Sokáig, amíg prof. Sebestyén Jenő (néhai református egyetemi tanár) írásait olvastam a kálvinizmusról, sosem értettem miért különbözteti meg, és emeli ki a kálvinizmust a protestantizmusból. Nem értettem, hogy a különböző vívmányokat miért egyedül a kálvinizmusnak tulajdonítja, és miért nem az általános protestantizmusnak. Egészen addig, amíg rá ne akadtam az alábbi részekre Abraham Kuyper kálvinizmusról szóló előadásából. Jól érzékelteti bennük a nevezett irányzat és a többi protestáns felekezet közötti lényeges, általános jelleget, karaktert illető különbségeket. Az eredeti kálvinizmus teljesen másként hat a kultúrára, mint a többi felekezet. A kontraszt kedvéért a római katolicizmus is belekerül a listába, noha az nem igazi keresztény felekezet. Valamint a bibliai vallásosság (tkp. domíniumteológia) és a szekularizmus közötti különbségek mellett sem mehetünk el szó nélkül, ha már Kuyper olyan gondosan kitér rájuk.

Kuyper, mint szerző egyébiránt azért különösen hasznos olvasmány, mert a domíniumteológia 21. szd.-i Lutherjének lehet számítani (ha a Kálvinjának mondjuk Rushdoonyt vesszük). Alább tehát a részletek:


A kálvinizmus jelentései és aspektusai:

Leginkább használják a kálvinista elnevezést szektárius értelemben véve; nem ugyan protestáns, hanem katolikus országokban, mint Magyarországon és Franciaországban. … Nem kedvező értelemben használt elnevezés, melyet a református egyház tagjaira még akkor is alkalmaznak, ha azok atyáik hit iránt való rokonszenvüknek utolsó morzsáját is eldobták maguktól. [8] Ugyane jelenségre bukkanunk Francia-, különösen Dél-Franciaországban, hol a “Calvinistes” név megbélyegző, még erősebben szektárius értelemben használt elnevezés; mikor senki sem kérdi, hogy az így elnevezett egyénileg mit hisz, hanem mindenkire alkalmazzák, bár ateista légyen is, ha csak az “église reformée“-hez (református egyházhoz) csatlakozott. … A kálvinista név szektárius használata a róm. kat. hitvitázóktól származik, kik kezdettől fogva megszokták, hogy szemükben a protestantizmusnak legveszedelmesebb fajtáját ezzel a gyűlölt elnevezéssel ostromolják.A kálvinizmus ismeretére és értékelésére nézve a névnek ez az első jelentése a legcsekélyebb fontossággal sem bír, mert minden konfesszionális tartalomra való tekintet nélkül tisztán formai és külsőleges. Ezzel szembeállítható a “kálvinizmus” név második használata, amit konfesszionálisnak nevezhetek. Ebben az értelemben kálvinista az, aki a predestináció dogmájának határozott híve. Mindazok, kik a predestinációhoz való erős ragaszkodást nem helyeslik, annyiban a római polemistákkal haladnak egy úton, amennyiben mikor téged kálvinistának neveznek, azt akarják ezáltal kifejezni, hogy az erkölcsi élet komolyságára is veszedelmes hatású dogmatikai korlátoltságban szenvedsz. És megfordítva, teológusok, kik különben teljes meggyőződésből szállnak síkra a praedestináció tanáért, és dicsőségüknek tartják, hogy kálvinisták: annyira érzik a kálvinista elnevezés ellenszenves voltát, hogy felfogásuk népszerűsítése kedvéért szívesebben “augusztinizmus”-ról 9] beszélnek, mint kálvinizmusról. Így tett pl. önök között Hodge [10] is, kinek irodalmi érdemeit egyébként hálásan ismerem el én is. A kálvinista név harmadik elnevezése megtalálható némely baptista és metodista felekezet egyházi címében. Nem kisebb egyén, mint Spurgeon 11] is a baptisták azon ágához tartozott, kiket Angliában “Calvinistic Baptists” néven neveznek és Walesben a Whitefield-i metodistákat [12] még mindig “Calvinistic methodists” néven ismerik. … Azonban a szektárius konfesszionális, és egyházi használaton kívül előfordul még a kálvinista név úgy is, mint tudományos elnevezés, részint történeti, részint filozófiai és részint politikai vonatkozásban. Történetileg beszél a tudomány a kálvinizmusról olyan értelemben, hogy azzal azt a folyammedret jelölje meg, amelyben a reformációnak az a része áramlott tova, amely sem lutheri, sem anabaptista, sem szociniánus nem volt. Bölcsészeti tekintetben értették a fogalmak ama rendszerét, mely több téren Kálvin szellemének befolyása alatt jutott uralomra. … Én tehát egyedül ebben az utolsó, szigorúan tudományos értelemben akarok önök előtt a kálvinizmusról mint önálló életirányzatról beszélni, mely a maga saját életelvéből a mi életünk és gondolkodásunk számára saját külön életformát fejlesztett ki, amely nemcsak Nyugat-Európa, de Észak-Amerika és hozzátehetem, most már Dél-Afrika népeire is vonatkozik.

