Philipp Melanchton (1497–1560)

Melanchton az Augsburgi (Ágostai) Hitvallás részletes teológia védelmére írta az Apológiát, vagy másként Védőiratot 1530 körül. A Schmalkaldeni Szövetség vezető lelkészei 1537-ben fogadták el.

Az evangéliumi, vagy másként igaz bibliai vallás részletes kifejtésének tekinthető, leginkább azokat a részeket és különbségeket hangsúlyozza, melyek eltérnek a babonás, pogány jellegű római katolikus vallástól. Így tehát protestáns belső vitákat illetően nem szól sokat, mint például a szertartások részletei, a vasárnapra vonatkozó szabályok, az eszkatológiai elméletek közötti különbségek stb. Az Apológia letölthető innen, nem az újról, hanem a régi, száz éves kiadásról van szó. Az új kiadás megvásárolható itt, aktualizált kommentárokkal és lábjegyzetekkel: https://www.lutherkiado.hu/konyvek/teologia/274-apologia-az-agostai-hitvallas-vedoirata

Amikor egy református, vagy egy kálvinista baptista olvassa ezt a védőiratot, akkor néhány dolgot furcsának fog találni benne, ezeket itt röviden összefoglaljuk. Mindazonáltal nagyobb részben baptisták, reformátusok és modern uniált szellemű lutheránusok számára is elfogadható kell, hogy legyen ez az írásmű. Tehát a műben szereplő különbségek a lutheranizmus és kálvinizmus között:

  • Melanchton és az ortodox lutheranizmus/ólutheranizmus úgy hangúlyozta, hogy az embert nem Isten elsődleges dekrétumi elrendelő akarata igazítja meg, hanem Isten jóvoltából a hívőnek adatott hite. Ezt a hitet a hívő első alkalommal mindenképp megkapja, azonban ha nem vigyáz, vagy nem akar megmaradni benne, akkor el is veszítheti. Majd később újra el tudja nyerni, ha bűnbánatot tart és újra bűnbocsánatot nyer a Szentlélek által. Hogyan veszítheti el a hívő az üdvözítő hitét?
  • Úgy, hogyha halálos bűnt követ el. A lutheranizmus megtartotta a pápás vallásból a régi középkori skolasztikus felosztást, miszerint vannak halálos, és bocsánatos bűnök. A halálos bűnök a szántszándékkal, “gonoszul” elkövetett bűnök, míg a bocsánatos bűnök a gyengeségből elkövetett (tehát, aminek direkte ellenállnak, de elbuknak), illetve a nem tudatosan elkövetett bűnök. Krisztus áldozata automatikusan lemossa a bocsánatos bűnöket, az ilyen bűnök megférnek az igaz hittel. Viszont a halálos bűnök nem férnek meg vele, ezért akkor az illető kiesik a hitéből. Tudatos bűnbánat tartásával ismét visszanyeri üdvözítő, Krisztusban bizakodó és az ő bűnbocsánatát elfogadó hitét a hívő. (Az örök életre elrendelt hívek végül biztosan üdvözülnek, de közben elbukhatnak sokszor)
  • Az Úr vacsoráját az óegyházi hálaáldozathoz hasonlóan fogja fel, sőt még 8. századi mise elnevezést is átveszi a római katolicizmusból, így tehát vallja, hogy az igazi mise az az evangéliumi valláson belül (elsőször csak a saját lutheránus evangéliumi vallásukra gondoltak, mivel először csak az volt a színen) őriztetik meg tovább. Nem kritizálja, hogy Krisztus az úrvacsorában anyagi-valós módon jelen van (de azt nagyon helyesen tagadja, hogy az úrvacsorai elemek, a kenyér és a bor megszűnnének esszenciálisan kenyér és bor lenni).
  • A bemerítés rendelését, illetve a keresztség sákramentumát viszont majdhogynem teljesen római katolikus módra fogja fel, azaz azt vallja, hogy a keresztség/bemerítés által a hívő vagy kisded újjászületik, és lemosatik róla az eredeti bűn kárhozatra vivő vétke. Ezért a keresztség szükséges az üdvösséghez, és a vízkeresztség is, nem csak a Lélekkel/Lélekbe keresztelés, merítkezés. Az egyedüli különbség a lutheránus és római keresztségfelfogás között, hogy a klasszikus lutheránusok nem vallják, hogy a kereszteletlenül meghaltak garantáltan elkárhoznak (az eredeti pápás vallás az ilyeneket vagy a köztes limbóra, vagy a tisztítőtűzre küldte, de az eredeti lutheranizmus is elutasítja ezeket a köztes, bibliátlan harmadik helyeket). A klasszikus lutheranizmus egyszerűen csak azt vallja pozitívan, hogy nagyon szigorúan kell ragaszkodni a keresztelés aktusához, és feltétlenül ki kell szolgáltatni a haldokló kisdedeknek vagy felnőtteknek, mert szükséges az üdvösségre.
  • [Vannak még egyéb különbségek is, de az Apológia azokat nem fejti ki, ugyanis, csak a későbbi lutheránus belviták során fektették le őket (Isten nem rendel kárhozatra, nem bukik el senki előre elrendelten; Krisztus váltsághalála nem csak elegendő, hanem aktuálisan is az egész emberiségre hat; továbbá Krisztus két természete nagyon szoros kapcsolatban van, majdhogynem egyesül, ezért jelen tud lenni az úrvacsorában Krisztus anyagilag is, illetve mennyei testének anyaga szerint.)]