anti-theonomy-cáfolat-300x172

Nemrég megjelent magyarul két teonómiát cáfolni szándékozó írás. Egyik közvetlenül támadja tézist, a másik a Westminsteri hitvalláson keresztül közvetve. Az ezen írásokban felsorolt némely érvekre (elég sokra, de nem az összesre) fogok tételes cáfolatot adni, azonban mielőtt ezt megtenném leírom a kiindulási alapjaimat.

(A cikkek címe megjelenésükkor a következő volt: Reakció a teonomizmus törvényértelmezésére – a hagyományos református törvényértelmezés kifejtése a mózesi törvény civil részével kapcsolatosan; továbbá: A klasszikus reformátori teológia törvényértelmezése a westminsteri hitvallás szerint – a teonomizmus cáfolata)

Az alábbi írásban a kiindulási pontom NEM a Westminsteri hitvallás hármas törvényfelosztása lesz, hanem a törvény oszthatatlansága, valamint az erkölcsi és civil (továbbiakban csak civilerkölcsi) törvény szétválaszthatatlansága. Azaz: a törvénynek csak a konkrétan érvénytelenített, vagy exegetikailag külön érvényteleníthető részei hatálytalanok napjainkban – a gyakorlatban ez a ceremoniális törvényt és egy kevés eseti törvényt (túlnyomórészt ezek a szeparatista törvények) jelent. Magam sem látom túl erősnek a Westminster 19.4 és a teonómia kibékítésére törekvő kísérleteket. Célszerűbbnek látom Rousas J. Rushdoony véleményét elfogadni a kérdésben, ami elutasító a 19.4-gyel kapcsolatban. Egyetértek Thomasszal, aki írja, hogy egy teonomista sokkal világosabban fogalmazná meg nézeteit és nem olyan homályosan, mint a Westminsteri hitvallás passzusa (A szerző írja: „Nyilvánvaló, ha egy teonomistának azt mondanánk, hogy állítson össze saját nézeteiről egy hitvallást, akkor nem ilyen félreérthető megfogalmazással élne, hanem egyértelmű és világos módon kifejezésre juttatná, hogy a civil törvény a mai napig érvényben van.”). Azonban azt is vallom, hogy a Westminsteri Nagykáté igenis, akarattal, vagy akaraton kívül, de teonomista alapra helyezkedik, amikor a civilerkölcsi törvényeket úgy használja fel, amik pontosítják és kifejtik, konkrét megváltoztathatatlan tartalommal töltik fel a tíz parancsolat törvényeit.

A válaszadás legrövidebb és legegyszerűbb módját fogom követni: először kiemelem mindig az adott ellenérvet summázva, majd idézem, ahogyan a szerző (vagy időnként Kálvin) azt konkrétan megfogalmazta, végül egy cáfolatot adok rá. Igehelyek kevesebbszer fognak előkerülni, mivel a szerző a teonómiát, inkább filozófia-logikai alapon támadta meg, semmint exegetikai alapon (mivel úgy nem sok mindent lehet rajta támadni). Tehát az érvek:

I. Nem jár negatív következménnyel, ha a civil törvényeket mellőzzük, mert a szeretet állandó kötelességei és parancsai az erkölcsi törvényben megmaradnak.

„5. Az erkölcsi törvény mindenkit, a megigazítottakat és másokat is, örök érvényűen kötelez annak megtartására. Ezt pedig nem csupán a törvény tartalmára való tekintettel, de a törvényadó teremtő Isten tekintélyére nézve is teszi. Az evangéliumban ezt a kötelezettséget Krisztus semmiképpen sem oldja fel, sokkal inkább megerősíti.” (Westminsteri Hitvallás, XIX, 3-5)

“Valamint tehát a kegyességnek minden sérelme és megrövidítése nélkül el lehetett törölni a szertartásokat, úgy ezeknek a törvénykezési szabályoknak elhagyásával is megmaradhattak a szeretetnek állandó kötelességei és parancsai.”

