law-and-liberty-cover

Az alábbi írás Rushdoony Law and Liberty című műve (1984, 2009, Ross House Books) “Élet szentsége” fejezetének fordítása. A könyv eredetileg rádióadások sorozataként jelent meg, amiket aztán kötetbe foglaltak, ami amiatt is kiemelkedő, hogy a szerző benne a kereszténységet fontos világnézeti kérdésekben alkalmazza, és teszi ezt olyan formában, hogy minden egyes kérdésre egy-egy rövid fejezet jut (persze vannak témák, amelyek hangsúlyosabbak és így többször előfordulnak). Ezek a témák a következők:

A már nem aktuális témák közül: kommunizmus, marxizmus (mindenesetre a rekonstrukcionizmus mindig is az antikommunizmus bástyája volt).

A ma is releváns teológiaibb vonatkozású témák: a törvény szankciói, a természeti törvény, a házasság, a halálbüntetés, az evolúcionizmus.

A ma is releváns politikai-világnézeti vonatkozású témák (bár őszintén szólva a teológia mindent áthat, amennyiben a Biblia az élet minden területére kiterjed): a pornográfia, a család, a nepotizmus, a demokrácia, az akadémiai szabadság, a túl nagyhatalmú állam, az állami támogatások rendszere, a jogrendszer, az erkölcsi deviancia, a relativizmus, valamint a személyes felelősség kérdése.

A most közreadott fejezet (The Sanctity of Life) a halálbüntetés megengedhetőségéről, sőt annak kötelező alkalmazásáról értekezik (az aláhúzás a fordító műve).

“Az élet szentsége

A század legfontosabb gondolkodóinak egyike, aki egyben híres humanista is volt: Dr. Albert Schweizer. Ő saját bevallása szerint vallási szempontból nem volt keresztény, hanem humanitárius. Alapvető vallási elve nem Jézus Krisztus volt, hanem az élet tisztelete. Schweitzer számára az élet tisztelete azt jelentette, hogy minden élet egyformán szent, és egyformán kell tisztelni. Legyen az egy ember élete, egy giliszta vagy egy moszkitó élete, egy szent élete és a legromlottabb bűnöző élete egyformán szent, és egyforma tiszteletben kell részesíteni. Így minden ölés, még ha csak az állatok és növények étkezési célokra történő elpusztításáról is beszélünk, a gyilkosság bűne, és az ember együtt él ezzel a bűnnel, ha elkövette. Nem tehetünk erkölcsi megkülönböztetést ember és élőlény között, mert mindegyik egyaránt képviseli az életet, és minden élet szent. Sokan úgy tartják, hogy a halálbüntetés gyilkosság, életellenes bűn, valamint, hogy mindenfajta háború is gyilkosság és ezért teljesen elítélendő. Sőt mi több, ez az újfajta erkölcsiség elutasítja az erkölcsös és erkölcstelen tettek közötti megkülönböztetést is bibliai értelemben: minden tettet erkölcsösnek minősít, ami nem követ el erőszakot az élettel szemben. Mivel az élet szent, ezért nem diszkriminálhatunk egy tettet sem, ami az élet megnyilvánulása.

Azok, akik ezen az állásponton vannak, majdnem mindig pacifisták, noha némelyikük jóváhagyja az emberiség fasiszta ellenségeinek megölését; ellenzik a halálbüntetést és a keresztény erkölcs ellen vannak, mivel azt vallják, hogy az elnyomó, vagy ellenséges az életre, vagy az élni akarásra nézve.