A közvetve a kálvinizmushoz tartozó felekezetek:

Ugyanígy a kálvinista örökséghez kell számítanunk azt is, ami egy, vagy más tekintetben a tiszta kálvinizmus határvonalát itt-ott elhagyta. Pl. a Church of England (Anglikán Egyház) az ő harminckilenc artikulusával nagyon is kálvinista, bár liturgiájában és hierarchiájában el is hagyta a helyes utat, hogy azután a pusey-izmusban [14] és ritualizmusban ennek az eltévelyedésnek veszedelmes következményeit érje meg. Határozottan kálvinista volt az independensek [15] hitvallása is, bár egyházfogalmukban az individualizmus az organikus szerkezetet összetörte. S bár a legtöbb metodista azzal végezte, hogy Wesley 16] befolyása alatt a kálvinizmus teológiai alapfelfogásával ellentétbe jutott: mégis a kálvinista szellem volt az, ami ezt a szellemi reakciót a mindjobban megkövesülő egyházi élettel szemben létrehozta. Sőt bizonyos értelemben véve el lehet mondani, hogy reformáció által elfoglalt egész területen, amennyiben az nem volt lutheránus, vagy szociniánus [17] a kálvinizmus uralkodott. Maga a baptizmus is a kálvinizmus sátorában talált hajlékra. Éppen a kálvinizmus szabadelvűségéből következett, hogy mindenféle felekezeti árnyalatot, eltérést s ezek ellen megint visszahatásokat hozott felszínre.

A kálvinizmus:

Így felfogva, a kálvinizmus a vallásnak egy saját külön formájában vert gyökeret, és ebből a sajátszerű vallási elvből először saját teológia, azután saját egyházrend alakult ki, majd az állami és társadalmi életről, az erkölcsi világrendről, természet és kegyelem, keresztyénség és világ, állam és egyház, végül a tudomány és művészet közötti viszonyról szóló felfogásnak egész külön alakja fejlődött ki. És mégis mindemez életnyilvánulásokban egy és ugyanazon kálvinizmust látjuk megnyilatkozni, amennyiben mindeme fejlemények egyformán és önként egy és ugyanazon életelvből folytak.

S habár szigorúan véve a keresztyénséggel a paganizmust és iszlamizmust szokták koordinálni: a kálvinizmus ezekkel még inkább egy vonalba állítható, mert teljes önérzettel állítja magáról azt, hogy a keresztyén eszmét jobban és tisztábban testesíti meg, mint azt a romanizmus (a római katolicizmus régi angolszász kifejezése – a szerk.) és lutheranizmus teszi. Oroszország és a Balkán-államok görög világában még a nemzeti elem az uralkodó tényező; a misztikus ortodoxiából sajátos életforma még nem fejlődött ki. A lutheránus országokban pedig a világi felsőségekkel való küszködés az egyházi elv teljes érvényesülését megakadályozta. Egyedül a romanizmusról  lehet elmondani, hogy életgondolatát az érzések és életnyilvánulások egy külön világában testesítette meg. De most már a romanizmus mellett és vele szemben a kálvinizmus lépett fel, de nem azért, hogy egy más egyházi formát, hanem, hogy az emberi életnek egy egészen más alakját teremtse meg, hogy az emberi társaságnak egy más létezési módját tegye lehetővé, hogy az emberi szív világát más eszményekkel és képzetekkel népesítse be.

A római katolicizmus:

Ez az eset a romanizmusnál is. Itt is a pápai tiara [eredetileg perzsa fejdísz, a pápai tiara hármas hatalmat jelöl: földit, lelkit, és purgatóriumit – eredeti lábjegyzet], a hierarchia, a mise és még annyi más minden egyetlenegy alapgondolatnak a kifolyása. Az alapgondolat pedig ez: Isten egy misztikus közvetítő eszköz által a teremtménnyel közösségbe lép. Ez az eszköz pedig nem más, mint az egyház, de nem mint misztikus szervezet, hanem mint látható, tapasztalható, észrevehető intézmény. Itt az egyház Isten és a világ között áll, és amennyiben ez az egyház az emberi életet magába felvehette, annyiban az emberi együttélésnek a romanizmus is egy sajátos alakját teremtette meg.

