férfias templom

Az alábbi bejegyzés egy cikknek a második fele. Azért csak a második fele, mert véleményünk szerint túl messziről indul, és a mondanivalóját (hogy mi tesz egy gyülekezetet férfiassá) tökéletesen elégségesen kifejezi a második fele is. Alább a cikk:

“Sajnos, a legtöbb evangelikál számára úgy tűnik, hogy amikor emberek egyházba való bevonzásáról beszélünk, akkor voltaképp marketinghez közelálló ügyekről beszélünk, mint pl. hogy hogyan lehetne a big macet újra közkedveltté tenni a 18-34 éves korosztály körében.

Nem az lesz a kiindulópontjuk, hogy valakik őszintén hisznek az evangélium erejében és őszintén tanítvánnyá akarnak tenni másokat. (Ugyebár a lélekmentés kevésbé hasonlít egy egyszeri vásárlásra, sokkal inkább egy gyermek felnevelésére. Egy élet odaszánását igényli.) Túl sokszor van úgy, hogy amikor a férfiak egyházba való bevonzásáról beszélünk, akkor az van előttünk, hogy miként csalhatjuk be a férfiakat azzal, hogy különféle férfiasságról szóló gyerekes koncepciókat importálunk, amelyeket a kultúra kitermelt magából.

Legjobb esetben ingyen steakeket és fegyvereket osztunk; legrosszabb esetben olyan lelkészeket fogadunk fel, akik időnként szitkozódnak és szívesen belemarkolnak a pincérnők fenekébe. Miként egy big mac kampány, ezek a projektek is néhány évig sikeresek lehetnek, de legfeljebb néhány évig. Ez a megközelítés rendben is van akkor, ha valaki Jézust eladandó termékként fogja fel, de kevésbé van rendben, ha úgy gondolod, hogy az egyházban lenni komoly elköteleződést és egy egész életen át tartó harcot jelent.

A megoldás egy része a Jules Evans munkájában található, ő írta a „Philosophy for Life and Other Dangerous Situations” c. könyvet, ő, aki nemrég a médiában szerepelt néhány hónapja, ahol azzal kapcsolatos tapasztalatát adta elő, hogy milyen klasszikus filozófiát tanítani szerződéses rögbi játékosoknak. Az illető a főállású tanácsadója a Szaracénoknak, az egyik premier ligás angol rögbicsapatnak, aki a PRI tévéműsorában: „To the Best of Out Knowledge” arról elmélkedett meghívott vendégként, hogy mekkora kár, hogy a filozófia és pszichológia diszciplínáit elválasztották egymástól.

 „Körülbelül száz évvel ezelőtt a filozófia, etika és pszichológia egyetlen diszciplínát alkottak – egyfajta tragédia, hogy a filozófia és a pszichológia kettévált 1900 körül és külön akadémiai tudományokká váltak, amelyek mindegyike féltékenyen őrzi a maga területét.”

Óriási figyelmet szentelnek az atléták testének, mondja Evans, de a szellemi egészségüket gyakran elhanyagolják – ebből aztán sok bajuk is származhat, hiszen a kíméletlen hivatásos sportolói világ gyakran állás nélkül, nincstelenül hagyja őket (mint azt sok, korábbi NFL játékos tanúsíthatja). Azonban a szellemi terápia, amelyből sokuk profitálhatna, hajlamos az érzelmekre fokuszálni – ezáltal sajnálatos módon stigmatizálja a férfiakat. Evans folytatja:

 „A filozófia, úgy vélem, sokszor jobb a férfiaknak [mint a pszichológia], mert a férfiakhoz közelebb áll, ha elméletekről, eszmékről beszélnek, sokkal inkább, mint az érzelmeikről való beszéd. Szóval, ha elméletekről tanítasz nekik, amelyek az érzelmeikhez kapcsolódnak, az a jó út ahhoz, hogy beszéljenek a belső életükről és tapasztalataikról.”

A nők maguk majd eldöntik, hogy a most következő kijelentésem sértő-e, de én úgy gondolom, hogy a lényeget jól tükrözi. A legtöbb férfi a tapasztalatom szerint az érzelmeihez elméleteken keresztül jut el, míg a legtöbb nő az elméleteihez jut el érzelmeken keresztül. Ez nem jelenti, hogy az egyik út felsőbbrendűbb, mint a másik – természetesen mindkettő: az elméletek-gondolatok és az érzelmek is egyaránt nélkülözhetetlen részei az emberségünknek –, de a lényeg, hogy különbözőek, és az evangelikalizmus valamiért hajlamos a „női” megközelítést előnyben részesíteni.

