bible_1-300x298

(az alábbi írás Jim Mogel írása, pontos forrás a cikk végén, az egész a Mid-Atlantic Reformation Society névre hallgató rekonstrukcionista oldalon jelent meg; a vastagon szedett kiemelések tőlem származnak)


„Egyházi vezetők szeretnek szomorkodni a mai társadalmi helyzeten. Közönyt érzékelnek az egyházban, a buzgalom és komoly elkötelezettség hiányát. Az erkölcsi állapotok leromlottak, részben a polgári kormányzatnak köszönhetően. Evangelikál szellemiségű vezetők meg szokták jegyezni: „A régi időkben elég volt egy sátrat felállítani, elhívni egy evangélizátort, és emberek gyűltek össze, hogy meghallgassák. Ma ugyanerre senki nem jelenne meg”.

Hogy a dolgok miért fajultak idáig, és hogyan lehetne megoldani őket, azt illetően többnyire egyáltalán nincs meg a kritikai gondolkodás. Noha sok oka van a jelenlegi szituációnak, mindüknek eredője azonban mégiscsak a pietizmus. A pietizmust meg kell értenünk, ha biblikusan korrekt módon akarunk előrehaladni és ha tisztelni akarjuk Urunkat.

Mi a pietizmus?

A „pietizmus” szónak különféle jelentései vannak a szövegkörnyezettől függően.

A 18. században volt egy evangélikus mozgalom, ami a pietizmus nevet viselte; ugyan ezzel vannak átfedések, mégsem ezt fogjuk most megvizsgálni. Jelen értekezés kedvéért a pietizmust a következőképpen fogjuk meghatározni: „az elmélet és gyakorlat radikális és bibliátlan szétválasztása lelkire és világira”.

Mellékes megjegyzés: e rövid cikktől függetlenül érdemes a pietizmus, gnoszticizmus és keleti vallások közötti összefüggéseket tanulmányozni.

Ez világnézeti kérdés. Valakinek a pietizmushoz való hozzáállása meghatározza, hogy hogyan értelmez, elemez, és reagál életszituációkra. Következésképp ez egy jelentős tényező, ha az egyház és társadalom egészségét és istenességét akarjuk meghatározni.

A farizeusok pietisták voltak:

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni.” -Mt 23:23

Akárcsak legtöbb mai egyházban, a „lelki” kötelességeket (tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből) a Jézus által fontosabbnak tartott dolgok elé helyezték: „az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget”. Ráismersz ebből a saját egyházadra? Jól fogadják a tevékenykedésed, amennyiben a gyülekezet létszámának növelésére, az épület szépítésére, vagy a programok népszerűsítésére irányul, de kifejezetten rosszul fogadják, amikor amikor ki akarnád vinni a biblikus tanításokat a környező kulturális közegbe? Jézus azt mondta, hogy MINDKETTŐT tennünk kell: „pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni”. Érdekes, hogy olyan dolgokat nevezett fontosabbnak, amikre mi azt mondhatnánk, hogy „világibb” dolgok.

Jakab is erősen elítéli a pietizmust:

„valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?” – Jak 2:16-20

A csak befelé fókuszáló hitet Jakab HALOTT hitnek nevezi, és azzal a hittel állítja szembe, ami kifelé a környezetünk felé tevékenykedik. Egy pietisztikus, befelé forduló hit arra korlátozódik, hogy „miként kerüljön valaki közelebb a megváltóhoz, hogyan válj jobb kereszténnyé, hogyan lehetnénk jobb egyházzá”. Míg az élő bibliai hit, jóllehet ezeket a fontos elemeket sem hagyja figyelmen kívül, inkább a következőre koncentrál: „hogyan alkalmazhatnám a hitemet az életem minden területén, és aztán a körülöttem lévő világban?”. Az átfogóan alkalmazott hit az, ami átfogó változásokat eredményez a világban, beleértve a lelkek személyes megmentését is, de még más dolgokat is. Egyre kevesebb Krisztushoz forduló embert látunk manapság, mégpedig azért, mert megengedtük a társadalomnak, hogy elforduljon Tőle.

Ha azt mondjuk, hogy tiszteljük és szeretjük Krisztust és az igéjét, de ugyanakkor hallgatunk, miközben különféle társadalmi szervezetek káromolják Isten, eltávolítják a kultúrát Krisztustól, és istentelen körülményeket kényszerítenek ránk kormányzati erővel, akkor mit használ az egész krisztus-, és igeszeretetünk? Ha azt mondjuk vasárnap a templomban, hogy szeretjük Krisztust, azonban nem állunk ki mellette hétfőn a társadalmunkban, kultúránkban, és a kormányzatunknál, akkor a mi hitünk, cselekedetek nélkül van, és ekként halott. A holt hit nagyon komoly és félelmetes dolog.

