Az 1570-es Csengeri hitvallás az egyik legkorábbi magyar gyártmányú 16. szd.-i hitvallás. Ugyan ma már csak svájci hitvallásokat használ a Magyar Református Egyház, de mégis ezt is beleértve több helyi alkotás is született az ortodoxia századaiban (pl. Debreceni hitvallás, vagy Siderius János Kátéja). A hitvallás 19 fejezetre oszlik. Kritikaibb kiadását megtalálhatja az olvasó az forráslinket. Számunkra itt a lényeges egy formailag áttekinthetőbb, egyszerűbb verzió közreadása, valamint a fejezetek rövid tartalmi ismertetése. Csenger ma a kelet-magyarországi határnál található, de a történelmi Magyarország idején ez egy centrális református terület volt. A hitvallást a köztudatba visszahozni azért is ajánlott, mert nagyon keményen megszólja az eretnekségeket. Ez megszívlelendő dolog, mivel a Szentírás sem ismer ebben hanyagságot, noha a modern korunkban a durvább szavakat diplomatikusan szokás közvetíteni. Ettől még a tévtanítások és a hamis, illegitim szokások ugyanolyan súlyos vétkek maradnak. Alább először az összefoglalás, majd a hitvallás teljes egésze.


A fejezetek összefoglalása

Az egyetlenegy Istenről; Az egy Jehovának háromságáról – Isten lényéről, a Jehova szó Úristenként értendő a Szentírás eredeti szövege alapján, a kettő szinoníma

Az örökkévaló Atyáról – az Atyaistenről, beleértve a gondviselést is

Az Isten Fiáról – az ortodox krisztológia kifejtése, benne a Krisztus preegzisztenciájáról is

A Szentlélekről – az ő többi isteni személyhez való tartozása

Az úrvacsoráról – elutasítja a rómkat. átlányegülést, mint húsevést. De az átváltozás nélküli testi, fizikai jelenlétet (“reális prezenciát”) is elutasítja. Krisztus teste csak egy helyen van, a mennyben, és az nem az úrvacsorában, ahol ténylegesen kenyér és bor található. A kenyérré és borrá változás a kenyér és bor alakjának elvesztésével járna, mint Mózes botja esetében. A járulék (akcidencia) nem választható le és kezelhető külön a lényegtől. A testi húsevés és átlényegesítő evés hit- és természetellenes.

A Sákramentáriusokról – a pusztajegy-vitatókról – az úrvacsora nam csak egyszerű emlékjel, jegyes emlék, hanem Krisztus Lelke által lelki jótéteményeit, javait közli benne a hívő választottakkal. Ez a cikkely az eredeti helvét, Zwingli-féle irány ellen irányult, mely inkább csak az emlék mivoltot hangsúlyozta. A kiválasztás megemlíttetik.

Az úrvacsorában való jelenlétről – Krisztus jelen van az egyházban az ige által, az úrvacsorában ígéretei által, a Szentlélek hatása által és áttételesen a választottakért való közbenjárásával. [a mondanivaló nyilvánvaló: az úrvacsora nem csak jel, hanem hitünkre gyakorolt pozitív hatása, haszna van]

Az igaz Sákramentomokról – A bibliai szövetségfogalom taglalása, és annak szerepe az úrvacsorára nézve. Az úrvacsorában a jelek megkapják a vér és test nevét, de lényegük marad bor és kenyér.

Az örökkévalóságról – Isten örök mivoltából következik az öröktől fogva való kiválasztás. A kárhozat és menny örökké tartanak. Említésre kerülnek a harag edényei ebben a kontextusban, tehát itt implicite felmerül a reprobáció (elvettetés) kálvinista tana.

