[Rev. Rushdoony alábbi esszéje a Történelem Bibliai Filozófiája (The Biblical Philosophy of History) c. művében jelent meg, és itt külön engedéllyel közöljük le. Megtámadja a kortárs keresztény gondolkodásmódot, a pietizmus vallásos rendszerét. A pietizmusból hiányzik a külső, keresztény társadalmi és gazdasági törvény koncepciója,  ezért képtelen a világot megújítani Isten etikai követelményeinek megfelelően. Nagyon gyakran (de nem mindig) eszkatológiai (végidei) pesszimizmussal is párosul, amely csak még inkább visszavonulásra készteti. Tényleg igaz a cím, miszerint ez a hívők eretneksége. – az eredeti szerkesztő megjegyzése]

Sokan felmentik az egyházban széles körben uralkodó hitehagyást azzal, hogy az eredendő bűnre mutogatnak. Az ember olyan nagy bűnös, mondják nekünk, hogy nem szabad meglepődnünk a hívők szívében uralkodó óriási hitetlenségen, hogy a világról már ne is beszéljünk. Emlékeztetnek minket, hogy “Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” (Jer 17:9). Ez igaz, de a Szentírás nem egy manicheus dokumentum. Nincs benne, hogy a Sátán és a bűn, Istennel és Isten kegyelmével megegyező, vagy annál nagyob hatalommal bír. Épp ellenkezőleg: “hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” (1Jn 3:20) és “Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” (1Jn 4:4). Hatalmas és mindenható a szuverén és háromságos Istenünk, és bűn nélkül nem lehet a hatalmát kisebbíteni, de az egyház elesettségét sem tulajdoníthatjuk annak, hogy a Sátánnak és bűnnek túl nagy a hatalma. Ehelyett ezt inkább a hívek lustaságának és esetlenségének kell betudnunk, akik hitetlenségükben Istent korlátozzák.

A hitetlenség effajta elfogadásához párosul: – amely a Sátán fölsőbbrendűségének implicit elfogadása – a világ feladása és átadása a Sátánnak és a hitetleneknek. Az egész Ószövetség Istennek az istentelen népek elleni ítéletéről beszél, és Pál apostol is a Zsid 12:18-29-ben is egy második megrázkódtatásról beszél, emberek és nemzetek ítéletéről az evangélium korában, hogy csak azok maradjanak meg, amiket nem lehet megrázni. Krisztus, aki a holtak közül támadt fel ugyanabban a testben, amelyben megfeszíttetett, feltámadása által megmutatta győzelmét a történelem felett, sőt még az örökkévalóságban is, az anyag felett éppúgy, mint lélekben. Isten ítéletének munkája a történelemben azért jelenik meg, hogy Isten királysága győzelmének utat készítsen, amelyet a Jel 11:15 dicsőséges kijelentésével hirdet ki: “A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett, és ő uralkodni fog örökkön-örökké.”

Átadhatjuk tehát a világot a Sátánnak és egyúttal hűek maradhatunk az Íráshoz is?
Egyszer egy kiváló lelkész azt mondta, hogy a lelkészeknek kerülniük kell mindenfajta “politikai, gazdasági és társadalmi ügyet”, idézem:

“Ha emlékszel arra, amit Jézus mondott arról, hogy e világ fiai ügyesebbek a világosság fiainál az ilyen dolgokban (Lk 16:8), akkor tudod, hogy a világ teljesen jól meg tudja oldani a dolgait anélkül is, hogy azzal a lelkészségeknek használna.”

Nevezzük annak ezt a magyarázatot, ami: istenkáromlás! A világ talán jobban jár vele, ha a lelkészek nem hirdetik és nem alkalmazzák Isten Igéjét a különböző dolgokra? És mit tanított Urunk a Lk 16:8-ban? Megkért minket, hogy adjuk át a világot az “e világ fiainak”, vagy arra buzdított minket, még ügyesebben éljünk a bölcsességünkkel? R. C. H. Lenski, Lukács evangéliumának magyarázatában (The Interpretation of St. Luke’s Gospel, 830. o.) összefoglalja a szöveg helyes értelmét:

“Tehát: a teljesen kifejlődött istentelenség, amelyet ebben az emberben láthatunk, a hamis mammon kapcsán rávezet minket, hogy hogyan érjük el annak éppen az ellenkezőjét: a teljesen kifejlett szentséget, amivel nekünk ezt a hamis mammont is használnunk kell: először is megtudjuk, hogy mire használjuk (9.v.), másodszor, hogy mit jelent számunkra a használata, amely hangsúlyozza, hogy mire használjuk (10-12 v.), harmadszor, hogy mennyire állunk ellent neki, amely hangsúlyozza mind a használatot, mind a jelentést (13.v.).”