A pietizmus mindig befelé koncentrál, és ezzel jól le is lehet írni az amerikai evangelikalizmust. „Én, én; mi, mi”, hallhatják a kívülállók, amikor elhaladnak mellettünk, és ásíthatnak.. Azok az emberek, akik már évtizedek óta keresztények, folytonos önfejlesztésnek vannak alávetve, hogy idővel elérjék a tökéletességet… míg a gyakorlatban az Istenről és az Ő Igéjéről tanult dolgokat sohasem teszik próbára és nem alkalmazzák az összes olyan intézmény vonatkozásában, ami hat ránk, családunkra és egyházainkra nap mint nap.

A keresztények elpazarolják az idejüket az újratanulásra, újra és újra tanulják azokat a dolgokat, amiket a legtöbb esetben már a megtérés utáni első évben alaposan magukba kellett volna vésniük. A Bibliában egyáltalán nem erről van szó, ahol azt olvassuk, hogy nyilvánvalóan messze nem tökéletes személyek engedelmeskednek Istennek, és megszólítják a társadalmukat, amiben élnek. Természetesen szorgalmasnak kell lennünk magánéletünkben is; a személyes kegyesség fontos része életünknek. A napi áhítat megléte létfontosságú… de miként Urunk is rámutatott, ez még nem a teljes csomag:

„Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat!” – Jn 21:17

A legnagyobb irónia a pietisták világnézetében van. Azok az emberek, akik azt hangoztatják, hogy „csak az evangéliumot prédikáld” (ez alatt kizárólag az evangélium általi személyes üdvösségre jutást értik… emlékezz, minden rólunk szól: „én, én, én”), és akik azon búslakodnak, hogy az evangelizációs igyekezet süket fülekre talál, sokszor ugyanazok az emberek, akik ellenállnak annak, hogy Isten igéjét a kultúrára alkalmazzák. Holott éppen a kultúra szándékos feladása az oka a süket füleknek, ami fölött annyit bánkódnak. Nem fogják fel, hogy egy évszázados kultúrafeladás és a bibliátlan, csak az evangelizálásra leszűkített filozófiájuk vezetett oda, hogy már Isten ellenségei határozzák meg az oktatásügyet, a napi hírek szerkesztését, és a szórakoztató médiát, stb.-t. Ennek eredményeképpen több generáció is úgy nőtt fel, hogy minimális mértékben volt tudatában bűnösségének (természetesen a szerző amerikai, nálunk be kell kalkulálni a kommunimzus idejét, és a kevésbé liberális háttérközeget is – a ford.). Hogy képzelik, hogy a társadalomban meg fog ragadni a evangélium, amiről teljesen levették a kezüket a pietista világnézetük miatt, hogy képzelik, hogy az emberek olyan koncepciókra fognak reagálni, ami teljesen idegenek tőlük? Természetesen a Szentlélek azt elevenít meg, akit akar; azonban azt ígéri, hogy az igehirdetésre válaszul teszi ezt, és mi olyan embereknek prédikálunk, akiket elidegenítettek a társadalom intézményei a keresztény üzenettől; mégpedig azok az intézmények tették ezt, amiket feladtunk és nem akartunk befolyásolni… ténylegesen kudarcot vallottunk a Krisztus dicsőségéért folytatott tervünkben.

Az élet olyan, mint egy fogásokból összetevődő “menü”: oktatásügy; szakmai ügyek; kultúra; kormányzat: egyik sem lelki vákuumban létezik, azonban a pietisták úgy tesznek mintha az összes ezek közül elhagyható volna, mint valami „másodlagos” (vagy kevésbé fontos) ügy, amiktől függetlenül még az evangélium virágozhat. A pietista szöveg lehetséges, hogy biblikusnak hangzik, valójában nem az, hanem egy defetista (kudarcot sulykoló – a ford.) bűnös eretnekség. Számoljunk le végre a képmutatással és hűségesen közvetítsük az evangéliumot… annak MINDEN részét… az élet minden területén. Nincs más biblikus út.”


Forrás: (http://www.thinkandreform.org/journal/2014/8/29/pietism-and-the-downfall-of-modern-christianity.html )