Most kálvinista perspektívából mutatjuk be a római katolicizmust. Mégpedig a westminsteri típusú presbiterianizmus (voltaképpen reformátusság) szemszögéből. A leírtakkal ma is egyet lehet érteni, teljesen vállalhatóak, bár sokan ennél puhább megközelítést javasolnak: azt, hogy a pápaság antikrisztusi (a bibliai fő tanításokkal szembemegy), de nem maga a fő, nagybetűs Antikrisztus. De tudnunk kell, hogy a felvilágosodás előtti klasszikus álláspont ez volt, miszerint a pápaság az Antikrisztus.


“Sok evangelikál látja a kereszténység nagy felekezeti tagoltságát, és a testvérek közötti sokszor heves szóváltásokat, ezért sokan szívesen látnának egy ilyen keresztények közötti egységet. Habár egy ilyen kívánság a felszínen nagyon jószándékúnak tűnik, meg kell vizsgáljuk, hogy Krisztus az Ő népének valóban az egységet parancsolja-e.
A protestánsoknak és katolikusoknak egyesülniük kellene? Egy ilyen vágy biblikus? 6 okot fogunk sorra venni, amiért úgy gondoljuk, hogy nem az.

A Galata 1-ben a Szentlélek Pál által mondja:
“6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, 7 pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8 De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! 9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal 1:6-9)
Az alábbi pontok rámutatnak, hogy a római egyház egy másik evangéliumot prédikál, és sokkal inkább illik rá a babiloni szajha elnevezés, mint a Jézus Krisztus egyháza név.

1. Róma tagadja a Szentírás elégséges voltát

Róma tagadja a Szentírás elégséges voltát, és emberi hagyománnyal kiszorítja. Holott a Szentírás teljesen elégséges minden életre és kegyességre vonatkozó dolgot illetően:

“A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Tim 3:16,17)

“Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. ” (2Pt 1:3,4)

Mivel a Szentírás bölccsé tesz az üdvösségre azáltal, hogy ellát minden üdvösséghez szükséges dologgal; semmilyen Szentíráson kívüli tan nem szükséges az üdvösséghez; igaz, egyetlen emberi hagyomány sem lehet hasznos a lelkek üdvösségére. Tartanunk kell magunkat az apostolok (és a próféták és a Szentírás minden írója) tanításához, amelyet a Szentíráson keresztül kaptunk:

“Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok.” (2Thessz 2:15)

Semmilyen más tanítás nem megengedett (1 Tim 1:3), és a Szentírást az Úr parancsolataként kell elfogadnunk:

“Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.” (1Kor 14:37)

A Szentíráshoz nem szabad hozzáadni és ebból el sem szabad venni:

“Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. ” (Jel 22:18:19)

“Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!” (Péld 30:5,6)

A Szentírás nem egyszerűen elégséges, hogy ellásson minket minden üdvösséghez szükséges dologgal, de az Isten tiszteletére vonatkozó utasításoknak is elégséges forrása [a szerző a regulatív elvet (regulative principle of worship), a puritán istentiszteleti elvet követi – a szerk.]. Az Úr kifejezetten megtiltja, hogy bármit hozzátegyünk az Ő istentisztelete kapcsán ahhoz, amit nekünk parancsolt:

“Mindazt, amit én parancsolok néktek, megtartsátok, és aszerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!” (5Móz 12:32)

“Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket se a szívetek, se a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. ” (4Móz 15:39,40)

A római istentisztelet emberi találmányaiból jóval több van annál, hogy mindet itt felsorolhassuk. Nevezzünk meg párat: Isten és a szentek képeinek használata [az istentisztelet részeként], rengeteg ember által kitalált szertartás, rituálé és egyházi ünnep [a szerző nem ismeri el az egyházi ünnepek tartásának jogosságát; ennek kapcsán a hitvalló kálvinisták között is megoszlanak a vélemények – azonban egységesen elutasítjuk a római katolikusokra jellemző kóros, kiüresedett egyházi ünnepsorozatokat], nem is beszélve a legszörnyűségesebb és istenkáromló miséről; mindebben az emberi szívek és hagyományok képzelgései nagy megbecsülést kapnak, míg Isten parancsolatai megvetésben részesülnek. Jézus feddései jutnak eszünkbe, amikor a farizeusokat dorgálta a Mk 7:9-ben. “Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.”

