armageddon1-300x149

(Az alábbi cikk Jesse Murch írása, a vastagon szedett kiemelések tőlem származnak – a pontos forrást lásd a cikk végén)

„Napjaink modern evangelikalizmusa szerint háborúban állunk; egyfelől azokkal, akik a kívülről a világ oldaláról követik a test kívánságait és az élet élvezeteit, másfelől azokkal, akik az egyházon belül vannak és azt vallják, hogy ismerik Istent, azonban cselekedeteikkel megtagadják Őt, valamint azt is állítják erről a háborúról, hogy az ördögtől és angyalaitól származik.

Még mielőtt továbbhaladnánk, ezt a nézetet meg kell különböztetnünk a karizmatikus és római katolikus megközelítéstől, ami a természetfeletti lények megszállottja. Az evangelikálok többnyire nem szokták azt hinni, hogy minden második bokor mögött egy démon rejtőzik. Sőt, mi több, az evangelikálok hajlamosak úgy szemlélni a Sátánt, mint aki keresi hogy kit nyeljen el (1Pt 5:8) és nem úgy, mint aki nyíltan és hatalommal uralma alatt tart tömegeket.

Mindazonáltal a római katolikus, a karizmatikus és a modern evangelikál vélemény egyaránt megegyezik abban, hogy a Sátánt tartja e világ istenének. Gyakran az evangelikálok is mesélnek lázas buzgalommal történeteket a Sátánról és démonairól, ugyan nem a római katolikusok és karizmatikusok fantazmagóriái szintjén, azonban mégiscsak arról regélnek ezek a beszámolók, hogy ezek a lények mennyire befolyásuk alatt tarják az életünket és mások életét. Igen, az ördögöt tekintik a legtöbb csapás okának, szintúgy ő az, aki a legtöbb kísértés oka, és végül, de nem utolsósorban, ő a gonosz riválisa Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének (még ha ezt így kereken nem is ismernék el, a gyakorlatban annak megfelelően beszélnek – a szerk.). Azt hiszik, hogy Isten az oka az összes jó dolognak, ami az életben előfordul, míg a Sátán az oka az összes rossz dolognak. Kissé közvetlen leszek, amikor bemutatom ezt a Sátánról alkotott nézetet. Nem fogok idézni teológusoktól és tudósoktól, hogy bizonyítsak olyan Sátánnal kapcsolatos állításokat, amelyek széles körben elfogadottak. Azért teszek így, mert azt tartom róluk, hogy annyira elterjedtek, hogy teljesen fölösleges bizonyítani őket.

Valamint azt is hozzátenném, hogy feltehetőleg sok olvasó fog a következő írásban a kritikám tárgyává válni.

Tehát, milyen is ez a Sátánról alkotott felfogás? Azt hiszem legalább négy jellemzője van ennek (ebből hárommal fogunk foglalkozni):

1.A Sátán e világ Istene

2.A Sátán a bűnök legfőbb okozója

3.A Sátán az oka a legtöbb gyengeségnek és betegségnek

4.A Sátán a népek legfőbb félrevezetője

Ez az Isten és Sátán közötti csata, amit fentebb említettem, ősi időkre nyúlik vissza, rendkívül intenzív és vad, majdnem lehetetlen elviselni. Egyik oldalon ott van a Sátán, aki a Pusztító, a másik oldalon ott van Isten, aki azon igyekszik, hogy megmentse azt, amit a Sátán el akar pusztítani. Egyre csak küzdenek, hogy a csata pontosan hogyan áll, azt nem lehet tudni. Míg a legtöbb ember akit Isten meg akar menteni végül örök kárhozatra jut a Sátán mesterkedéseinek köszönhetően, Isten mégis meg tud szerezni néhányakat, hogy belépjenek dicsőséges Királyságába.

Mi a gond ezzel a forgatókönyvvel? Könnyen lehet, hogy semmi problémád nincsen vele, és, hogy azzal vigasztalod magad, hogy „olvasd el a könyv végét, és gondolj arra, hogy a végén Isten győz!”. Nem akarom elrejteni a szándékaimat, ezért engedjétek meg, hogy leírjam következőket: e cikkben az a célom, hogy teljesen megsemmisítsem ez a forgatókönyvet, annak a Sátánnal kapcsolatos megítélésével együtt, és ami még fontosabb: annak Istenről alkotott nem túl magasztos véleményével együtt – ugyanis ezzel az ördögről alkotott túl nagyhatalmú képpel Isten dicsőségét csorbítja.

