Avagy: a kormányzatok miért támogatják a kereszténység pietista formáját?

A pietizmus egy 17. századi mozgalom. A pietisták azt vallják, hogy a kereszténységnek vagy Isten törvényének nincsen szerepe a társadalom kormányzásában. Úgy tekintenek a közügyekkel való foglalkozásra, mint “nem lelki” dologra. Azt akarják, hogy a kereszténység csak privát és személyes ügy legyen.

A pietizmus a lutheránusok között fejlődött ki, hatással volt a kálvinizmusra, míg végül nagyban elterjedt a baptisták között. A pietizmus a kereszténység minden területét megfertőzte. A jelenkori amerikai [és európai -a szerk.] kereszténység pietista. De hogy lehet az, hogy a pietizmus ennyire elterjedt nem csak Amerikában, hanem az egész nyugati civilizáción belül?

A német Philip Jakob Spener és August Hermann Francke voltak a pietista mozgalom alapítói. Tanításaikban azt hangsúlyozták, hogy a keresztényeknek el kell különülniük a világtól, és a keresztények figyelmét csakis a belső és személyes felé irányították, arra buzdítottak, hogy a lelkészek egyre kevésbé vegyenek részt a politikai vitákban. Aztán Spenerék követői még jócskán túl is tettek mestereik eredeti tanításain.

Ezen az újfajta keresztény valláson aztán gyorsan megakadt a királyok és uralkodók szeme. Számos király és uralkodó később pietistákat helyezett befolyásos pozíciókba, kiemelten egyetemi tanítói pozíciókba. Továbbá pénzzel is elősegítették ennek az újfajta vallásnak a terjedését birodalmaikban. Frigyes porosz király például egy volt az ilyen uralkodók közül, akik pietista tanárokat alkalmaztak, és még népszerűsítette is az ügyüket. Sajnos a pietizmus még a porosz oktatási rendszert is befolyásolta, amelyet Frigyes protezsált és amely elterjedt az egész nyugati civilizációban.

De miért támogatnának az uralkodók egy olyan fajta kereszténységet, amely azt a felfogást terjeszti, hogy a keresztény ember hite maradjon tisztán személyes magánügy? Azért, mert a privát magánkereszténység egy sokkal jobban irányítható kereszténység. Szűkítsd le az emberek kereszténységét a privátszférára, és akkor nem fogják beleütni az orrukat a közéletbe. Így hát a különféle királyoknak és uralkodóknak politikai motivációjuk volt arra, hogy éppen ezt a típusú kereszténységet terjesszék. Ezáltal még inkább meg tudtak szabadulni a kereszténység befolyásától a közéletben.

Sajnálatos módon a kereszténység nagy része, akkor és ma egyaránt elfogadta ezt a pietista gondolkodásmódot. Az államimádók annyira tönkretették a keresztény gondolkodásmódot, hogy a legtöbb keresztény napjainkban teljesen idegen elméletnek, rossznak, tévtannak tekinti azt az elgondolást, hogy Krisztusnak és királyságának hatnia kell a föld nemzeteire.

Ám az igazság az, hogy a Szentírás egyértelművé teszi, hogy Krisztus Igéjének és királyságának igenis hatással kell lennie a föld nemzeteire. A korai egyházatyák így tanították. Az apologéták annakidején az ő írásaikat címezték az akkori kormányzatoknak. És a korai misszináriusok, akik terjesztették az evangéliumot, gyakran mentek először egy terület vagy nemzet elöljáróihoz. De miért? Hát azért, mert ez az, amit a Szentírás tanít.

Isten törvénye, Igéje és az Evangélium arra adattak, hogy hatással legyenek a föld összes nemzetére. Ezért mondta Jézus: “Az én házam imádság háza lesz minden nép számára.” (Mk 11:17). Utolsó parancsa a következő volt: “Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28:19). És Pál is azt mondta, hogy az ő szolgálata arra van,”hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Rm 1:5).

Ez az, amiért Krisztus kijelentette János által magáról, hogy ő “a föld királyainak fejedelme” (Jel1:5). A szövegkörnyezetet tekintve ez ilyennek jelentetett ki, ahogy János leírta, és nem azért iratott le, hogy negédes dallamokkal félresöpörjük. Pál azt mondja Krisztusról: “a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura.” (1Tim 6:15). Pál jelen időt használ, mivel nem lesznek királyok vagy urak a mennyben. A második zsoltárban, ebben a messiási zsoltárban, amely Krisztusról beszél, az Atya azt mondja a Fiúnak a 8. versben: “Kérjed tőlem és odaadom néked a népeket örökségül, és birtokodul a föld határait.” (Zsolt 2:8).

Régen a keresztények közül, akik tanultak egyháztörténelmet tudták, hogy Krisztus uralma a föld minden nemzetére érvényes, mert ezt jelenti ki a Szentírás. Ha azt mondtuk volna nekik, hogy Isten Igéje és Törvénye ne hasson a nemzetekre, országokra, az abszurd elképzelésként hatott volna rájuk. Azaz nagyjából 300 évvel ezelőttig így volt, míg a pietizmus fel nem tűnt a történelem színpadán. A királyok és uralkodók pedig kedvelték a kereszténységnek ezt a formáját, mert ezáltal lerázhatták magukról Krisztus uralmát, amely az országaikra, területeikre is vonatkozott, sőt az új tan még arra is jó volt, hogy a keresztényeket a saját “lelki” gettójukban tartsa.

Meglehet, hogy napjainkban a keresztények már elfogadják a pietista gondolkodásmódot, az igaz kereszténység viszont megérti, hogy Krisztusnak és uralmának befolyásolnia kell mind a személyes, mind a közéleti szférát, a közügyeket. Ez nem vagy-vagy kérdés. Noha sokan megelégszenek egy pietista kereszténységgel, sokan vagyunk akik már ráeszméltünk, hogy ez mit jelent – a biblia egyensúly felborítását.

Isten törvénye, Igéje és Evangéliuma radikális hatást fejt ki és átalakítja az emberek életét egyénileg, és ez úgy is kifejeződik, hogy Isten uralma és királysága kihat a nemzetekre. Miként Matthew Henry írta kommentárjában a Mt 28:18-20-ról: “E kiküldetés fő célja, hogy tanítvánnyá legyen minden nemzet. Tegyétek meg a tőletek telhető legtöbbet, tegyétek a nemzeteket keresztény nemzetekké.”


Matt Trewhella a Mercy Seat Keresztény Egyház lelkésze (MercySeat.net) és a Misszió a Magzatokért szervezet alapítója (MissionariesToThePreborn.com). Feleségével Clarával tizenegy gyermekük van és Wisconsin-i Milwaukee-ben élnek az Egyesült Államokban.