Válasz: A teonomisták azt vallják, hogy a szeretet kötelességeit és parancsait pontosan nem is ismerjük az ószövetségi eseti törvények nélkül. Azokat a civilerkölcsi törvények fejtik ki részletesen. A szeretetparancsokat éppenhogy kicsorbítjuk, illetve elveszünk belőlük, ha ezt a módszert követjük. Ilyen alapon, ha a tízparancsolatból elvennénk, arra is mondhatnánk, hogy a kegyesség megrövidítése nélkül történt. Lehetne alternatívaként még felkínálni, hogy az újszövetségi eseti törvények nekünk elegendőek a tíz parancsolat magyarázatára. Azonban erre mi azt feleljük, hogy úgy látszik, hogy maguk az ÚT-i szerzők is az ÓT-i eseti törvények alapján pontosítottak maguknak ÚT-i alkalmazásokat az egyes tíz parancsolati törvényekhez. Ezért következetlen az ÓT-i civilerkölcsi törvényeket en bloc kizárni a tíz parancsolat pontos alkalmazásai meghatározásánál.

 

II. Kálvin szerint a törvény egyetemes mércéje, amihez minden törvénykönyvet kell szabnunk, az a természeti törvény a méltányosságon keresztül. Ez a méltányosság, illetve szívbe írt törvény egyetlen dolog, ami minden jó törvényrendszerben jelen van.

„Hogyha ez igaz, akkor az egyes nemzetek számára bizonyára fennmaradt az a szabadság, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyekről előre látjuk, hogy hasznukra válnak, amelyek mégis a szeretetnek amaz állandó szabályához legyenek szabva, úgy, hogy – ha formailag különböznek is – alapelvük ugyanaz legyen.”

“A méltányosság, mivel természeti dolog, mindenkire nézve csak egy lehet s ezért minden törvényben is a dolog mivoltához képest ugyanazon méltányosságnak kell a szem előtt lebegnie. Az állami szervezetek, mivel bizonyos körülményekre vonatkoznak, amelyektől részben függenek, egyformán csak valamennyien ugyanazon méltányosságra törekedjenek: nem baj, ha különböznek…”

“Istennek ama törvénye, amelyet erkölcsinek nevezünk, nem más, mint a természeti törvénynek és annak a lelkiismeretnek bizonyságtétele, amelyet Isten az emberek szívébe bevésett, tehát annak a méltányosságnak, amelyről most beszélünk, egész elve abban van előnkbe írva.”

“Mindazokat a törvényeket, amelyek ezen szabály szerint lesznek alkotva, amelyek erre a célra irányulnak, amelyek ezen határ által korlátoznak, nem helyteleníthetjük, még ha eltérnek is akár a zsidó törvénytől, akár egymástól.”

„Mert az, amit némelyek hánytorgatnak, hogy t.i. a Mózes által hozott isteni törvényeket meggyalázzuk, ha ennek érvényét megszüntetvén, fölébe helyezünk más új törvényeket, a leghaszontalanabb kifogás. Mert egyfelöl nem helyezünk a mózesi törvény fölé másokat, amikor inkább ajánljuk ezeket – nem azért, mert egyszerű összehasonlítás útján jobbaknak találtuk, hanem mivel az idői, helyi és népviszonyokhoz alkalmasabbak”

“A méltányosság „elve”, amelyen minden törvénynek alapulnia kell, a természeti törvényből, a lelkiismeret bizonyságtételéből eredeztethető, így a tízparancsolat, azaz az erkölcsi törvény – amely megegyezik Kálvin szerint a természeti törvénnyel, így a lelkiismereti törvénnyel is – tartalmazza egészében ezt a méltányosságot;”

“ahogy Isten számon kért egyéneket, nemzeteket a törvényének megszegéséért már a Sínai törvény adás előtt is (azaz a konkrét izraeli civiljogi eseti törvények kijelentése előtt), úgy a civil törvény megszegése után is ugyanúgy számon kérhet, ugyanazon mérce szerint: azaz az ember szívére írt, majd később a Sínain kijelentett tízparancsolat, azaz az erkölcsi törvény mércéje alapján.”

