A hiperkálvinizmus megint egyike a sok fogalomnak, melyeket szitokszóként alkalmaznak, azok alapvető ismerete nélkül. Viszonylag gyakori kálvinistáknál is például, hogy amikor valaki kifejti, hogy Isten nem mindenkit részesít szeretetében, vagy, amikor arról beszélnek, hogy az evangélium nem ajánlat – azaz nem olyasvalami, mint egy piaci áru, amit szabad akaratból el lehet venni, vagy el lehet utasítani -, akkor az ellenvéleményt képviselők sokszor a helytelen körülményekhez kötött ad hominem érvelési hibába esnek (ad hominem circumstanciae). Azt mondják, hogy az illető hiperkálvinista, vagy olyan tanokat terjeszt, és ezért rossz amit mond.

Az efféle elnagyolt megközelítések szükségessé teszik, hogy meghatározzuk: az autentikus kálvinista teológia szerint a fentebbi tanok valóban hiperkálvinista tanok-e. Hogyha pedig nem azok, akkor meg fogjuk határozni azt is, hogy mely tanok sajátosan a hiperkálvinizmus jellemzői, hogy segítsük elkerülni a jövőbeli félreértéseket.

1)A partikuláris szeretet tana, és az evangélium, mint egyetemes ajánlat teológiájának elutasítása hétköznapi kálvinista, tehát nem hiperkálvinista tanok.

A) A partikuláris, avagy részleges szeretet (particular love) azt jelenti, hogy Isten tényleges, üdvözítő, forró szeretetében csakis a választottak, Isten igaz egyháza részesül. Az evangélium, mint egyetemes ajánlat tanának (well-meant gospel offer névre hallgat a szakirodalomban – magyarul jó szándékú ajánlatként és valódi ajánlatként is fordították) elutasítása pedig azt jelenti, hogy az evangélium megtérési üzenete nem egy szabadon választható opció, hanem akihez Isten ellenállhatatlanul intézi, az el fogja fogadni maradéktalanul, míg a többiekhez, akikhez Isten általánosan intézi, ők legfeljebb annak csak felszínes, múló jótékony hatásaiban részesülhetnek. Ez az ellenállhatatlan kegyelem és a kettős elhívás kálvinista tanítása. De azonban először a részleges szeretet témakörét vizsgáljuk meg.

A téma nagyon érzékeny, mert a részleges (nem egyetemes, nem mindenkire kiterjedő) szeretet hirdetésével az adott lelkész megkockáztatja, hogy a hitben fejlődő hallgatóságának egy része megijed, mert az egyházon kívüli ismerőseire vonatkoztatja, hogy őket Isten nem szereti úgy, mint őt, és fennáll az esélye, hogy egy ilyen Isten “kegyetlen” istenképet nem akar magának, annak ellenére, hogy ez az Istenről alkotott bibliai kép. Ilyenkor aztán odébbáll, és keres magának egy olyan gyülekezetet, ahol Isten mindenki felé való mézes-mázos túlcsorduló szeretetét tanítják. Ezért van az, hogy a populistább tendenciájú prédikátorok, pl. egyes újkálvinista lelkészek, ezt a tant nem is merik hangoztatni, és inkább azt tanítják helyette, hogy vagy, nem lehet tudni, vagy azt, hogy bizonyos értelemben mindenkit szeret Isten, bizonyos értelemben meg nem. Csakhogy ez ködösítésnek nevezhető, mint alább fogjuk látni, mi ennél pontosabb és egyértelmű megfogalmazásokra törekszünk.

Az ismertetést Kálvinnal kezdjük, aki maga sem vallotta az egyetemes szeretet (universal love) tanát. Az Institúcióban a következőket írja: „Még azt az ellenvetést is megkockáztatják, hogy Isten semmit sem gyűlöl, amit Ő alkotott. Ha ezt megengedem is nekik, mégis igaz marad az, amit én tanítok, hogy Isten előtt az elvetettek igenis gyűlöletesek, mégpedig alapos okból, mivel Lelkétől elhagyatva (destitutus) csakis olyasmit tudnak felmutatni, ami átokra méltó.” (Institutio, 3.24.17.) És ebben a kontextusban a szeretet szó alatt, kiválasztó, üdvözítő szeretetet kell értenünk. Ugyanez például a következő helyen is előfordul: “S mégis, honnan van az, hogy Isten nemcsak felragyogtatja napját jóra és gonoszra, ha nem onnan, hogy felbecsülhetetlen jóságából szüntelen bőséggel árad mindaz, ami e földi élet számára szükséges?… a hitetlenek is gyakran megtapasztalják Isten jótéteményét, sőt nemcsak a mindennapi esetekben, hanem olykor még olyanokból is, melyek még a híveknek adott áldásokat is felülmúlják, de ezek a hitetleneknek súlyosabb ítéletére szolgálnak.” (Institutio, 3.25.9)

