Az alábbi szövegrészlet egy fontos lutheránus hitvallásos dokumentumban található, a Konkordia Könyvében (egyéb nevén a Konkordia Formulában, az Egység Könyvében) Mondanivalója a következő: A római katolicizmus nem a bibliai kereszténység, hanem éppen ellenkezőleg: antikrisztusi vallás. Ugyan keresztény szókészletet használ és sok bibliai fogalom is visszaköszön nála, mindazonáltal csak kulturális értelemben kereszténység. Valójában egy teljesen más vallás, amely a Bibliától és az igaz reformált hittől igencsak távol áll. Korábban már előkerült nálunk a téma, akkor egy 20.szd.-i, konzervatív hitvallásos írásgyűjtemény, a “The Fundamentals” alapján ítéltük el – itt. Most a 17. szd.-i keletkezésű, klasszikus lutheránus hitelvek szerinti álláspontot fogjuk bemutatni. Ennek kapcsán három-négy dolgot fontos megjegyezni:

1. Igaz, hogy oldalunk a kálvinista ortodoxiát képviseli, és nem lutheránus, azonban a lutheranizmus létrejötte az egész protestantizmus létrejöttével esik egybe, ezért a kezdeti lutheránus atyák (pl. Luther, Melanchton, Jonas Justus, Johann Agricola, Martin Chemnitz stb.) az egész protestantizmus képviselőinek is tekinthetőek. Továbbá a római katolicizmus ellen ugyanolyan Istenhez és az Ő Igéjéhez hűséges buzgalommal írtak, mint mi kálvinisták, e tekintetben elhanyagolható a különbség köztünk. Azt is meg kell említeni, hogy Magyarországon a két protestáns irányzat sokáig el sem vált, sok híres magyar reformátor: Dévai Bíró Mátyás, Sztárai Mihály, Huszár Gál stb. tulajdonképpen lutheránusok voltak. Ezért tehát a lutheranizmussal e tekintetben szolidárisak tudunk lenni, annak ellenére, hogy bizonyos fontos dolgokban vannak nézeteltérések közöttünk.

2. Ez a Konkordia Könyve, amelyből idézünk nem egy őskövület, nem egy a történelemkönyvek polcára való darab. Nem is olyasmi, amelyet csak az egyetemi diákok kezébe adnak egy dolgozatírás kedvéért. Ez egy nagyon is élő hitvallásgyűjtemény, amely máig az evangelikál lutheranizmus identitásbeli alapját képezi, és alapvető hitvallás(gyűjtemény) a konzervatív lutheránus egyházakban – mint amilyen pl. a Lutheránus Egyház – Missouri Zsinat (Lutheran Church–Missouri Synod),vagy a Wisconsin Evangelikál Lutheránus Zsinat (Wisconsin Evangelical Lutheran Synod). A Konkordia Könyve elfogadása nélkül náluk egy férfi sem lehet lelkész (nő eleve nem lehet lelkész), de valószínűleg még úrvacsorázó egyháztag sem lehet senki, aki nem követi az ebben található alapvető hitvallásokat. Ebből is látszik, hogy az európai mainstream lutheránus egyházak, mint a skandináv, német, magyar főegyház, nem számíthatóak lutheránusoknak, csak a nevet bitorolják puszta hagyományból. Hozzá kell tennünk, hogy Európában is akadnak még azért, hála Istennek, tiszteletre méltó lutheránus egyházak, mint az Ingriai Evangelikál Lutheránus  Egyház (Evangelical Lutheran Church of Ingria), vagy a Lettországi Evangelikál Lutheránus Egyház (Evangelical Lutheran Church of Latvia).

3. Tudjuk, hogy ma már nincsenek vallásháborúk, sem protestánsüldözések, és ennek örülünk is. A KK hangvételét részben az akkor dúló üldözések adják meg. Csakhogy még így is, hogy az üldözések korát magunk mögött hagytuk, még így is érvényben van az elutasítandó dolgok nagy része. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy hiába nincs már erőszak, 10-ből 9-8 vádpont ma is súlyosan vádolja a római katolicizmust – ezek teológiai tévtanok.

