schwertley

Jelen írás újabb részlet Brian Schwertley “God’s Law for Modern Man” című könyvéből. Alapvető információkat tudunk meg belőle a rekonstrukcionista állam jellegéről, többek között azt is, hogy hogyan kezeli a különböző felekezetek (és vallások) kérdését. Aláhúzások tőlem.

„Az állam

A három Istentől rendelt kormányzati szféra közül (a család, az egyház és az állam) az államnak jut a legkevésbé fontos szerep az Istennek tetsző domínium kialakításában. Miért? Mert az állam elsődlegesen negatív szerepet játszik Isten tervében. Ez azt jelenti, hogy az államnak az a feladat adatott, hogy megvédje a családot és az egyházat a látható támadásoktól. Az állam kötelessége, hogy egy törvénytisztelő környezetet biztosítson, ahol a keresztény egyházak és családok gondtalanul kibontakozhatnak. A polgári kormányzat feladata, hogy megbüntesse a gonoszt cselekvőket, akik olyan bűnöket követnek el, amelyeket Isten az ő szavában bűncselekményekként ír le. Az államnak negatív szankciókat kell alkalmaznia a bűnözőkkel szemben (akik bibliai értelemben is azok), és meg kell, hogy védje a népet egy külföldi inváziótól vagy támadástól. Ennél fogva, bármilyen polgári törvényrendszer, amely nem ismeri el az ószövetségi törvényrendszer büntetőjogi szankcióit nem számít biblikusnak, káros, sőt veszélyes is a társadalomra.

A bibliai törvény adja meg a kellő keretet a magántulajdon védelméhez (azzal, hogy lehetővé teszi a domíniumot, a gazdasági és tudományos növekedést) a család védelméhez (azáltal, hogy elrettent a válástól, a deviáns szexuális magatartást illegálissá teszi), és az egyház védelméhez (azáltal, hogy a nem-keresztény vallásokat és szektákat illegálissá teszi).

Az állam feladata, hogy féken tartsa a rosszat. Pál a következőt mondja: „Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle, mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi.” (Róm 13:3-4). Amikor a polgári kormányzat már nem üldözi azt a magatartást, amire Isten azt mondja, hogy bűnözői, és megkísérli, hogy megváltója és atyja legyen a polgárainak, akkor végül mindig összetűzésbe fog keveredni az egyházzal és a családdal. A kommunizmus, a szocializmus és a jóléti állam (a jóléti állam csak kóros esetben, de nem alapvetően tartozik ebbe a kategóriába – a szerk.) mind abból erednek, hogy az állam túllép a számára megengedett kereteken. Az etatisták a szabályozások által végbemenő üdvösségben hisznek – abban, hogy a megfelelő törvénykezés meg fogja szüntetni a szegénységet és tudatlanságot, és világbékét fog elhozni. Csakhogy az efféle programok kudarcot vallottak eddig, és kudarcot is fognak vallani és nem vezethetnek Istennek tetsző magatartáshoz és domíniumhoz. Miért? Mert „jóllehet valakit lehet kényszeríteni szigorú törvényekkel és rendszerrel, de megváltoztatni nem lehet senkit sem törvény által; sem megmenteni nem lehet törvénnyel. Csak Jézus Krisztus által, Isten kegyelméből menekülhet meg az ember.” (R. J. Rushdoony, Law and Liberty (Vallecito, CA: Ross House Books, 1984), 3. o.)

A törvény jó, ha valaki törvényesen alkalmazza (1Tim 1:8). Mindenfajta kísérlet, amely az emberiséget a különböző kormányok által egy ezeréves paradicsommá akarta alakítani, kudarcot vallott. Az etatista bürokraták által kieszelt, gyakran abszurd és erőltetett törvények csak arra voltak jók, hogy a tömegeket rabszolgasorba taszítsák, közben pedig gátolják a gazdasági fejlődést.

Az állam (az egyházzal és családdal összevetve) nagyon kis szereppel bír egy Istennek tetsző domíniumi rendben. Noha az állam rendelkezik a joggal, hogy betartassa Isten törvényét azzal, hogy megbünteti a (bibliai alapon definiált) bűnözőket, azonban nem rendelkezik a joggal, hogy hirdesse az evangéliumot, vagy, hogy kényszerítse (azaz erőszakot alkalmazzon) az embereket, hogy váljanak kereszténnyé. A bibliai domínium alulról fölfelé, decentralizált rendszerben történik. Az evangélium megkeleszti a társadalmat, amikor az egyének és családok megtérnek, egyháztaggá válnak, majd elkezdik a keresztény világnézetet gyakorlatba átültetni a saját gazdasági, tudományos vagy társadalmi területükön. A polgári kormányzat keresztény lesz, Krisztussal szövetségben levő lesz, kifejezetten alá fogja vetni magát Krisztusnak, mint királynak, és el fogja fogadni az Ő törvényrendszerét, de csak azután, hogy a társadalmat már megkelesztette az evangélium és az emberek kereszténnyé lettek.