Természetesen Kálvin számos helyen mondja (pl. Inst. 2.2.14. vagy Inst. 2.3.3.), hogy Isten jósága, kegyelme, szeretete, irgalma kiárad az egész teremtettségére, azonban ezek alatt egy teljesen más természetű tulajdonság értendő, amelyet joggal fedhetünk le dogmatikailag az általános gondviselés (esetleg általános jóság) fogalmával. Itt egy olyan általános tulajdonságra kell gondolnunk, amely vonatkozik az élettelen tárgyakra, értelem nélküli állatokra, és az elvetett, vagy elvetemülten gonosz emberekre egyaránt, mivelhogy azok életét, létezését a világ általános körforgásában fenntartja. Azok éppen úgy le tudnak élni egy életciklust, mint egy istenes ember.

Tehát Istennek ez az általánosan ható pozitív tulajdonsága semmiképp sem egy speciális, üdvözítő, elválasztó szeretet, illetve kegyelem, hanem egy sokkal személytelenebb, “szeretet”, illetve “kegyelem”, egy fenntartás, gondviselés. Az általános jóság, vagy jó ajándékok kifejezés is hűen lefedi a valóságot. Mindenesetre ezt a jóságot meg kell különböztetnünk a szeretettől, amely hétköznapi értelemben személyes és forró szeretet. Pusztán taktikai megfontolásokból (hogy ne veszítsünk gyülekezeti híveket) nem szabad az általános jóságot és az egyházra vonatkozó szeretetet szinonimákként használnunk.

F. Turretininél, a genfi típusú teológia száz évvel későbbi reprezentatív képviselőjénél ugyanezt a gondolatmenetet találjuk meg: A korlátozott kegyelemnek van csak létjogosultsága: azokra vonatkozik, akiken Isten öröktől fogva megkönyörült, míg azokra nem vonatkozik, akiket öröktől fogva gyűlöl és megkeményít. T. azt sem ismeri el, hogy kétféle kegyelem van, mivel a kegyelemet kizárólag a kiválasztáshoz kapcsolja (Vol 1. IV/ XVII.: 14. és 15.): “A Szentírásban a korlátozott kegyelemnek van értelme, nem az univerzális kegyelemnek (hiszen az azt mutatja, hogy Isten bizonyosakon megkönyörült, szereti őket, és felírta a nevüket az élet könyvébe, ám gyűlöl, megkeményít, és haragra és kárhozatra rendel másokat, Rm 9:11,12,13, 18, 22; 1Thessz 5:9; 1Pt 2:8)” … “Azt válaszoljuk, hogy alaptalan feltételezés, hogy a kegyelemnek kétféle célja van, amikor a Szentírás a kegyelem minden célját Isten örök kiválasztásából vezeti le; sőt, még a kiválasztást magát is a kegyelem részévé teszi (Rm 8:28, 29; 9:11; Ef 1:11; 2Tim 1:9)”. A kegyelem és a szeretet szavak ugyanazt a speciális törődést fejezik ki, amely nem egyetemes érvényű, csak Isten válaszottjaira érvényes. Éppen ezért könnyelműen használni, például minden egyes betévedő gyülekezeti látogató esetében nem szabad.

Mindeközben ugyanakkor Turretini arról is beszél, hogy Istennek az egész teremtésére kiterjedő irgalma, jósága, kegyelme, szeretete van (Vol 1. III/XX). Ezt illeti a philanthropia kifejezéssel, amelyen azonban semmi esetre sem szabad kiválasztó, személyes, örök kegyelmet és szeretetet érteni. Egyértelműen látszik, hogy a philanthropia alá a semleges gondviselés tartozik, amely azért nevezhető semlegesnek, mert mindenkire vonatkozik függetlenül attól, hogy Isten szerette, vagy gyűlölte (lsd. Jákob és Ézsau esetét). Ezentúl erről azt is elmondhatjuk, hogy ez a philanthropia inkább egy logikai kategória (azaz: Isten szűkebb értelemben egyházra kiáradó szeretete alatt egyre tágabb és alacsonyabb intenzitású kegyelmek helyezkednek el logikusan). De a szeretet fogalma általános értelemben nem található meg a Szentírásban. Úgy tűnik a szeretet már a szó definícióját tekintve is speciális, azaz (a választottakra) korlátozott – tehát nem egyetemes.