Összegezve,

“A protestáns hitszabály a Szentírás. “Ehhez képest a Szentíráshoz a római katolikusok hozzáadják először az apokrif könyveket; másodszor a hagyományokat; harmadszor az egyház jegyzékeit és döntéseit, rengeteg kötetnyi pápai bullát, tíz vaskos kötetnyi rendeletet, harminc kötetnyi zsinati jegyzéket, ötvenegy kötetet a szentek cselekedeteiről és tetteiről (Acta Sanctorum); negyedszer adjunk ehhez hozzá legalább harmincöt kötetnyi görög és római egyházatyát, amiben, legalábbis az ő véleményük szerint, megtalálható az atyák egyetértése; ötödször, mindehhez még százharminc kötetnyit hozzáadnak az állítólagos íratlan hagyományokból, amelyek az apostoli idők óta szerintük ránk hagyattak. De nem szabad itt megállnunk; ugyanis még ehhez az összes pap és püspök magyarázatait is hozzá kell vennünk. Az igazság az, hogy egy ilyen hitszabály nem is szabály; hacsak egyet rakat se-vége se-hossza, ellentmondásos és kétes hátterű szöveget nem tekintünk hitszabálynak.” (J.A Wylie, The Papacy [A Pápaság], p.178-179, idézi Charles Elliot, Delineation of Roman Catholicism [A római katolicizmus körvonalazása])

2. Róma tagadja, hogy az üdvösség egyedül hit által van

Az üdvösség egyedül kegyelemből van, a Jézus Krisztusban való hit által, ezért egyedül Istené a dicsőség.
A Szentírás ezt mindenütt nyilvánvalóan tanítja, Róma mégis arrogánsan tagadja.
Fontoljátok meg a következő verseket:

“Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény hatálya alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világ vétkessé legyen Isten előtt. Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. Most pedig törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták, mégpedig Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség, mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.” (Rm 3:19-28)

“Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2:8-10)

“Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. ” (Gal 3:10,11)

“Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. ” (Rm 4:2-5)

“Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem. Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla!” (Gal 2:15-17)

Ezek a szakaszok olyan egyértelműen tanítják, hogy hit által van üdvösségünk, és nem cselekedetekből, hogy ezt egyetlen őszinte vagy épelméjű ember sem tagadhatja.

“Namármost miért hangsúlyozná az apostol olyan gyakran és intenzíven a hit és cselekedetek közötti ellentétet, ha a cselekedetek egybevágnak a hittel a megigazulás tekintetében? Ilyen esetben nem dorgálta volna meg a híveket amiatt, hogy abszolút és teljes mértékben elveszik a cselekedeteket belőle, hogyha a cselekedetek hozzáadnak bármennyit is a megigazuláshoz? Alaposan vizsgáljuk meg a különféle szakaszokat, amelyekben szó van a hit kizárólagaosságáról és a szóban forgó állítás világosabb lesz, még a déli napnál is: “.. hit által és nem cselekedetekből igazulunk meg” (Rm 3:28); “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka;” (Ef 2:8); mégvilágosabban: “Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.” (Gal 2:16). Itt bizonyos, hogy a határozószó (’ειμη) ellentétbe állító, és kizáró értelmű (mint sok más helyen: Mt 12:4; 24:36; Mk 13:32; Jn 17:12; Jel 9:4; 21:27), mivel közvetlenül a hitre és cselekedetre vonatkozik, ezért ezek kölcsönösen kizárják egymást a megigazulás tekintetében. Ezt még maguk a romanisták (pápisták) sem tagadják, hogy ez van leírva. (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 2, p. 677)”

Másfelől ott van a római katolikus tan, amely elátkozza a bibliai tanítást. A Tridenti zsinat végzéseiből:

9. Kánon: “Ha valaki azt mondja, hogy a nem kegyes ember egyedül hit által igazul meg; olyan értelemben, hogy semmilyen együttműködés nem szükséges a részéről, hogy elnyerje a megigazítás kegyelmét, továbbá, hogy semmiképp sem szükséges, hogy akaratát erre irányozza és felkészítse; az legyen átkozott.”

12. Kánon: “Ha valaki azt mondja, hogy a megigazító hit semmi más, mint az isteni kegyelemben való bizalom, hogy Krisztus kedvéért megbocsáttatnak bűneink, vagy, hogy ez egyedül ez által a bizalom által igazíttatunk meg… legyen átkozott”

24. Kánon: “Ha valaki azt mondja, hogy a kapott igazságot nem őrizzük meg, és nem növeljük jócselekedetekkel Isten előtt; hanem, hogy a nevezett cselekedetek pusztán gyümölcsei vagy jelei kapott megigazulásnak, de nem okai a növekedésnek; az legyen átkozott.”