A kisdedek keresztségéről az ígéret és szövetség a választottak gyerekeire is tartozik. A keresztség más szóval bemerítés. Az Írásban szó esik a szenvedésekbe való bemerítésről. Ez az újjászületés és megtérés jele. Van vízzel való és Lélekkel/tűzzel való bemerítkezés is. Azt mondja íraj először bemerítkeztek, majd elfogadták Krisztus nevét. [a valóság éppen ennek fordítottja volt: először hitvallást kellett tennie mindenkinek, később egész katekumenátust kellett végigjárniuk a jelölteknek: és csak azután merítkezhettek be] Mosakodás értelemben is előjön a szó. [ez a magyarázat szintén nem korrekt ilyen formában, ugyanis mosakodásra is csak “a test vízben való alámerítése” értelmében használtatik a bemerítés szava]

A törvényről – a törvény hirdetését nem lehet elhagyni az evangélium hirdetése mellől

Az egyházi szertartásokról – elutasítja az istentiszteleten Bármilyen nem nemzeti nyelv használatát [ergo a nyelveken halandzsázást is] és az ordítozásig elmenő átszellemültséget is

A lelkipásztorok ruházatáról – a lelkészi öltözet adiaforon, közömbös dolog, mindazonáltal ügyelni kell rá, hogy ne legyen feltűnően hivalkodó, hanem mértéktartó

A templomokról – A templomépületek használandóak, mivel azok a választott hívek gyülekezőhelyei, azonban meg kell őket tisztítani a képektől, oltároktól, és a túlságosan nagyszabású éneklőművészettől és tombolástól. Utóbbi megtisztítandó dolgok a római katolikus Baál kultusz tartozékai. [nem lehet tudni, hogy ezen rendelkezés vonatkozott-e minden egyes apró ábrázolásra, melyek bibliai történeteket örökítenek meg pl. mennyezetkazettákon – evidens azonban, hogy a rendelkezés fő ereje a katolicizmusban népszerű nagy oltár- és imádandó képekre irányul elsősorban, melyek előtt a nép mindig leborulva imádkozik]

A lelkipásztorok táplálásáról és díjazásáról – a lelkészek kapjanak fizetést; a lelkészeket nem szabad úgy kezelni mint a szerzetes barátokat, mely utóbbiak tényleg nem méltóak a bérre, akárcsak a hamis próféták

A bűn okáról – miként a világosság nem oka a sötétségnek, vagy a meleg a hidegnek, akképpen Isten sem oka a bűnnek, hanem annak az ördög és az emberek az okai

Az Isten személyre nemtekintéséről (részrehajlatlanságáról) – Isten a híveknek kegyelemből üdvösséget ajándékoz, érdemek nélkül, viszont a hamis embereket az őket megérdemlő büntetésben részesíti igazságosan, törvénye alapján;

A Közbenjáróról – az ortodox szótériológia, megváltástan kifejtése, többek között, hogy Krisztus a kereszten a választottjaiért fizeti ki a váltságot (a korlátozott váltság tana implicite megjelenik); krisztológiai igazságokról is szó esik, minthogy Krisztus igaz Isten és igaz ember.


A JÉZUS KRISZTUS EGYHÁZA
PÁSZTORAINAK HITVALLÁSA,
MELYET CSENGERBEN KIADTAK

Az egyetlenegy Istenről.

Igazán és őszintén valljuk a Szentírás után, hogy az igaz Isten egy és egyedüli teremtője és megtartója mindeneknek, aki magát úgy jelentette ki, hogy ő Atya, Fiú és Szentlélek.

Az egy Jehovának háromságáról.

Hisszük, hogy ez az egyetlenegy Isten az égben három bizonyság, az Atya, Fiú és Szentlélek: akik noha hárman vannak az ő önálló tulajdonaikra és gondoskodási tiszteikre nézve: mindazáltal e hármak is egyet tesznek, mint az apostol bizonyítja I. Ján. 5. rész.

Az örökkévaló Atyáról.

Atyának nevezzük az Isten igéje szerint az Istent és Jehovát, akinek önmagában van élete, lételét senkitől nem vette és minden eredet nélkül van, aki a maga személyéből, mint az Ő jellegét és dicsőségének fényességét az Ő egyszülött fiát öröktől fogva minden kezdet és változat nélkül szülte, aki által mindeneket öröktől fogva előre tudott, elrendelt és kezdetben teremtett, megtart és a választottakat megigazítván idvezíti, a gonoszokat pedig elkárhoztatja.

Az Isten Fiáról.

Hisszük hogy a Krisztus test szerint a Dávid fia, atyjafiaihoz mindenben hasonló a bűnön kívül. Hisszük és valljuk, hogy e Krisztus a “Logos“-nál vagy igénél fogva az Isten fia, az Atyának egyszülötte, az Atyával egyenlő Isten és Jehova, és hogy kezdettől fogva, minden dolgok előtt a legfelségesebbnek szájából, mint az ő dicsőségének fényessége és az Ő lényének jellege született, aki által mindenek lettek a teremtés előtt, a teremtésben és a teremtés után.