Ha valahol mégis egy általános üdvözítési szándéknak ható verssel találkoznánk, az Isten akaratának két arcával magyarázható. Isten akarata a parancs szintjén mindenkire vonatkozik, de örök rendelkezése (dekrétuma) szerint csak egyházára. A dekretális akaratban nyilvánul meg Isten személyes szeretete (mindenképp bekövetkező akarata), míg a parancsbeli akarat egyetemes (mindenkit felszólít). E két dolog csak a felszínen mondhat ellent egymásnak, de Istenben teljes összhangban van a kettő. A hétköznapi értelemben vett, szeretet szó csakis Isten titkosan, örök életre rendelő, speciális akaratával állítható párhuzamba, ugyanis a többieket Isten csak elviseli, majd kárhozatban részesíti. (Ezt az akarati csoportosítást egyébként megtaláljuk John Owennél is, meg általában minden ortodox kálvinistánál.)

Hogy egy kálvinista baptista példát felhozzunk Dr. John Gill személyében: ő azt mondja (rendszeres teológiájában), hogy csak az egyik, a dekretális akarat nevezhető Isten szó szoros értelemben vett akaratának, míg a másik inkább „csak” Isten Szava, vagy Igéje. Gill amikor hosszas hasábokon keresztül ír Isten szeretetéről akkor végig az üdvözítő szeretetre gondol, mely a választottakra, személyesen, öröktől fogva vonatkozik.

Nem meglepő módon nála is megtalálható a szeretet fogalmának felosztása. Beszél a speciális, Krisztusban lévő, kiválasztásban gyökerező szereteten kívül is egyfajta szeretetről. Azonban amikor árnyalja ennek jelentését, akkor kiderül, hogy olyan dolgokra gondol, minthogy Isten mindent jónak teremtett, mindenkihez jó, és kegyelmes, még az ördögökhöz is, olyan értelemben támogatja őket, hogy a létezésben tartásukat elvégzi, gondot visel róluk (a 120. oldal után találhatóak ezek a fejtegetések). Beszél egy általános kegyelemről is, amely csak a nevében kegyelem, azonban nem felel meg az igazi megszentelő kegyelem kritériumainak. Ebbe a kategóriába sorolható pl. a legsúlyosabb bűnöket „fékentartó kegyelem”. Azonban fontos hangsúlyoznunk, hogy erről a nem kiválasztottakra vonatkozó kegyelemről megjegyzi, idézem, „hogyha ezt egyáltalán kegyelemnek lehet nevezni”. Továbbá hozzáteszi, hogy „egyesek” használják ezt a korlátozott/speciális és általános/generális kegyelem megkülönböztetést – ezt idézőjelben közli. Gill ezzel is jelzi, hogy ő nem kimondott híve az általános kegyelem fogalmának. Mindazonáltal a gondviselést kifejező kegyelmet, illetve könyörületet Gill is elismeri, erről ugyanazt írja le, mint az általános szeretetről, megőrző, és fenntartó jóság, lényegében egyszerű gondviselő jóságról van itt szó, amelyen azonban az ördögök is osztoznak. Látható, hogy John Gill és F. Turrettini értékelése között semmi különbség nincs.

[Exkurzus: Egyesek leírják, hogy Gill mérsékelten hiperkálvinista volt. Ugyan megtalálható nála egy kisebb jellegzetes hiperkálvinista gondolat, azonban ezt a vádat összességében mégis el kell utasítsuk. 1) Egyfelől azért, mert az azonnali megtérésre hívást ő is vallotta. 2) Másfelől azért, mert a későbbi kálvinista baptista teológusok mint Andrew Fuller, hiperkálvinizmus ellenes bírálataikban őt megkülönböztetetten kezelték, azaz nagyobbrészt a saját oldalukon tudták. 3) Harmadsorban az is igaz, hogy a mai közönséges kálvinista baptista lelkészek túlnyomó többségéről elmondható, hogy Dr. Gillt nagy becsben tartják – olyan közegben tehát, ahol hiperkálvinizmusnak a bázisa elenyészően kicsi. Részletesen a hiperkálv. tanokról lásd alább.]