Válasz: A méltányosság nem lehet valami Biblia felett, vagy mellett lebegő eszménykép. Az esetben jobban hasonlítana Platón Jó ideájához, mintsem Isten rendeleteihez. A természeti törvény ugyan biblikus fogalom, azonban a bibliától függetlenül a romlott ember képtelen meghatározni, hogy milyen is pontosan az Isten által rendelt természeti törvény (hacsak nem a mózesi törvények kifejtését vesszük annak). Az sem feltétlenül igaz, hogy a Sínai törvény előtt a szívbe írt törvény volt a mérce, és nem a mózesi polgári törvény. Felfoghatjuk úgy is, hogy a mózesi törvény legtisztább kijelentése előtt annak egy töredékét kérte számon Isten, majd azután már örökké a mózesi törvény a viszonyítási alap.  Egyébiránt az sem lehetséges, hogy az ember egyetlen természeti törvényhez (ezért alkottak számos természeti törvényt filozófusok), pláne nem, hogy ahhoz szilárdan tartsa magát. Meglehet, hogy Ádám esetében még úgy volt, hogy tartotta magát ahhoz amit Isten beleírt, azonban a Római level elejéből (Rm 2:12,14) ) már az látszik, hogy ha a romlott ember magában akarja megkeresni a szívbeli törvényt, akkor az csak nagyon gyatrán és megközelítőlegesen sikerülhet, lényegében egy alternatív mérce, ami alapján elkárhozik. A lelkiismerethez sem futhatunk, miként Kálvin javasolja, mert a lelkiismeret kultúránként változik és külső hatásokkal tetszőlegesen programozható – az adott korszellemnek megfelelően, ami az ember romlott sodródásához, dekadenciájához igazodik. Kizárólag a tíz parancsolatot sem vehetjük alapul, hiszen nem azt teszik az ÓT-I és ÚT-I tanítók sem. Éppen ezért F. Turretini által felkínált megoldáshoz kell folyamodnunk, aki szerint, amennyiben Mózes törvénye minden nép számára minta, akkor a természeti törvény a legpontosabban leírva megegyezik a tízparancsolattal a mózesi civilerkölcsi törvénnyel magyarázva – ez utóbbi felfogást pedig, hogy a mózesi egész törvénygyűjtemény a ceremóniák nélkül érvényben van, a teonomisták úgy fogalmazzák meg, hogy a bibliai törvény örökké érvényben van, kivéve azon részei amik egyértelműen megváltoztak Krisztus vagy konkrét rendeletek miatt. A “zsidó”, ill. bibliai törvénytől való eltérést mi inkább csak formailag engedjük meg, mert tartalmilag nem térhetünk el a civilerkölcsi törvények mögött rejlő alapelvektől. Tartalmilag csak alapos exegetikai indoklás esetén térhetünk el az adott civilerkölcsi törvénytől – nem pedig önkényesen, amint azt az anti-teonomisták vallják. Kálvin kritikája, csak annyiban lehet jogos (márha így értette), hogy a bibliai törvény formáját, de nem alapvető tartalmát módosítják az idői, helyi és nép viszonyok.

 

III. A humanista és természeti törvényen alapuló erkölcsi rendszerek és a bibliai törvényen alapuló erkölcsi rendszer közötti különbség csak abban áll, hogy a büntetések mértéke eltérő.

“A közöttük lévő eltérések nem abban állnak, hogy míg az egyik törvényrendszer valamit bűnnek ítél, addig a másik ugyanazt nem ítéli annak, hanem pusztán az adott bűncselekmény büntetésének eltérő mértékében (az eltérő történelmi idő, szituáció, konkrét helyzet függvényében).”