Aki neveztetik a szövetség angyalának és Isten igéjének, ki az utolsó időkben testet vett fel Róm. 8. 9., Zsid. 1. 2. 3., Gal. 3. 4., Zsolt. 2., 1. Tim. 3., Róm. 3. 4. 8., Zsid. 3. 8. 9. Aki midőn Istennek alakjában volt, az Atyával egyenlő létére megalázta magát és szolgai alakot vett magára, így az egész bűnváltságot (antilytron) vagy egyenértékű díjt az örökké való Szentléleknek erejével és hatalmával, magára vett testében megfizette. Mivel tetszett az Atyának, hogy az ő Istenségének teljessége lényege szerint valóban őbenne lakozzék, hogy általa mindenek megújíttathassanak, Ef. 1., Kol. 1. 2., 2. Kor. 5.

S bárha e Krisztusnak, mint valóságos embernek, ki az ő atyjafiaihoz a bűnön kívül mindenben hasonló, testére nézve idő szerinti származás és születés tulajdoníttatik; mindazáltal amennyiben ő az Atyának egyszülötte, az Isten alakjában létező s mint az Atya, magában élettel bíró: nincsen semmi eredete és idő szerinti változása. Minthogy ő a Jehovától jött és örök időktől fogva küldött Jehova, az Atyának egyedüli titkos és kimondhatatlan származással született fia. Mát. 1. 3., Luk. 1. 2. 3., Róm. 1. 8. 9., Ján. 1. 3. 8. 10., Filipp 2. Mikeás 5., Zak 2. 3. 10., Péld. 8., Zsolt. 2.

A Szentlélekről.

Hisszük és valljuk, hogy a Szentlélek is, ki az Atyától származik és a Fiútól küldetik ki a hívőknek szívébe, Jehova Adonaj: amint magát Ezékielnél a Szentlélek nevezi, a 2. 3. 8. 10. részekben. Akinek az egyetlenegy Isten tulajdonait képző minden sajátságok tulajdoníttatnak éppen úgy, mint az Atyának és a Fiúnak. Tudniillik először neveztetik Jehova Adonajnak, Istennek: Zsolt. 95., Zsid. 3., másodszor neveztetik Jehova Istennek, aki a szíveket és veséket vizsgálja mint mindenható Isten; harmadszor teremtőnek, megtartónak, újjászülőnek és megszentelőnek: Ésa 6., 1. Kor 1. 2. 3.; negyedszer minden isteni ajándékok szerzőjének és osztogatójának: 1. Kor. 12., Gal. 5. 6., Eféz. 5. 6. A léleknek gyümölcsei a hit, remény és szeretet: Róm. 3. 4. 8., Gal. 3. 4. Ötödször, minthogy a próféták által jövendőket mondott, saját hatalmával apostolokat választott és küldött: Csel. 13. E hármak Atya, Fiu és Szentlélek, minthogy egyek az örök Jehova istenségéhen, akaratában, tanácsáhan és munkáiban (mint Ján. 3. 5, 6. 10. 14. 15. 16. mondatik) egyek az imádásban is: mert amint az Atyaisten az ő Fia és Szentlelke nélkül kiválasztani, teremteni, megszentelni nem képes; úgy az Atya, a Fiú és Szentlélek nélkül, imádandó Jehova Isten sem lehet.

Az úrvacsoráról.

Úrvacsorának nevezzük a Krisztus által az Ő halálának emlékezetére kenyérből és borból szerzett sákramentomot. Amint pedig az Isten igéjénél fogva tagadjuk a pápistás átlényegülést, úgy tagadjuk a testi és véres húsevést is, azaz hogy a Krisztusnak szűztől született természetes teste az úrvacsorában testi szájjal vétetnék. És hogy a kenyér lényegileg és valósággal, minden átváltozás nélkül a Krisztus teste volna, vagy hogy a kenyérbe a hit és természet szabálya ellen a Krisztus teste bezáratnék és az úrvacsoráján a kenyérben testi szájjal mindenkitől vétetnék. Mert a hitvallás és Szentírás tanítják, hogy a Krisztus teste felment a mennybe. Mert továbbá lehetetlen és a természet ellen van, hogy a befoglalt dolog az azt befoglalónál, a behelyezett az ő helyénél nagyobb legyen, mintha a növények, fák, állatok, magánál, az őket magában foglaló földnél vagy világnál nagyobbak volnának; hogy az úrvacsorai kenyér Krisztus egész testét befogná, és hogy a pohár a Krisztus egész vérét magában foglalná vagy zárná. Továbbá mert a Krisztus még szavainak elmondása után is, az apostoloknak kenyeret adott és nem a maga testét, amelyet azután harmadnapra áldozott fel értünk. És Pál apostol is ezt mondja “Aki e kenyeret méltatlanul eszi, vétkezik az Úr teste ellen.” “A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösség-é?” 1. Kor. 10. 11.