B) Az evangélium hirdetésének természetéről, hogy az evangélium (egyetemes) ajánlat-e (well meant offer), vagy ajándék, rövidebben szólunk, mivel napjainkban ez talán a kisebbik felháborodás okozója. Először is, mit jelent pontosan, hogy az evangélium ajánlat? A kálvinista teológus, David J. Engelsma megfogalmazása szerint (A “Hiperkálvinizmus-e az evangélium ajánlatként való felfogásának elutasítása” c. röpiratban) az evangéliumi (egyetemes) ajánlat felfogása az általános kegyelemhez köthető (melyet fentebb elutasítottunk). Azt foglalja magába, hogy Isten konkrét kegyelmet gyakorol mindenkinél, már eleve abban is, hogyha valaki hallja az evangéliumot. Az evangélium egy általános ajánlat mindenki számára. E felfogás tagadja, hogy Isten csak a választottak irányába gyakorol ténylegesen kegyelmet.

Ha ezt a definíciót elfogadjuk, akkor ki kell jelentenünk, hogy az evangélium ajánlati felfogása ellentétben áll az alapvető kálvinista tételekkel, mint a korlátozott váltság, a hatékony elhívás és az ellenállhatatlan kegyelem.

Isten ugyanis tényleges, újjászülő kegyelemben csak azokat részesíti, akiket hatékonyan hív el, akiket megváltott. Ők részesülnek ellenállhatatlanul – de mégis azt önként vállalva – a kegyelemben. Csak nekik ajánltatik fel az evangélium kegyelmesen, nem pusztán külsődlegesen. A kálvinista hitvallások alapján ez egyértelműnek látszik:

Westminsteri  hitvallás 10/1-2: 1. Mindazokat, és csak azokat, akiket Isten eleve elrendelt az életre, neki úgy volt kedves, hogy az őáltala kijelölt és elfogadható időpontban elhívja… 2. E hatékony elhívás Isten szabad és különleges kegyelméből származik egyedül, … [a választott személy] képessé nem lesz az elhívásra válaszolni, és az ebben felajánlott és adott kegyelmet elfogadni.

Ugyanezt találjuk az 1689-es Londoni baptista hitvallásban is: 10/1-2: 1. Úgy tetszik Istennek, hogy akiket az életre rendelt el eleve (predesztinált), azokat a neki megfelelő és kijelölt időben hatékonyan el is hívja … 2. Ez a hatékony elhívás egyedül Isten ingyenes és különleges (speciális) kegyelméből van … [a választott személy] képessé válik válaszolni erre a hívásra, és képes lesz elfogadni az abban felajánlott és adott kegyelmet

A hitvallásokat úgy próbálják meg olykor felhasználni az evangéliumi ajánlat érdekében, hogy arra hivatkoznak, hogy a szerepel bennük az ajánlás ige. Azonban mivel a felajánlást csak a választottak képesek elfogadni, ezért nem lesz igaz, hogy az evangélium egy egyetemes ajánlat. Sokkal inkább egy választottaknak szóló ajándék.

A fentebbiekből az is következik, hogy az egyetemes evangéliumi ajánlat tanát (well-meant gospel offer) elutasítani önmagában még nem hiperkálvinizmus, hanem teljesen normális kálvinizmus. (Így pl. a PRC holland református típusú felekezet sem minősíthető hiperkálvinistának emiatt a tétel miatt, annak ellenére, hogy ez a vád érte ténylegesen.)

Összefoglalása az eddigieknek

Az, hogy a hiperkálvinisták a kálvinistákkal megegyező tanítást vallanak a fentebbi témákban, annak nincs jelentősége: a korlátozott szeretet és kegyelem tana (particular love and grace), illetve az evangéliumi egyetemes ajánlat (well-meant offer) mivoltának elutasítása hétköznapi, normális kálvinista tanok az ortodox kálvinizmus alapján. [Legalábbis utóbbi a fentebb megfogalmazott formában.]

Ezeken túl is sok közös kálvinista alapvonás van (pl. a korlátozott váltság tan), de mivel azok a vitás kérdések részét nem képezik, most elhagytuk őket.