Válasz: A Bibliai törvény és a pogány-humanista törvények és a természeti törvények közötti különbség nem csak a büntetések mértékében áll. Sokszor, amit a bibliai törvény bűnnek ítél, azt a többi felmenti. Fordítva is van, hogy a bibliai törvény valamit nem ítél bűnnek, amit a másik annak ítél. Nagyon sok terület van, ahol csak a mózesi polgári törvény igazít el minket pontosan, de kiemelnénk pár területet, ahol nyilvánvaló különbségek állnak fent. A bibliai törvény bűnnek tartja a szodómiát/homoszexuális gyakorlatot (Aquinói Tamás a bibliai törvényt mentette át filozófiájába arisztotelészi módszertanával), míg Platón engedélyezte azt természetes dologként, amennyiben nem akadályozzuk vele a családalapítás jelenségét. Ugyanígy vehetjük az apának biztosított jogokat is. A Római törvénykezés és a kínai törvénykezés túl nagy hatalmat biztosított az apának (élet halál ura), a modern humanista európai uniós jog túl kevés jogot biztosít az apának a gyerek fölött (a gyerek beperelheti az apját adott esetben) – míg a bibliai törvény által az apának adott jogok a kettő között vannak. Ott van még a rabszolgaság kérdése is, amit a mai világ egyöntetűen gonoszabb dolognak gondol még a Sátánnál is. A régi világ egyöntetűen természetesnek gondolta, pedig egy rendkívül durva fajta rabszolgatartás dívott, ami az embert tárgynak (római bányász rabszolgák, hadifoglyokból lett áldozati azték, germán (?) stb. áldozati rabszolgák) vagy félig tárgynak (a jobbágyságra gondolok), és sokszor faji alapon tette ezt (gyarmatról behozott rabszolga). Ebben a kérdésben is csak a bibliai törvény képes minket eligazítani. Ez csak a jogtalan rabszolgaságot, az emberrablást ítéli el egyöntetűen, azonban egy szerződéses szolgasághoz hasonló rabszolgaságot legitimnek mond.

 

IV. A mózesi polgári törvény soha nem adatott másnak, mint a zsidó népnek, tehát lelkiismereti kényszer sem köti az alkalmazását.

„A mózesi törvény polgári része így nem kötelezően érvénybe léptetendő előírás a mai nemzetek számára, hogy törvénykezésüket ez alapján újraírják, ugyanis eleve nem számukra adatott.”

„a nemzetek kormányai Isten előtt rendelkeznek olyan felelősséggel, hogy megbüntessék a gonoszt és elősegítsék a jót, de ez nem nyújt elengedő alapot arra, hogy kijelentsük: az Izraelnek adott részletes törvénykezés szerint kellene a világ kormányainak működniük. Mégpedig azért nem, mert ezek a törvények egy egyedülálló időben, helyen, és nép kötelékében voltak mérvadóak.”

Válasz: Igaz, hogy a mózesi törvény közvetlenül nem adatott más népnek, azonban a Biblia tanúsítja, hogy csodálatra és átvételre méltónak kellett volna tartaniuk a környező népeknek (Deut 4:5-8; Ézs 51:4; és esetleg a 3Móz 24:22). Továbbá nyilvánvalóan a kánaáni népeket is azért rendelte kiirtásra Isten, mert nem tartották be a mózesi törvényben leírt tiltásokat, hiszen azt olvassuk, hogy bestializmusért (állatokkal való közösülés), vérfertőzésért, emberáldozatokért, varázslásért, satöbbik miatt telt be Isten haragja, amely bűnök egyértelműen csak a mózesi polgári törvényben lettek egyértelműen elítélve (Gen 15:15-16; emberáldozatról: Deut 18:10, a legfőbb rész az egész Lev 18). Ebből az következik, hogy a mózesi polgári törvény hallgatólagosan minta minden népnek. Persze igaz, hogy csak a keresztényekben van meg az ahhoz szükséges Lélek, ahogy Isten törvényéhez akarjanak alkalmazkodni. Tehát önszántukból csak ők törekedhetnek tudatosan arra, hogy átvegyék ezeket a törvényeket. Azonban elviekben még a nem keresztényekre is ezeknek kellene vonatkoznia, hiszen Isten uralma alatt ezek a törvények vannak életben, márpedig Isten uralmát a lehető legnagyobb mértékben terjeszteni kell. A mennyre is igaz mindez; amennyiben a pogányok lehetnének a mennyben/Isten teljes uralma alatt, akkor Isten betartatná velük a teljes törvényét. Az is következik mindebből, hogy a pogányok, amennyiben eltérnek a mózesi polgári törvény elveitől, nagyobb büntetésre számíthatnak, mint akkor, ha ahhoz nagyon hasonló törvényeknek megfelelően rendezik be társadalmukat (a törvény áldásai és átkai miatt, de túlvilági jutalom- és büntetésfokozatok miatt is). Ergo a mózesi polgári törvény közvetve igenis mindenkinek adatott.