Harmadszor azért: mert a kenyér a Krisztus teste és halála emlékének neveztetik: emléknek pedig az Isten rendeletéből a szövetség jelét hívjuk. Mert ami emlékeztet, az helyesen neveztetik emléknek vagy jelnek: mint 1. Móz. 9. 17. mondatik. 1. Kor. 11., Luk. 22.

Negyedik ok: mert lehetetlen, hogy a különfajú valósággal és természettel elkülönített dolgok más fajjá és alakká lehessenek a maguk lényeges alakjában, s az elkülönített fajoknak az ő első alakjukból és lényükből való elváltozása vagy átlényegülése nélkül, vagy pedig az alanynak más természetre változása nélkül. Miként a Mózes vesszeje nem lett kígyóvá átváltozás nélkül, a víz nem lett vérré Egyiptomban s nem lett borrá a lakodalomban átváltozás nélkül: úgy az úrvacsorai kenyér sem lehet valósággal és lényegesen avagy testileg a Krisztus teste és testi szájjal sem vehető, hacsak a Krisztus testévé át nem változik, elvesztvén a kenyér alakját és lényegét.

Valamint kárhoztatjuk azt a pápistás őrültséget, midőn akképp bohóskodnak, hogy először a kenyér alakul át és adatik a misében, azután a kenyérnek csak a járuléka-látszata marad meg, de az alatt a kenyér látható alakja alatt a Krisztus teste lappang, mert lehetetlen a járuléknak megmaradni az alany nélkül, és lehetetlen azon alakoknak, amelyek a dolognak lényegileg létet adtak, azaz amelyekért a dolgok a maguk neveiken neveztetnek, megállani az ő első lényegük nélkül. Így nem lehet, hogy midőn az úrvacsorában a kenyér testi alak és egyszersmind első alany, a kenyér alakjában a Krisztus testének természetes alanya lappanghasson. Ekképpen kárhoztatjuk azoknak esztelenségét is, akik a húsevést állítják, azaz hogy testi szájjal veszik a Krisztus természetes és vérteljes testét minden átváltozás és átlényegülés nélkül. Mert valamiképpen lehetetlen, hogy a járulék megmaradjon és vétessék az alany nélkül, mint a pápisták bohóskodnak – hogy látják ugyan a kenyér járulékát a misében, de a Krisztus testét veszik – úgy ezek a test- vagy húsevők is esztelenkednek, midőn azt álmodják, hogy a kenyeret ugyan látják, és az nem is változik a Krisztus testévé, mindazáltal a Krisztus testét valósággal és lényegileg testi szájukkal veszik. Ez a hit és természet szabálya ellen van, hogy tudniillik a különböző fajok más fajoknak alakjában lényegesen jelen lehessenek és átváltozás nélkül vétethessenek. Amint a víz borrá nem lehetett a lakodalomban és bor gyanánt nem is vétethetett a víznek borrá változása nélkül, Ján. 2. A pápista átlényegesítők tehát csupán névvel különböznek a testi húsevőktől, de valósággal mindenben egyeznek a sákramentom tárgyában.

A Sákramentáriusokról – a pusztajegy-vitatókról.

Visszavetjük azoknak esztelenségét is, kik az úrvacsorát üres jelnek állítják, vagy csak azt tanítják, hogy azon jelekkel csak a távollevő Krisztus emléke újíttatik meg tisztelettel. Mert amiként a Krisztus Ámen, hűséges bizonyság, igazmondó, igazság és élet, Jel. 1. 3., Mát. 18. 25., 1. Kor. 8. 10., úgy az úrvacsora az Atya jelenlévő és véghetetlen s örök egyszülött fiának emlékezete, aki magát a maga javait, öntestét-vérét azaz az élő kenyeret és mennyei italt, a Szentlélek segélyével a kegyelem ígéretének igéjével nyújtja és adja a Krisztus evangéliumát igaz hittel elfogadó választottaknak, mint Ján. 6. 14. .15. taníttatik.