Ahogy a hitetlenség nem jár fölsőbbrendű bölcsességgel, ugyanúgy az újjászületés sem formál világi ügyekhez nem értő idiótákat, hogy a társadalom irányítását át kelljen engedni hitetleneknek! Épp ellenkezőleg, senki sem tudja képzettebben irányítani magát és a világi ügyeket, mint a képzett keresztény, és a lelkészek feladata, hogy a híveket mindenről Isten tévedhetetlen igéje szerint tanítsák.

Néhányan ilyenkor a Luther világtól való visszahúzódására hivatkoznak, a szerzetesi visszavonulás protestáns verziójára. Csakhogy ennek eredete  a pietizmusban van, amely visszahozta az egyházba a középkori szellemet, és kivonta az egyházat a világból. A reformátori célok helyett, amelyek Isten összes tanácsára irányulnak, a pietizmus csak a lélekkel törődött és átadta a világot az ördögnek. A pietizmus elterjedésével a protestantizmus megszűnt hadseregnek lenni, amely Krisztus nevében hódítva tört előre, ehelyett az egyház egyfajta új szerzetesrenddé vált, ahova az emberek vissza tudnak vonulni a világtól és problémáitól, és ahol a mennyről tudnak elmélkedni.

Jelen író egyszer kapott egy levelet egy bizonyos kiváló és hithű lelkésztől, aki amiatt kritizálta, hogy közgazdasági témáról beszélt egy egyházi épületben, a központi csarnokban. Ez a lelkész az evangéliumról, a megigazulás tanáról, satöbbiről való prédikálást “abszolútnak” tartotta, míg minden más tanítást meg “relatívnak” mondott. Azonban Isten igéjének egésze igaz, és a Szentírás az ember egész életéhez szól!

Alább következik ennek a lelkésznek írott levelem, amelyet kérésre teszek közzé, mivel annyi keresztényt megzavar a lelkészük prédikálásának korlátozottsága, amely a pietizmusnak köszönhető:

“Tisztelt lelkész úr:
Nagylelkű levele ma érkezett meg, amelyet igyekszem mihamarabb megválaszolni, nehogy elvesszen a beérkező több száz levél között, amelyek utazásaim alatt felgyülemlettek.

A levele alapján biztosan egyetértünk a Szentírás tévedhetetlenségében, a hit általi megigazulásban, és a háromság Isten szuverenitásában. Úgyszintén mindketten valljuk a teremtés és bukás tanát és az ember megromlását. Azt hiszem, a különbséget helyesen foglalhatjuk össze az ön alábbi szavaival:

“Értelmezésünk szerint (közös értelmezésünk szerint remélem) az evangélium beiktatott lelkésze Krisztus képviselője, ezért köteles Isten parancsainak összességét hirdetni.
Ezért úgy gondolom, hogy sokkal hatékonyabb volna, ha olyan témákról, mint közgazdaságtan mint laikus szakértő prédikálna, nem pedig mint az OPC (Orthodox Presbyterian Church) beiktatott lelkésze. Talán még az is jobb volna ha egy előadótermet használna, és nem egy templomépületet – egyszerűen az asszociációk miatt.”

E ponton azonban én nem értek egyet Önnel, és azt hiszem az olvasmányaim alapján, hogy Luther is az én pártomat fogná.
Kétféleképpen lehet a különböző témákat megközelíteni, egyrészt humanista módon, ennek többféle árnyalata van, valamint lehet teokratikus és biblikus módon is. Legutóbbi közgazdaságtani vonatkozású előadásom Sunnyvale-ben, amely a harmadik volt egy pénzgazdálkodásról szóló sorozatban, és amely sorozatban az első az exegetikai alapokkal foglalkozott, tehát ez az előadás teocentrikus és biblikus megközelítéssel élt, továbbá azt állítottam benne, hogy a világ és a gazdaság is Isten törvénye alatt áll, NEM pedig emberek alkotta törvény alatt.

Számomra Isten tanításának egészét hirdetni pontosan ezt jelenti. Isten törvénye nagyon sokat foglalkozik a közgazdaságtannal, azaz pénzzel, kölcsönnel, uzsorával, mezőgazdasággal, üzlettel stb. (Csatolok néhány másolatot a legutóbbi hírleveleimről, amelyekben a 8-as számú pont a gazdaságnak tartozásokkal kapcsolatos vonatkozásaival foglalkozik. Ezekkel egy korábbi Sunnyvale-i előadásban foglalkoztam.)
Isten törvényét nagyon komolyan veszem. Hiszem, hogy szabadok vagyunk a törvénytől, mint ellenünk szóló vádirattól, úgy, hogy a keresztény embert a törvény többé nem vádolja, de a törvény, mint életmód alatt állunk. A törvény a keresztény szívének tábláira van írva (ez az új szövetség jele), és a törvényt öröm megtartania. Az ember nem azért váltatott meg, hogy más istenei legyenek, hogy paráználkodjon, öljön, lopjon, vagy kívánkozzon, vagy, hogy Isten törvényeit megszegje, hanem, hogy új természetnek a birtokában örvendjen Isten akaratában olyan mértékben, amilyen mértékben megszentelődik.
A ceremoniális és áldozati törvény nyilvánvalóan beteljesedett Krisztus elégtételt képező halálában és feltámadásában. Némely más törvények meg lettek változtatva az apostoli tanításokkal, vagy Urunk tanításával, vegyük például a házasságtörésre kiszabott halálbüntetést, amely a válásra lett módosítva, vagy az istentisztelet napjának átértelmezését, és a régi szombati törvények végét (Kol 2:16k., stb.). Természetesen a reformátorok nem kezelték könnyelműen az ószövetségi törvényeket, elég ha megnézzük az uzsoráról szóló írásaikat.