A kálvinizmus, ismét:

…a kálvinizmus. Ez Istent nem a teremtményben keresi, mint a paganizmus, Istent nem izolálja a teremtménytől, mint az iszlám, Isten és a teremtmény között közvetítő közösséget nem létesít, mint Róma, hanem azt a felséges gondolatot proklamálja, hogy Isten az ő fenséges létében minden teremtménye felett végetlen magasságban állva, Szentlelke által teremtményeivel mégis közvetlen közösségben áll. A kálvinista predestináció hitcikkének ez a magva és a szíve. Közösség Istennel, de egész az örökkévalóságig, ti. az ő tanácshatározatáig keresztülvive. Nincs kegyelem, csak az, amelyik Istentől közvetlenül jön hozzánk. Egész szellemi lételünket, életünknek minden pillanatában, maga Isten hordozza és tartja. Istennek minden gyermeke egyenesen összeköttetésbe lépve ővele, egész lételében őneki szolgál. … A kálvinistára nézve tehát a Rómával való szembehelyezkedés célja mindig az volt, hogy az egyházat, amelyik Isten és a lélek közé helyezkedett, az útból eltávolítsa. Az egyház tehát sem tisztségben, sem önálló intézményben nem keresendő; az egyházat maguk a hívek alkották, amennyiben hitük által magával a Mindenhatóval állottak összeköttetésben. Így tehát itt a kálvinizmusban is éppúgy, mint a paganizmusban, az iszlámnál éppúgy, mint a romanizmusnál az Isten és ember között levő viszonynak saját külön meghatározott felfogását találjuk.  …

A lutheranizmus:

Közben azonban két ellenvetéssel találkozhatunk. Egyfelől ugyanis azt kérdezheti valaki: nem a kálvinizmus számára akarom-e kizárólag lefoglalni azt a dicsőséget, ami a protestantizmust általában megilleti? Másfelől meg azt, hogy korunk modernizmusa nem épp oly mindenre kiterjedő életformát alkot-e, bár nem a vallástól kölcsönözte, sőt inkább minden felfogható vallás megkerülésével teremtette azt meg magának? Mégpróbálok mindkét ellenvetésre megfelelni.

Lássuk az elsőt. Félreismerem-e a protestantizmus egyetemes jelentőségét akkor, amikor a kálvinizmusnak tulajdonítom azt a dicsőséget, hogy az Istennel való közvetlen közösséget helyreállította?Nem hinném. Hiszen történelmi értelemben fogva fel a dolgot, a kálvinizmus mellett egyedül a lutheranizmus protestáns örökség. A hősies kezdeményezés dicsőségét nem is kívánom Luthertől elvitatni. Szívében inkább ő, mint Kálvin, küzdötte át azt a kínos harcot, amely világtörténelmi szakadásra vezetett, Luthert Kálvin nélkül meg lehet érteni, de Kálvint Luther nélkül nem. Nem kis részben Kálvin aratta le azt, mit a wittenbergi hős Németországon és azon kívül vetett. De ha azt kérdezzük, hogy a reformátori elvet ki értette meg a legmélyebben, ki dolgozta ki a legteljesebben és ki alkalmazta a legszélesebb területre, akkcr a történelem nem a valós érzés wittenbergi hősére, hanem a genfi nagy gondolkodóra mutat. Bizonyos, hogy a közvetlen összeköttetést Istennel Luther is akarta, de ő ezt a közösséget szubjektív antropológiai oldalról fogta fel és nem objektív-teológiai szempontból, mint Kálvin. 26] Az ő kiindulási pontja az igazzá tevő hitnek speciális szótériológiai elve volt, míg a Kálviné Isten szuverenitásának egyetemes kozmológiai elvében rejlett. Ennek következménye volt azután az, hogy míg Luther az ecchesia representativá-t, az ecclesia docens-t tolta újból Isten és a hívők közé, addig Kálvin az egyházat magukban a hívőkben kereste. Ennyiben Luther még a római szakramentális felfogásra és római kultuszra támaszkodott, mialatt Kálvin mindkettőn keresztülvezette azt a vonalat, amely Istentől egyenesen az emberig és az embertől Istenig van megvonva. És ami még jellemzőbb, a reformáció az összes lutheránus országokban inkább a fejedelmektől indulván ki, mint a néptől, ezáltal a világi felsőség hatalma alá került, amelyik azután az egyházban, mint “summus episcopus” (legfőbb püspök) hivatalosan lépett fel, és ennek következtében életelvével megegyezően sem a szociális, sem az állami életet át nem alakította. A lutheranizmus egyházi és teológiai jellegű maradt; minden emberi életjelenségre, még az egyházon kívül is, a kálvinizmus nyomta rá bélyegét csupán. A lutheranizmusról, mint valami saját külön életforma megteremtéséről nem is beszél senki sem, meg a nevet is alig használják ma már, míg a kálvinizmus, mint egy, az emberi élet egy külön világának megteremtője előtt mind egyezőbb értelemmel hódolnak meg a történelem ismerői. És ha ennél az oknál fogva a lutheranizmus nem jöhet figyelembe, még kevésbé igényelheti ezt a protestantizmus általános fogalma, mert hiszen az tisztán negatív fogalom, s ezt a kifejezést ma leginkább azok a körök szeretik, amelyek a reformátori hitvallás minden pozitív tartalmával már teljesen szakítottak.