4. A KK a következő hitvallásokat tartalmazza: a három egyetemes hitvallás (apostoli, níceai, athanászioszi); az Augsburgi Hitvallás; az Augsburgi Hitv. Apológiája; a Schmalkeldeni Cikkelyek; Értekezés a pápai hatalomról; Luther kis és nagykátéja; a Konkordia Formula. Az idézet az Értekezés a pápai hatalomról c. műből származik (Treatise on the Power and Primacy of the Pope – 1537). Szerzője Philip Melanchton, Luther tanítványa. Eredetileg az Augsburgi hitvallás függelékének íródott, azonban később a Schmalkaldeni cikkek függelékeként adták ki. Alább a szövegrészlet:


“Jól ismert azonban, hogy a római főpap [a pápa] és seregei istentelen tanokat és istentelen istentiszteleti gyakorlatot védelmeznek. Sőt, mi több, az Antikrisztus jegyei egyértelműen ráillenek a pápa és seregei uralmára. Amikor Pál leírja az Antikrisztust a thesszalonikabelieknek, akkor Krisztus ellenségének hívja, aki “Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” (2 Thessz 2:4). Tehát olyasvalakiről beszél, akinek az egyházban van a székhelye, tehát nem pogány uralkodóról, és Krisztus ellenségének hívja azért, mert olyan tanoknak a kitalálója, amelyek ellentétben vannak az evangéliummal, és mert isteni tekintélyt tulajdonít magának. Először is, a pápának ténylegesen is az egyházban van a székhelye, és egy saját birodalmat épített ki az egyházi és papi hatalom ürügyén úgy, hogy a következő igéket használja föl: “Neked adom a mennyek országának kulcsait…” (Mt 16:19).
Továbbá azért is így van, mert a pápai tanítás számos ponton ellentmond az evangéliumnak, és a pápa háromféleképpen is isteni tekintélyt tulajdonít magának.

Először is fenntartja a jogot, hogy megváltoztassa Krisztus tanítását és az Isten által rendelt istentiszteletet, és azt akarja, hogy a saját tanítását és istentiszteletét kezelje mindenki isteniként. Másodszor azt állítja, hogy nem csak hatalma van oldani és kötni ezen életben, hanem még a halál után is hatalma van a lelkek fölött. Harmadszor, a pápa nem hagyja, hogy az egyház vagy bárki más megítélje, hanem tekintélyét az összes zsinat és az egész egyház fölé helyezi. Ha valaki elutasítja, hogy mások megítéljék, és még az egyház ítélete alól is kivonja magát az nem jelent mást, mint, hogy az illető Istenné magasztalja magát. Végezetül, a pápa a legvadabb elszántsággal védelmezi ezeket a szörnyűséges tévedéseket és ezt a bűnt, az elhajlókat pedig megöleti.

Mivel ez a helyzet, minden kereszténynek résen kell lennie, nehogy részt vegyen a pápa istentelen tanításaiban, istenkáromlásaiban és gonosz kegyetlenkedésében.
Igen, el kell hagyniuk és el kell átkozniuk a pápát és követőit, mint az Antikrisztus országát, miként Krisztus is tanította: “Óvakodjatok a hamis prófétáktól” (Mt 7:15).
Pál szintén tanította, hogy az istentelen tanítókat el kell kerülni és meg kell tagadni, mint átkozottakat (Tit 3:10; Gal 1:8-9), valamint a 2 Kor 6:14-ben azt mondja: “Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert … mi köze van a világosságnak a sötétséghez?”
Sok nemzet közös egyetértésétől elszakadni és szakadárrá válni súlyos dolog. Mégis az isteni tekintély megparancsolja mindenkinek, hogy ne védelmezzék az istentelenséget és gonosz kegyetlenséget, és ne legyenek annak cinkosai. Ezért tehát a lelkiismeretünk nem terhes.