Azzal, hogy a bibliai Evangéliumra átkot mond ki, Róma magát helyezi a Mindenható Isten átka alá (Gal 1:8,9). Legyenek áldottak akik vallják a bibliai tant, de Róma átka hulljon a saját fejére.

3. Róma tagadja, hogy Krisztus közbenjárása elégséges

“Vitánk van a pápistákkal, akik (azért, hogy erőteljesebben megalapozzák a szentek segítségül hívásáról szóló fikciójukat) azt vallják, hogy az eltávozott szentek közbenjárói szerepet töltenek be az élőkért Isten előtt. Megbékítik Istent velük nem csak imáikkal, hanem érdemeikkel is.” (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 2, p. 385)

Azzal, hogy Máriát Mediatrixnak (Közbenjárónőnek) és Co-Redemptrixnek (Társmegváltónak) nevezik ki Krisztus mellé, Róma kifejezetten tagadja Krisztus közbenjárásának elégségességét népéért. Miként a Szentírás mondja az 1 Tim 2:5-ben: “Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,”. Ezért sem Mária, sem senki más Jézus Krisztus mellett nem lehet Isten és ember közötti közbenjáró. Róma a szenteket közbenjárókként is állítja elénk, és ezért imádkoznak ők hozzájuk, hogy a szentek közbenjárjanak értük Istennél.

“Hadat viselünk a szentek közbenjárása ellen. Először is, a Szentírás nyilvánvaló szavaival élve, amelyek egyedül Krisztusnak tulajdonítják ezt a tisztséget: “Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, ” (1Tim 2:5). Itt csak egy Közbenjáróról van szó (nem pedig sokról), aki pedig nem más, mint Krisztus (aki váltságul [’αντιλυτρον] adta magát értünk), és nem valami angyal, vagy szent.” (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 2, p. 386)

Számos más Szentírásbeli szakasz is lerombolja Róma álláspontját.

“Másodszor, “Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus,” (1Jn 2:1). Ebben három érv is megtalálható: (a) paraklétosznak, vagy szószólónak, pártfogónak hívják egyes számban (amit János rosszul mondott volna, ha több lenne, mint egy); (b) ez a Szószóló kifejezetten az igaz Jézus Krisztusnak neveztetik, úgyhogy senki más nem követelheti magának ezt a tisztséget; (c) ő olyan Szószóló, aki egyúttal elégtétel a bűneinkért. És senki más nem tette ezt, csakis Krisztus. Az az ellenvetés is teljesen hasznavehetetlen, hogy Jézus Krisztus tényleg szószóló, de nem az egyetlen. Habár a kizárólagosságot jelentő szócska nincs kifejezetten hozzáadva, mégis szükségszerűen magukba foglalják a hozzáadott jelzők, mind az igaz, mind az engesztelés (‘ιλασμου). Valóban, ha sok szószólót ismerne el, miért említette volna egyedül Krisztust, és miért nem adott még hozzá másokat is, akikhez szintén lehet fordulni? Ide kapcsolódik a következő ige: “Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14:6); továbbá a “és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (Apcs 4:12)  (Ibid., p. 387-388)

Krisztus tökéletes közbenjárásának tagadása káromló és kárhozatos eretnekség.

“Harmadszor, a szentek közbenjárása rossz fényt vet Krisztusra, mintha ő nem lenne elegendő és mások segítségére volna szüksége a közbenjárás feladatában (de ezt nem lehet kijelenteni szörnyű káromlás elkövetése nélkül). Az sem elfogadható válasz erre, hogy ez Krisztust azért nem sérti, mert a szentek is Krisztustól nyerik az erőt a közbenjárásra és esedezésre. Ez azt tételezi fel, hogy Krisztus átruházott volna rájuk olyan hatalmat, amellyel közbenjárhatnak értünk és megszerezhetik az üdvösséget enkünk (de ilyet a Szentírás soha nem jelentett ki, és semmilyen okfejtéssel nem lehet azt belőle levezetni). Ha Krisztus tökéletes Közbenjáró, aki egymaga tökéletesen be tudja tölteni annak a tisztségnek minden elemét, akkor mi szüksége lenne rá, hogy másokkal végeztesse azt?” (Ibid., p. 388).

Róma tanítása a szentek közbenjárásáról nem más, mint pogány babonaság felöltöztetése álkeresztény (pszeudokeresztény) szóhasználatba.