 

V. A zsidó nemzetnek számos ceremoniális sajátossága volt, ami a mai nemzeteknek nincs, azért a zsidó nemzet polgári törvényeihez nem vagyunk kötelesek alkalmazkodni még tartalmukban se.

„E földön helyezkedett el a templom, amely az istentisztelet központja volt.”

„A hitvallás tekintetbe veszi ebben a szakaszban Izraelnek az üdvtörténetben betöltött sajátos helyzetét és szerepét, hiszen azt mondja, hogy a törvény két részének is (a ceremoniális és polgári rész) a címzettje kizárólag Izrael politikai népe volt.”

„nem veszi tudomásul az ókori Izrael egyedülálló és párhuzam nélküli üdvtörténeti helyzetét. Ezek után nem meglepő, hogy a törvény értelmezésével kapcsolatban is zátonyra fut.”

Válasz: Az antiteonomisták nagyon erősnek hiszik az ilyen típusú érveket, azonban ezek meglehetősen roskatag lábakon állnak. Ugyanis azon alapulnak, hogy a zsidó állam megkülönböztetett volt, csakhogy ezen megkülönböztetettség csak ceremoniális értelemben érvényes és úgy is múlt el(templom, papság, áldozatok, körülmetélkedés, étrend stb.). Csakhogy az erkölcsi törvény tekintetében nem múlt el, aminek a civil törvény is részét képezi. Igaz, hogy az erkölcsi és civilerkölcsi törvényt Isten kvázi közvetlenül adta át Mózesnek, és a frigyládában őrizték a zsidók között a törvény tábláit, de az, hogy nem a mi népünk egyik képviselője kapta hajdanán kézbe a táblákat és egyéb rendelkezéseket, illetve, hogy nekünk nincs szent sátrunk és frigyládánk, az még nem jelenti, hogy a tíz parancsolat és az azt magyarázó többi parancsolat tartalmilag kevésbé vonatkozna ránk, mint rájuk. A teonomizmus ellenzői ebben a gondolatmenetben igyekeznek az összes civil törvényt besöpörni a ceremoniális törvények szárnyai alá, még azokat is, amiknek semmi ceremoniális vonatkozásuk nem volt – csakhogy ez nem megalapozott csúsztatás, sőt én még azt is mondanám, hogy tisztességtelenség, hogy ilyen nagy súllyal akarják ezt az érvet latba vetni. Csak a ceremoniális Izrael volt és lehet egyedi. Azonban a polgári törvények értelmében nagyon is sok állam lehet és hasonló ma is és az ókorban is a zsidó államhoz (sajnos egyetlen keresztény vagy zsidó állam sem ilyen napjainkban, de jellegükben egyes iszlám államok megmutatják, hogy lehet szigorú és patriarchális egy modern állam is, pl. Irán, Arab Emirátusok stb.). Tehát mégegyszer Izrael egyedisége, csak a ceremoniális törvény vonatkozásában applikálható és a ceremoniális vonatkozású civilerkölcsi törvény esetében. Azonban nem applikálható a ceremoniális, papsági vonatkozás nélküli civilerkölcsi törvények esetében.

 

VI. A civilerkölcsi törvény részletekben történő megvalósítása problémákba ütközik.

„ez inkább gyakorlati megfontoláson alapszik, nevezetesen: hogyan lehetne az Izraelnek adott polgári törvényeket helyesen magyarázni, majd megfelelően applikálni, alkalmazni a mai kulturális és politikai kontextusra?”

Válasz: Ez nem ellenérv. Ez egy észrevétel. Ugyanezt lehet mondani arra is, hogy tilos más feleségére kívánsággal tekinteni, vagy, hogy kitartóan szüntelenül imádkozni kell. Ugyanis mindkettő nehéz parancs. Továbbá a teonómia sem mondja, hogy minden egyes törvényt alkalmazni kell, és, hogy egyik se vesztette érvényét, külön-külön egy-egy érvényét veszthette, de ezt alaposan egzegetikailag bizonyítani kell, egyénileg (mint a Lev 19:19 esetében teszi ezt meg Gary North – erről később lesz egy exkurzus), máskülönben a kiindulási pont az, hogy az összes civilerkölcsi törvényt el kell fogadni.

