Néhány szakkifejezés fordítását, illetve jelentését adjuk meg itt, amelyek gyakran előkerülnek, vagy nagyon fontosak:

Kereszténység: kereszténység alatt majdnem mindig csak a biblikus, hitvallásos, konzervatív, esetleg evangelikál protestánsok értendőek. Minden felekezet, amely ezen kívül van (pl. mormonizmus, római katolicizmus, keleti ortodoxia, Jehova tanúi, karizmatizmus), nem számít kereszténynek, csak nyomokban tartalmaz keresztény elemeket: ezért legfeljebb keresztény eredetűnek nevezhető, olyan valaminek, amelyet lehet, hogy kulturálisan a kereszténységbe sorolnak (szociológiailag), azonban hitelvi szempontok alapján nem tartható annak.

Christian: keresztény; a “keresztyén” magyar református, hagyományos szóalakot szándékosan kerüljük, annak archaizmusa, és mai nyelvbe be nem-illeszthetősége miatt. A lutheránus “keresztény” formát vesszük át.

Christian reconstruction: keresztény rekonstrukció – a társadalom átfogó, minden bibliai szférára kiterjedő átalakítását, újjáépítését jelenti

Reconstructionist: rekonstrukcionista, a keresztény rekonstrukcióért küzdő személy

rekonstrukcionizmus: az angolban a szó nem fordul elő, csak a “Reconstruction”, ugyanis az alkotók nem egy “izmus” létrehozására törekedtek, hanem a bibliai norma alkalmazására. Mégis az alak néhol előfordul, mert annak képzett alakja (“rekonstrukcionista”) bevett.

CR: Christian Reconstruction, a keresztény rekonstrukció rövidítése

Dominion-theology: domínium teológia, másnéven uralmi teológia. Eredete a Westminsteri hitvallás nyelvezetéhez köthető, lényege, hogy a keresztény embernek és az egyháznak hatnia kell a világra és a kultúrára is, azt bibliai elvek mentén át kell alakítania (tehát nem szabad visszavonulnia kizárólag az egyházi és magánéletbe). A domíniumi gyülekezetek és egyházak amellett vannak, hogy a keresztényeknek, mint egyéneknek a kereszténységüket nem csak a családban és a templom falai között, azaz nem csak az egyéni életben kell megélniük: hanem a közéletben is. A kereszténységünknek hatnia kell a minket körülvevő társadalmi szerveződésekre is, pl. politika, oktatás, egészségügy, tudományok stb.. A pozícióban lévő, vagy a pozícióban lévőkre hatni tudó keresztényeknek gondoskodniuk kell (békés és törvényes eszközökkel) a kereszténység térnyeréséről. Fontos jellemző továbbá, hogy a domíniumi gyülekezetek a kereszténységet felvállaltan terjesztik a társadalom befolyásolására, – azaz nem csak “fű alatt”, hogy azt mondják, amennyiben lehetőségünk van hitünk szerint dönteni, akkor csöndben döntsünk úgy – mivel ez a kötelességük a keresztény mandátumuk miatt.

Szeparatizmus: A domíniumi/uralmi teológia ellentéte a szeparatizmus. Egyesek ezt tévesen “biblikus” szeparatizmusnak is nevezik. A szeparatista keresztények nem csak a tévtanítóktól és szkizmatikusoktól való elszakadást tartják követendőnek, hanem általában véve is el akarnak szakadni minden világi dologtól (társadalmi szervek, öltözködés, zene, sőt sokszor még a mérsékelt alkoholfogyasztástól is). Holott a helyes hozzáállás az volna, hogy a világban a bűntől megtartóztatjuk magunkat, viszont egyúttal azt az Isten rendeléseinek megfelelően befolyásoljuk és átalakítjuk. A szeparatisták azt vallják, hogy hitünket csak az egyéni/egyházi életben kell megélni, de a társadalmi szerveződésekre nem kell keresztényként hatással lennünk, mert az az ördög birodalma. Ennek a következménye természetesen az lesz, hogy a keresztény tisztviselők (ha egyáltalán még kitartottak) fokozatosan átadják a helyüket, istentelen, homoszexuális stb. embereknek, akik aztán a kereszténység ellen fogalmazzák meg a társadalmat, alkotmányt, és így tovább. A szeparatista kereszténység voltaképpen a szekularizmust támogatja – és társadalmilag közös nevezőn van az ateizmussal, vallástalansággal, sőt a keresztényellenességgel, csakhogy azoknál még sokkal visszahúzódóbb (a keresztényellenes emberek, liberálisok, feministák stb. azért hallgatólagosan kitartóan küzdenek céljaikért a társadalomban, míg a szeparatista keresztények, bár hitvallóak, de velük szemben teljesen eltűnnek a “süllyesztőben”).

Statism: etatizmus, államimádat; olyan körülmények, amikor az államnak az élet legkülönfélébb, kis részei fölött is nagyon nagy (a biblikusan megengedettnél jóval több) befolyása, hatalma van. Ez a befolyás nem Isten szerinti befolyás. A modern nyugati demokráciákra is jellemző ez az állapot, nem csak a totalitárius rendszerekre.

Crown-rights of Jesus Christ: Jézus Krisztus királyi/főkegyúri jogai; arra utaló kifejezés, hogy a különféle világi területek (állam, társadalom stb.) fölötti uralom, befolyás is Jézus Krisztust illeti meg.

Humanizmus: minden olyan világnézet, vagy rendszer, amely olyan állapotokat alakít ki, vagy tart fenn, amely nem veszi tekintetbe Isten kijelentett akaratát és törvényét, hanem ahelyett az autonóm embert és annak önkényét teszi meg szuverén úrnak. A humanista rendszerek szemben állnak a kereszténységgel, és annak társadalomban történő érvényesülésével.

Autonomy: autonómia, az ember, az egyén öncélú, önkényes akaratának megvalósulása; a Sátán is kezdettől fogva a saját akaratát akarja megvalósítani

Theonomy: teonómia, Isten akaratának megvalósulása különféle szférákban: egyén, család, egyház, állam, társadalom stb.. Jézus is azt kérte az Atyától, hogy ne az ő akarata legyen meg, hanem az Atya akarata.

Theocracy: teokrácia, olyan állam, ill. társadalom, ahol Isten törvénye (a teonómia) már megvalósult. Nem azonos a papuralommal, sőt a teokráciában még egyetlen kivételezett államegyház sincs (hanem csak biblikus egyházak vannak). Némely rekonstrukcionista teológus a teokráciát egy relatíve decentralizált, minimál államhoz hasonlítja.

Eretnekség: tévtan, George Gillespie puritán teológus definíciójával élve: “Súlyos és veszélyes tévedés, melyet valaki a látható egyházon belül tudatosan, akaratlagosan és pártoskodást szülve vall, és amely ellentétben áll valamely Szentíráson alapuló, és abból szükségszerű következtetéssel levezetett központi, fő vagy lényeges igazsággal, vagy igazságokkal.” (A Treatise of Miscellany questions, 9. fej.)