“Ezen a dogmán érződik a pogány babonaság, és a pogányok tévedéseiből sarjadt ki, akik isteneiket felosztották elsődleges és másodlagos istenekre (a másodlagos istenek voltak az alacsonyabb rendbe tartozó démonok, akik közbenjárók voltak a felsőbb istenek és emberek között). Platón azt tanítja, hogy “Istent nem közelítheti meg ember, hanem minden isten és ember közötti kommunikációt démonok bonyolítanak le” (Symposium 203 [Loeb, 3:178–79]). Emiatt felosztottak provinciákat, városokat, művészeteket és betegségeket a démonok között és különféle démonoknak eltérő tisztségeket adtak (éppúgy, ahogy a pápa követői a szenteket a különféle birodalmak, városok, művészetek és betegségek fölé helyezik, és elismerik őket patrónusoknak és oltalmazó isteneknek, akikhez folyamatosan lehet fordulni). (Ibid., p. 388.389)

4. Róma az egyedül Istent illető dicsőséget teremtményeknek és képeknek adja

[ez a pontot az anglikán és episzkopális kálvinisták lehet, hogy csak részben fogadják el, mindazonáltal akkor is elgondolkodtató]

“[A pápaság, ill. Róma] bálványimádó és babonás, az istentisztelete tárgyát tekintve is, és annak módját tekintve is. A tárgyat tekintve Isten (aki egyedül mindentudó, mindenható, és csak Ő lehet az istentisztelet és segítségül hívás tárgya) mellett teremtményeket is tisztel és azoknak hódol, akik természetüknél fogva nem istenek (Gal 4:8): ilyenek az áldott szűz, az angyalok, elhunyt szentek, a felszentelt ostya, a sákramentum, a kereszt, a pápa, Krisztus ereklyéi és a szentek ereklyéi. A módot tekintve pedig képeket és képmásokat tisztel, melyek oly ünnepélyesen megtilt Isten törvényében. És mindezen gyakorlatok nem pusztán egyéni tanítói vélemények, hanem nyilvánosan szentesített és állandó gyakorlatok. Tehát semmivel sem vádoljuk őket igaztalanul. (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 3, p. 124-125)

A második parancsolat azt mondja, “Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.” (2Móz 20:4-6). Tehát Isten tisztelete képek által, vagy egyéb Isten Igéjében nem kijelölt módon tiltott és azonos Isten gyűlöletével. [itt a szerző ismételten behozza a regulatív elvet]

Először is, senki sem ábrázolhatja ki Istent; azaz az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.

Ez egyrészt teljes mértékben tiltott a parancsolatban és számos más szakaszban. Mérlegeld a következő szakaszt: “A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Hallottátok beszélni, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. Nagyon vigyázzatok azért magatokra! Mivel nem láttatok semmiféle alakot, amikor az Úr beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből, azért nehogy elfajuljatok, ne készítsetek magatoknak bálványszobrot semminek a képmására: semmiféle bálványt férfi vagy nő formájára,                  se a szárazföldi állatok formájára, se az égen repkedő madarak formájára, se a földön csúszó-mászók formájára, se a föld alatt a vizekben levő halak formájára! Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég minden seregét, el ne tántorodj, ne imádd és ne tiszteld azokat, mert azokat az ég alatt levő összes többi népnek hagyta meg Istened, az Úr.” (5Móz 4:12, 15-19). Ki volna tehát az Isten Igéjének hívők közül annyira botor, hogy ilyen vakmerően ellentmondjon ennek a parancsnak, és képeket alkosson – egy tiltott gyakorlatot űzzön?

Másodszor Istent nem lehet kiábrázolni, ezért Istennek az az akarata, hogy ilyen dolgot meg se kíséreljenek. “Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” (Ézs 40:18).

Harmadszor igen nagy tiszteletlenség Istennel szemben. “és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával.” (Rm 1:23). A pápisták bizony ezt utánozzák. Az Atyaistent egy ember, pontosabban egy öregember képében ábrázolják; a Fiúistent egy négylábú állat, egy bárány képében; és a Szentlelket egy madár, azaz egy galamb képében. Tehát ugyanúgy megsértik Istent, ahogy egy pogány teszi.