Először tegyük fel a kérdést: A fentebb tálalt Sátánról alkotott kép azonos-e azzal, ami a Sátán történelmi egyházi megítélése volt? Amennyiben a Westminsteri hitvallás 3. és 5. pontja valamit számít a kérdésben, akkor nem ez volt az egyházi felfogás. E cikkelyek itt elolvashatóak:  http://www.reformed.org/documents/wcf_with_proofs/ (magyarul itt: http://www.reformatus.net/westminsteri-hitvallas#111 – a szerk.)

Természetesen, erre valaki azt mondhatja, hogy egy hitvallási irat nem mondhatja ki az áment egy ilyen kérdésben, és én ezzel egyet tudok érteni. Az alább következők ezért egy biblikus cáfolata lesz annak a tévhitnek, hogy a Sátán e világ ura, és, hogy bármiféle más szerepe volna, minthogy Isten szolgálója legyen. Ezután ebből néhány következtetést fogok levonni, amit az Írás és hitvallások megfogalmaztak.

1.A Sátán nem e világ istene. Nem elég, hogy a Szentírás tele van ezzel ellentétes kijelentésekkel, mint Zsolt 24:1: „Dávid zsoltára. Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai” (ezt idézi is az Újszövetség az 1Kor 10:26-ban), vagy, mint a Zsolt 97:1: „Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek.”, de az egyetlen igehely, amire a Sátán világ fölött állóságát alapozni lehet az a 2Kor 4:3-4: „Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát.”. Ugyan nem lehet ezen írás célja, hogy kimerítő magyarázattal szolgáljon, hogy a 2Kor 4:4 miért nem a Sátánról szól, megemlíthetjük, hogy a görög „isten” szó (theos – a szerk.) alatt Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét kell értenünk. Talán könnyebben megérthető ez gondolat, ha feltesszük a következő kérdést: Ki az, aki megvakítja a szemeket és süketté teszi a füleket, hogy ne higgyenek az evangéliumnak? (Rm 11:7-10; Jn 12:37-41; Mt 13:13-15) (e helyeken arról van szó, hogy Isten átvitt értelemben megvakít és megsüketít egyeseket büntetés gyanánt – a szerk.)

(egy másik lehetséges magyarázat az 2Kor4:4-re, hogy a Sátán, mint a világ istene nem abszolút, hanem partikuláris értelemben veendő, azaz úgy értendő, hogy a Sátán a világnak csak egy bizonyos részét uralja: ugyanis a Sátánnak nyilvánvalóan nincs abszolút hatalma 1) a megtértek fölött (akik a világ világossága); 2) a közömbös dolgok fölött, amik egyszerűen a teremtettség rendjében vannak benne; 3) és azok fölött, akik ugyan nem megtértek, de mégis Isten valami jóra használja fel őket, az Isten keresők fölött, az általános elhívásnak engedelmeskedők fölött, és az ideiglenes hitűek fölött, és egyáltalában azon megtéretlenek fölött, akik közömbösen vagy pozitívan viszonyulnak Isten ügyéhez – ők ugyan nem tartoznak a világossághoz, de nem is a sötétség mintapéldái, hiszen a sötétség nem fogadja be Istent (Jn 1:5), de ők legalább próbálkoznak vele, vagy legalábbis kiteszik magukat a világosság közelségének; példák: ószövetségi példa: Jéhú (2Kir 10), újszövetségi példa: Agrippa (Apcs 26:27-28); hozzá lehet tenni a híres 1Kor 7:14-et, ami azt fejezi ki, hogy szent dolgoknak lesz részese a házastárs, attól függetlenül, hogy megtér-e, vagy sem. A Sátánnak nincs domíniuma a világ teljessége fölött, tehát nem a világ ura, mégha nevezhető is bizonyos értelemben a világ fejedelmének (Jn 12:31; 14:30; 16:11) – a szerk.)

