajnos mára a kormányzat fogalma egyedül az állam privilégiumává vált. Amikor az állam megnöveli a jogi hatáskörét a korlátokra való tekintet nélkül, akkor fokozatosan felvesz egy isteni jogot: korlátlan hatalmat és tekintélyt. Holott a polgári kormányzatok minden szinten arra lettek tervezve, hogy Isten igazságát fenntartsák, nem pedig, hogy a jólétet osztogassák. Ha az államot tesszük meg ellátónkká, akkor megtagadjuk Istent.

“Az atyai állam nem csak eteti gyermekeit, de táplálja, neveli, vigasztalja és fegyelmezi őket, minden jóléthez szükséges dolgot megad neki. Ez a felnőttekre nézve enyhán sértőnek tűnhet, de valójában nagy bűn, mert az államot Isten ajándékából, amely az erőszaktól véd, átformálja egy bálvánnyá. Ellát mindket mindenféle áldással, minden szükségünk kielégítését tőle várjuk. Ha ilyen szintre süllyedünk, arról C. S. Lewis azt mondja, hogy akkor már nincs lehetőség megmondani az állami vezetőknek, hogy törődjenek a maguk dolgával. Mivel akkorra már az egész életünk az ő dolguk.” [Schlossberg, Idols for Destruction, 183-184.]

Sajnálatos, hogy több millióan – keresztényeket is beleértve – üdvözölnek és elfogadnak egy ilyen gondoskodó kormányzatot.

Keresztényekként nehéz döntés elébe nézünk a választáskor. Nem írhatom elő, hogy hogyan szavazz, de hadd magyarázzam el, hogy én mi alapján hozom meg a döntést.

Először is, nem hiszünk benne, hogy a politika megment minket, függetlenül attól, hogy mennyire kegyes a jelölt, márpedig egyik politikai jelölt sem áll közel a tökéleteshez. A Biblia szerint sem, a történelmi feljegyzések szerint sem, az újságok, az internet, a rádió és a tv szerint sem. Ez még az egyházra is igaz. Figyeljük meg, miként használta Isten a legtökéletlenebb embereket, bíróknak, királyoknak és misszionáriusoknak (Zsid 11; Gal 2:11-14).

Másodszor, vegyük számba az összes tényezőt. Könnyen össze lehet hasonlítani, hogy a két jelölt, hogyan áll a konkrét ügyek kapcsán. Jelentős különbségek vannak. Hillary Clinton álláspontja radikálisan destruktív majdnem minden fontos kérdésben. Csak egyet emeljünk ki – az abortuszt. Hillary pro-abortion nézetei közismertek, ahogy az is, hogy támogatja a családtervezést (Planned Parenthood):

Hillary Clinton: “Törvényeink alatt … a meg nem született személynek nincsenek alkotmányos jogai” [Lásd: Gary DeMar, “Whoa. Hillary Clinton says Unborn Babies are People…,” Eagle Rising: http://eaglerising.com/32134/whoa-hillary-clinton-says-unborn-babies-are-people]

Donald Trump: “Ha követed, mit mond Hillary [az abortuszról] a kilencedik hónapban, kitépheted a csecsemőt az anyaméhből, éppen csak a csecsemő születése előtt … Erre mondhatod, hogy ez rendben van, és Hillary is mondhatja, hogy ez rendben van. De semmiképp sincs rendben SZÁMOMRA, mivel az alapján amit mond, és ami következik belőle, ami az álláspontja, az az, hogy kitépheted a csecsemőt a méhből a kilencedik hónapban az utolsó napon. És ez elfogadhatatlan.”

El lehet olvasni Trump “Contract with the American People” c. programját, amiben leírja a terveit, mit tenne, ha megválasztják.

Harmadszor, vegyük figyelembe, hogy az egyik jelölt behoz magával a hivatalába bizonyos kapcsolatokat, politikai szervezeteket, különleges érdekcsoportokat, cégeket, múltbeli tetteket, amelyeknek a jelenre is kiható politikai következményei vannak. Hogy melyik az a jelölt, azt könnyű megállapítani, hiszen csak az egyikük foglalkozik politikával már vagy 40 éve.

Negyedszer, hogy állnának a republikánusok ellen olyan politikának, amelyet Hillary követ és a Demokrata Párt is támogatja és még néhány republikánus is? Ha az elmúlt 8 év jelent bármit is, akkor a Republikánus Párt ismét befekszik Hillary Clintonnak éppúgy, mint ahogy befeküdt Obama elnöknek. A  republikánus párt meg akarja őrizni a hírnévből, vagyonból, rangból és hatalomból származó javakat, amelyek a hivatalukkal járnak, míg ignorálni fogják a deficitet, tartozást és hanyatlást. Hillary néhány morzsát oda fog vetni nekik és megvakarja a hasukat, míg ők elégedett farokcsóválással fogják fölszedegetni az asztal alá hullott morzsákat. A két párt között nagy az összejátszás. Viszont Donald Trump ki akarja válogatni az embereket.