Negyedszer, megrontja az embert. “Nagyon vigyázzatok azért magatokra! Mivel nem láttatok semmiféle alakot, amikor az Úr beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből,    azért nehogy elfajuljatok, ne készítsetek magatoknak bálványszobrot semminek a képmására: semmiféle bálványt férfi vagy nő formájára,” (5Móz 4:15-16). E gyakorlat azt sugallja az embernek, hogy Istenről – aki Lélek, és akit Lélekben kell szolgálni – fizikai módon gondolkozzon. (Wilhelmus á Brakel, The Christian’s Reasonable Service, Vol. 3, pp. 109-110)

Tehát a Szentírás rendelkezéseivel és a józan ésszel is szembemegy Róma, amikor az Isten és a szentek imádandó képeit gyártja.

“ezt a napi gyakorlatuk is megerősíti, hiszen leborulnak képek előtt, csókolják őket, tömjént égetnek nekik, oltárokat emelnek, imákat ajánlanak fel nekik, felesküsznek rájuk, szent fesztiválokat szerveznek nekik, és egyéb hasonló módokon tisztelik és imádják őket. És senki se tételezze fel, hogy csak a nép vétkezik eképp, míg a vezető tudós papjaik másként gondolkoznak; nem nehéz kimutatni, hogy az ő nézeteik is megegyezik ezzel. Így hát Aquinói Tamás is azt akarja, hogy latreiában, imádatban részesítsék Krisztus keresztjét, nem kevébé, mint Krisztust magát. “Mivel Krisztust a latreiának megfelelő imádatban kell részesíteni, ebből következik, hogy a képét is ugyanilyen imádattal kell megközelíteni” (ST, III, Q. 25, Art. 3, p. 2155). (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 2, p. 52-53 ).

Ha egyszerűen a tanúi vagyunk a római egyház szörnyű bálványimádásának és ottani istentisztelet képimádatának, az bőven elég ahhoz, hogy minden Bibliából tudakozódó lelkiismeretet elrettentsen. A képek igazolása és kimagyarázása is teljesen hiábavaló; egyszerűen csak semmissé akarják tenni Isten parancsolatait, hogy fenntarthassák a hagyományaikat (Mk 7:9).

“A képek a hazugságok tanítói, Hab 2:18. Miért? Mert Istent testileg ábrázolják ki, holott őt nem lehet látni: 5Móz 4:12. “A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Hallottátok beszélni, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok.”. Quod invisibile est, pingi nun potest. Istent senki sem képes kiábrázolni; nem képezhetsz le egy lelket sem, hát még Istent Ézs 40:18. ” ” A pápisták azt mondják, hogy Istent a képen keresztül imádják; ez már önmagában abszurd, ugyanis nemde értelmetlen leborulni egy király képe előtt, amikor a király maga jelen van, hát még leborulni Isten képe előtt, amikor Isten Maga jelen van, Jer 23:24. Mi a pápista vallás, ha nem egy rakás babonás ceremónia? (Thomas Watson, A Body of Practical Divinity, p. 258-259)

5. Az Antikrisztus székhelye Rómában van

A Szentírás jövendöl a nagy hitehagyás idejéről, amely a keresztény egyházon belül következik be, és a Bűn embere vezeti (2 Thessz 2). Ez a bűn embere nem lehet más, csak a Római pápa.

“Kérdés: Ki az Antikrisztus? Válasz: Minden protestánssal együtt feleljük: A római pápa. Ezt a pápisták hevesen tagadják.” (Wilhelmus á Brakel, The Christian’s Reasonable Service, Vol. 2, p. 44).

“Az Antikrisztus, akit az apostol a 2 Thessz 2-ben a nagy hitehagyás szerzőjeként említ, aki főpapnak tetteti magát, aki Krisztus helyén ül, azáltal, hogy igaztalanul bitorolja az Úr tekintélyét elárulja magát, hogy ő az igazi Antikrisztus, az Úr riválisa és egy önmagát felmagasztaló ellenség, aki úgy ül Isten templomában, mintha ő volna Isten, minden fölé felmagasztalja magát, ami Istennek hívatik (azaz császárok, királyok, hercegek és a föld hercegei, és az eltávozott szentek fölé) és úgy mutatja be magát, mint Istent. Az Antikriszusnak mind az összes kritériuma megtalálható a római pápában, és a kettőt össze lehet vetni, amint már bizonyítottuk … (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 3, p. 133)

Az Antikrisztus már munkálkodott az apostolok idejében, sok kisebb antikrisztust termelt ki. Ekként szól János apostol:

“Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.” (1Jn 2:18-19)

“Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van. Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. ” (1Jn 4:2-4)

“Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus.” (2Jn 1:7)

Mint láthattuk az Anikrisztust mindig eretnekség és hitehagyás jellemzi. Az apostol ugyanerről ír a 2 Thessz 2-ben is. A hitehagyás lelke a Bűn Misztériuma, ahol az Antikrisztus meg tud foganni (ellentétben az Istenfélelem Misztériumával, amely által Krisztus testté lett a világban). Pál úgy beszél a Bűn emberéről, mint a nagy hitehagyás vezetőjéről, és mint olyan valakiről, aki Isten templomában ül. A preteristák azt mondják, hogy ez a templom a Jeruzsálemi templom, de mi ezt tagadjuk, mivel tarthatatlan. Pál mindegyik levelében Isten temploma az egyházra utal. [itt két nézet vitatkozik egymással: a preterizmus és a historicizmus; előbbi szerint a bűn embere első századi figura volt, utóbbi szerint pedig a pápaság intézménye az] Alább:

“Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban” (Ef 2:19-21)

“Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” (1Kor 3:16)

Az az álláspont, hogy Isten temploma a hitszegő zsidóság temploma, nem tartható. Néró idejében Izrael már egy jó ideje hitehagyott volt és a templom már csak árnyéka volt az ószövetségi templomnak. Hogy hagyhatja el a hitet Néró (2 Thessz 2), ha eleve sohasem volt semmi köze Isten hitéhez? Így hát a régi jezsuiták véleményét és a modern preteristák véleményét el kell vetnünk, miszerint Néró a Bűn Embere, mert alaptalan. [a preterizmus egyik első formája egy jezsuitától származik, akinek feltett szándéka volt, hogy elhárítsa az antikrisztus vádját a pápájáról]

“Ez a hitehagyás nem jelenthet (1) elszakadást a Római birodalomtól, hanem egy lelki és egyházi elszakadást jelent Krisztus hitétől. Sem maguk a szavak, sem azok bővítményei nem engedik meg a Római birodalom értelmezést. A szavak azért nem, mert az újszövetség az aposztázia szót és annak igei formáját (’αφιστημι) a hittől való elszakadásra használja (Apcs 21:21; 1 Tim 4:1). A bővítmények szerint meg azért nem, mert azok olyan elszakadásról beszélnek, ami hamis csodákkal és bűnös félrevezetésekkel van összefüggésben (2Thessz 2:9-10), amelyben a bűn misztériuma munkálkodik (7. v.), amely a tévtanok terjedésében nyilvánul meg, hogy azok, akik nem hajlandóak hinni az igazságnak, higgyenek a hazugságnak (11. v.). Ezért van máshol a hittől való elhajlás úgy leírva, hogy nagy hangsúly esik a csalárd, hitető lelkekre és az ördögök tanaira, a lelki paráználkodásra és házasságtörésre (Jel 17:2, 4); vagy a bálványimádásra, amikor Isten házasságát az egyházzal megrontják.” (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 3, p. 76)

Hisszük, hogy a pápaság tisztsége az Antikrisztus, nem csupán valamelyik konkrét pápa. Amint Krisztus tisztsége is örök tisztség, ugyanúgy folytatólagos az Antikrisztusé is. Az, hogy az Antikrisztus pozícióját nem egy, hanem sok egymás után következő ember tölti be, csak még további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy tényleg ő az anti-Krisztus. Míg egyetlen Ember, Jézus Krisztus marad örökké a Krisztus tisztségében és Ő az igaz egyház feje, addig sokan próbálják meg bitorolni Krisztus helyét, mint az egyház egyedüli fejét, de ezzel csak még jobban rávilágítanak, hogy a pápaság intézménye mennyire Krisztus ellen való.

“Fontold meg az Antikrisztus kapcsán, hogy azt valljuk, hogy az Antikrisztus nem egy egyén, miként [Roberto] Bellarmino és a pápisták általában vallják: hanem az államnak és bizonyos embereknek a folytatódása, akik ugyanazon lélek által ellenzik Jézus Krisztust. 2. A nagy Szajha székhelye nem Konstantinápoly, miként néhányan sugallják; de nem is Jeruzsálem, amire mások esküsznek; hanem Róma, a nagy város, amely akkoriban a föld királyai felett uralkodott, és lelki értelemben Sodomának és Egyiptomnak hívatik. Végül 3., hogy az Antikrisztus nem a török és nem a mohamedánizmus keleten, hanem a pápa és pápizmus nyugaton.” (Jus Divinum Ministerii Evangelici, Or The Divine Right of the Gospel-Ministry [Az igehirdetés isteni joga], p. 47)

Ha a római egyházat a Pápa vezeti, akkor a pápa az Antikrisztus, és ekkor nem lehet egység a keresztények és a római katolikusok között. A pápa valóban az Antikrisztus. A keresztények nem ismernek el más főt az egyházban Jézus Krisztuson kívül, és mi közössége lehet Krisztusnak az Antikrisztussal? Krisztus teste csatlakozhat az Antikrisztus testéhez? Távol legyen!