Hogy megfelelően lefedjük ezt a nagyon gyakori hitet, szükséges, hogy alaposan megismerjük a bibliai nézőpontot. A tízparancsolat egyértelmű kijelentése, hogy „ne ölj”. E parancsolat jelentése, hogy a Teremtő Isten az Úr élet és halál fölött: „Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen.” (Deut 32:39). Az élet Isten ajándéka; így hát Isten feltételeinek, az Ő törvényének megfelelve kell élni. Az ember nem veheti el az életet, beleértve a sajátját, a saját kívánságai szerint anélkül, hogy ne válna gyilkosságban vétkessé. Sok [amerikai – a ford.] államban a törvény még mindig a keresztény hitet tükrözi vissza, miszerint a megkísérelt öngyilkosság megkísérelt gyilkosságnak és bűncselekménynek számít. Az életünk nem a magunké: nem élhetünk, de nem is halhatunk a saját tetszésünk szerint, hanem csakis az Úr akarata és szava szerint. Ennek fejében tehát az ölés elleni halálos ítélet újra és újra elhangzik a Bibliában: „A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” ( Gen 9:6). „A ki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.” (Ex 21:12). „De ha valaki vaseszközzel úgy üt meg valakit, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos. És ha kézben levô kôvel, a melytôl meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos. Vagy ha kézben lévô faeszközzel, a melytôl meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.” (Num 35:16-18). Így hát a gyilkosság egyike azoknak a bűnöknek, amik halálbüntetést vonnak maguk után.

De kérdezhetné valaki, hogyan kérhet a Biblia arra logikailag, hogy hajtsunk végre halálbüntetést valakin, ha ugyanakkor azt is tiltja, hogy öljünk? A válasz egyszerű. Az ölési jog nem emberhez tartozik; Istenhez tartozik, az élet szerzőjéhez. Az életet csak Isten törvényével összhangban lehet elvenni, csak ekkor róható ki a halálbüntetés. A Biblia ismételten felhívja rá a figyelmünket, pl. a Róm 13:1-6-ban, hogy állam tisztviselői, a kormányzó apparátus tisztviselői Isten szolgái. Épp úgy, ahogy az egyház az ige, a sákramentumok és az egyházfegyelem szolgálatát képviseli, ugyanúgy a polgári kormányzat és az állam is egy szolgálatot képvisel, az igazság szolgálatát, az Isten alatt álló rend és törvény kiszolgálását. Továbbá, épp ahogy az egyház szolgálóinak vagy tisztviselőinek hinniük kell Istenben és hűnek kell lenni Hozzá, különben felidézik haragját és ítéletét, ugyanúgy az állam szolgálóinak vagy tisztviselőinek is hinniük kell Istenben és hűnek kell lenni Hozzá, különben felidézik haragját és ítéletét.

Mivel az állam tisztségviselői Isten hatalmát gyakorolják, azaz az igazság szolgálatát, mégpedig az élet elvételének jogával és hatalmával, ezért Isten úgy szól róluk a 82. zsoltárban, mint „elohimokról”, azaz, mint istenekről. Olyan értelemben istenek, hogy Istennek az emberi élet feletti tekintélyén osztoznak: rájuk van ruházva az emberek kivégzésének joga, amikor az emberek áthágják Isten törvényét. Amikor végrehajtják ezt az Isten igéje szerinti kötelességet, akkor ítéletük úgy van számon tartva, mint „Isten ítéletei”. A Deut 1:17 szerint, ami a polgári méltóságoknak és bíráknak ad útmutatást: „Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitôl, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én elômbe hozzátok, és én meghallgatom azt.” Viszont ha a bírák és a polgári kormányzat tisztségviselői képtelenek megtartani Isten törvényeit, hogyha eltorzítják Isten igazságát, akkor a 82. zsoltár szerint „emberként fognak meghalni” (Zsolt 82:7), annak ellenére, hogy tekintélyük isteni tekintély. Isten Maga fog ítéletet és kivégzést hozni arra az országra, amelyik megveti törvényét.

Ezért a keresztény perspektívából szemlélve a halálbüntetés nem opció az államnak, nem olyan dolog, amely esetben a polgári kormányzat választhat. Az államnak elő van írva egy nagyon kemény törvény, Isten törvénye, aminek engedelmeskednie kell, mivel azon bűnözők kivégzése kötelező az államra nézve, amelyeknek esete megkívánja a halálbüntetést, vagy különben, ha ezt nem teljesíti, akkor elveszítheti a saját maga életét. [az állam elpusztul, megszűnik, „meghal” – a ford.]