 

VI/b A megvalósult teonomista bibliai törvények lehetséges, hogy területenként változnának, nem lenne egy egységesen megvalósított civilerkölcsi törvény.

„Másrészt Izrael civil törvényeinek mai alkalmazása sem lenne feltétlenül „egységes”.”

„De ki garantálja, hogy egységes módon történne minden nemzet esetében ez az „átültetés”?”

Válasz: Ezt a teonómia is elismeri (tehát a vád alaptalan), ugyanakkor a bibliai törvényen (tíz parancsolat és érvényes civilerkölcsi törvények) alapuló esetleges eltérések teljesen más lényegűek, mint a pontosan meghatározhatatlan ún. természeti törvényen, satöbbi autonomisztikus (önkényesen meghatározott) törvényeken alapuló eltérések.  Teljesen más lesz az átfogott spektrum.

Egyébiránt a teonómia nem állít ilyet és teonomisták nem lépnek fel ilyen 100%-ig egységes igénnyel – mindazonáltal a büntetések mértékét mindenképpen a bibliai törvény határozza meg, ill. a bibliai törvény adta keret. És szó sincs olyan tág és laza (vagy helyenként éppen túl merev lsd. egyéni korlátlan felé növő szabadságjogok) keretekről, amiket a természeti törvény hívei szeretnének megvalósítani. Azt mondhatjuk, hogy egy modern természeti törvény az humanista törvényrendszer, míg egy középkori jellegű keresztény természeti törvény az tökéletlen és felhígult bibliai törvény. Ezekhez képest a bibliai törvény aktuális megvalósulásai jóval kisebb tartományban lehetnek változékonyak. És itt jelzem mégegyszer, hogy az aktuális megvalósítás-átültetés a teonomizmus szerint finommunkát igényel, és nem betű szerinti lélektelen alkalmazást, hiszen a civilerkölcsi törvény nagyon precíz alkalmazásai a tíz parancsolatnak, és így az aktuális civilerkölcsi törvények alapelveit külön meg kell találni, amennyiben nem lenne egyértelmű (pl. nefőzd meg a gödölyét az anyja tejében = amikor az állatból hasznot húzol, akkor óvd közben a faj megmaradását is; szemet szemért, fogat fogért = a bűnnel legyen arányos a büntetés).

 

VI/c A teonómia nem is tartja életben a mózesi polgári törvényt, ha nem mindig egy az egyben szó szerint veszi át a polgári törvényt. Ilyen formán a teonómia is csak egy szigorú természeti törvény.

„ha egy az egyben alkalmazhatatlan számos akkori polgári rendelkezés, akkor miért tekinthetnénk azokkal megegyezőnek a mai kontextusra átformált változatukat? Legfeljebb csak annyit jelenthetnénk ki, hogy Izrael polgári törvényeit vettük alapul, de azt nem, hogy ezeket tesszük meg – változatlan formában – állami törvénykezésünk alapjául.”

Válasz: A teonomisták úgy határozták meg a teonómiát, hogy az nem mindig szó szerint alkalmazza a civilerkölcsi törvényt, valamikor csak az azok mögötti alapelveket követi. Azonban ez a teonómia és nem más, és ez a megközelítés még mindig jobban életben tartja a mózesi polgári/civilerkölcsi törvényt, mint bármelyik nem teonomista kálvinista törvényalternatíva. Továbbá a teonomista törvényértelmezés kötelezőnek ismeri el a civilerkölcsi törvényt, belső kényszer miatt kötelezőnek, és Isten szemében mintának. A teonómia elutasítja a többségi kálvinista felfogást miszerint a civilerkölcsi törvény csak választható opció, mégpedig azért, mert a bibliai törvényt nem egy természeti törvénynek kezeli a sok közül, hanem az objektív isteni törvénynek, mondhatnánk, hogy az egyetlen korrekt természeti törvénynek.

 

VII. Pál amikor a római birodalomhoz viszonyult, akkor nem kérte tőle számon a bibliai törvényt, tehát nem csak bibliai törvény lehet jó.