2.A Sátán nem a legfőbb bűnre felbujtó dolog. Az az emberi természet. Nem fogsz találni a Szentírásban valami attól eltérőt, hogy az ember vétkezik és bűnöket követ el, mert a saját kívánsága arra hajtja (lsd. 2Tim 4:3; 2Pt 3:3; Júd 1:16). Elég szenny van az emberben, hogy bűnbe borítsa az egész világot a Sátán segítsége nélkül is. Azt mondani, hogy „az ördög vett rá”, csak kifogás.

3.Nem a Sátán az oka a legtöbb gyengélkedésnek és betegségnek. A sűrűn idézett jóbi textus is ezt bizonyítja. Ahelyett, hogy a Sátánt úgy mutatná be, mint aki kénye kedve szerint lesújthat bárkit, azt olvassuk, hogy engedélyt kellett kérnie Istentől ahhoz, hogy bármilyen intézkedést foganatosíthasson Jób ellen (Jób 1:7-12). A Sátán nem egy független isten, aki azt csinálhat, amit akar; sokkal inkább olyasmi, mint egy szűk pórázon tartott kutya, aki csak akkor okozhat kárt, ha Isten megengedi neki. Tevékenysége nem egy nagyhatalom, vagy egy sötét uralkodó tevékenysége; hanem egy rabszolga vagy egy koldus tevékenysége! (Istenhez képest legalábbis – a szerk.)

Következtetések:

Ha nem a Sátán e világ ura, akkor ki e világ ura? Nos, röviden megválaszolva ezt a kérdést: Isten a világ ura! Ha valakit megkérdeznek, hogy ki az oka minden jónak és rossznak, azt a választ kell adnia, hogy Isten mindennek az oka, és semmi nem esik Isten szuverenitásán kívül. Ez azt jelenti, hogy egy rövidlátó megközelítés helyett tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy életünk teljesen Isten uralma alatt áll, és nincs semmi, ami irányításán és tekintélyén felül állna.

Ha nem a Sátán az oka a gyengélkedéseknek és betegségeknek, akkor mi az oka ezeknek? Az Írás erről beszél az 5Móz 32:39-ben: „Lássátok be, hogy csak én vagyok,nincsen Isten rajtam kívül!Én adok halált, és én adok életet,összezúzok és gyógyítok,nincs, aki kezemből kimentsen.” A csapások Isten ítéletének következményei. Az 5Móz 28 meghatározó e tekintetben. A csapások és betegségek vagy a bűn következményei, vagy mint Jób esetében, tesztek azzal a céllal, hogy valakinek megerősödjön a hite. Valahányszor egy nemzeti katasztrófát látunk, nem szabad ámuldozva azt mondanunk, hogy „milyen hatalmas a Sátán!”, hanem inkább ezt a kérdést tegyük fel: „Mit tettünk, amivel magunkra zúdítottuk a mindenható Isten haragját?” Elképesztően fontos dolog a különbségtétel.

Konklúzió:

Mondjuk ki egyértelműen, hogy valakinek a Sátánról alkotott véleményét úgy kell szemlélni, hogy azt megelőzi Isten abszolút szuverenitásának értelmezése. Senki nem foghatja vissza Isten kezét, mondván, hogy „mit művelsz?” (Dán4:35). Jézus Krisztus egyházának vissza kell térnie ahhoz a felfogáshoz, ami Krisztust úgy látja, mint aki felmagasztalva Isten dicsőségének trónján ül. Nem szabad, hogy burkolt sátánkultusz virágozzon. Lépjetek túl rajta; nem akkora személyiség az ördög! Ha a keresztény egyház megint magáévá tenné azt a tanítást, miszerint Isten király, és akarata szerint rendelkezik a mennyei seregekkel, akkor mi szerepe volna az aggodalomnak és megrökönyödésnek? Nem mondanánk inkább Dáviddal: „Hatalmas Isten az Úr, és nagy király minden isten felett”?”

 

(A forrás: http://reformedinquisitor.wordpress.com/2011/04/05/the-modern-view-of-satan-the-cosmic-conflict-between-the-devil-and-god/ )