Az úrvacsorában való jelenlétről.

Hisszük, hogy a Krisztus a maga választottaival mindenütt jelen van mint az Isten fia, mint Jehova, s az Atyának egyszülötte, amennyiben a három egy, azaz egy Isten. De míg ez az Isten fia, mint Ige-Isten, hívei között a maga jehovai istenségével és ajándékival, melyekkel az egyszülöttben és elsőszülöttben természet szerint és valósággal lakozik, titkosan és lelkileg is jelen van, egyszersmind mint Atya, akképen van jelen, miképp a szőlőtő a gallyakban s a fő a tagokban. Ján. 15., 1 Kor. 10. 12., Eféz. 4. 5. 6. Amennyiben pedig ember és a maga atyjafiaihoz mindenben hasonló – azaz a maga egyházában – jelen van lelkileg és titkosan, először az Igével való egyesülésénél fogva, minthogy a mindenütt jelenvaló Igével egyesült; másodszor jelen van a maga ígéreteivel, úgy egyesítvén magát az Istenben való hit által a választottakkal, mint a szőlőtőke egyesül a tőle távol álló és lévő venyigékkel s a fő egyesülve van az erek által a test távolabbi tagjaival. 1 Kor. 8. 10., Ef. 1. 4. 5. 6. Így a mi szőlőtőkénk és fejünk, az ember Krisztus jelen van bennünk is a maga kegyelmi ígéreteivel, midőn az élő kenyeret és mennyei italt velünk közli. Ján. 6. 8. 10. 14. 15. Harmadszor jelen van a maga sákramentomi intézményével avagy a Szentléleknek a választottakra töltésével; negyedszer a maga megváltói tisztével avagy a választottakért való közbenjárásával. Ján. 15. 16., Zsid. 1. 7. 9. 10., Márk. 14. 16. Nincsen pedig jelen testileg, mint jelen volt az ő anyjának méhében Judeában, s amint jelen volt helyileg a sírboltban is: mert felment testileg a mennybe, feltámadott, nincsen itt, és szükség, hogy az égben legyen ítéletnapig. Csel. 3.

Az igaz Sákramentomokról.

A Szentírás az új szövetség minden jegyeiben e négy dolgot hozza fel. Először magát a szövetséget vagy szerződést, amely az Isten kegyelme, az Istennel való kibékülés a Krisztus által, a Krisztusért való ajándék a Szentlélek által, mely a választottakra hit által hárul és alkalmaztatik, másodszor a dolog anyagát, melyből a Sákramentom szereztetik mint a szivárvány Noéval, a testi körülmetélkedés Ábrahámmal, a barmok és kenyér az áldozatokban, a keresztségben a víz, az úrvacsorában a kenyér, bor; harmadszor az alaki okot – mert különböző alakokban állapíttattak meg a jegyek Noéval, Ábrahámmal és a zsidó néppel, és az új testamentomban is a keresztségben más jegyei vannak a Sákramentomnak; negyedszer a végokot, mely Istenre és az emberekre vonatkozik. Innen neveztetnek a szövetség jegyei a szerződés avagy új testamentom emlékének Isten és emberek között; a végok tekintetéből neveztetnek a sákramentomi dolgok jegyeknek, avagy a szövetség és kiengesztelődés jeléül rendelt emlékeknek, mint a szivárvány felállítása, és a körülmetélkedés neveztetik Berith-nek, azaz szövetségnek, azután Ótth Berith-nek, azaz szövetség jelének 1. Móz. 9. 17. Így az úrvacsorában a kenyér és bor a végokra való tekintetből emlékei a Krisztus halálának, azaz figyelmeztető jelek a Krisztus halálára, Mát. 26. r., Luk. 22. r., 1. Kor. 10. 11.