E forgatókönyv azt tételezi fel, hogy a legtöbb ember elfogadott egy bibliai formájú kereszténységet (azaz, reformált kereszténységet); és azt, hogy az emberek elfogadták Isten szuverenitását, Krisztus mindenek feletti uralmát, Isten szent törvényét, és a bibliai istentiszteletet. Ha az amerikaiak többsége a modern evangelikalizmust tenné a magáévá (amely tagadja Isten törvényének nagy részét, bibliátlan pietizmust vall, elfogadja a pluralizmust, a szórakoztatásra összpontosít, teológiailag arminiánus stb.), akkor Amerika valószínűleg semmit sem változna (a maga abortuszával, pornográfiájával, korrupt vezetőségével stb.). (Talán ami változás bekövetkezne, az annyi lenne, hogy a vezetőség nem liberális szekuláris humanista lenne, hanem konzervatív szekuláris humanista.) [1] Ezért a missziós parancs betöltésének fontosságát, és a népek tanítását Isten tanácsának teljességére nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az egyház meghódítja a világot a Lélek kardjával – Isten szavával. Isten királyságának győzelme bizonyos. „Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenütt jó illatú áldozatot mutatnak be nevemnek, és az tiszta áldozat! Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura.” (Mal 1:11) Politikai tevékenység a református keresztény vallás szilárd alapja nélkül legjobb esetben is csak stagnáció, míg legrosszabb esetben a hallgatólagos elfogadását jelenti egy jobboldali szekuláris humanizmusnak (pl. Rush Limbaugh, Pat Buchanan, Bill Buckley stb.) és bibliaellenes ökumenizmusnak.

Bár az állam szerepe korlátozott, de ez még nem jelenti, hogy lényegtelen is volna. Minden olyan állam, amely nem marad meg Isten törvénye mellett, akadályozza az istenes domíniumot antikrisztusi és családellenes törvénykezéssel. Az olyan államokban, ahol elhagyták a keresztény világnézetet a szekuláris humanizmus kedvéért, ott a bibliai törvényt lebontották és egy pozitivista (ember gyártotta) törvénnyel cserélték fel. A humanisták elutasítják a Biblia transzcendens, ontológiai Istenének a képzetét, aki abszolút és nem változó törvényeket ad. Így hát a humanisták hallgatólagosan magukat kiáltották ki Istennek, és azon dolgok egyedüli meghatározóinak, amik jóvá, vagy rosszá teszik a társadalmat. „A modern humanizmus, az állam vallása, a törvényeket az államra vezeti vissza, és így az államot teszi meg az állami rendszer Istenének – vagy a népet, amint az államban megnyilvánul. Úgy ahogy, Mao-Ce-Tung jegyezte meg egyszer: ’ A mi Istenünk nem más, mint a kínai néptömegek.’ A nyugati kultúrában a törvény forrása fokozatosan elmozgott Istentől a nép (vagy az állam) felé…” (R. J. Rushdoony, The Institutes of Biblical Law, 5. o.)

Miként R. J. Rushdoony megjegyezte, „a[z adott társadalmi] törvény forrása annak a bizonyos társadalomnak az Istene.” (ugyanott) Mivel a szekuláris humanisták, akik a polgári kormányzásban túlsúlyba kerültek, nem hisznek benne, hogy bármi is létezne fölöttük, amire tekintettel kellene lenni, amikor meghozzák a törvényeiket, elutasítják a törvény szabályát: „Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.”(Bír 17:6). Így hát fennhatóságot akarnak az élet minden területe fölött, beleértve a családot, magántulajdont és az egyház gazdaságát is. Minden olyan vallásra vagy világnézetre, amely igyekszik határt szabni a kormányzat szerepének, úgy tekintenek, mint amely a messiási államot fenyegeti. A bibliai kereszténység a legnagyobb fenyegetés a humanista államra, mert azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus mindenre kiterjedően Úr, és ezért mindenkinek (beleértve az államnak is) alá kell vetnie magát Krisztusnak és az Ő törvényének. A Biblia azt tanítja, hogy az üdvösség csak Jézus Krisztustól jön, és nem az állam tevékenységének az eredménye.

Így az egyház központi szereppel bír a társadalmi megszentelődésben, mert Isten szavát hirdeti egyéneknek, családoknak, intézményeknek és kormányzatoknak. De egy olyan egyház, amely nem hirdeti Isten tanácsát annak teljességében, az valójában nem teszi tanítvánnyá a népeket. Az egyház ezért felelős, hogy mindent tanítson abból, amit Jézus parancsolt, beleértve az ószövetségi polgári, eseti törvényeket is (Mt 5:17 kk.).

A kereszténység nem csak egy üzenet, hogy az egyének hogyan kerüljék el a poklot, hanem egy vallás, amely az élet minden területéhez szól. Krisztus nem azért jött, hogy mindössze a gyülekezeti épület négy fala között nyerjen magának domíniumot, hanem azért, hogy az egész föld fölött nyerjen. Az egyháznak folytatnia kell ezt a felelősségét, hogy só és világosság legyen a nemzeteknek. „A holtak hazájába kerülnek a bűnösök, minden olyan nép, amely elfelejti Istent.” (Zsolt 9:17)”

[1] Egy ehhez hasonló reprezentatív példa játszódott le Jimmy Carter elnök (1977-’81) személyében, aki evangelikál volt, mégsem alakult vissza tőle az USA történelmi keresztény állammá – a szerk.