A modernizmus és szekularizmus:

Lássuk a második ellenvetést. Ha igaz az, hogy az élet minden egyetemes fejlődési alakjának a mi Istenhez való viszonyunkból kell kiindulnia: hogyan van az, hogy a francia forradalom, melyből a modernizmus előállott, ezzel az elvvel ellentétben minden vallással szakított? A kérdésben már benne van a felelet. Amikor ugyanis a “ni Dieu, ni maitre” jelszó által a gyakorlati életben és a világnézetben az élő Istennel az emberek többé nem számoltak, ezáltal tulajdonképpen Istenhez való viszonyuk egy saját külön felfogása nyomult előtérbe. Egy kormány, amely követét visszahívja és a másik állam kormányával minden összeköttetést megszakít, ezáltal meg is határozza ama másik állam kormányához való viszonyát, ti. feszült viszonyát, ami aztán könnyen háborúra vezethet. Így volt itt is. A francia forradalom hatalmassága, miután más viszonyt, mint a római egyház által közvetítettet nem ismert, az egyházét pedig nem akarta: megszakított Istennel is minden viszonyt, minek következtében minden vallásos hitirányzattal háborúba keveredett. De azért lényegében itt is egy, Istennek a teremtményhez való viszonyára vonatkozó alapfelfogást találunk, és ez Istennek, ha nem is a szív, de a tudomány és társadalom számára való halottá nyilvánításában áll. És bár igaz is az, hogy mikor a modernizmus francia kezekből németbe ment át, a tiszta tagadásnál meg nem állhatott, de az eredmény mutatja, hogy bár belőle attól a pillanattól fogva panteizmus, vagy agnoszticizmus [27] is lett, tulajdonképpen azért mindkét alakban mégis Istennek úgy a gyakorlati, mint a szellemi életből való kizárása mellett állandóan megmaradt. Gondolatmenetünkben ugyanis a fősúlyt mindenekelőtt arra fektetjük, hogy kimutassuk, hogy Istenhez való viszonyunknak milyen kilátásai vannak az emberi élet egyéb megnyilvánulásaira; ez azonban úgy a panteizmus, mint az agnoszticizmus hatása alatt a nullára redukálódik. Mindazt, amit e két szellemi irányzat uralma alatt az emberek gondolnak és mindazt, amit létrehoznak, kizárólag emberi tényezőből magyarázzák. A merev humanizmuson egyik irányzat sem tud felülemelkedni. …

És végül a modernizmus minden különbséget tagadva és száműzve addig nem nyugszik, míg nőt a férfiúval, férfiút a nővel egyenrangúvá nem tett, és így minden különbságet nivellálva s az egyformaság átka alá szorítva, az életet öli meg. Mindenki számára egy típust, egy öltözetet, egy és ugyanazon életfejlődést vesz fel; ami pedig azon kívül és azon felül van, mint a közfelfogásra bántót, elutasítja.