A bűnöző jogait a bibliai törvény igenis védi. Az a törvényszéki elv, hogy valakit a bíróságon ártatlannak kell tekinteni egészen addig, amíg be nem bizonyosodott, hogy bűnös, a Bibliából lett levezetve. Ugyanez áll a tanúval történő bírósági megerősítés követelményére is, mielőtt egy vád megáll valaki ellen. Azonban a Biblia világosan kijelenti azt is, hogy egy bűnösnek bizonyult személy nem lehet a kegyelem tárgya. Salamon ezt a következőképpen foglalta össze: „A kik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat; de a kik megtartják a törvényt, harczolnak azokkal.” (Péld 28:4) Azok, akik tele vannak kegyelemmel a bűnösnek bizonyult bűnöző iránt, ők maguk is olyan személyek, akik elfelejtették a törvényt. Az ilyen bűnöző iránt érzett szánalmuk önmagában is a romlottság jele.

Néhány éve egy hatéves kislány – akit brutálisan lemészárolt egy perverz őrült – apja a következőt nyilatkozta: „Nem is annyira az elkövetőt hibáztatom, hanem inkább a társadalmat, amely kitermelte.” A tettes kétségkívül degenerált volt. De hozzá kell tennünk, hogy ez az apa is szörnyen az volt. Ez az apa tagadta a személyes erkölcsi felelősség tanát. A feje tetejére állította az erkölcsi rendet azzal, hogy a bűnözőt hívta áldozatnak. Megvetette Isten törvényét cserébe néhány különféle szociológiai értékelésért, amik felmentik a bűnözést. Salamon egyértelműen célzott az ilyen erkölcsi bűnözés következményeire: „Valaki elfordítja az ô fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is útálatos.” (Péld 28:9).

Az ölés hatalma tehát Isten hatalma; Isten törvényével összhangban kell gyakorolni, nem emberi hatalom, hanem Isten hatalma szerint. Az ölési jognak ez az istenes felhasználása a Biblia szerint jogos háború esetében is alkalmazandó.

De ez csak az érme egyik oldala. Az ölési jog Isten törvénye alatt áll, azonban az élet szintén Isten törvénye alatt áll. Manapság népszerű dolog úgy tekinteni a törvényekre, mint amelyek az életet korlátozzák, és ezt a hozzáállást intenzíven terjeszti az egzisztencialista humanizmus. A szabad élet a törvényt meghaladó élet, ami jón és rosszon túl van, ezt mondják nekünk; ez nem más, mint a törvénytől és az erkölcstől való megszabadulás. Ám a mi történelmi amerikai álláspontunk a keresztény hit, ami szerint igaz szabadság csak törvény alatt, Isten törvénye alatt létezik. Az istenes bölcsesség, ami a hitet és engedelmességet jelenti, az Írás szerint „Életnek fája ez azoknak, a kik megragadják, és a kik megtartják boldogok!” (Péld 3:18 vö. 11:30: ”Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs.”).  A Zsolt 19:7 Berkeley-féle verziójában „Az Úr törvénye tökéletes, helyreállítja a lelket.” Ahelyett, hogy egyfajta béklyó lenne, Isten törvénye számunkra az élet feltétele.