6. A római egyház: Babilon

A jelenések könyvében a római (katolikus) egyház a Babiloni szajhának neveztetik, ugyanezt a nevet kapta korábban a zsidó egyház is, amikor bálványimádásra vetemedett. A római egyház a Jelenések könyve 13. fejezetének fenevada. Míg az első fenevad a pápai római birodalom politikai uralomra törése, a második fenevad ugyanannak egyházi uralomra törése. “És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány.” (Jel 13:11)

[1] A látomás második tagja, az egyházi uralommal van kapcsolatban, amely Rómában következett be és politikus volt, és hamis próféták társaságának, és hamis tanok feltalálóinak hatalma alatt van. Ezért ezt a testet, vagy testületet illeti János apostol a hamis próféta névvel, Jel 6:13, 19 és 20. Először a fenevad alakja van leírva, majd a következő versekben a tettei, végül a teljes beszéde az utolsó versben. Ez a fenevad rejtetten születik, majd apránként előmászik hitvány lakhelyéről.

[2] Ez azt jelenti, hogy megjelenésben hasonlított a Bárányra (aki a legszelídebb és legalázatosabb), de tetteiben a Sárkányra hasonlított és a Farkasra Mt 7:15. Mivel még a Sátán is képes elváltoztatni magát a világosság angyalává, 2 Kor 11:14, akkor mit tegyenek az őszinte tanítványai és szolgái? (1599-es Genfi lábjegyzetes Biblia a Jel 13:11-ről)

Róma jól ismert, mint a hét dombon álló város. A Szentlélek egyértelműen kijelenti, hogy a Jelenésekben a római egyházról van szó. A hét fej a hét hegy, amin az asszony ül (Jel 17:9).

“ő a misztikus babilon, ahonnan a kegyeseknek parancsuk van, hogy jöjjenek ki (Jel 18:4), ez egy nagyon romlott  társadalom, amely szöges ellentétben áll a misztikus Sionnal, Krisztus igaz egyházával, és nem fér össze (’ασυστατος) vele. János leírása is bizonyítja, és ellenfeleink maguk sem tagadják, hogy Babilon alatt Róma értendő. János leírása (Jel 17) egyedül rá vonatkozik, kiváltképp a két jellemző miatt, amely megkülönbözteti: hét dombos város, amely “hét hegyen ül” (9. v.); és hatalma van a föld királyai felett (10. v.). Nyilvánvaló, hogy hét dombos, és János idejében semmi más város nem volt a világ úrnője, a föld feje és a nemzetek királynője, amit ez okból kifolyólag a görögök “uralkodó városnak” neveztek.” (Francis Turretin, Institutes of Elenctic Theology, Vol. 3, p. 133)

Konklúzió

Összegezve: a protestánsok és római katolikusok közötti egység lehetetlen. Ha egy protestáns Rómához csatlakozik többet nem hívható kereszténynek, protestánsnak meg főleg nem. De ha egy római katolikus elfogadja a protestáns tant, akkor többé nem római katolikus, és követnie kell Isten parancsát és el kell hagynia a római egyházat. Ha olyan valaki vagy, aki római katolikusként definiálja magát, de mégis egyetértettél a cikk tartalmával, kiváltképp a Szentírásról szóló részével, az Evangéliumról és Krisztus közbenjárásának részeivel, akkor engedj Isten parancsolatának és “Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rámért csapások ne érjenek titeket; mert bűnei felhalmozódtak az égig, és megemlékezett Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:4-5). Ha keresztény vagy, és úgy gondolod, hogy a Rómával való egység kívánatos, akkor fontold meg az alábbi szavakat:

“Igencsak elgondolkoznék azon, hogy milyen nagy Isten haragja azokon, akik csak egy kicsit is behódolnak az Antikrisztianizmusnak, amikor elér minket. A Jel 13:11-ben megemlítenek egy “fenevadat, akinek két szarva volt, és olyan volt, mint a bárány, de úgy beszélt, mint a sárkány” (erről, azt vallom, hogy a pápa), “és hatalma volt az első fenevad fölött”; azaz olyan hatalma van, amely a pogány erőnek tartozik felelősséggel. És mi van aztán? A 16 versben: “És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg,” Nem számít, hogy mi a jel; de ha bármit elfogadunk tőle, az azt jelenti, hogy elfogadjuk a jelét; akár a homlokunkon, ahol szerte a világnak mutogatjuk; akár a jobbkezünkön, ahol privát módon mutogatjuk, amikor abból haszon származhat. Aztán még mi van? A 14. fej. 6-7 versei azt mondják: “És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!”. Amikor az Antikrisztus az emberek homlokára és kezére helyezi a jelét, akkor Isten az Ő evangéliumával kihív embereket a hamis istentiszteletből és bálványimádásból. De mi történik, ha nem engedelmeskenek neki? A 9. és 10. vers elmondja, hogy “Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt;” stb.. Néhányan lehet, hogy a következő véleményen vannak: “Legyünk méltányosak és tanúsítsunk egy kis engedékenységet, hogy véget vessünk ezeknek a vitáknak”. Nem! Tedd, de a saját veszedelmedre. Isten azt mondja, hogy ki fogod inni az Ő haragjának borát, amely elegyítés nélkül kiömlik az ő dühének poharába, mégpedig örökkön örökké. Továbbá teljes szívemmel és lelkemmel hiszem, hogy ebben minden férfinak és nőnek része lesz ebben a nemzetben, aki megalkuszik az antikrisztusi bálványimádás visszatérésével; – Isten ki fogja önteni rájuk haragját.” (John Owen, Sermons of John Owen, Sermon XII, pp. 508-509)”


lábjegyzetek:

– A római katolikus szóösszetétel alkalmazásánál hangsúlyozzák a szerző(k), hogy ezt csak hétköznapi gyűjtőértelemben használják. Mindazonáltal a római katolikusok ténylegesen véve csak rómaiak, de nem katolikusok, ugyanis a katolikus szó az egyetemes egyházat fejezi ki, amely megtartotta a (protestáns ill. kálvinista) ortodox hitelveket, azaz a biblikus eredeti, igaz tanításokat.

– Egy másik lábjegyzetben cáfolják, hogy miért nem lehet a Bűn Embere és az Antikrisztus két különböző valami: “Az az ellenvetés, hogy a Bűn Embere és az Antikrisztus nem azonosak teljesen hiábavaló. Miként a Krisztusról szóló próféciákban Krisztusra gyakran csak más névvel utalnak (Messiás, Immánuél, Izrael, Dávid stb.), úgy van ez az Antikrisztussal is. Mind a Bűn Emberét a 2 Thessz 2-ben, mind az Antikrisztust János leveleiben  a hitehagyás jellemzi, és János azt mondja, hogy az olvasói már hallottak az Antikrisztus eljöveteléről, tehát már valahol máshol már prófétáltak róla a Szentírásban, jóllehet valamilyen másik megnevezéssel illették, hiszen János volt az egyedüli, aki használja az Antikrisztus elnevezést.”

– Idézet Kálvin János egyik kommentárjából: “Ezzel az egyedüli kifejezéssel (“Isten templomába”) már elégséges mértékben meg lehet cáfolni azt a tévedést, sőt még többet is: azok balgaságát akik pápát a Krisztus küldöttének fogják fel azon az alapon, hogy az egyházban van a székhelye, akármilyen módon viselkedjen is; azonban Pál az Antikrisztust nem máshová helyezi, mint a Isten szentélyébe. Mivel ez nem egy külső, hanem egy belső ellenség, aki ellenszegül Krisztusnak – a Krisztus neve alatt. A kérdés az, hogyan lehet lefesteni az egyházat ennyiféle babonaság aklában, amikor az egyháznak az igazság oszlopának kell lennie? (1Tim 3:15) A válaszom az, hogy nem azért van így feltüntetve, mert az egyház minden tulajdonsága meg van benne, hanem azért, mert még van benne valamennyi az egyház egynémely tulajdonságából. Ennek megfelelően elismerem, hogy az Isten temploma, amelyben a pápa uralkodik, de ugyanez a templom számtalan szentségtöréssel van meggyalázva.”  (Kálvin János, Kommentár a 2 Thessz 2:4-ről)


forrás: https://purelypresbyterian.com/