Mivel a pápai uralom tévtanai nyilvánvalóak és a Szentírás egyetlen hangként üvölt: ezek a tévtanok az Antikrisztus és démonok tévtanai.
A bálványimádás egyértelmű a misék megszentségtelenítésekor, amit, más egyéb bűnök mellett, szégyentelenül csak tisztességtelen profitszerzésre használnak fel.
A pápa és seregei a bűnbánat tanát is teljességgel megrontották, mivel azt tanítják, hogy a bűneink a saját cselekedeteink értéke miatt bocsáttatnak meg. Azután azt várják el, hogy kételkedjünk benne, hogy a bűnbocsánat ténylegesen megtörtént. Sehol sem tanítják, hogy a bűnök ingyen, Krisztus kedvéért bocsáttatnak meg, valamint, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által tesszük a magunkévá. Így tehát elhomályosítják Krisztus dicsőségét, megfosztják a lelkiismeretet a biztos vigasztalástól, és lerombolják az igaz istentiszteletet, tehát azt a hitgyakorlatot, amely az evangélium ígéretével küzd a hitetlenség és kétségbeesés ellen .

Elködösítették a bűn tanát, és bevezették s bűnök felsorolásának hagyományát, amelyből sok tévedés és kétségbeesés származik.
Ehhez csatolták még az elégtételeket, amelyekkel szintén elfeddték Krisztus jótéteményeit. Ebből származtak aztán a bűnbocsánati cédulák – színtiszta hazugságok a profitszerzés céljára alkotva. Aztán ott van a szentek segítségül hívása; mennyi visszaélést és milyen szörnyűséges bálványimádást okozott ez? Vagy: mennyi szégyentelen tett származott a cölibátus hagyományából? Micsoda sötétséggel fedte el az evangéliumot az eskükről szóló tanításuk! Úgy csináltak, mintha egy eskü igazságul szolgálhatna Isten előtt, és az érdemek pedig a bűnök bocsánatára lehetnének.
Így hát Krisztus érdemeit emberi hagyományoknak adták és teljesen lerombolták a hit tanát. Teljesen értéktelen hagyományokat vittek tovább, Isten tiszteleteként és a tökéletesség útjaként, és ezeknek elsőbbséget adtak a normális hivatásokkal szemben, amelyek végzését Isten elvárja és el is rendelte. Ezeket a tévtanokat nem szabad könnyedén kezelnünk. Valósággal kárt tesznek Krisztus dicsőségében és lerombolják a lelkeket. Ezekről nem lehet nem tudomást venni.

Ezért tehát, még ha elméletben a római püspöknek elsőbbsége is lenne isteni jogon, az engedelmességet akkor is meg kell tagadni tőle, amikor az evangéliummal ellentétes, istentelen tévtanokat és istentiszteletet védelmez. Valóban, szükséges ellenállnunk neki: az Antikrisztusnak.
A pápa tévedései égbekiáltóak, nem apróságok. Az istenfélő emberekkel szembeni kegyetlenkedése szintén nyilvánvaló. Isten parancsolata világos, hogy menekülnünk kell a bálványimádástól, az istentelen tanoktól és a gonosz erőszaktól.

Ezért hát minden istenfélő embernek jó, nyilvánvaló és kényszerítő okai kell, hogy legyenek arra, hogy ne vessék magukat a pápa alá. Ezek a megfontolások vigasztalják őket azon hányattatások között, amikor őket botrányokozással, szakadáskeltéssel és viszálykodással rendszeresen gúnyolják.
Való igaz, azok, akik egyetértenek a pápával és védelmezik a tanítását és istentiszteleti gyakorlatait, ők bálványimádással és káromló álláspontokkal szennyezik be magukat; bűnrészessé lesznek az istenfélő emberek elleni vérontásban, akiket a pápa üldöz; megsértik Isten dicsőségét, és aláássák az egyház jólétét, mivel tévedéseket és egyéb szégyenteljes dolgokat erősítenek meg és hagynak az utókorra.”


forrás: idézett mű, 39-48 és 57-59 szakaszok