A kenyér és bor magukban és természetesen, minden pápistás vagy húsevési változás nélkül, melyről a pápisták álmodoznak, test és új szövetség, vagyis szent és titkos közösség a Krisztus testével, a Krisztus rendelése és elnevezése szerint, de testi átalakulás nélkül, mint feljebb mondatott. Mert a jelek nem lényegét, hanem csak nevét veszik fel a jelzett dolgoknak. 1. Móz. 9. 17., 1. Kor. 10. Luk. 22. A szivárvány és körülmetélkedés most szövetségnek, majd jelnek és az úrvacsorában is az elem most kenyérnek, majd a Krisztus testének neveztetik. 1. Kor. 10. 11. De nem változik a kenyér a Krisztus testévé, hanem felveszi a test nevét, és a bor a vérét, és nem lényegét avagy természetét a Krisztus testének és vérének, amint a pápisták álmodoznak.

Az örökkévalóságról.

Az öröklét is különféleképp vétetik. Először az Istenre viszonyítással, valahányszor az Istennek, Atyának, Fiúnak és Szentléleknek tulajdoníttatik, jelent kezdet, vég és változás nélküli örökkévalóságot: Te, Jehova, örökkévalóságban lakozol, Te, Jehova, Isten vagy örökké. Ésa. 9. és 57. Másodszor használtatik a Krisztus fiúi leírására és végetlen természetének, erejének és hatalmának vagy születésének kifejezésére, mint Péld. 8., Bölcs. 7. 9., Ezék. 24. “Öröktől fogva mindenek előtt teremtett engemet.” Mik. 5. “Az Ő kijövetele öröktől fogva, örök időktől fogva van.” Ésa. 9. Krisztus az Isten fia, erős Isten, örökkévalóság atyja. Azaz szerzője az örök szövetségnek és testamentomnak, üdvnek, igazságnak és oka az örökéletnek. Zsid. 1. 9. 13. A szövetség angyala, a Krisztusban megerősített testamentom. Az örök testamentom a Krisztus vérével megpecsételtetett. Örök eredményt, üdvöt, életet, testamentomot, vagy örök szövetséget tulajdonít az Isten fiának az Atyától adatott egyszülöttnek, a véghetetlennek és örökkévalónak. Amilyen az eredmény, olyan az ok. De a Krisztustól eredett váltság, üdv, testamentom örökkévaló; tehát a Fiú örökkévalóság atyja, azaz örökkévaló, véghetetlen Isten, mint az Atyja. Ésa. 9. Harmadszor mondatik a folytonos időről, azaz arról a közről, mely alatt a világ teremtetett; a napokról, amelyeken a világ alkottatott. Ezért mondatik: “Elválasztott minket örök időknek előtte,” azaz a teremtés két napja elött, a teremtés előtt, öröktől fogva elválasztott. Ef. 1. 2. 3. 5., 2 Tim. 1. 2. 3. Negyedszer mondatik a kegyesek végtelen üdvéről és a gonoszok kárhozatáról. Ezeknek, noha a választottakban és harag edényeiben kezdete van, mindazáltal már a váltságnak és kárhozatnak vége nem lészen.

A kisdedek keresztségéről. 

Tanítjuk, hogy az egyháznak felajánlott minden kisdedeket, akik nem ebek és nem malacok, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében meg kell keresztelni, minthogy az ígéret és a jelzett dolog vagy a szövetség a választottak kisdedeire is tartozik, amint a körülmetélkedés sákramentoma a kisdedeknek is rendeltetett volt. Róm. 5. 6., 1. Kor. 15. Kol. 5.