„Említsük meg azt is, hogy Pál apostol hozzáállása a Római Birodalomhoz, mint hatósághoz sem a teonomizmus tézisét támasztja alá”

„Miért tenné ezt, ha ezek (hibás törvénykezésük szerint) – ahogy a teonomizmus állítja – önmagukban rosszak lennének?”

„Pál apostol érve a római kormányzat mellett – minden hibája ellenére – nem is az, hogy Isten gondviseléséből fakadóan egyáltalán létezhet, hanem az, hogy e kormányzat valójában betölti a bűnösök megbüntetésére vonatkozó isteni mandátumot. (Róm 13).”

Válasz: ez az érv: argumentum e silentio, hallgatásból fakadó érv, ami valószínűségre épít, ennél fogva eleve nem lehet túl erős. Tudnunk kell, hogy teljesen más ügy egy már egzisztáló birodalom, ami alatt élünk, ezt – az apostoltól tudjuk – nem szabad forradalmian megingatni, hanem engedelmes polgárnak kell lenni, és forradalom nélkül kell ellenállni. Azonban teljesen más egy új törvényrendszer beállítása, amire adott történelmi szituációban lehetőség nyílik (ezt hívják rendszerváltásnak).

Továbbá beszélhetünk relatív jóságról és relatív rosszaságról is. Egyértelműen a római birodalom törvényei az anarchiához képest pozitívak voltak. Mondhatnánk úgy is, hogy nem voltak abszolút rosszak (még Néró uralma sem), hanem csak nagyon rosszak, de ez nem jogosít fel a forradalomra. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy ilyen római stb. állam jóval tökéletlenebbül felel meg az Isten által rendelt bűnösök megbüntetésének mandátumának, mint a teonomista állam a bibliai törvénnyel.

 

VII/b. Az apostolok nem beszélnek a római polgári kormányzat módosításáról

„az apostolok SOHA , egyetlen egy alkalommal nem tesznek arra, még csak utalást sem, hogy a polgári kormányzatnak ( alapvetően a Római birodalom ) magáévá kellene tennie a mózesi törvény eseti rendelkezéseit.”

Válasz: ez is argumentum e silentio, tehát csak valószínűsít. Egyébként a katonai szerepvállalásról se beszélnek az apostolok, hanem csak egyedül Keresztelő János. De ez nem cáfolat, és csak azt igazolja, hogy nem pártolták a lázadást, de azzal kapcsolatban SEMMIT nem mond, hogy az Izraeli berendezkedést kell-e utánozni. Viszont az Újszövetségtől függetlenül mérvadó az ószövetségi állami szisztéma (persze a papság nélkül), amit közvetlenül Isten kijelölt “alkotmányosan”, és amit az Újszövetség nem érvénytelenít. Az ÓT berendezkedése mind a katonáskodást és háborúzást tekintve (a szent háború egyediségét leszámítva, amit Isten közvetlenül egyedileg parancsolt), mind pedig a civil és jogi törvényeket tekintve követendő és mérvadó. Ha egy népszavazás alkalmával választanak, vagy a következő cézárnak egy keresztényt emelnek be a légiók, akkor az ÓT-I szisztéma alapján lett volna legszentebb erkölcsi kötelessége a keresztényeknek a rendszert átformálni, és nem pedig attól elhajló rendszerek létrejövését patronálni. Az olyan volna, mintha tolerálnánk, hogy a tíz parancsolatot mondjuk csak 50%-ban kell követni. Csak egy kegyesség híján lévő istentelen ember volna képes erre. Az érvet megfordítom: ahhoz hogy az apostolokat ki lehessen játszani a bibliai törvény ellen, ahhoz ki kellene tudni mutatni, hogy az apostolok kifejezetten eltörölték a civilerkölcsi törvényt az Újszövetségben.

 

VIII. Mivel az ószövetségi civilerkölcsi törvény az újszövetségben csak egyházi keretek között jön elő, ezért állami vonatkozásban nem kötelező alkalmazni csak egyházi vonatkozásban.

„Nos, azt látjuk, hogy az újszövetségi szerzők minden egyes alkalommal a gyülekezeti közösségre alkalmazzák őket. Amennyiben tehát követni akarjuk az apostolokat, újszövetségi szerzőket ebben a gyakorlatban, úgy ezt a hermeneutikai elvet kell követnünk!”