Ötödször, Donald Trumpnak ellent fognak állni a demokraták és a republikánusok is bizonyos olyan dolgokban, amelyek extrémnek mondhatóak. Ez pozitív.

Hatodszor, Trump nem vihet be magával politikai kapcsolatokat és médiaimádatot a fehér házba, azon egyszerű oknál fogva, hogy neki nincs ilyen. Így hát decentralizált kormányt kapunk – tényleges hatalommegosztással – szövetségi szinten, ha Trumpot választják: ilyen nagyon hosszú ideje nem volt már.

Hetedszer, nem királyt vagy monarchát választunk. A hatalmi ágak el vannak osztva a kormányzatban. Az alkotmány szóhasználatával élve, az elnök tekintélye korlátozott, vagy legalábbis annak kell lennie. Ugyanez igaz a legfelsőbb bíróságra. Ahogy a politikai rendszerünk meg van alkotva, ebben számít, hogy ki az elnök, mert a hatalom meg van osztva.

Nyolcadszor, mi legyen a más pártok jelöltjeivel? Egyiküknek sincs esélye a győzelemre. Mindannyian láttuk, hogy mi történt, amikor Ross Perot indult George H. W. Bush és Bill Clinton ellen 1992-ben. Perot majdnem 20 millió szavazatot kapott, de egyetlen elektori szavazatot sem nyert. Más pártok (nem demokrata és nem republikánus) képviselői még soha nem nyertek elnökválasztást.

Kilencedszer, végső soron így is, úgy is vagy Hillary Clinton vagy Donald Trump nyer. Nincs harmadik járható út.

Tizedszer, a Trump elnökséggel fellélegezhetnénk egy kicsit, mert több jelenlegi probléma megoldódna, amely amiatt alakult ki, hogy a kormányzat belefolyt olyan ügyekbe, amelyekhez semmi köze nem lett volna? Sok kár esett az elmúlt néhány évtizedben. Ez kiváltképpen igaz a bíróságokra és rengeteg bürokráciára és szövetségi ügynökségre, amelyek a tényleges hatalom brókerei Washingtonban. Dr. Gary Northnak van egy mondása (ez egy a néhány mondása közül): “Csak egyetlen dolgot nem változtathatsz meg.” Majdnem mindent meg kell változtatni. Óriási feladat lesz, hogy keresztülvigyük a kívánt változtatásokat. Egyetlen elnökválasztás nem lesz elég. Távolról sem. Ami az elkövetkező évtizedekben törénik az változtatni fog, vagy ilyen vagy olyan irányba.

Hamarosan megint választás lesz. Most kell tanítani, oktatni és tervezni, mégpedig hosszú távra. Ha neked és nekem nem fog tetszeni az eredmény, akkor mindkettőnknek el kell kezdeni azon dolgozni, hogy ez meg ne történhessen többet.


forrás: http://constitution.com

Gary DeMar rövid életrajza: Gary DeMar  a pennsylvaniai Pittburgh külvárosában nevelkedett. A Western Michigan University-n (1973) és a Reformed Theological Seminary-n (1979) végzett. Kutatóként és íróként tevékenykedett az American Vision Keresztény Világnézeti szolgálatban (Christian Worldview ministry American Vision) 1980-tól, amelynek 1984-től elnöke is. Ma az American Vision nyugalmazott munkatársa, ahol előad, kutat és ír is különféle világnézeti témákban. Gary 30 különféle témájú könyv szerzője – híres művei: “America’s Christain History” (Amerika keresztény történelme”, “God and Government” (Isten és kormányzat), “Thinking Straight in a Crooked World” (Korrektül gondolkozni egy hamis világban), “Last Days Madness” (Tribulációs téboly).  Gary meginterjúvolta már a Time magazin, a CNN, az MSNBC, a FOX, a BBC és Sean Hannity is. Sok rádiós és televíziós interjúban szerepelt, beleértve a Hank Hanegraff féle “Bible Answer Man,”-t, és a Tim Wildmon és Marvin Sanders által vezetett “Today’s Issues”-t. Vele készült interjúkat olyan újságok is lehoztak, mint a Washington Times, Toledo (Ohio) Blade, a the Sacramento Bee, az Atlanta Journal-Constitution, Marietta Daily Journal, San Francisco Chronicle, The Orlando Sentinel, vagy a the Chicago Tribune.