A Szentírás a keresztelés (baptismus, bémerítés) nevet különféleképpen használja. Először a választottak nyomorgattatásáról és keresztjéről, mint Máté 20. “Megkeresztelkedhettek-é a keresztséggel, amellyel én megkereszteltetem?,” azaz elviselhetitek-é azt az örök keresztet vagy azokat a véghetetlen büntetéseket. Másodszor mondatik a keresztség az újjászületésről és az újjászületés okáról, a Szentlélekről és tűzről, avagy az Isteni kegyelem teljességéről: “Ő fog keresztelni tűzzel és lélekkel.” “Hacsak valaki nem születik a víztől s lélektől, nem mehet be az életre.” Mát. 3. Márk. 1. Ján. 1. 3. Harmadszor vétetik a keresztség, az újjászületésnek és belső fürdőnék jeléül, amely a Krisztustól rendeltetett az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében. Mát. 28. Negyedszer vétetik a Krisztus kerésztségéről vagy a Krisztus nevéről, a bűnbocsánatról és megtérésről, mint Máté. 3. “Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnöknek bocsánatára,” azaz térjetek meg, hogy a Krisztusért vehessétek a bűnbocsánatot és a Szentléleknek ajándékát. Ötödször mondatik a vallásról és keresztyén hitvallásról, Csel. 10. “Vajon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek megkeresztelkedjenek, kik a Szentlelket vették, miképpen mi is? És parancsolá Péter, hogy keresztelkedjenek meg a Krisztus nevében.” Itt először a víz keresztsége, másodszor a lélek és tűz keresztsége, harmadszor a Krisztus nevében való keresztség fejtetik meg. “Megkereszteltettek a Jézus nevében.” Azaz először az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, megkereszteltettek vízzel; azután felvették és elfogadták a Krisztus nevét. Gal. 3., 1. Kor. 3. “Akik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöztétek fel.” Hatodszor vétetik a mosakodás és közönséges fürdő helyett, Judith 12. “Megkeresztelte (megmosta) magát Judit a forrásban.” Márk. 1. “A zsidók nem esznek, míg meg nem keresztelkednek (mosdanak).

A törvényről.

A törvényt a bűnök megfeddéséért, az evangyéliomot a bűnbocsánat hirdetéseért kell prédikálni. Mert a bűnbánatot sem lehet hirdetni s a bűnöket sem lehet megfeddeni a törvény nélkül. Tehát a maguk végcéljából hirdetni kell mind a törvényt, mind az evangyéliomot.

Az egyházi szertartásokról.

Mindazon tisztességes és kegyes szertartásokat, amelyek Isten igéjével megegyeznek, az Isten dicsőségére és az egyház épülésére szolgálnak, úgymint a Szentíráshól szerkesztett énekeket értelemmel, lélekkel és szívvel énekeljük: és megvetjük azon oktalanokat, akik ezeknek ellentmondanak, vagy a gyülekezetben értetlen nyelven külön énekelnek, avagy az egekig felordítoznak, mint a Baál papjai. 1. Kor. 14. Eféz. 5.

A lelkipásztorok ruházatáról.

Minthogy a Szentírásban, sem az Ó-, sem az Újszövetségben nincsenek semmi szabályzattal, alakkal vagy mértékkel körülírva vagy meghatározva az egyház szolgáinak közhasználatú ruhái: esztelen és kegyetlen dolog, hogy azokat, akik Istentől minden teremtmények örököseivé és uraivá tétettek, a ruházatban, babonás étkezésben és ivásban szolgákká tegyük. Mindezekben tehát a tisztességnek, illemnek és szükségnek megfelelő kegyes és szent középszert kell a körülményekhez képest megtartani. Minden szélsőséget, fényűzést, kevélységet, botrányokat, tisztátalanságot és fösvénységet s a természetnek nem szolgáló, nem kedvező dolgokat pedig el kell kerülni; 1. Kor. 6. 14. 15.

A templomokról.

A templomokat és a választottak összegyülekezéseinek helyeit, eltávolítva azokból a képeket, és a képeknek, oltároknak, ordítozásoknak pápistás szennyeit, bevettük. Ezekkel is visszaéltek a Baálosok, mert semmi teremtmény nincsen a e földön, amivel a gonoszok vissza ne éltek volna. De a visszaélés nem törli el a jó dolog lényegét, azaz nem kell azért megvetnünk Istennek önmagukban jó teremtményeit, mert azokkal visszaéltek a gonoszok.

A lelkipásztorok táplálásáról és díjazásáról.

A Szentírás és a természet tanítja, hogy méltó a munkás a maga eledelére és bérére; tehát gonoszul bolondoskodnak, akik azt kiáltozzák, hogy a Krisztus igaz szolgáinak nem kell bért adni: mint azt az új eretnekek a barátokra hivatkozás ürügye alatt mesélik, akik noha a juhokkal nem egyezkednek, mindazáltal azoknak húsát megnyúzván, bőrüket lehúzzák, mint a Ján. 10. 11., Jerém. 23. 3. a Szentlélek a hamis prófétákról mondja. Ezék. 14., Ésa 58.

A bűn okáról.