„az apostolok az egyház számára szóló tanításukban felhasználták a Tórát, Mózesnek mind az 5 könyvét, ahogyan mi is azt tesszük, amikor esetlegesen Mózes eseti törvényeit vesszük fel textusnak egy prédikációban. Szó nincs arról, hogy nem taníthatnak ezek az igeszakaszok! Taníthatnak, hiszen az apostolok is általuk tanítottak.”

Válasz: A civilerkölcsi törvénynek vannak egyéni morális területei, azonban vannak az államra alkalmazandó részei is, sőt, az egyéni vonatkozásai kapcsán is van az államnak behajtási ereje. Akkor, ha azt mondjuk, hogy a civilerkölcsi törvény állami vonatkozásai nem érvényesek többé, akkor a törvényt olyan aspektusaitól fosztjuk meg, ami benne volt. Azaz, elveszünk Isten törvényéből, mégpedig az állami részét vesszük el. Mindezt arra hivatkozva, hogy az ÚT-ban nem kerül elő a római fejedelmeknek címezve – tegyük hozzá, hogy egyetlen keresztény fejedelemmel sem találkoztak az apostolok, akik lelkiismeretüknél fogva törekedhettek volna a bibliai törvény bevezetésére. Gyenge érv sufniba rakni Isten törvényének egy részét, arra hivatkozva, hogy nem alkalmazták őket az Újszövetségben állami kontextusban. Tényleg erre akarunk alapozni egy ilyen súlyos dolgot? (Amúgy meg Keresztelő János igenis számonkért egy eseti törvényt egy fejedelemtől: Mk 6:18, és Jézus is a farizeusoktól a kezelhetetlen ifjak megbüntetését.)

Egyébként az is e gondolatmenet ellen szól, hogy egy idézett törvény tulajdonságait nem az határozza meg, hogy hol alkalmazzuk, hanem, hogy eredetileg mit tartalmaz. Az összes aspektusát megtartja, az új körülmények között is. Tehát: ha egy állami törvényt idézünk egyházi törvénykezési közegben, az nem változtat azon a tényen, hogy az egy állami törvény is volt és marad is.

 

IX. A történelmi hitvallások és a puritán történelmi gyakorlat teonómia ellenes

„Kálvin, illetve 3 református hitvallás (az anglikán 39 cikkely is református szellemiségű) meggyőzően bizonyítja, hogy mi a „történelmi”, általános nézet a mózesi törvény polgári-civil részének folytatólagosságáról,”

“Azonban Bahnsen-nek ez a magyarázata, amely az „általános méltányosságot” megfelelteti a civil törvény „alapelveivel”, félrevezető és történelmietlen. Kálvin és a kálvinista teológiai örökség követői, a puritánok is hittek a mózesi civil törvényből levezethető alapelvekben, de abban is hittek, hogy a törvénynek nem csak formáját, hanem a tartalmát (beleértve a halálbüntetést) is megváltoztathatja/átalakíthatja a modern törvényhozó, a méltányos törvényekre való törekvésében!!!”

Válasz: Ez nem kényszerítő erejű érv, mivel egy hitvallást módosított formában is el lehet fogadni, sőt újat is lehet alkotni, feltéve, hogy a Bibliát plenárisan ihletettnek, és tévedhetetlennek fogjuk fel. Továbbá a Westminsteri Nagykáté hallgatólagosan teonomista megközelítést hajt végre, mégpedig következetesen. Ami a történelmi puritán gyakorlatot illeti, nagy részben valószínűleg igaza van a szerzőnek, azonban nem teljesen. Több modern teonomista is puritán új-angliai kolóniák törvénykezési rendszerét tette meg mintának, precedensnek. Márpedig ott olyan jelenség is előfordult, hogy egyszer egy lovászfiú meghágott egy tehenet (bestializmus), mire a puritánok agyonkövezték. Aligha történhetett volna meg ez az eset, ha az adott kolónia puritánjai azon a véleményen vannak, hogy a mózesi civil törvényt nem csak formájában, de tartalmában, súlyosságában sem kötelező követniük. (részletesen lehet, hogy dokumentálni fogom egyszer mindezt történelmileg)