Elgondolkozom rajta, hogyha valóban férfiakat akarunk vonzani a gyülekezeteinkbe, akkor valószínűleg hanyagolnunk kell a gyermeteg csalogató ingyen ételt és fegyvereket, és sokkal inkább arra kell koncentrálnunk, hogy kihívások elé állítsuk őket azzal, hogy vitás kérdésekkel és elméletekkel szembesítjük őket, amelyeket a gazdag keresztény hagyományból merítünk. Való igaz, nincs hiány vitás teológiai kérdésekből: Annyira romlott-e az emberi természet, amennyire Kálvin gondolta? Annyira szabad-e az akarat, amennyire Wesley vélte? Isten annyira transzcendens, amennyire Aquinói tanította? A törvény és a kegyelem annyira különálló dolgok, amennyire Luther képzelte? Krisztus annyira teljes mértékben van-e jelen az úrvacsorában, amennyire Irenaeus gondolta?

Természetesen magától értetődik, hogy a különféle evangelikál felekezetek eltérő válaszokat részesítenek előnyben ezeknél a felvetéseknél, de a hangsúly itt kevésbé azon van, hogy „a” helyes válaszokat megtaláljuk, hanem inkább azon, hogy magukat a kérdéseket komolyan vesszük. Más szóval, tanítsd a gyülekezetedet arra, amit hiszel, tanítasz és megvallasz (hogy a régi lutheránus formulával éljünk), arra, hogy miért hiszed ezeket, valamint arra, hogy egyáltalán mi végre vannak ezekről a kérdésekről viták. A keresztény teológia és egyháztörténelem olyan gazdag, hogy jóformán végtelen; mindig lehet több és több katekézist oktatni, még olyanoknak is, akik egész életükben hívők voltak.

Én magam nem vagyok lelkész; csak egy vizsgálódó laikus vagyok. Azonban sok kollégánk itt a Christ and Pop Culture-ben lelkészi szolgálatot végez és oktat, és sokan közülük egyetértettek az álláspontommal.

Idézek David Dunhamtől, egy ditroiti baptista lelkésztől:

 „Tavaly elindítottuk a programunkat „Szabad Szeminárium” névvel és azok, akik részt vettek rajta többségében férfiak voltak, és a legtöbbjük olyan férfi, aki korábban nem is vett részt semmilyen egyházi eseményben. Ledöbbentem, amikor megláttam, hogy sokan közülük hajlandóak voltak részt venni még egy tizenkét hetes intenzív tréningen is, házi feladatokkal. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy sok alapja van annak az elképzelésnek, miszerint a férfiak az elméleti síkon keresztül jutnak el az érzelmeikhez.”

Idézek Nate Claibornetól is, aki Közép-Floridában ad bibliatanulmányozási órákat:

„Rendszeresen el tudtam érni, hogy egyetemi alapképzésen tanuló, egyszerű gyülekezeti tag srácok – akik rendesen be voltak táblázva tanórákkal – részt vegyenek és szánjanak némi időt heti egyszeri beszélgetéseinkre John Frame rendszeres teológiájáról.”

Logikusnak tűnik, hogy az jobb megoldás, ha a férfiakat és nőket egyaránt komolyan vesszük intellektuálisan, mint az, ha rávesszük őket, hogy csak azért jöjjenek vissza hetente a gyülekezetbe, mert steakeket és fegyvereket kínálunk.  De hogy ez a jobbik megoldás pontosan hogyan valósul meg, az természetesen gyülekezetről-gyülekezetre változni fog. Egyeseknél lehet, hogy intellektuálisabb, szigorúbb prédikációkhoz fog vezetni vasárnap reggelente, míg másoknál több kateketikus oktatást fog eredményezni a hétköznapok során. A lényeg azonban a következő: Találjuk meg az emberek igényeit – beleértve azt is, hogy szükség lehet arra is, hogy az igényeket megemeljük – ahelyett, hogy egyszerűen csak arra törekednénk, hogy teljesítjük a kívánságaikat. Értelmüket vegyük annyira komolyan, mint lelküket, valamint növekedésüket is vegyük olyan komolyan, mint üdvösségüket.”


Forrás: http://christandpopculture.com/men-leaving-church-even-rugby-players-need-philosophy/ – az oldal a nagy forgalom miatt már nem biztos, hogy hozzáférhető regisztráció nélkül