Hiszem, hogy a modernkori hitehagyásunk része, hogy a világunk egy jó részét átadtuk az ördögnek és az evangéliumot egy nagyon kicsit területre leszűkítettük. Számomra a teremtés tana a hitünk mérföldköve. Mivel a Szentháromság teremtett mindent, minden dolog csak a háromság Isten rendszerében érthető meg, és csak Ő válthatja meg a teremtését. Továbbá, egyedül az Ő törvénye alatt működhet a teremtettség összeomlás nélkül. Ezért Isten szavát minden területen hirdetni kell: lennie kell keresztény közgazdaságnak/gazdaságpolitikának, keresztény filozófiának (amely a gondolkozást azzal a premisszával indítja, hogy Szentháromság Isten van, és az Ő szava tévedhetetlen), történelemkutatásnak, irodalomnak, jognak, politológiának satöbbinek.
Az “Amerikai oktatásügy messianisztikus jellege” (The Messianic Character of Amerian Education) c. művet azért írtam, hogy alaposan dokumentáljam a felvetésemet, miszerint az oktatásügy a keresztény teista elvek nélkül destruktív saját magára és az emberre nézve is.
Úgy gondolom, hogy ez minden más területre is igaz.
Urunk testi feltámadásának tana is részben annak kijelentése, hogy Isten megváltása nem korlátozódik egyedül a lélekre, hanem az idő és a történelem, sőt még az örökkévalóság és a test is, a lélekkel együtt, arra vannak rendelve, hogy osztozzanak Urunk dicsőséges megváltásában.
Egyetértek azzal, hogy az egyház Isten szaván, a sákramentumokon és az istenfélő egyházfegyelem gyakorlásán kívül nem rendelkezik fennhatósággal. Azonban Isten szava az élet minden területének minden körülményéhez szól.
Amire a közgazdaság területén rá akartam mutatni mindhárom előadásban, az mind biblikus volt. A pénzre és a tartozásra vonatkozó bibliai törvényekkel foglalkoztam az első kettőben, a harmadikban pedig egyszerűen azt a tényt hangsúlyoztam, hogy Isten törvénye az, amely az univerzumot kormányozza, nem pedig a kortárs politikusok emberi húzásai. Inkább előadtam, semmint prédikáltam, de ha prédikáltam volna, egyszerűen csak exegetikus lettem volna.

Mellesleg a devalválódott pénzt tényleg elítéli a Szentírás, nézze csak meg Ézsaiás vádját (1:22, amely egyértelműen az ezüst értékének lerontására utal, továbbá a bor felhigítására).

Napjaink szörnyű állapotait kifejezi, hogy mindig csak modernista, humanisztikus és hitehagyott koncepciókat ajánlanak fel nekünk, más jellegű javaslatokat nem igazán lehet hallani, a szekuláris konzervativizmust leszámítva, ami lényegében a humanizmusnak egy másik fajtája, és hasonlóképpen el kell marasztalni. Hiszem, hogy a keresztény konzervativizmus szükséges, ahogy azt is, hogy Isten ítélete alatt állunk, ha elhanyagoljuk Isten tanításainak összességének hirdetését az élet minden területén, úgy, mint az egyház, állam, oktatás, filozófia (ahova pl. a neves klasszikus Luther “A szolgai akaratról” (De servo arbitrio) c. műve is sorolható), gazdaság, politológia stb.. Mindez nem jelenti, hogy Krisztust fanatizáljuk: egyszerűen annyit jelent, hogy használjuk a régi reformációs csatakiáltást: Jézus Krisztus királyi jogai minden területen.

Mindezt nem azért írom, hogy az álláspontját kritizáljam, hanem imádsággal teljes reménységgel vagyok irántad, hogy fel fogod ismerni Megváltónk mindenféle területre elható elvárásait.
Őszinte üdvözlettel,
R. J. Rushdoony”


forrás: Introduction into Christian Economics – 32. fejezet