Amiként lehetetlen, hogy az egymással ellentétesen összeütköző és egymást kölcsönösen lerontó dolgok a velük ellenkezőknek szerző és alaki okai lehessenek; amint a világosság nem oka a setétségnek és a melegség a hidegségnek. Zsolt. 5. 46. 61. 66. 80. 84. 114. 135., úgy lehetetlen, hogy az Isten, aki világosság, jogosság, igazság, bölcsesség, jóság és élet, oka legyen a sötétségnek, bűnöknek és hazugságnak, tudatlanságnak, vakságnak, gonoszságnak és halálnak; hanem mindezeknek okai a Sátán és az emberek. Mert amelyeket az Isten megtilt és amelyek miatt kárhoztat, azokat önnönmagától nem mívelheti. 5 Móz. 32.

Az Isten személyre nemtekintéséről (részrehajlatlanságáról).

Miként az, aki az egyenlően munkálkodóknak egyenlő bérét igazságosan megadja, és aki az érdemetleneknek kegyelemből önként ajándékoz, amit akar, nem személyválogató; így az Isten, midőn a halált és kárhozatot, mint a bűnnek zsoldját, minden azt megérdemlőre egyenlően elhozza önigazsága és törvénye szerinti tartozásánál fogva, igazságosan cselekszik. Ellenben midőn az érdemetleneknek a Fiúért kegyelme teljéből és szabad akaratából igazságot és életet ajándékoz, nem személyválogató. Amint megmondatott: “Vedd fel, ami a tiéd és amit megérdemlettél, és menj el. Avagy nem szabad-é nekem az enyémmel azt mívelnem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz-é, mert én jó vagyok? nem az én szemem, mert én jó vagyok.” Máté 20.

A Közbenjáróról.

A Krisztusról, az Isten és ember fiáról valljuk, hogy ő egészen, mind a két természeténél fogva, igaz Melkisédek, főpap, király, közbenjáró, üdvözítő, megváltó a következő okoknál fogva:

1. Igazságának és kegyelmének mértékénél fogva, amennyiben a véghetetlen igazságnak és a bűnért büntető törvénynek testi halálával s az örökkévaló Szentlélek erejével és hatalmával eleget tett; továbbá amennyiben a választottakat megelevenítő isteni kegyelemnek is ugyanazon Igének és isteni egyszülött fiúságának mindenhatóságával eleget tészen, a Krisztusban öröktől fogva lett elválasztás által. Eféz. 1.

2. A teljes bűnváltságnál, vagyis azon egyenértékű bérnél fogva, mely szerint a közbenjáró a választottakért az üdvösség díját tökéletesen megfizetheti, hogy tudniillik az emberek bűnéért testben meghalhat. Annakutána, hogy a bűnt, halált, ördögöt, poklot, a törvény átkát megronthatja, az Isten elveszett képét pedig, az életet, igazságot, Isten bölcsességét visszaállíthatja, megeleveníthet és mindeneket megújíthat a maga istenségének erejével és hatalmával. Róm. 3. 4. 8., 2. Kor. 3. 5., Kol. 1. 2., Eféz. 1. 3.

3. Mert szó szerint közbenjárónak neveztetik az Istennek halhatatlan egyszülött fia, azaz az igaz Isten, az örök élet, azaz a halhatatlan Jehova, az örök nagy és mindörökké dicsőítendő Isten, a maga hatalmával és erejével megváltó nagy Isten, 1. Kor. 1. 3.. Kol. 1.. Zsid. 1. 7. 9.. Zak. 1. 3. 10. 13. 14., Hózs. 1. 2. 3. 12. Ugyanez a közbenjáró Isten és ember között, neveztetik az ember Jézus Krisztusnak.

Tehát az Isten dicsőségének, igazságának, igazságosságának, istenségének lerombolói és az emberek közbékéjének ellenségei, akik tagadják, hogy az a Krisztus, aki Istennek az Atyától származott egyszülött fia és valóságos ember, – a mi Közbenjárónk. Luk. 1. 2. Mert lehetetlen, hogy az Isten dicsősége is az égben tökéletessé lehessen, az Isten fia, – az igaz Istenember és igaz ember nélkül. Róm. 1. 3., Kol. 1. 2., Eféz. 1. 3.

Vége.


forrás: http://leporollak.hu/egyhtori/magyar/KA_ZSIN.HTM#5