A kálvinizmus, ismét:

Mármost így a kálvinizmus is, Istennel szemben való alapviszonyából kifolyólag, az ember és ember közötti viszonyt illetőleg egy saját külön alapfelfogást vezetett be, és ez az az egyedül helyes viszony, melyről azt látjuk, hogy a 16. század óta folyton nagyobb és nagyobb tért hódít. Ha ugyanis a kálvinizmus egész életünket egyenesen Isten elé állítja, akkor ebből az következik, hogy mindenkinek, férfiúnak vagy nőnek, gazdagnak vagy szegénynek, gyöngének vagy erősnek, tehetségesnek, vagy kevésbé tehetségesnek, mint egyformán Isten teremtményeinek és mint szegény, veszendő bűnösöknek egymással szemben semmi dicsekedni valójuk nem lehet, és hogy mi Isten előtt, tehát egymás között is, mint ember és nép egyenlők vagyunk, s hogy semmi más különbség az emberek között fenn nem állhat, csak az, hogy egyiknek Isten nagyobb tekintélyt vagy több tehetséget adott, mint a másiknak, de csak azért, hogy velük másoknak és e másokban is velük együtt Istennek szolgáljanak. …

Nem az alsóbbrendű húzta le magához a fentebb állót, hogy aztán magát tolja fel, hanem minden lénynek az Izrael Szentje lábainak zsámolyánál való egyforma leborulása ez csupán. Innen van az, hogy a múlttal való hirtelen szakítás a kálvinizmusnál sem következett be. S miként a keresztyénség is a rabszolgaságot előállása pillanatában mindjárt meg nem szüntette, de erkölcsileg megbélyegző ítéletével aláaknázta, úgy a kálvinizmus is kezdetben a középkortól örökölt hierarchikus-arisztokratikus állapotokat meghagyta. Ha az Orániaiak [29] fejedelmi sarj voltak is, azért még nem bizalmatlankodtak velük szemben, de annál inkább tisztelték őket. A kálvinizmus a társadalom épületét belsőleg építette át, de nem úgy, hogy osztályirigységet ébresztett, avagy a gazdagok birtokát akarta elkobozni, hanem szigorúbb életfelfogás, komolyabb munkásság, magasabbrendű jellemerő által a polgárság a nemességet, a munkás a mesterembert nemes versenyre ösztönözte. Először Istenre s azután felebarátainkra tekinteni: ez volt az a törekvés, az a hangulat, az a szellemi irányzat, amivel a kálvinizmus mindenhova behatolt, és ebből a kegyes istenfélelemből, ebből az Isten előtt való közös megállásból valami szent, demokratikus érzés fejlődött ki, hódított tért, vált végtére is uralkodóvá. Oly eredmény ez, amit semmi sem vitt annyira előre, mint éppen a szenvedésben való közös osztályosság [itt demokrácia alatt nem mai modern, korrupt demokráciát kell érteni, hanem a nemesi rendszer, az ancient regime-hez képest vett demokráciát – a szerk.]. …

A kálvinizmus és a világ:

A harmadik alapvető viszony, mely az életfelfogásra döntő jelentőséggel bír, az, hogy hogyan állunk a világgal szemben? Mert amint már mondottam volt, három fővalóság az, amellyel az ember érintkezésbe jut: ti. Isten, az ember és a világ. Miután már láttuk azt, hogy a kálvinizmus Istenhez és az emberhez való viszonyunkat hogyan állapítja meg: most a harmadik és utolsó alapviszonyra kerül a sor, ti. arra, hogy milyen hát a mi helyzetünk a világgal szemben? E tekintetben a paganizmusról és iszlámról most nem akarok beszélni. Mert az ember és világ között levő ellentét e két életformában sokkal egyetemesebb és szétfutóbb volt, mintsem behatóbb tárgyalás nélkül meg lehetne világosítani, s különben is a kálvinizmusra nézve ez a fejtegetés céltalan volna. Általában véve azt lehet mondani, hogy a paganizmus a világot túlbecsüli, mert részben féli azt, részben elveszíti magát benne; míg az iszlamizmus megfordítva, a világot lebecsüli, vele játékot űz, és felette egy érzéki paradicsom fantasztikus világa után való vágyakozás erejével diadalmaskodik. De célunk elérésében az minket előbbre nem visz. A keresztyén Európában és egyúttal a keresztyén Amerikában, az ember és világ között levő ellentét a keresztyén ember és a világ szűkebbkörű ellentétét jelenti tulajdonképpen. Erre a középkori hagyomány kényszerítette. Róma hierarchiája alatt ugyanis egyház és világ egymással szembekerült, mint az örökös, aki már megszenteltetett, és mint az örökös, aki még átok alatt görnyedt. Ami az egyházon kívül maradt, az a démonok hatalmában volt, és ezt a démoni hatalmat az egyház űzte ki mindabból, ami az egyház oltalma, befolyása és inspirációja alá jutott. Azért keresztyén országban eszerint az egész társadalmi életnek az egyház szárnyai alá kellett rejtőzníe. A felsőségnek felkentnek és hitvallásilag megkötöttnek kellett lenni, művészetnek és tudománynak egyházi behatás és cenzúra alá jutni, iparnak és kereskedelemnek a céhek által az egyházzal összeköttetésben lenni, és a családi életnek a bölcsőtől a sírig egyházi gyámság alá kerülni. Mi más volt ez, mint egy óriási törekvés az egész világot Krisztusnak lefoglalni, ami azonban szükségszerűleg a legkeményebb ítéletet vonta maga után minden olyan életirányzatra vonatkozólag, ami démoni, vagy eretnek módon az egyház állása alól kivonta magát!? Boszorkány és eretnek máglyán égett el, mert elvi szempontból mindkettő egyforma álláspontot képviselt. És ezt a lélekölő teóriát vaskövetkezetességgel vitték keresztül, nem kegyetlenségből vagy alacsony uralomvágyból, hanem attól a magas gondolattól vezéreltetve, hogy egy keresztyénné lett, tehát az egyház által gyámság alá vett világot elveszni ne engedjenek. Természetesen a világnak az egyházba való ezen bevonása megbosszulta magát, és a szellemi célok és a szentségtelen világiasság között levő ezen meghasonlás, a zajos Karnevál és a Krisztus halála fölött való misztikus elmélyedés között levő ellentétben, bántó élessággel napfényre is jutott. Ennek ellensúlyozására a szerzetesség világkerülése állott elő, és részben a klérusé, amelyik az egyház centrumában a szentségre törekvést annál erősebben űzte, hogy a világnak a végeken kifejlődött térfoglalása fölött annál inkább szemet hunyjon. Az eredmény azután az volt, hogy a világ az egyházban az egyházat megrontotta, az egyház pedig a világ fölött való uralma által a maga életének szabad fejlődését meggátolta. Egy így berendezett népéletben lépve fel a kálvinizmus, a képzeteknek és gondolatoknak teljes átalakulását idézte elő. …