Most nézzük meg ennek a jelentését: Isten törvénye, mint az élet feltétele. Egy hal életének feltétele a környezete, a víz; vegyük ki a halat a vízből, és elpusztul. Egy fa életének a feltétele, élete és környezete a talaj; tépjük ki gyökerestül a fát, és elhal. Nem felszabadító tett kivenni a halat a vízből, vagy a fát eltávolítani a talajtól. Ehhez hasonlóan az ember életének feltétele, az ember erkölcsének, lelkiségének és fizikai egészségének alapja Isten törvénye. Ha az embereket és társadalmakat kiemeljük Isten törvényének világából, az annyi, mint hanyatlásra, bukásra és halálra ítélni őket. Ez nem felszabadítás, hanem kivégzés. Az ember szabadsága Isten törvénye alatt áll, és Isten törvénye az ember és a társadalom életadó levegője, létezésük alapvető feltétele. Amikor Mózes felszólította Izraelt, hogy engedelmeskedjen Isten törvényének és járjon a hitben, akkor a következőt mondta: „Bizonyságúl hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam elôtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;” Deut 30:19). „Ezért válasszátok az életet”, és az életet választani azt jelenti, hogy Isten törvényének engedelmeskedünk hit által Jézus Krisztusban, akinek a megváltó kegyelme lehetővé teszi, hogy higgyünk és engedelmeskedjünk.

A törvény ezért az ember életének feltétele, mert Isten az élet teremtője, és az egyedüli indoka az élet folytatódásának. Isten törvénye az élet lényege és az élet feltétele. Azok, akik módosítgatják Isten törvényét, vagy jóváhagyják az attól való eltolódást ahelyett, hogy az élet szabadságát keresnék, mint állítják, valójában halált keresnek. Egy hal számára a víztől megszabadulni, megszabadulás az élettől; a halál akarása. Jézus Krisztus a régi időkben Bölcsességként megnyilvánulva kijelentette: „De a ki vétkezik ellenem, erôszakot cselekszik az ô lelkén; minden, valaki engem gyûlöl, szereti a halált!” (Péld 8:36). Isten törvénye iránti gyűlölet az élet gyűlölete: a halál szeretete.

Az igaz kormányzás Isten igéje szerinti kormányzás, a Törvénye szerinti, az igazság szolgálata. Azok, akik megvetik a kormányzatot, Mózes (Num 15:29-31) és Szent Péter szerint (2Pét 2:10), bűnösök az önteltség bűnében. Az önteltség bűnében magunkra vesszük a tekintélyt és hatalmat, amihez nem lenne jogunk. Valahányszor félretesszük Isten életről és halálról szóló törvényeit, az önteltség bűnében vagyunk. Az önteltség a hitetlen ismertetőjegye. Az önteltnek lenni azt jelenti, hogy Isten helyére helyezzük magunkat, és azt követeljük, hogy élet és halál a mi döntéseink szerint alakuljon.

A gőgös humanisták az élet iránti tiszteletről beszélnek, azonban ahelyett, hogy tekintetbe vennék az élet szentségét, életszemléletük szekuláris és profán. Náluk az életnek nincsen kapcsolata Istennel; náluk az élet egyszerűen csak egy természeti erőforrás, amit ki lehet aknázni és a saját ízlésünk szerint át lehet formálni. Gőgösek, tehát a saját maguk akaratát követik. Világuk lényegében a saját egójuk és intellektuális büszkeségük. A magabiztosságuk annyi, hogy az elit uralkodó osztályt testesítik meg. Gőgjükben nem csak Istent vetik meg, hanem egymást is.

Ma olyan időket élünk, amikor buzgón hirdetik mindenki szeretetét elméletben, azonban a gyakorlatban mindenki masszív gyűlölete a honos. Sokat hallunk az egyenlőségről olyan emberektől, akik a feletteseinknek mondják magukat és azt hiszik, tudják, hogy mi a legjobb nekünk.

Egységről hallunk olyan emberektől, akiknek minden egyes tette megoszt minket. Az ilyen gőgös emberek, mivelhogy csak a saját akaratukat követik, csak anarchiát hozhatnak. Azonban a hit és engedelmesség egységet fognak elhozni, mivel Krisztusban egyesítenek minket, nem pedig egy emberi akarat alatt. „Grádicsok éneke Salamontól. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építôi. Ha az Úr nem ôrzi a várost, hiába vigyáz az ôrizô.” (Zsolt 127:1)”