Így lépett háttérbe az egyház, hogy ne legyen sem több, sem pediglen más, mint hívők gyülekezete; a világ élete minden területen emancipáltatott, de nem Istentől, hanem az egyház uralma alól, hogy a benne lakozó romlással szemben egyedül Isten gyermekeinek hívő komolyságából merítse az ellenmérget. Így nyerte vissza a családi élet újra a maga önállóságát, kereskedelem és ipar a szabadság által saját erőikre utaltattak, művészet és tudomány megszabadultak az egyház bilincseiből, és saját inspirációiknak adattak át, és a természettel, valamint a benne rejlő erőkkel és kincsekkel szemben való egész alávettetésünk pedig úgy értelmeztetett, hogy az nem egyéb, mint az Isten által még a paradicsomban adott teremtési rendnek való engedelmeskedés [“uralom”gyakorlás – a szerk.].

Ezentúl tehát nem a világon magán, hanem a világban levő bűnösségen kell az átoknak nyugodnia; a szerzetesi világkerüléssel szemben pedig ott a kötelesség parancsa, hogy Istent benn a világban, még a világi, de azért nem kevésbé isteni hivatásban is szolgáljuk! Az egyházban Istent dicsérni, de azért a világban is neki szolgálni! Ez lett a mindenkit lelkesítő jelszó, és az egyházban nyerte meg most már az ember az erőt arra, hogy a világi élet közepette is annak kísértéseit, bűnös veszedelmeit legyőzze. Így haladt a puritán tartózkodó zárkózottság az egész világi élet lefoglalására való törekvéssel karöltve, és így adta meg a kálvinizmusnak a lökést arra az új életfelfogásra, amely a “nil humanum alienum puto“-t [32] tette jelszavává anélkül, hogy a világ méregpohara elkábította volna.

Az anabaptizmus (és nem az összes baptizmus, lsd. fentebb):

A kálvinizmusnak ez a jellemvonása különösen az anabaptizmussal való ellentétben tűnik ki élesen. Hiszen az újrakeresztelő-irány épp az ellenkező úton indult el, amikor a világ kerülésében a szerzetesség kiindulási pontját tette a hívekre nézve általános szabállyá. Igen, ebből az anabaptista alapelvből és nem a kálvinizmusból született meg az az akozmizmus (világkerülés), mely a protestánsok körében Nyugat-Európában oly nagy hódítást végzett. Az anabaptizmus tényleg a római elméletet vette át, csakhogy azzal a különbséggel, hogy az egyház helyébe Isten országát állította, és hogy a kétféle erkölcsiséget, a klérusét meg laikusokét elejtette. Egyébként az ő álláspontja is az volt, hogy: 1. a kereszteletlen világ átok alatt van, tehát az anabaptista magát világi állásokért nem töri, és 2. hogy a megkereszteltek köre – Rómánál az egyház, de náluk Isten országa – az egész társas életet oltalma alá kell hogy vegye, újjá kell hogy teremtse. És így alapította meg Leydeni János az ő szörnyállamát Münsterben, 33] és ezért táncoltak meztelenül futkározók [34] Amsterdam utcáin. A kálvinizmus tehát ugyanazon okból, amelynél fogva Róma teóriáját a világ felett való gyámkodásra vonatkozólag elvetette: az anabaptizmus teóriájával is szembenállott, s azt proklamálta, hogy az egyháznak a maga szellemi területére kell visszavonulnia, hogy a világban Isten egyetemes kegyelmének munkáját kell tisztelnünk [aki nem vallja az egyetemes/általános kegyelem tanát, az nyugodtan helyettesítse be Isten gondviselésével és az ember világra vonatkozó küldetésével, és úgy is megáll Kuyper logikája – a szerk.], hogy mi ezen az alapon a világot egyházi kötelékeitől megszabadítva, mégis benne éljünk, de úgy, hogy azért Isten szent törvényei kössenek bennünket.

Konklúzió:

…milyen legyen a viszonyunk Isten[nel], a világ[gal] s az emberrel szemben. Ami az Istenhez való viszonyt illeti, tanítása ez: Az embernek közvetlen közössége van az örökkévaló lénnyel mindenféle egyház és papság kizárásával. Az ember és ember között levő viszonyt illetőleg pedig ez: Az emberi méltóságot, ami az Isten képére való teremtettségben áll, mindenkiben el kell ismerni, azért tehát Isten és a felsőség előtt mindenki egyenlő, és abban a szolgálatban is, amelyet Isten az ő számára kijelölt, s azokkal az adományokkal, melyeket Isten kinek-kinek e szolgálatra ajándékozott. Ami pedig nekünk, mint keresztyéneknek e világhoz való viszonyunkat illeti, ez a tanítása: A világ életét tehát a maga önállóságában tisztelni kell, az Isten által e világba és ennek életébe elhelyezett kincseket minden téren ki kell fejlesztenünk; ezen munkánk közben azonban Isten félelme és a magasabb életfelfogás annak mérgétől bennünket mentesít. Ez ad nekünk teljes jogot arra a kijelentésre, hogy a kálvinizmus a legelöl felállított három feltételnek megfelel, tehát elvitathatlan joga van arra, hogy az életfejlődés ama hatalmas formái mellett, melyeket a paganizmusban, iszlamizmusban és romanizmusban láttunk fellépni, mint egy, vonatkozásaiban mindent átölelő, elvi alapon álló életforma érvényesüljön.


8. Kuyper megfigyelése helyes, mert nálunk mindenki kálvinistának nevezi magát, ha véletlenül református keresztlevele van, tekintet nélkül arra, hogy milyen a vallási meggyőződése, sőt hogy van-e egyáltalában valaminő hite vagy nincs.

9. Augustinus híres egyházatya (354–430. Kr. u.) Kálvinnak is tanítómestere. A kegyelem és predesztináció tanát ő bányászta ki először nagy erővel a Szentírásból.

10. Charles Hodge (1797–1878.) egyik leghíresebb amerikai ref. teológus volt a múlt században, mint a dogmatika professzora a princetoni egyetemen.

11. Spurgeon, híres baptista prédikátor (1834–1892.), akinek prédikációit tömegesen fordították le magyar nyelvre is.

12. A metodisták ma már hatalmasan megszervezett egyházat alkotnak főleg Amerikában. A kálvinizmus fattyúhajtásának tekinthetők, akik a ref. keresztyénség két nagy alapgondolatát, a missziói hódító-térítő szellemet s a keresztyén szeretetmunkákat nagy aktivitással és kitartással, de bizonyos egyoldalúsággal alkalmazzák az életben. A XVIII. század elején léptek fel s ma már Magyarországon is vannak.

14. E. Pusey (1800–82.) híres anglikán teológus, aki erősen a római katolicizmus felé hajlott, és sokáig hitt annak lehetőségében, hogy az anglikán és római katolikus egyházat bizonyos dogmák elhagyásával egyesíteni lehet.

15. Az independensek vagy kongregacionalisták szintén a kálvinizmus mellékhajtását alkotják. Arról nevezetesek, hogy náluk minden gyülekezet teljesen önmagában és függetlenül áll, és semmiféle egyházszervezetbe nem tömörülnek.

16. Wesley János a metodista egyház egyik alapítója (1703–1791.) teljesen antikálvinista irányú teológiát vallott, főleg a predesztinációval kapcsolatban. Whitefield György (1714–1770) ellenben, a metodizmus másik nagy alapítója, kálvinista felfogású volt.

17. Szociniánusoknak nevezzük az unitáriusokat Socinus Leliusról (1515–65.) és Faustusról (1539–1604.), akik az unitárizmus megalapítói voltak.

26. Kuyper itt arra céloz, hogy Luther keresztyénségében az a főgondolat, hogy hogyan jut az ember a bűnbocsánathoz, az üdvösséghez. Kálvin azonban mélyebben szánt, és nem az ember sorsa miatt aggódik, hanem azt kérdezi, hogy hogyan őrzi meg Isten sérthetetlenül a maga dicsőségét, s hogyan adjuk meg Istennek a tökéletes tisztességet. Kálvin tehát az Isten érdekeit nézi elsősorban, és csak azután az emberét. Luther a hívő sorsát nézi.

27. Agnoszticizmus alatt azt a gondolkozást értjük, amely azt mondja, hogy a természetfölötti dolgokra és így az Isten létezésére nézve is semmi bizonyosat nem tudunk, mert az emberi értelem ezekre a kérdésekre soha feleletet adni nem tud. Az agnoszticizmus, éppen úgy, mint a panteizmus, igen sokféle formában jelentkezik a modern gondolkodásban.

29. Az orániaiak az Oranje-házból való holland urálkodók Voltak. A jelenleg uralkodó Vilma királynő az Oranje-Nassau-ház utolsó sarja.

32. = semmit, ami emberi, nem tartok idegennek. Jelenti itt a kálvinizmus, ama tulajdonságát, hogy az emberi életet a maga realitásában értékeli.

33. Leydeni János, a túlzó anabaptisták vagy újrakeresztelkedők egyik vezéralakja volt. Az anabaptisták (akik a gyermekkeresztséget is elvetették), keresztyén forradalmárok, sőt részben kommunisták voltak a reformáció idejében, de “keresztyén alapon”. Hívő, fanatikus, de megbillent lelki egyensúlyú emberek; szektáskodók, akik az egyházat is megvetették, a világból kivonták magukat, és forradalmi úton megcsinálták az új Jeruzsálemet Münster városában, ahol “keresztyén alapon” valóságos rémuralmat fejtettek ki. Eltörölték a magántulajdont, behozták a többnejűséget s aki ellenszegült, azt lefejezték. A későbbi anabaptisták azonban már csendes, szelíd és békeszerető emberek lettek. [ettől még igaz az a megállapítás, hogy az anabaptizmus jellemvonása, hogy a világtól el akar szakadni, legyen az akár harcias úton, vagy békén úton – a szerk.]

Az eredetihez fűzött szerkesztői lábjegyzet: “John Beuckelszoon, Leydeni Johnnak is nevezték a szülővárosáról, ahol 1510-ben született, az anabaptista holland fanatikus vezetője volt Münster elfoglalásakor. 1536-ban halt meg.”

34. A meztelenül futkározók szintén az anabaptista őrültek közül kerültek ki. Ők a ruházkodás terén is vissza akartak térni a paradicsomi állapotokhoz.

Az eredetihez fűzött szerkesztői lábjegyzet: “A fent nevezett Leydeni János követői 10-en voltak, 7 férfi és 3 nő, éjjeli összegyülekezést tartottak, 1535 februárjában Amszterdamban, ahol a vezetőjük Hendrick Hendrickz Snyder tűzre dobta a ruháit, és megparancsolta a többieknek, hogy tegyenek hasonlóképpen. Társai a felbujtására követték, szerte az utcákon rohangáltak azt üvöltözve, hogy “Jaj, jaj, jaj, Isten bosszúja, Isten bosszúja.” Hamar elkapták őket. A férfiakat lefejezték, a nőket vízbe fojtották, egyet kivéve, aki meglógott. Snyder azt állította, hogy ő látta a menynet, poklot, Istent, valamint, hogy az Ítélet napja közel van.”


A forrás “A. Kuyper Kálvinizmus, mint világnézet” c. előadása. Pontosabban annak magyar fordítása, amely “Kálvinizmus és a történelem” címmel jelent meg a Holland-Magyar Társaságtól. A számozott lábjegyzetek a magyar fordítást anno végző szerkesztő magyar jegyzetei, a szövegbe ékelt magyarázat egy helyen az angol eredetihez fűzött lábjegyzet. A magyar lábjegyzetek után a végén is szerepel két lábjegyzet az angol eredetiből.